- SPOILERES -

Ez az idegen nem a Zöld bolygóról jött. Ez az idegen egy bombázó bőrébe bújik, és férfiakat csal kelepcébe, és nem teljesen nyilvánvaló, hogy mit tesz velük (tápláléknak használja őket? üzemanyagként? trófeaként az intergalaktikus Lutra-albumába?), de módszeresen dolgozik, míg egyszer csak el nem kezd érdeklődni az emberi faj iránt, és akkor bizony bajba kerül. Jonathan Glazer harmadik egész estés filmje beeszi magát a bőröd alá, majd odarángat a tükör elé, és nem fog tetszeni, amit látsz...

Michael Faber könyvében nyilvánvaló, miért vadászik a nőnek álcázott idegen férfiakra: a húsukért. A saját bolygóján ínyencfalatnak számít az ember. Igazi különlegességnek. Így vagyunk mi is Scarlett Johanssonnal, aki feltehetően minden ötödik férfi fejében a szexuális ideál abszolút megtestesülése, egy ikon, aki túlnő azon, hogy egyszerű emberként nézzen rá. Számukra jó hír, hogy Scarlett Johansson minden ruhájától megszabadul ebben a filmben, kevésbé jó hír, hogy a göncökkel együtt mindazt a glamourt és fantasztikumot levedli magáról, amellyel a magazinok ruházták fel természetes adottságainak eltorzításával.

És ez briliáns. Johansson egy ragyogástól megfosztott "angyalt" alakít, és ezzel a sebezhetőséggel, ezzel az emberközeliséggel a legelemibb ösztönök által vezérelt állatot hozza ki belőlünk. Magyarán nem okoz gondot neki a vadászat. És ami még ennél is kétségbeejtőbb, hogy a film nem hazudik, ugyanis a cserkészés javarészt rejtett kamerákkal, mit sem sejtő emberek részvételével készült. Johanssont olcsó ruhákba öltöztették, haját feketére festették, és nem túl előnyösre fazonírozták, aztán beültették egy teherautó volánja mögé, hogy skót városokat járva embereket szólítson le azzal, hogy eltévedt. S az emberek minden bizonnyal egymást tiporva siettek segítségére.

Persze, azokat a figurákat, akiknek előbb legszebb pornós álma, majdan legrosszabb rémálma valósult meg, már színészek alakítják, de Glazer ügyesen eléri, hogy ez benned is csak akkor tudatosuljon, amikor már megtörténik a visszafordíthatatlan.

A lény eleinte hideg vadászként néz ránk, és egyes képsorok - mint pl. az utóbbi évek egyik legnyugtalanítóbb, legnehezebben elviselhető jelenete, melyben egy egy kutya, három felnőtt és egy másfél éves gyerek a főszereplő - a legelemibb emberi érzéseket váltják ki belőled: szorongást, félelmet, szánalmat, ám idővel azon kapod magad, hogy te is kívülállóként kezded el figyelni embertársaidat, mint hangyákat a mikroszkóp alatt. Igen, furcsa dolog történik: felcserélődnek a szerepek. Nem ez az első olyan film, amelyben egy idegen szimpatizálni kezd az emberrel, viszont Glazer hipnotikus erejű képeivel, ugyanakkor dokumentarista, gyere-és-nézd megközelítésével talán most először érte el azt, hogy a megszokott narratíva helyett nem empátiát vagy sorsközösséget érzel, hanem megvetést, vagy talán még azt se.

Megérettünk a pusztulásra? Talán nem. Talán csak ezt a civilizációnak és erkölcsnek nevezett hazugságot kéne levedlenünk magunkról. Hiába fogadja be otthonába a skót az eltévedt lányt, hiába veszi karjaiba, és gyalogol át vele a pocsolyán, hogy ne vizezze össze a lábait, hiába főz neki vacsorát, és vonul el éjszakára, hogy ne zavarja, tehát hiába játssza el az úriembert, végül is ő is be akarja cserkészni. Ekkorra a lény már kiesett a szerepéből: elkezd érdeklődni a vad iránt, mi több, tudni akarja, mi az ő szerepe a képletben, van-e bármi az álca mögött. 

És miközben a földönkívülit egy idegen világban kezdik el egzisztenciális kérdések gyötörni, szép lassan vadászból vaddá válik, és aláhúzódik a képlet, melyre az egész vadászat épült: az ember csak egy vadállat, sőt, rosszabb annál, ugyanis mindent magának akar, mindent meg akar szerezni, és ami nem lehet az övé, amit nem ért meg, azt elpusztítja. És ez egy olyan örökletes bűn, melyért végül az idegen ég el a purgatóriumban.

Glazer és írótársa, Walter Campbell kilenc évig dolgozott az Under the Skinen. Az eredeti, szintén meglehetősen szürreális regény egy vállalati szatíra volt, továbbá szegről-végről a fogyasztói társadalom kritikája, viszont Glazerék filmje más üzenetet hordoz. Elvonatkoztat a modern kor társadalmi kérdéseitől, és az ösztönlényből kinőtt embert vizsgálja, és nincs túl jó véleménnyel róla. Nekem viszont meg kell védenem az emberiséget, hisz ha valaki képes ilyen őszintén, nyersen és mégis gyönyörűen mesélni az emberi lélekről, akkor talán mégsem olyan értelmetlen a létezésünk. Tudom, naiv vagyok, befolyásolható. Talán én is épp egy kelepcébe tartok.

Kövess minket facebookon és twitteren!