aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: ászok Takács Máté
2015. április 19. 17:57:00

Kategória: film 2 komment

A Halálos iramban 7. továbbra is mondja az ellent a józan észnek, miközben bő két hét után átfarolt az egymilliárd dolláros globális bevételi határon, amit Észak-Amerikában egy harmadik, az első helyen eltöltött hétvége követ most. A premierek körében A pláza ásza Vegasban és az Unfriended derekasan szerepelt, ám előbbi leginkább csak annak fényében, hogy a kritikák alapján megpályázhatja minden idők legrosszabb filmjének címét.

furious7.jpg

> új filmek
Talán csak a 2009 eleji általános box office-felpörgés miatt vált meglepő kasszasikerré A pláza ásza, de sokkal inkább az a helyzet, hogy a film által választott helyszín irtó könnyen rezonált a célközönséggel, elvégre ha már nálunk is hétvégi családi program a bevásárlóközpontokban lézengeni, akkor képzelhetjük, odaát milyen szerepet is tölt ez be (ahol ráadásul még vasárnap is nyitva vannak). Szóval Kevin James legnagyobb durranásának folytatódása senkit nem érhetett váratlanul, ám hogy ez hat évbe telt, az kicsit meglepő. A családi komédiák esetében ez túl nagy idő a biztos ismétléshez, és hát A pláza ásza Vegasban (Paul Blart: Mall Cop 2; hazai bemutató: már a mozikban) nem is tudott felérni a korábbiakhoz. Ellenben 24 millió dolláros nyitánya így is szépnek mondható, különösen, hogy talán még nem akadt film, ami ennyi pénzt halmozott fel egy laza 2 pontos Rotten Tomatoes-átlagértékeléssel. Nem cseng eléggé egybe ezzel a B- nézői értékelés, de vígjátékoknál ez is kellően hervatag ahhoz, hogy annyira messzire azért ne tervezhessen a Sony produktuma. 65-70 millió így is be fog folyni, a stúdiónak szánt meder a pokolban pedig ennek következtében kicsit kiszélesedik.

Hogy Paul Blartot lenyomta az újságíróknál az Unfriended című horror, az nem egy nagy vaszizdasz, ám a nívósabb brancsot (True Story, A 44. gyermek) is alázva igen komoly tényezővé lépett elő a Universal forgalmazta filléres horror. Az egész kedvező visszhangra már alapozott a stúdió, mikor a film felkarolásával egy időben át is keresztelte szépen (Cybernaturalról amúgy), jóllehet, a nézők nemigen tudnak különbséget tenni a péntek esti frászhozók között – a CinemaScore ugyanis éppen oly gyatra filmet sugall, mint bármely találomra kiválasztott műfajtárs. Talán nem minden a nyitóesti ítélkezés, és a 16 milliós nyitány képes lesz 40 millió fölé fejlődni. A határozott siker amúgy a plázaász biztonsági őr sztorijához hasonlóan a mindennapokba nyúlásnak köszönhető: a Skype közkedvelt cucc a fiatalság körében, egy kis belefűzött horror pedig nem árthat neki, ha szórakoztatásról van szó.

A Disneynature idei nevezése megint a majmokat veszi górcső alá, és talán reménykedhetünk abban, hogy a Monkey Kingdom hozzánk is elér legalább DVD-n, ha már az Oscar, a csimpánznak, azaz a Chimpanzee-nek sikerült ez pár éve. Az ismeretterjesztő filmről ugyanis zengedeznek a kritikusok, s így üdítő alternatívává teszik minden szempontból. 4.7 millió dollár értékben találták ezt így a tengerentúliak, ami egyre inkább átlagos összeggé kezd válni e filmfolyam berkein belül. A héten esedékes Föld-nap majd dob kicsit a dolgon, és úgy már talán-talán nem lesz gond megcsípni a 15 milliót.

James Franco és Jonah Hill a főszereplői a True Story című igaz történeten alapuló drámának. A Fox Searchlight forgalmazta filmről született kritikák nem sugalltak éppenséggel mesterművet, így a forgalmazó nem bízta a dolgot a limitált szintről bővítendő módszerre, hanem egyből a végső állomáson, azaz több mint 800 moziban nyitotta a produkciót. Sehogy sem járt volna túl jól: 2 milliót sem hozott gondozottjuk, ami gyenge mozinkénti átlagos bevételt jelent. Van, hogy két Oscar-jelölt főszereplő sem elég az üdvösséghez...

A Lionsgate végül is csak 510 moziban eresztette szélnek A 44. gyermeket (Child 44; hazai bemutató: már a mozikban), és jobb is ez így. A(z európai) történelmi időkben játszódó dráma vetítései nagyon gyenge eredményt hoztak, ami nem oly nagy csoda, tekintve, hogy mennyire távoli az amerikai közönségtől a film lényegi része. A 600 ezer dollárt akár fel is ajánlhatná egy gyermekmentő alapítványnak a forgalmazó, ha már ennyire mellément az üzleti irányzék.

> korábbi filmek
A Halálos iramban 7. 29 millió dollárral vezet forgalmazásának harmadik hétvégéjén. A Universal akciófilmje napokon belül átsüvít a 300 millión, ámde döbbenet, hogy már 265 millió dolláros hozzájárulás is elegendő volt Amerika részéről a milliárdos világszintű bevételhez, amivel a stúdió első tíz számjegyet igénylő bevételű produkciója lett – ezt is csak Vin Diesel látta előre. A nemzetközi rangsorban már csak öt film áll előtte, és három le is lesz hagyva, de Cameron azért még nyugodt lehet. Amúgy kéne egy Kína minden földrészre (250 millió dollár, hellóó!).

> végszó & ami jön
Nincs már sok a nyári szezonig, addig még egy hétvégét kell kibírni, amikor érdektelenségekkel traktálják a nagyérdeműt. Az Adaline varázslatos élete sem lesz az a film, ami megfosztja a #1 pozíciótól a Halálos iramban 7.-et, sőt a 10 milliós lépcső megugrása is komoly kérdőjelként jelentkezik a romantikus dráma számára.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 1  Halálos iramban 7.
$29.1m $294.4m $250m
2 ú  A pláza ásza Vegasban
$24.0m $24.0m $30m
3 ú  Unfriended
$16.0m $16.0m $1m
4 2  Végre otthon!
$10.3m $142.6m $130m
5 3  The Longest Ride
$6.9m $23.5m $34m
6 4  Keményítőkúra
$4.8m $78.3m $40m
7 ú  Monkey Kingdom
$4.7m $4.7m n.a.
8 7  Woman in Gold
$4.6m $15.9m n.a.
9 6  A lázadó
$4.2m $120.6m $110m
10 5  Hamupipőke
$3.9m $186.3m $95m

 

Címkék

horror sony disney box office comedy drama universal sequel documentary james franco kevin james fast and furious jonah hill

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr477381174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.04.19. 18:13:10

Világszinten az 5. hely még meglehet, kis szerencsével akár a 4. is. Durva.

misafeco 2015.04.19. 18:34:16

@REMY: Jelen pillanatban azt gondolom, hogy a 4. hely be van betonozva a Furious 7-nek. Alig 200 millió kell már csak abból 150 csak Kínából bejön még (8 nap alatt van 250-nél és még 30 napja van!), 50 az USA-ból és még 50 a többi országból.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása