Maria sikeres vezető egy szállítmányozási cégnél, látszólag mindene megvan. Az egzisztenciális háttér és a szerető férj mellé már csak a gyerek hiányzik, de hiába próbálkoznak idestova tíz éve, a nő élete mégsem lehet teljes. Nyolcadik vetélése után a halálból tér vissza (két percre leáll a szíve), ezután kezdődik kétségbeesett hajszája, amit habár biológiai órája ellen már elveszített, egy cseh kisváros kismama prostija és futtatója ellen még megnyerhet. Gondolja ő. 

A tény, hogy egy ismeretlen (számomra csak az ABC's of Death szkeccsfilmhez köthető) dán író-rendező, Anders Morgenthaler produkcióját a von Trier-féle Zentropa vette szárnyai alá, és az, hogy a filmhez Kim Basingert is sikerült megnyerniük, érdekes, a szokványosnál talán elvontabb thriller/horror mozit ígért egy remek színésszel. Az elvárásokat az alkotóknak sikerült is hozniuk, de nem maradéktalanul.

A rendező már a nyitányban felfedi a film szürreális olvasatát, a narratív elemmé váló motívumot: Maria meg nem született lányának lelkét halljuk. Maria elméje nem képes elfogadni azt, ami a férfi számára pusztán racionális tény, ráadásul utóbbi ellene van az adoptálásnak is: inkább élne boldogtalan párként, mint családban. Ennek felismerése taszítja Mariat abba az instabil, irracionális állapotba, ami végül képtelen cselekvésre készteti (bár nem olyan képtelenre és véresre, mint A Betolakodó c. francia horrorban).

Egy eszeveszett ötlettől vezérelve árvamentő és egyben gyermekrabló akcióba indul, melynek megvalósításában egy stoppos drogos törpe lesz segítségére, Petite (eredetileg ez lett volna a film címe is), aki 10.000 euróért vállalja a küldetést. Bár maga a cselekmény nevetségesen hangzik, és a forgatókönyvet sem dicséri, a rendezőnek, a már említett gyermeklélek nézőpontján keresztül sikerül eredetiséget vinnie kliséktől sem mentes, halovány thrillerébe (Peter Stormare önmagában egy klisé az orosz maffiózó szerepében).

Pszicho-thriller vonulatában viszont az apró zajok, rezzenések felnagyításával, a fókuszból kieső képekkel (vagy éppen elhalványuló tükörképpel) ezt a külső, lélektani nézőpontot erősíti, egyszerre Maria világának szétesését is példázza. A rendező szereplővé teszi magát a(z anya)természetet is, a vele való kontaktus pedig akár elgondolkodtató megvilágításba is helyezheti a zavarba ejtő befejezést. Nem egységes film, de megvan az atmoszférája, köszönhetően az idén Oscar-jelölt izlandi Jóhann Jóhannsson (A mindenség elmélete) nyomasztó, mégis gyönyörű zenéjének is. 

Kövess minket facebookon és twitteren!