aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: the babadook / starry eyes Zalaba_Ferenc
2014. november 26. 13:15:00

Kategória: film 4 komment

Miközben a publikum továbbra is fillérekből összerántott, de jól eladott kísértetházas horrorokra bukik, addig a hasonló keretek között, ám jóval szélsőséges elemekből dolgozó határmezsgye talán egy újabb trend eljövetelét készíti elő. Ha nem is a felszínen, de a horror műfaja folyamatosan transzformálódik, melynek ékes bizonyítékai a The Babadook és a Starry Eyes című filmek, melyek maguk is az átalakulásról szólnak.

(Az írás minimális spoilert tartalmazhat.)

thebabadook620.jpgstarryeyes620.jpg

Mint az underground filmgyártás egyik legfontosabb kiteljesedése, a horror teljesen összefonódott a közösségi médiával. Szimbiózisba lépett vele: belőle él, belőle táplálkozik, és cserébe felkínálja neked, hogy te is részese légy a rémálomnak, mi több, te lehess az egyik szülőatyja. Mind a The Babadook, mind a Starry Eyes (részben) Kickstarter-projektként látta meg a napvilágot. Az előbbi - az ausztrál Jennifer Kent bemutatkozó rendezése - egy majd tízéves díjnyertes rövidfilmből ered (itt megnézheted), az jelentett számára ugródeszkát, míg az utóbbit Chuck Palahniuk vette szárnyai alá (részben annak köszönhetően, hogy a film egyik rendezője menedzseli az író közösségi médiás megjelenését). Mindkét tényező elég jó alap ahhoz, hogy a közösség rázizzenjen, és felnyissa a pénztárcáját. És az eredmény őket igazolja.

A The Babadook főhőse Amelia, a zavart lelkű özvegyasszony, aki egy autóbalesetben veszítette el férjét, épp miközben a kórházba siettek, hogy a nő megszülje első és egyetlen gyermeküket. Talán épp ezért még hét év után is abnormális a kapcsolata fiával, kettejüknek pedig a külvilággal, hisz míg a nő képtelen volt továbblépni, addig a fiú tudja, hogy halálban született, és ebből nem is csinál titkot, mint ahogy az anyja se nagyon tudja elrejteni előle, hogy nem kimondottan, de őt hibáztatja férje haláláért.

Nem kell ilyen kirekesztettség ahhoz, hogy egy gyermek képzeletbeli barátot és rémeket gyártson magának, de ha a családnak elég démonja van, akkor az egyik akár életre is kelhet.

Babadook - nem véletlenül az "A Bad Book" anagrammájaként - egy könyv formájában érkezik a kirekesztett kettőshöz, hogy aztán előbb a gyermek, aztán az anyja álmait - végül szellemét is megszállja, és arra kényszerítse, melyre a könyv utolsó lapjai alapján számítani lehet.

Ötlet és cselekményvezetés tekintetében ez az ausztrál horror nem okoz túl nagy meglepetést; egy sor olyan filmet lehetne felsorolni, melyben egy démoni erő környékez meg felnőtteket, hogy megpróbálja rettenetes tettekre kényszeríteni őket (a Gonosz halottól az Amityville-filmeken át a Poltergeist II-ig - no meg az egészen friss Oculusig), és Amelia dekonstrukciója is vázlatosabb a kelleténél, ám az őt megformáló Essie Davis bitang játékával mindezt simán felülírja, ugyanis ez a nő minden pillanatában hiteles - ha a sebzettet, ha a megszállottat, ha pedig a fiát anyatigrisként védelmező vadállatot játssza. 

Kent pedig iszonyúan ért a képek, helyszínek no meg maga a rém megkomponálásához. A beállítások invenciózusak, a terek mélyek és izgalmasak (pedig a film nagyja egy házban játszódik), a címszereplő pedig egyszerre idézi meg egy gyerek rémálmait (a kalap, a kesztyű és a hosszúkás, gyerekfirka-szerű ujjak) és saját rémképeinket, mivel teljes valójában szinte sosem látni - annál inkább hallani -, ezért azt a szörnyűséget látod bele, amit csak magad elé tudsz képzelni - és ennél aligha van hatásosabb. A finis pedig beváltja mind a film, mind pedig Babadook ígéretét - csak nem feltétlenül úgy, mint félnéd.

thebabadook.jpg

Egészen másfajta megszállottságról mesél a Starry Eyes, amely - ki kell mondani a triviálist - egyszerre csapolja meg David Lynch arisztokrata, "sérült hercegnős" örökségét és David Cronenberg testhorrorjának anatómiáját, miközben Dario Argento is bekukkant - szerencsére nem a színpompás reflektoroknak, hanem a sápadt, törékeny, sebezhető és mindezzel együtt is szexi főhősnőnek, no meg a Goblin legjobb pillanatait idéző techno-pop filmzenének hála. 

Mint háromból kettő... na jó, legyen inkább négyből három Hollywoodban élő fiatal, úgy Sarah (Alex Essoe) is arról álmodozik, hogy egyszer sztár lesz. Alapvetően minden adottsága megvan hozzá - nyakig érő combok, dús barna hajzat, igéző szemek és valami elemi elszántság, melyet ha kellőképp ingerelnek, azzal befestheti az ezüstvásznat. 

Az áttörés csak nem akar eljönni, és a magukat felsőbbrendűnek tartó, valójában értéktelen barátai körében és egy cicibár lealacsonyító munkája terhe mellett a sikertelenség egyre jobban frusztrálja. Olyannyira, hogy tehetetlen dühét kezdi saját magán levezetni. Mikor egy szemlátomást sikertelen meghallgatást követően önpusztító tombolást rendez, a meghallgatást levezénylő Astraeus Pictures váratlanul visszahívja őt további, ám egyre bizarrabb "beszélgetésekre", melynek során Sarah mind jobban kivetkőzik magából, míg aztán lelkét, testét felemészti az őrült bizonyításvágy.

Kevin Kölsch és Dennis Widmeyer filmje nyilvánvaló Hollywood-szatíra, és mint olyan, nem az első a sorban, ugyanakkor sokkal érdekesebb, ha szellemi leépülés tanulmányaként is nézzük. Vajh Sarah tényleg egy démoni erőkkel lepaktált kultusz eszköze lesz, vagy csak saját sikertelenségébe és gátlásaiba őrül bele, és ezért vizionál egyre durvább dolgokat magáról és környezetéről? Bárhogy is, a filmvégi ámokfutás így is egyszerre lesz letaglózó és költőien érzéki.

Most pedig irány a facebook és a twitter, és vigyük további hírét mindkét filmnek, hadd örvendezzenek a démonok.

poster_starryeyes.jpg

Címkék

kritika horror **** independent aussie movies

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr506934081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shiver23 2014.11.26. 21:09:26

Volt szerencsém mindkettőt megnézni és bár idén nem volt nehéz dolguk, tényleg a horror toplistán dobogós helyezettek lehetnek az év végi hajrában. Ennek ellenére egyiket sem nézném meg még egyszer. Mindkettő inkább pszicho dráma és csak az utolsó negyed óra a kemény mindkét esetben. Valamint további hasonlóság a két film között hogy nem adtak a szánkba épkézlább magyarázatot, engedték hogy a néző döntse el a végeredményt.

csgergo 2014.11.27. 09:20:34

Szerintem is remek film a Babadook. Egyszerűen imádtam azt a könyvet, annyira kreatívan lett elkészítve, meg persze sok más eleme is a filmnek.

SPOILER

Mondjuk az fura, hogy nem említetted meg a Ragyogás párhuzamot :D

SPOILER OFF

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.27. 12:07:09

@csgergo: Az már mégis csak túl triviális lett volna. :)

@shiver23: SPOILER!

Igazából Babadook eredete az, ami lebegtetve van, ami egyáltalán nem baj, a lezárás már adja magát. Megszabadulni nem lehet tőle, valamivel ki kell szúrni a szemét, hogy ne nyüzsögjön annyit. :)

Near93 2014.12.29. 15:24:30

A Starry Eyes szerintem borzasztó film volt. Nagyon művészi fim akart lenni, de ehelyett simán csak érdektelenné vált. Értem, mit akar közölni velem, de olyan unalmasan tálalja, hogy már rendesen kín szenvedés volt végig néznem. De azért a készítők kiszúrták a szemünket az utolsó negyed órában egy hatásvadász - ám teljes mértékben kreativitást nélkülöző - trancsírral, olyan tessék-lássék módon. Én meg olyan semleges érzelmekkel álltam fel a székből, amire példa még nem volt.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása