aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: hontalanul Takács Máté
2015. március 30. 18:49:00

Kategória: film 4 komment

A premierekkel zsúfolt utolsó márciusi hétvége szolgált néhány érdekes fejleménnyel: a négyesfogatból a Bérhaverok című vígjáték emelkedett ki győztesen, de csak a harmadik helyre volt elég egyébként korrekt nézettsége. Eközben A szomszéd fiút lényegében annyian nézték meg, mint a Cinema City által bojkottált Végre otthon! című animációs mozit – ez kis jó hír előbbinek, és nagy rossz hír utóbbinak. Végezetül, a Gunman éppoly érdektelensége fulladt, mint a tengerentúlon a múlt héten. Második hete A lázadó vezet.

home_cica.jpg

> új filmek
A hatalmas amerikai sikerre való tekintettel nálunk is bemutatták a mozik a Pofázunk és végünket (9.316 – 35.990) tavaly ilyenkor, és nem is futott rossz kört ahhoz képest, hogy nem túl piacképes főszereplőpárost vonultatott fel. Kevin Hartot azóta mi nem láttuk, de a Bérhaverok most orvosolja az elvonási tüneteket. Ezúttal valamivel nagyobb teret követelhetett magának, hiszen most még annyira sincs szó afrovígjátékról, mint legutóbb, és ennek megfelelően valamivel nagyobbnak is mutatkozott az érdeklődés: 13.170-en érezték úgy, nekik bármi jó, ha nevetni lehet rajta, s még sztárneveket sem igényelnek hozzá. Tisztességes eredmény egy olyan produkciótól, ami két-három éve még simán elkerülte volna a hazai teátrumokat, most viszont nem kevesebb, mint 45-öt vett be az InterCom terjesztése. A könnyed zsánerbe vetett bizalom a forgalmazó részéről határtalan, hiszen ez után a cirka 40-45 ezer nézős affér után A pláza ásza folytatásával is bepróbálkoznak jövő hónapban.

A UIP-Duna Film legutóbbi két bemutatója simán kiverte a biztosítékot az eladott jegyeket tekintve. A szürke ötven árnyalata és a SpongyaBob: Ki a vízből! után csendesebb vizekre eveztek egy kis sablonthrillerrel, s idén gyökeret vert szokásuk, miszerint minden szinkronizált, most szolgált valamicskét: A szomszéd fiút Jennifer Lopez bájai 10.714 látogatóig édesgették el, ami lényegesen kevesebb is lehetett volna, szóval megbecsülendő ez, éppúgy, mint a tengerentúli 35 millió dolláros bevétele. A 34 moziban futó film nehezen produkálhatta volna jobban magát ennél – legfeljebb akkor, ha az intenzívebb forgalmú január-februárban fut be hozzánk is. A vége 30 ezer nézőnél többet azonban nemigen ígér.

A sajtó odaát attól hangos, miként rehabilitálta magát pénzügyileg a DreamWorks Animation a Végre otthon! csakugyan kiváló nyitányával. Látszólag globális szintű a meglepően nagy érdeklődés a viszonylag átlagos, de kétségtelenül nagyon a gyerekek-családok kedvére tevő történetre – éppen ezért tragikus, hogy az InterCom nem tudja kellőképpen kiszolgálni a felmerülő keresletet, lévén a Cinema City hálózata nem tűzte műsorára a filmet. Ennek folyományaként mindössze 10.767-en nézték meg az elmúlt négy nap folyamán, ami értékelhetetlen és elemezhetetlen adat a szokatlan helyzetből kifolyólag. Látványosan bebizonyosodott, hogy a családi mozizók távolról sem olyan rugalmasak, mint A majmok bolygója: Forradalom (20.006 – 83.741) közönsége, akik azért csak összehoztak magukból 20 ezret kábé ugyanezekben a mozikban tavaly júliusban. Az, hogy nem mutatkozik hajlandóság a kieső budapesti mozikba elzarándokolni egy filmért, érthető, ám enyhítő körülményként aligha szolgál. A 37 mozit betámadó, térhatású Végre otthon! nyilván elkolbászol azért 50 ezer nézőig a tavaszi szünetnek hála, de ennek minimum kétszerese lett volna az eredeti cél. Érdekes adalék még, hogy így, hogy a vidéki mozik voltak fölényben, az átlagos jegyár meglehetősen alacsony volt: 1201 forint.

Nem csak Amerikában, nálunk se számít akár csak szórványosan is érdekesnek a fegyvert ropogtató Sean Penn. Az ennek tetejében még obskúrus módon magyarra keresztelt Gunman a hazájában tapasztalthoz hasonlatos vereséget szenvedett mifelénk is a top 10-en kívül eső nyitányával. A Big Bang Media gondozta akciófilmre 3.431 jegy kelt el, ami rég nem látott mélység egy fősodorbeli, 28 moziban játszott produkció esetében. Amellett, hogy zsúfolt a paletta, világos, hogy egy teljesen egyszerű kérdés kárhoztatta sanyarú sorsra Pierre Morel rendezését: miért üljünk be Sean Pennre, ha Liam Neesonre is beülhetünk épp? Az 5.2 millió forint teljesen egyenértékű az 5 millió dolláros amerikai starttal, szóval nagyjából hasonló elbírálásban részesítendő.

> korábbi filmek
Második hete A lázadó áll az élen, bár az újabb 20.305 néző több mint 50%-os esést takar. Kalkulálni kellett ezzel, még úgy is, hogy nálunk azért ritkább és nem annyira magától értetődő a nagy érdeklődést bonyolító produkcióknál sem a hasonló csökkenés. A Big Bang sci-fi akciófilmje túl van a százmillió forinton és közben meg is haladta az első rész bevételét, s tizenegy nap alatt 72.447-en látták; napok kérdése, és beelőzi az első részt (77.033) látogatók számát illetően is. Ja, amúgy máris a disztribútor valaha volt legnézettebbje.

> végszó & ami jön
Idén először csökkent a top 10 összesített nézettsége 100 ezer fő alá, ami a márciusi kínálat erőtlenségének, illetve a Végre otthon! szabotálásának tudható be. Az április még sivárabbnak ígérkezik, ugyanakkor a Halálos iramban 7. nálunk is egy kiadós kezdőlökést biztosít; az előző részt csaknem 70 ezren látták elsőre, ezúttal akár a 100 ezer is megcélozható... miközben a Keleti nyugalom - A második Marigold Hotel is az első rész fölé tör, és ehhez elég ötezer nézővel nyitnia.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  A lázadó
29.9m -51.6% 104.4m 72.447
2 2  Hamupipőke
24.0m -29.6% 64.7m 50.909
3 ú  Bérhaverok
18.1m - 18.1m 13.170
4 ú  A szomszéd fiú
14.8m - 14.8m 10.714
5 ú  Végre otthon!
12.9m - 12.9m 10.767
6 3  Éjszakai hajsza
8.8m -48.6% 67.3m 48.220
7 6  Liza, a rókatündér
6.6m -27.5% 109.1m 79.230
8 4  A cipőbűvölő
6.4m -47.5% 47.3m 34.243
9 5  Focus - A látszat csal
6.2m -33.7% 118.8m 84.024
10 7  SpongyaBob: Ki a vízből!
5.3m -37.7% 273.5m 209.990

Címkék

thriller box office jennifer lopez comedy animation action sean penn intercom dreamworks children movie uip duna film box office hazai big bang media divergent kevin hart

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr327320798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ocse1917 2015.03.30. 20:19:55

Ezzel az emberkedéssel sajnos csak azt érte el az Intercom, hogy ezentúl annyi tárgyalási alapja se lesz, mint eddig volt. A cc-nek legalább 60-70e indoka lesz arra, hogy miért ők diktálnak.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2015.03.30. 22:01:51

A rókatündér továbbra is szépen hoz. Ennek nagyon örülök.

isvean 2015.03.30. 22:55:59

@desmondwallace: mennyi is az annyi?
balaton method mennyit hozott?

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2015.03.31. 16:27:05

@isvean: A nézőszám? Ott van a táblázatban (79.230).

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása