A Trónok harcáról szóló diskurzusok nagy része sötét jövőt vizionált mostanra, amikorra a sorozat is teljesen maga mögött hagyta a regényfolyam legjobbjának tartott szakaszát. Meg egyébként is, minden sorozatnál benne van a pakliban, hogy az ötödik évadra már túlságosan elkényelmesedik, vagy legalábbis megszokássá válik a nézők szemében. Lehet, hogy ez bekövetkezik egyszer, de a Trónok harca írói egyelőre derekasan helyt állnak, miközben biztonsági játékot is játszanak Westeros díszletei előtt.

Fordulóponthoz érkeztünk: a Falnál megvívták a nagy csatát, Arya végérvényesen felnőtt, Daenerys láncra verte sárkányait, Tyrion pedig egy olyan, görög tragédiába illő döntéssel a háta mögött hagyta el a fővárost, amely átrendezte az egész birodalom erőviszonyait. Itt hagytuk abba, és egy félig már beteljesedett jóslat baljós árnyai mögül kibújva innen is folytatódik az új szezon.

Klasszikus értelemben vett évadnyitóra ne számítson senki, az új helyzet másmilyen taktikára kényszeríti a szereplőket és az alkotókat egyaránt. Nincs látványos lépés, ez egy új sakkjátszma, előbb fel kell állítani a bábukat. Így működik ez az első rész, amelyben mindenki felméri a lehetőségeit, kutatja a lehetséges szövetségeseket, miközben szép lassan kirajzolódik az, hogy kikkel kell majd szembeállniuk.

Daenerys markáns jellel szembesül, hogy sárkányai nélkül már nem olyan megdönthetetlen a hatalma. Új ellenség lép fel egy titokzatos ellenálló társaság képében, de ezen is túl is gyűlnek a sötét felhők a sárkányok anyjának feje felett, a helyzetet pedig az sem könnyíti, hogy legfőbb szövetségeseire ő maga tette fel a bilincset. Azt persze nem sejti, hogy a tengerentúlon igenis számolnak vele, így olyan helyről kaphat visszautasíthatatlan ajánlatot, ahonnan biztos nem számítana rá. Mi viszont számíthatunk rá, hogy ezen szálak továbbszövése, netalántán egybefonódása jelentheti a szezon legerősebb pontját még úgy is, hogy Emilia Clarke még mindig nincs a helyzet magaslatán: manírjai egyre átlátszóbbak.

És ha már rossz alakítás, nagyon örülök, hogy Sansa jelen pillanatban csak halványan van jelen Kisujj mellett, akinek most is nagyon jól megy a kombinálás, de ő még mindig semmi az újra teljes pompájában tündöklő eunuch, Lord Varys mellett, aki elképesztően jól kavarja a kártyáit (no meg mást is): Tyrion nagyszerű társat kapott a személyében. A többi Lannister azonban nem járt ilyen jól, Tywin halálával igencsak ködbe borult a család jövője. Gyász, paranoia, bizonytalanság, mindez tökéletes táptalaj lesz ahhoz, hogy egy vallási szekta kötelékeiből előlépő unokaöcs kicsit megbolygassa Cersei és Jaime életútját.

Eközben a Falnál a nagy ütközet utóhatásai érvényesülnek, mert persze Stannis okkal bukkant fel, ugyanakkor rögtön nehéz helyzetben találja magát. Spoilerek nélkül még virágnyelven is nehéz lenne körülírni az új status quót, a legnagyobb kérdés viszont az, mihez kezd majd egymással ez a király és az egyre határozottabb Jon Snow. Jó lenne, ha sikerülne kihozni ebből egy életképes konfliktust, ami kicsit több életet lehelne az északi történésekbe, de leginkább ezekbe a karakterekbe.

Egy szó mint száz, az alkotók alaposan megágyaztak itt legalább három-négy ígéretes történetszálnak úgy, hogy a Dorne-i különítmény még csak tényleg említés szintjén követel majd nagyobb szerepet, Arya pedig teljesen kimaradt ebből az epizódból. Van itt muníció bőven, már csak kezdeni kell vele valamit, de két-három rész még biztosan kell, hogy teljesebb képet kapjunk az új szezonról.