aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: agyeldobás Takács Máté
2015. június 21. 17:52:00

Kategória: film 40 komment

Sok a nagy sztori: az se semmi, hogy a Pixar fennállása második legnagyobb nyitányának örvendhet az Agymanók révén, ami igen közel röppent a 100 milliós határvidékhez, de az talán még annál is nagyobb szám –noha a rekorder hétköznapi bevételek előrevetítették–, hogy a Jurassic World a második hétvégéjén is kilenc számjegyű összegre tett szert, 10 nap alatt ezzel csaknem 400 milliót kasszírozva.

UPDATE: Hát persze, hogy a Jurassic World végül megdöntötte a második hétvégi rekordot is, 106.6 millió dollárral, ami kevesebb mint 50%-os csökkenést jelent – az eddigi legmagasabb szintről.

inside_out_joy.jpg

> új filmek
Simán rá lehet fogni arra, hogy nem volt a piacon animációs film már három hónapja, vagy hogy éppenséggel Pixar-film nem volt már két éve, de inkább engedjünk az érzelmeinknek, és mondjuk azt, hogy az Agymanók (Inside Out; hazai bemutató: június 25.) a vártnál jelentősen nagyobb sikere annak következménye, hogy ilyen eredeti és érdekfeszítő ötletet már régen ajánlottak a nézők figyelmébe a mozikban, úgyhogy most alaposan megtette hatását a reklám. Az asztalilámpás cég 15. produkciója bemutatója napján, azaz pénteken maga mögé tudta tessékelni a nyitányrekorder, s ebből következően még mindig magas fordulatszámon pörgő Jurassic Worldöt, méghozzá a második legjobb rajtjukkal (csak a Toy Story 3. kaszált többet 34 milliónál). Ám a dinós banzáj nem volt annyival lemaradva, hogy ne lett volna biztos: a teljes víkend tekintetében csak másodhegedűsök lehetnek a manók. Így is történt, a Disney forgalmazta rajzfilm 91 millió dollárral csak ezüstérmet szerzett, ami persze nem gátolta abban, hogy bevésse magát a rekordkönyvbe. Például tizenegy év után nyugdíjba küldte a 68 millióval induló Holnaputánt, mint a legmagasabban, de nem első helyen kezdő filmet (Emmerich katasztrófáját akkor a Shrek 2. második hete gátolta a győzelemben), egyúttal a legerősebb nyitányt birtokolja az originál forgatókönyvből készült filmek körében, amivel az Avatart (77m) nyomta lejjebb eggyel. És akkor még ott a sok animációs berkekben beállított csúcs... Annál is nagyobb a dicsőség, hiszen a kissé kétkedő előrejelzések 60-70 milliónál ritkán merészkedtek feljebb, illetve most egyéb fronton is telibe talált a stúdió: az esztendő eddigi legjobb kritikáit gyűjtötte be az országos bemutatók között, és ez is simán malmára hajthatja a vizet. A három hét múlva érkező Minyonok ugyan átmenetileg megzavarhatják, de egy ilyen bemutatkozás után szinte biztosra vehető, hogy az Agymanók kerül ki győztesen az animációsok viadalából, méghozzá bőven 300 millió dollár feletti bevétellel, és halvány eséllyel arra, hogy globálisan akár a milliárdot is megcélozza...

Az Open Road Films vette meg a Dope című, fekete fiatalokról szóló drámát amerikai forgalmazásra a 2015-ös Sundance filmfesztiválon esett bemutatóját követően, méghozzá 7 millió dollárért és azzal a kitétellel, hogy további 20 milliót költenek a film reklámozására. A remek fogadtatás ismeretében és az afroamerikai közönség fogékonyságának tudatában a nekik szóló filmekre, nem lehetett erre rossz üzletként tekinteni, azonban a Forest Whitaker istápolta Dope túlzottan rétegfilm ahhoz, hogy valamirevaló jelenlétet mutasson a kasszáknál. Csak 6 millió dollár folyt be 2000 moziból, ami a kedvező visszhang ellenére sem valószínű, hogy megközelíti végül a 20 milliót. Sebaj, a Black Reel Awardson majd tarolni fog, és talán máshol is, nehogy megint leszólják a szavazókat, hogy mindent fehérben látnak.

A Roadside Attractions egyengeti a Love & Mercy című életrajzi film útját, melynek tárgya Brian Wilson, a Beach Boys egykori tagja. A film elég sok moziban debütált két hete, hogy közel kerüljön a top 10-hez, amit legutóbb be is vett, s ez már nyomós ok volt a forgalmazónak arra, hogy tovább növelje a vetítő helyek számát –a nem túl izmos mozinkénti átlagos bevétel ellenére–, s így most már közel 800 teátrumban volt látható a film. Bevétele lényegében nem változott a múlt héthez képest, vagyis ismét 1.5 millió körüli összeggel képviseli magát, és ez már csak arra lesz elég, hogy valamivel 10 millió fölé lökje magát. Szó se róla, ez a Roadside nyolc éves történetében dobogós helyet érhet (a Mud és Az üldözött mögött).

> korábbi filmek
A megdöbbentő bemutatkozást követően a Jurassic World nem mutat hajlandóságot az eresztésre. Azok után, hogy első helyre fészkelte be magát a (nem ünnepi) hétfői és a (nem nyitónapi) keddi napi bevételek listáján, miközben a leggyorsabb bevételfelhalmozó vált minden egyes nap (többnyire a Bosszúállókat terelve maga mögé), a második hétvégéjét is 100 millió dollár felett zárta a Universal kalkulációi szerint. Konkrétan 102 millió dollárt írnak a számlájára, ami egyfelől pazar csökkenési arányt jelent (alig felezett), másfelől pedig –tanulva a múlt heti óvatoskodásból–, simán lehet kétmillióval több, és akkor a 2. hétvégi rekordtól is megfosztják az őslények a hőslényeket (és tuti, hogy a projektált -15%-nál jobb lesz a vasárnapi arány, mert apák napja hagyományosan erős az ilyen filmeknél). Továbbá, ha csakugyan újfent sikerült alábecsülni ennyivel, a 400. millió is megvalósulhat vasárnapig, vagyis 10 nap után. Nem sokkal startolt magasabban, egy hét múlva mégis megelőzi az Ultron korát is. Megint lehet elképedni, és osztani/szorozni, hogy vajon hol lesz a vége... a világszintű állás 980 millió dollár. Vin Dieseléket már mindenki elfeledte.

> végszó & ami jön
Ez se volt egy spórolós hétvége a tengerentúlon, hiszen a top 12 ezúttal is 230 millió dollár feletti forgalmat bonyolított. Mind a Jurassic World, mind az Agymanók lehetőségei határát feszegeti teljesítményével, és alighanem rekordbevételhez segítik majd ezt a júniust. Pláne, ha még a mackó is alaposan beköszön: a Ted 2. kísérli meg ezúttal megfosztani trónjától az Indominust, s talán ő már sikerrel jár, ha hozza három évvel ezelőtti önmagát, de mérget ne vegyünk rá. Akárhogy is, a Universal csak nyerhet ebben a játékban, hiszen mindkét filmet ők forgalmazzák...

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 1  Jurassic World
$102.0m $398.2m $150m
2 ú  Agymanók
$91.1m $91.1m $175m
3 2  A kém
$10.5m $74.4m $65m
4 3  Törésvonal
$8.2m $132.2m $110m
5 ú  Dope
$6.0m $6.0m n.a.
6 4  Insidious - Gonosz lélek
$4.1m $45.4m $10m
7 5  Tökéletes hang 2.
$3.3m $177.5m $29m
8 7  Mad Max: A harag útja
$2.8m $143.6m $150m
9 8  Bosszúállók: Ultron kora
$2.7m $449.3m $280m
10 9  Holnapolisz
$2.0m $87.7m $190m

Címkék

disney box office drama pixar universal jurassic park children movie jurassic world

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr587562138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vision_j 2015.06.21. 18:03:26

Ha igy fojtatja a Jurassic Word nem sokára az első részt meg is előzi.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2015.06.21. 18:04:23

Nagyon durva ez a Jurassic World. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy siker lesz ez a film.

misafeco 2015.06.21. 18:11:27

Komolyan nem értem a Universalt. Múlt héten a rekord lett meg és jelentettek alacsonyabbat, ezen a héten meg a legjobb második hétvégére és 400 millió/10 napra van nagyon jó esély. -15% az nagyon sok Father's Dayen.

cjnin 2015.06.21. 18:26:53

Pedig van benne logika. Egyrészt kétszer kerülhetnek címoldalra, másrészt, ha kihozzák, hogy megvan a rekord, aztán mégis mellé ment a becslés (hiába kisebb rá az esély), az azért ciki. Visszafele viszont már más a helyzet.

<-------------->

"Vin Dieseléket már mindenki elfeledte." Ez azért eléggé bulváros.

Kell még egy jó 3. és 4. hétvége a Jurassic World neve mellé, de azért a Star Warsnak nem lesz könnyű dolga, ha éves szinten első helyeket akar szerezni.

Az Agymanók otthon elmehet szerintem akár 350 millióig is (ez még Pixar szinten nem is lenne olyan kiemelkedő folytatás), a milliárd már neccesebbnek tűnik, de majd kiderül.

misafeco 2015.06.21. 18:39:26

@cjnin: A hétfői címlap azért többet ér szerintem. A többi nagy stúdió még akkor is felfelé kerekít, ha nem múlik rajta semmi.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.06.21. 18:53:47

Meglepődnék, ha a Star Wars nem győzné le a JW-t. Bár nem gondoltam volna, hogy a JW lehet a nagy ellenfele... és még ott van a Bond film is...

tjunior 2015.06.21. 19:09:12

981.330.655 pénz 10 nap alatt azért ez elég "beteg"

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2015.06.21. 19:24:10

@REMY: Szerintem a Bond film nem lesz ellenfél se SW-nek, se Jurassic World-nek.

Csaba Turbucz 2015.06.21. 19:39:59

uramatyám már majd nem 400 misi!mi lesz a vége otthon??600??650??? Brutális!! Világszinten garantált a dobogó!

misafeco 2015.06.21. 20:39:49

@REMY: Én azon lepődnék meg, ha legyőzné. A Jurassic World egy monstrum, 12 nap alatt jut el az egymilliárd dollárig, a másfél milliárd simán meglesz neki. USA-ban pedig a 600 a minimum, de én 650-et is simán kinézek belőle.

kalbász 2015.06.21. 20:46:44

@misafeco: haha, ha jj nem bassza nagyon el, akkor a jw-ek esélye sincs.
Én nem vagyok sw fan, de ezt azért világosan látom.

NorthopViggo 2015.06.21. 20:50:25

@Feiertag Erik: azért pont most a JW mutatta meg, h a régi brandekkel még mindig kell számolni. Bond meg épp aranykorát éli a Skyfall után, szóval a Spectre ütni fog (v legalabbis kéne neki) még ha talán nem is akkorát mint az JW vagy az SW.

NorthopViggo 2015.06.21. 20:52:45

Amúgy én az Inside Out sikerének sokkal jobban örülök, mint a JW rekordjainak. Már múlthéten összeszedett annyi zsét, h sikeres legyen, szerintem annyit meg is érdemelt, de nem többet. Ellenben nem tudom, mikor vártam annyira animációs cuccot, mint most a manókat, és öröm, h ez is jól fut.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.06.21. 20:56:34

@NorthopViggo: Igen, és azért a Skyfall csak összeszedett 1,1 milliárdot. Amerikában annyira nem sikeres (annyira...), de világszinten a Spectre erős lehet megint.

misafeco 2015.06.21. 21:08:15

@kalbász: És ezt mire is alapozod? Én SW fan vagyok, és szerintem marha nehéz dolga lesz az Ep. 7-nek, hogy ezt az óriási sikert lemásolja.

misafeco 2015.06.21. 21:13:40

@NorthopViggo: Nyomi Disney miatt csak jövő héten kapjuk meg sajnos. Én nem nézek animációs filmeket moziban, de most biztosan kivételt teszek. :)

NorthopViggo 2015.06.21. 21:15:43

@misafeco: Ja, ne tudd meg, mit éreztem, amikor rájöttem h itt csak jövő héten jön USA-val ellentétben :)

misafeco 2015.06.21. 21:17:39

@NorthopViggo: Addig szerzek egy-két gyereket, hogy ne nézzenek hülyének a pénztárnál. :D

NorthopViggo 2015.06.21. 21:18:09

@REMY: A Skyfall 300 millát összeszedett Amerikában, az azért szerintem nem olyan rossz...persze, nem JW kaliber, de pl. a mindenki által imádott GotG is csak kicsit hozott többet, és az Marvel-anyag. Szóval Bond szerintem ott is elég erős, de az igaz, h a nagy lóvét úgyis a vilag többi része szállítja majd.

MasterTom 2015.06.21. 21:42:05

Bond szerintem 400 milliót összehoz Amerikában, plusz kb. 8-900 milliót még mellétermel globálisan. Kicsit kérdőjeles, mert egy hónapban jönnek a hülyeség viadala sokadik, de záró részével, és még ha távol is vannak egymástól helyezve, azért elvehetik egymás kenyerét. SW fan én sem vagyok túlzottan, de nincs olyan rekord, amit hosszútávon ne döntene meg a film, ebben biztos vagyok. A nyitóhétvégéjét olyan 230-240 millióra tippelem, és mivel JJ. minőségi cuccokat szállít, a végét kb. 800 millióra Amerikában, plusz globálisan 2 milliárd még mellé. Majd kiderül, de most így gondolom. :)

vision_j 2015.06.21. 21:55:20

Mi van!!!!?
Amikor 7 körül néztem csak 600m felett járt most meg világszinten 981.330.000 keresett.
Te jó ég milesz itt a jövőhétvén?
Bosszúállók 4.-Jurassic World 3.Ww hely?
Annak mondjuk örülők hogy nem megint egy képregény film dönt rekordokat,de nem a JW.töl vátram ezt hanem mondjuk az SW7 töl.
Ezek után kiváncsi vagyok a Terminátor 5re.
Mert a JW se tünt az előzetesek alapján valami jónak.
(mondjuk az más kérdés hogy itt azért normális(?) szinèszekett szerzödtetek ott meg "csak" Swarcivan.Én legalábbis E.Clarke-t nem tartom vmi jó színésznő,nek ès akkor J.C. meg főleg nem.)

Csaba Turbucz 2015.06.21. 21:59:47

@MasterTom: amerikában 800 misi!?
Sokallom!bár a JW-nek kinézhet a 700 is ha tartja ezt a brutál tempót!jelenleg jobban áll az A1-nél 50-60 millióval!

Csaba Turbucz 2015.06.21. 22:01:49

@vision_j: na még az volna kemény ha a Terminator is kaszálna!Én drukkolok! :)

cjnin 2015.06.21. 22:11:06

@MasterTom: A nyitóhétvégének valamennyire betehet a decemberi start. A Baljós Árnyak mai jegyárakkal hozna olyan 750 milliót. Vajon a The Force Awakens meg tud mozgatni annál nagyobb tömeget? A nemzetközi bevétel külön érdekes lesz, mert ez a piac sokat nőtt, egyre nagyobb szelet érkezik innen, viszont pl pont a Jurassic World nem tudott ilyen téren javulni, az arány egyelőre gyengébb, mint 22 évvel ezelőtt.

misafeco 2015.06.21. 22:23:03

@MasterTom: Ezt a posztot lementem, hogy legyen min röhögni év végén. 230-240 milliós nyitás decemberben? 800 millió + 2 milliárd? Édes Istenem...
A másik, hogy Bond kizárt dolog, hogy 400 milliót hozzon az USA-ban, örülhet, ha már az egyébként is kiválóan teljesítő Skyfall szintjét tartja.

misafeco 2015.06.21. 22:26:33

@cjnin: Ja, de a Bajlós árnyak az ünnepelt eredeti trilógia után jött, s adott el nagyjából annyi jegyet, mint az Ep. 6. Azok teljesen más idők voltak, manapság már a SW név nem garancia a minőségre sokak szerint.

A Jurassic World szerintem javítani fog az arányán hosszú távon, különösen úgy, hogy Japán még hátravan, ott is imádják a dínókat.

MasterTom 2015.06.21. 22:33:15

@misafeco: mentsd le nyugodtan, legfeljebb röhögünk együtt. :) De ha igazam lesz, akkor elvárok majd egy virtuális vállveregetést! ;)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.06.21. 22:37:53

@misafeco: A 3. rész képes volt bő 200 millióval felülmúlni a 2-at, pedig aztán a 2. nagyon gyenge volt. A Star Wars olyan lesz, amit már csak azért is meg kell nézni. Ha szar, ha nem.

misafeco 2015.06.21. 22:38:38

@MasterTom: Ne érts félre, én örülnék a legjobban, ha bejönne (és ebben az esetben belátom a tévedésem), de személy szerint abszolút nem látok rá semmi esélyt, különösen nem a globális 2,8 milliárdra. Egyedül az Avatar volt képes ezt elérni, de az egy anomália volt, sokan több 10-szer is megnézték a forradalmi technológia miatt. A SW-nál is biztos sokan fognak ismételni (én is), de nem ennyiszer, az biztos. Mi lenne az a plusz, ami miatt ennyit hozna?

Csaba Turbucz 2015.06.21. 22:40:59

@misafeco: Az Avatar majd 3 milliárdján is röhögtél volna??

misafeco 2015.06.21. 22:45:12

@REMY: Igen, de a harmadik rész így is messze elmaradt az elsőtől, különösen, ha az inflációt is beleszámítjuk. Nem vitatom, hogy bankot fog robbantani az Ep. 7 is, csak a nevetségesen magas, 700-800 milliós (USA) tippekkel nem értek egyet. Egyetlen film érte el eddig csak ezt a kategóriát, a legutóbbi Star Wars-ok pedig a felét is alig hozták. 500-600 millió között van valahol szerintem a legvalószínűbb forgatókönyv, globálisan pedig 1,4-1,5 milliárd körül.

MasterTom 2015.06.21. 22:45:29

@misafeco: Hype. Minden idők legnagyobb vonata indult el az első teaserrel, és ez a vonat a premierig meg sem áll. Plusz ahogy fentebb is írták: ez lesz az a film, amit mindenki meg fog nézni, ha rossz, ha nem. De persze nem lesz rossz, mert J.J. még nem csinált soha rosszat, miért pont most kezdené el? Valószínűleg zseniális lesz a film, és január-februárban kitermeli azt a 2,8 milliárdot, amit már nem csak a hype-vonatnak köszönhet majd. :)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.06.21. 22:47:22

@misafeco: Szerintem USA-ban 700 körül zár, összesen pedig 2 milliárdot el fogja érni. (USA+világ)

3-at nem hiszem.

misafeco 2015.06.21. 22:47:55

@Csaba Turbucz: Akkoriban még nem követtem a box office-t. De az Avatarnak jó oka volt rá, hogy ennyi pénzt összekalapozzon: az tette népszerűvé a 3D-t, ezért tódult rá a nép. Szerintem egy Star Wars film bevétele sokkal kiszámíthatóbb ennél.

misafeco 2015.06.21. 22:50:30

@MasterTom: Ehh. Pont a hype miatt fognak sokan csalódni a filmben. Én direkt nem rakom magasra a lécet, maximum azután, hogy elolvastam egy pár kritikát. Abrams szerintem egy tisztességes iparos, semmi kiemelkedőt nem láttam még tőle. Itt az ideje, hogy rám cáfoljon. :D

Csaba Turbucz 2015.06.21. 23:04:46

@misafeco:csöppet túlzás 800 misi otthon. de 2 milliárdra esélyes ww.Iszonyatos tábora van!aki nem rajongók még azok is megnézik majd(pl én).Kiváncsi vagyok milyen élmény lesz !

misafeco 2015.06.22. 00:10:40

Következő hétvégén 3 film is lehet 50 millió felett. Azt hiszem, ilyen még nem volt egyszer sem.

misafeco 2015.06.22. 10:41:52

@cjnin: Úgy tűnik, hogy ezen a hétvégén is kb. 5 millióval mellélőttek, ez azért ciki. A legújabb becslések szerint a 107 milliót is elérheti a Jurassic World. (Az Inside Out viszont elképzelhető, hogy 90 alatt marad.)

cjnin 2015.06.22. 18:11:31

@misafeco: Az igazán ciki az lett volna, ha tegnap lehozzák, hogy ott a rekord, aztán mégse lenne meg. Abban igazad van, hogy sokszor felfelé becsülnek, ez viszont ebből a szempontból nem túlzottan releváns (egy normál hétvégén kis túlzással kit érdekel oda-vissza pár százalék, egyébként pedig az elmúlt 20 évben pl első hétvégés rekord egyszer se múlott 1-2-3 millión, vagyis nem igazán volt esély lebőgni egy túlbecsült vasárnappal). Illetve ilyen szempontból ez is a film dicsérete, hogy folyamatosan az amúgy is magas várakozások felett teljesít.

misafeco 2015.06.22. 23:24:13

@cjnin: Megint alulbecsülték, ezúttal 4,6 millióval. 106,6M a végső szám. Vagy direkt csinálják, mert komoly elemző nem lőne ennyire mellé, vagy dilettánsok. Ha az előbbi, akkor rendben van, bár nem értem, hogy minek ez a nagy óvatosság.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása