Ki ne szeretné újraélni a kedvesével együtt töltött tökéletes vakációt? Szeretnénk rögzíteni minden körülményt, örökre maradandóvá tenni a pillanatokat, sőt, ha lehet tökéletesíteni azokat, kijavítani a hibákat. De létezik-e hibátlan kapcsolat két ember között, és azzal, hogy örökkön-örökké a makulátlan ragyogást hajszoljuk elménkkel, nem lehet, hogy éppen elrontunk mindent, aminek szívből kellene jönnie? Ismert romkom témához nyúlt az elsőfilmes ausztrál rendező, üdítően rendhagyó módon. A kispénzű, de nagyszívű The Infinite Man szórakoztató humorral és pengeéles logikával frissíti fel az időhurok túlhasznált sci-fi kliséjét.

A kis költségvetéssel rendelkező filmesek hálás témája az időutazás. Egy sajátos forgatókönyvvel spórolni lehet a helyszíneken és szereplőkön, és a korlát talán még inspirálóan is hat az alkotókra, így igazán agyas filmkülönlegességek is születtek már a kontinuummal ügyeskedő szerzői indie-kből. A felemás sikerű, de inkább elbukó legújabb projektek (Predestination, Time Lapse) után Hugh Sullivan filmje minőségében inkább rokon a Primer és az Időbűnök zseniális kirakós-játékával, de szerelmes főhősének dilemmája inkább az Időtlen időkig és az Időről időre kockáiról köszön vissza. Egyszerre okos, érzelmes és vicces - hibátlan párosítás.

Dean igazi hősszerelmes, amolyan geek módra, de szerencsére nem túl patetikusan, így karaktere inkább rokonszenvünket nyeri el, mint szánalmunkat váltja ki (leszámítva, mikor Mr. Bean mozgására emlékeztető módon futamodik meg). Kontroll-freak, bolondos feltaláló, aki minden részletre kiterjedő ütemtervvel készül az egy évvel ezelőtti tökéletes nyaralás megismétlésére. Ugyanazokban a ruhákban, ugyanazzal a hajviselettel, ugyanazon a helyen, ugyanazokat a dolgokat csinálva szándékszik újraélni a barátnőjével, Lanával együtt töltött hétvégét. Csakhogy nem várt változók kerülnek a képletbe: a tengerpart melletti sivatagi motelpark kihalt, ráadásul a volt szerető, gerelyhajító görög melák, Terry is megjelenik és elővesz egy elektromos pásztorbotot. Dean kiütve, megszégyenülve végül egyedül marad, és megszállottan dolgozni kezd azért, hogy visszaszerezze szerelmét.

Egy évvel később. Külső limbikus rendszer nevű készülékét – amit azért alkotott, hogy elraktározza a hétvégén megélt érzéseket, hogy aztán, kapcsolatuk nehezebb pillanataiban ezzel éljék át újra boldogságukat – hosszas munkával időgéppé alakítja (a hi-tech túl komoly lenne a filmhez, a szekrény méretű panelek, mechanikus szerkezetek sokkal stílusosabbak). Felhívja kedvesét, hogy adjon neki még egy esélyt. Együtt utaznak vissza időben, hogy helyrehozzák a balul elsült évfordulót. Ekkor veszi kezdetét az egyre abszurdabb zűrzavar, a már ismert jelenetekkel, csak egyre több Deannel, Lanával és Terryvel. A történet folyamatosan újraszabja magát, minden apró momentum új értelmet nyer, egymásba folyik és egy teljes körré (inkább hurokká) áll össze, nem kevés kacagtató és kusza szállal, melyből egyre inkább úgy tűnik nincs kiút Dean számára.

"Miért kell mindent túlbonyolítanod?" – kérdezi egy ponton Lana. Kérdezhetnénk ezt az író-rendező-vágó Hugh Sullivantől is, hiszen merész karrierindítás egy ilyen komplex, időparadoxonos sztori koherens megvalósítása. "Egyszerűbbel is kezdhettem volna." – ismeri be az alkotó. De akkor nem örülhetnék ennyire ennek az élvezetes eszképista filmélménynek, ami egyszerre szórakoztat, frissít agyat, és bír univerzális mondandóval. 

Kövess minket facebookon és twitteren!