Az Argo 2. négy és fél éve a legjobb első hétvégi jegyeladást produkálta a magyar filmek körében, de úgy összességében is derekasan rajtolt el Árpa Attila agyszüleménye.
> új filmek
2004 szeptemberében mutatták be a mozik az Argót, és kisebb-nagyobb meglepetésre az addig nem tapasztalt "suttyófilmet" 132 ezren nézték meg. A tengerentúlon nem is lett volna vitás, hogy két év múlva szállítani kell egy folytatást, nálunk azonban nem eszik azt olyan forrón, mert ritkán van miből. Árpa Attila jó ideje igyekezett tető alá hozni a második részt, a támogatási rendszeren kívüli, illetve közösségi finanszírozás sem jött végül össze, így csak most, 2015-ben, a Vajna-korszakban ölthetett kész formát az Argo 2. Az elhúzódó munkálatok és a többször is csúszó premier azonban mit sem számított; Balog Tibi bandájának érzékelhető rajongótábora van, és ők nagyon könnyen mozgósíthatók ("Tibi, b*zmeg, mozikban a filmünk!" és társaik) – egyébként sejthető egy lényeges átfedés az Üvegtigris-széria kedvelőivel, hiszen a stílus, a humor nem sokban különbözik. Az InterCom forgalmazta vígjáték tehát számíthatott arra a meleg fogadtatásra, amit 40.287 nézője jelent. Ez nem csak az Üvegtigris 3. 2010 decemberi premierje (47.749) óta nem látott magasság a hazai produkciók között, de az idei mezőnyből is csak öt filmet láttak többen ennyi idő alatt. A siker kulcsa tehát az első rész kedveltsége, a hazaiakkal jól rezonáló humor és figurák, és persze az is számított már megint, hogy kevés az egyéb néznivaló, s most hétvégén az időjárás se volt éppen kedvező. Nem elhanyagolható továbbá a forgalmazó széles körű erőfeszítése, ami például kiterjedt olyan irritáló dolgokra is, mint a YouTube-videók elé beékelt reklámszpot. A rekordszámú, 76 moziban pergő Argo 2. az első lépést megtette, hogy utólagosan kiérdemeltnek tekintsük helyét az év hátralévő részének sikervárományosai között, a kérdés csak az, van-e annyi szufla benne, s elég erős-e a visszhangja ahhoz, hogy ne csak az első rész szintjét, vagy a 150 ezres korlátot üsse meg, hanem feljebb is kússzon. A Bosszúállók: Ultron kora várhatóan elsöprő belépője nyilván nem fog túlzottan kedvezni e törekvéseknek, de a nyári szezonban még sokáig műsoron maradhat, hogy kompenzáljon.
# | film | nézőszám |
forgalmazó |
premier |
1. | A szürke ötven árnyalata |
182.165 | UIP | 2.12. |
2. | Halálos iramban 7. |
136.568 | UIP | 4.2. |
3. | Elrabolva 3. |
103.454 | Freeman | 1.8. |
4. | SpongyaBob: Ki a vízből! |
57.132 | UIP | 2.12. |
5. | A lázadó |
42.726 | Big Bang | 3.19. |
6. | Argo 2. |
40.287 | InterCom | 4.30. |
nyitóhétvége toplista 2015 (cs-v)
Az ötödik helyre röppent be a Sam - Kismadár nagy kalandja című belga rajzfilm. Ezek a fajta, fősodoron kívül eső animációs produktumok változatosan, mondhatni kiszámíthatatlanul szerepelnek a magyar mozikban, és a Big Bang gyerekfilmekben már szegényes piacra érkezett terjesztése most a középmezőnybe áll be 9.264 hétvégi nézőjével. Nem egy rossz eredmény, de 66 mozit és a 3D-s bánásmódot nehezen igazolja. A hosszú távú építkezés viszont erősen sajátja a műfajnak, úgyhogy akár 50 ezer látogatóig is viheti, hacsak a két hét múlva esedékes Dinókaland nem szól nagy közbe. Nem fog. A Sam a premier előtti vetítésekkel egyetemben 12 ezer nézőnél jár.
12 mozi tűzte műsorára Peter Strickland új filmjét, a The Duke of Burgundyt. A 18 éven felülieknek javallt dráma nem kis részt tartalmának köszönhetően tudott magára terelni némi figyelmet, ami 787 fizető nézőben nyilvánult meg. Lehetett volna több, de éppúgy kevesebb is, a Mozinet pedig reménykedhet a fenntartható érdeklődésben, ami révén az eddigi 1342 fős össznézettség négyezer közelébe férkőzik.
Öt moziban látható a Citizenfour. Az Oscar-díjas dokumentumfilm igazán speciális érdeklődésű közönségre számíthatott, s ezt, illetve a nem túl magas moziszámot szem előtt tartva a 620 látogató cseppet sem rossz eredmény (a nevesebb alkotótól való és több moziban vetített A Föld sója például kevesebbeket mozgatott meg másfél hónapja). A Magyarhangya/CinefilCo istápolta film bevétele 710 ezer forintra tehető.
> korábbi filmek
A mélypontot képező előző hétvége után a top 10-ben most kizárólag pozitív irányú változások történtek. A második helyezett Halálos iramban 7.-re 17.532 néző ült be a film ötödik hétvégéjén, összesen pedig már több mint 380 ezren – ezzel a 2015-ös nézettségi lista élére is tört. Ezt azt jelenti, hogy az Ultron kora betoppanása ellenére is biztosítva van a 400 ezres mérföldkő.
Több mint két hónapja megy, de még mindig a top 10 vendége a Liza, a rókatündér. Ez önmagában is figyelemreméltó, ám az A Company gondozottja ráadásul a hét folyamán átlépte a 100 ezer nézős küszöböt. E fantasztikus teljesítményt szinte teljes mértékben a szájhagyomány érte el, hiszen a február 19-i nyitóhétvégén kevesebb mint 12 ezer eladott jeggyel indult útnak Ujj Mészáros Károly munkája.
> végszó & ami jön
Közel duplázódott a forgalom az előző körhöz képest, és az Argo 2. részesedése a 108 ezer jegyből nem is olyan drasztikusan nagy, vagyis a többi futó produkció sincs még közel a kifulladáshoz. Aztán ki tudja, lehet, hogy a Bosszúállók: Ultron kora nálunk is mindenkit a mélybe taszít. A lényegesebb kérdés viszont az, hogy vajon meg lesz-e 2015 negyedik 100 ezer néző felett nyitó filmje? Erős a valószínűsége.
A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.
> a top 10 (csütörtök-vasárnap)
# | volt # |
film | csüt-vas Ft bevétel |
változás | Ft össz- bevétel |
össznéző |
1 | ú | Argo 2. |
54.7m | - | 54.7m | 40.287 |
2 | 1 | Halálos iramban 7. |
26.4m | +4.4% | 517.6m | 380.767 |
3 | 3 | A pláza ásza Vegasban |
14.5m | +30.8% | 49.7m | 37.390 |
4 | 2 | Adaline varázslatos élete |
14.5m | +9.4% | 32.3m | 23.447 |
5 | ú | Sam - Kismadár nagy kalandja |
12.4m | - | 16.2m | 12.031 |
6 | 5 | Bérhaverok |
7.4m | +40.8% | 87.2m | 64.191 |
7 | 4 | A 44. gyermek |
6.5m | +5.7% | 31.3m | 21.992 |
8 | 7 | Hamupipőke |
6.4m | +66.4% | 136.8m | 109.419 |
9 | 6 | A Lazarus-hatás |
5.2m | +14.3% | 34.0m | 24.513 |
10 | 8 | Liza, a rókatündér |
4.0m | +18.3% | 140.6m | 102.794 |