aeon flux

ready for the action now, danger boy?

szereposztó dívány: annihilation (2016) Németh Barna
2015. május 07. 21:50:00

Kategória: film 3 komment

Egyszerű a képlet: jó filmet kell csinálni, a következőnél már sorban állnak majd a jó nevek. Ezt történt Alex Garlanddal és az Annihilationnel is. Hogy egy kolléga szófordulatával éljek, tegnap ez a film még csak Alex Garland következő filmje volt, de hála az Ex Machina fogadtatásának, ma már egy figyelem középpontjában álló mozi, amelyhez ma csatlakozott Natalie Portman, de a hírek szerint Julianne Moore és Tilda Swinton is bejelentkezett egy-egy szerepre, ami még mindig nyitva hagy egy kaput valami negyedik nagyágyú előtt.

A Jeff VanderMeer sci-fi trilógiája (magyarul: Expedíció - Kontroll - Fantomfény az Agave Könyvek kiadásában) alapján készülő mozi első része egy hosszú évek óta lezárt, katasztrófa sújtotta övezetbe vezet. Legalábbis a kormányzat ennek álcázza azt a titokzatos helyet, ahol minden eddigi expedíció katasztrófával ért véget. Most azonban egy újabb indul, méghozzá egy négy nőből álló csapat, hogy ők legyenek azok, akik megfejtik a terület titkait.

A forgatás legkorábban év végén, de valószínűleg csak 2016 elején kezdődik.

natalie-portman-6690-1920x1200.jpg

Címkék

sci fi natalie portman tilda swinton julianne moore alex garland filmhir

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr307440496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megnevezhetetlen · http://www.facebook.com/xyzdg1981 2015.05.07. 23:51:07

Hmmm... Meryl Streep? Vagy akár Zoë Saldanára is beneveznék :)

Atkakukac1989 2015.05.08. 09:20:44

De rohadt jó, nem is gondoltam volna, hogy megfilmesítik valaha. Attól függetlenül, hogy tudom, hogy nagy siker a könyv és jó is.

A hazudósok című könyv filmváltozatáról van hír? Vagy még csak a bejelentésig jutottak?

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2015.05.09. 11:24:37

Alex Garland nálam elsősorban egy nagyszerű író. A Part a kedvenc könyvem, és szerintem a sokat ekézett film is nagyszerű. Garland remekül írta át a saját regényét filmre, bár itt még nem merte eröltetni a beteg végét. Ezt a Sunshine-ig tartogatta.
Azóta minden írói megmozdulását követem, legyen az film vagy könyv. Plusz finomság, hogy rendezőként is zseniálisan debütált. Az ExMachina szorija is saját vízíó, 100%-ig megbíztam benne, hogy tudja mit akar látni, és csak ő viheti váaszonra. Kiváncsi vagyok mit tud elérni egy adaptációval, ami nem az ő gyermeke.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása