aeon flux

ready for the action now, danger boy?

blu-ray, ami holtan érkezett? Zalaba_Ferenc
2014. november 19. 17:40:00

Kategória: bd 223 komment

Mint kiderült, A galaxis őrzői, azaz az idei év egyik legnagyobb sikere itthon nem jelenik meg sem BD-n, sem BD3D-n. A filmet itthon home videón forgalmazó Pro Video az imént a következő hivatalos közleményt jelentette meg facebook-oldalukon:

"Tisztelt Vásárló!

Ezúton szeretnénk tisztázni a The Walt Disney Company magyarországi Blu-ray kiadványai körül kialakult helyzetet. 

Mérhetetlenül csalódottak voltunk, amikor az első információk eljutottak hozzánk azzal kapcsolatban, hogy A galaxis őrzőivel kezdődően a Walt Disney új filmjei Magyarországon nem jelenhetnek meg Blu-ray formátumon. Hosszú hónapokon keresztül tárgyaltunk a Disney illetékeseivel, de sajnos minden erőfeszítésünk ellenére sem tudtuk elérni, hogy meggondolják magukat. A döntés hátterében a Disney tájékoztatása alapján költséghatékonysági megfontolások állnak, azaz címenként nem fogy annyi Blu-ray lemez a hazai piacon, hogy a Disneynek megérje a magyar változatot elkészíteni. Ezzel természetesen pont azokat a rajongókat, gyűjtőket hozzák kellemetlen helyzetbe, akik hajlandóak legális forrásból megvásárolni a kívánt termékeket...

A forgalmazók lehetőségei nagyon korlátozottak egy ilyen helyzetben, alapvetően egyáltalán nincs beleszólásunk abba, hogy mely filmek, mikor és milyen formátumban jelenhetnek meg. 

A fenti döntéssel kapcsolatos észrevételeiket, panaszaikat az alábbi e-mail címen tehetik meg:

registration@disney.hu 

A Pro Video továbbra is minden tőle telhetőt megtesz, hogy az elérhető legnagyobb választékkal, változatos termékekkel (pld. díszdobozos/többlemezes kiadvány, future pack, rendezői változat, digi-book stb.) és izgalmas akciókkal álljon partnerei és vásárlói rendelkezésére.

Üdvözlettel,

Pro Video Film & Distribution Kft."

Tömören összefoglalva a Disney nem volt elégedett a film hazai forgalmazója által leadott eladási prognózissal, ezért nem tettek magyar vonatkozást a korongra. Sőt, innentől kezdve egyetlen régiós kiadvány sem kap magyar vonatkozást. Búcsút mondhatunk hát a Marvel-filmek, a Pixar-rajzfilmek és a Star Wars-epizódok magyar felirattal és/vagy szinkronnal ellátott változatainak. És ez már nem az első, de mindezidáig a legijesztőbb jele annak, hogy a Blu-raynek leáldozóban van Magyarországon, méghozzá anélkül, hogy igazából teret nyerhetett volna magának. Megvizsgáltam az okokat.

Elöljáróban annyit, hogy a lenti sorokat átlagfelhasználói szemmel írom: nem támaszkodom sem eladási adatokra, sem statisztikákra. Nem konspirálok, csupán felmérem a helyzetet, amit velem együtt mindenki más megtehet.

Túl korán jött, mégis túl későn

Az azóta megboldogult HD DVD-vel rendesen elharapózó formátumháborúnak köszönhetően a Blu-ray megjelenése minden volt, csak nem dörgedelmes. Természetesen a médium legnagyobb éllovasa, a Sony indított olyan lemezekkel, melyeken magyar vonatkozás is helyet kapott (2007 első felében), hogy aztán más stúdiók 1-2 éves késéssel kövessék azt (2008 nyarától a Warner, ugyanezen év őszétől előbb a Fox, aztán a Universal, 2009 tavaszától a Paramount és a DreamWorks, az év nyarától - jelzésértékűen utolsóként - pedig a Disney). A kezdeti penetráció világszerte alacsony volt - a stúdiók nem várhattak csodát, hisz a Blu-ray nem nyújtott annyi újdonságot a DVD-hez képest, mint anno az a VHS-sel szemben (szélsőségesen fogalmazva a BD csak egy felturbózott DVD), ráadásul a megjelenéskor meglehetősen kiforratlan és nehézkes volt (a lejátszók percekig töltögették a lemezeket, több funkció eléréséhez firmware-t kellett frissíteni, vagy édes egyszerűen lejátszót cserélni), és a stúdióknak is jó darabig eltartott, mire a formátum lehetőségeit elkezdték igazán kihasználni.

Nálunk még nagyobb fórral indult a BD, ugyanis egy olyan piacon jelent meg, ahol a home videónak kezdett leáldozni. A DVD-t aláaknázó trendekről már lamentáltam egy, a BD-t egészen más, ám szintén nem túl szép jövő elé helyező cikkemben, de a lényeg a következő: miért fektessen be egy újabb formátumba az a gyűjtő, aki épp átélte DVD-kollekciójának teljes elértéktelenedését, miért higgye azt, hogy eme új, jóval drágább formátummal nem történik meg ugyanaz. A vásárlói bizalmatlanság eleve adott volt, és ezt további tényezők rontották:

- mivel a BD prémiumtermékként jelent meg, azaz egy olyan médiumként, melynek alternatívájaként létezik egy funkcionalitásában egyező, olcsóbb, de kevesebbet nyújtó változat (a DVD), azaz az árát eleve magasan lőtték be, amely nem a hazai forgalmazók nyerészkedési kényszeréből adódik (a BD-k árrése nem magasabb, mint a DVD-ké, sőt!), hanem a magasabb jogdíjakból (jobb formátum, nagyobb fejlesztési költség, nagyobb sáp), a jobb paraméterek magasabb költségeiből (többet kell tejelni a Dolby-nak a trueHD-ért, mint az 5.1-ért, és ezek keverése is nagyobb költséggel jár), a magasabb gyártási költségekből, illetve abból, hogy mindezt jóval kevesebb eladott termékre kell szétosztani;

bd_player_1st_gen.jpgA Sony egyik első generációs játékosa: lassú, de böszme

- a termék magyarországi bevezetésére nem fordítottak elég figyelmet: egy-két, elég korán elhalt próbálkozástól eltekintve a vásárlóközönség csak akkor találkozhatott a BD-vel, ha találkozni akart vele, és igazából nem is nagyon akart vele találkozni, mert nálunk a "nagyobb" elve elég ritkán találkozik a "jobb"-bal - az emberek veszik a nagy képernyős tévét, és nézik rajta a kábelszolgáltatók egyre silányabb minőségű adását, és a mai napig többször panaszkodnak, ha a kép alján, tetején, oldalán csík van, mint amiatt, hogy a szétaprózott digitális streamnek hála csak foltok kergetik egymást a laposon;

- igazából talán nem is a tömegeket kellett volna megcélozni: emlékszem az egyik magyar forgalmazó sajtótájékoztatójára, ahol kijelentették, hogy kizárólag olyan BD-t forgalmaznak majd, melyen van magyar szinkron; azt lehetne gondolni, hogy a XXI. században ez már evidens elvárás, de a célközönség nagyobbik részét sokkal jobban érdekli a külső/belső extrakörítés, mint hogy Keanu magyarul mondja azt, hogy "tudok kungfuzni"; szóval fontosabb lett volna kezdetektől fogva slipcase-szel, kétoldalas borítóval, egyéb látványos csecsebecsével, és persze sok-sok extrával ellátni a kiadványokat, mint arra rámenni, hogy "csak szinkron legyen rajta, a többi nem számít"; kérdem én, melyik feküdt jobban a gyűjtőknek, a csak külföldön megvásárolható kétlemezes Iron Man (sok-sok magyar extrával), vagy a sztereó szinkronnal megvert, itthon is megjelent Ál/Arc? ó, csak nem megint egy Disney-termékről van szó?

- eddig még egy szóval sem bántottam a potenciális magyar vásárlóközönséget, de nem mehetek el amellett, hogy a kalózkodás, letöltögetés nem csupán elfogadott, megtűrt és évtizedek óta nagyüzemben folytatott tevékenység, mellyel ott vagyunk világszinten az élvonalban; ennek számos vonzata, formája van (pl. ránk orrolt meg először a - meglepetés! - Disney a kamerás feltöltögetésnek hála), és egyébként a magyar igényekről elég sokat elmond az is, hogy még az ingyen körbetorrentezett filmek esetében is sokkal többen klikkelnek a kisebb, rosszabb minőségű változatra, mint a HD-ra (amúgy a BD3D a még magasabb ára ellenére egy darabig egészen jól ment, míg ki nem derült, hogy azt is le lehet tölteni a netről), mint ahogy az is elég faramuci dolog, hogy általános sávszélességben nagyon ott vagyunk a toppon, és amint ehhez hozzányúlt volna a (torrentezés kapcsán nem túl sok elmarasztalást eszközölő) kormányunk, máris kivonultunk az utcákra tüntetni;

guardiansofthegalaxy_torrent.jpgMinél kisebb, annál menőbb a torrent

- de nem akarok politizálni, sem másokat elmarasztalni: a gombamód elszaporodó tévécsatornák, az alacsony életszínvonal és a fogyasztói társadalom természetes átalakulása (a fizikai birtoklás kulturális termékeknél már egyre kevésbé szempont) egyaránt betett a dolognak.

Fent a magasban, mégis lent a mélyben

Jelen helyzetben a kiadók egyetlen esélye a Blu-ray eladási adatainak megnövelésére az árszint csökkentése lehetne. Tőlünk nyugatabbra már rég megoldották a kezdeti problémákat, a gyermekbetegségeket kinőtték, és végre megjelentek az olyan kényelmi funkciók is (pl. az, hogy a lemezt berakva mindenféle tökölődés nélkül onnan folytatódjon a lejátszás, ahol legutóbb abbamaradt), melyek ma már triviálisnak tűnnek, tehát tartalmukat tekintve egyre színvonalasabb kiadványok jutottak el hozzánk is. 

Illetve juthattak volna, ha prezentáljuk a számokat, csakhogy mivel a formátum penetrációja eleve alacsony volt, és nem is igazán mozdult el onnan, az árakból nem lehetett visszavenni, és ezzel be is zárult az ördögi kör: a stúdiók több eladást várnak ahhoz, hogy belemenjenek a költségek csökkentésébe, a forgalmazók pedig nem tudnak nagyobb eladást produkálni, mert az árak magasan vannak, és hát közben megjelentek a HD-tévéadók, az internet még gyorsabb lett, a HD-ripek még jobban elszaporodtak, a lehetséges vásárlóknak meg még jobban tele lett a hócipőjük. És ezen az se segített, hogy a kis piacra a kisebb kiadók egyszerűen nem tudtak betörni - a független kiadványok is magas jogdíjjal dolgoznak (a Sony-nak is perkálni kell ám!), és ők nem tudják szétosztani több országra a termékeiket, itthon kell eladni mindet.

A kialakult helyzetre a stúdiók és a kiadók egyaránt spórolással reagáltak: az előbbiek megvonták tőlünk az extrákat (megint csak a Disney-vel kell példálóznom, amely már az InterComos időkben elkezdte lespórolni a bónuszkorongot, illetve a BD mellé csomagolt DVD-t, pedig eme kombónak szinte csak az animációs filmeknél van értelme), az utóbbiak pedig egyre óvatosabb előrendelési számokat adtak le a stúdióknak, melyek aztán vagy elindították a gyártósort, vagy nem.

bd_theincredibles_hun2.jpgEgylemezes kiadás :(

Szóval zsugorodik a BD-piac, és nem A galaxis őrzői az első (nincs se Indiana Jones-trilógiánk, se bővített LotR-trilógiánk BD-n), amelyik nem jelent meg itthon BD-n, és attól tartok, nem a Disney az utolsó stúdió, amelyik azt fontolgatja, hogy pát intsen Magyarországnak.

Mit lehet tenni?

Vásárolni. Az semmiképp se megoldás, hogy "ha ez és ez nem jelenik meg, akkor én már ezt és ezt se veszem meg", vagy "mostantól azt is külföldön veszem meg, ami megjelenik, és akkor majd megtanulják". Ha tényleg fontos a magyar vonatkozás, akkor meg kell venni a filmet itthon, megjelenéskor, megjelenési áron. Nem tanácsos megvárni az akciós árat (mivel a címekből egyre kevesebb jön be hozzánk, és egyre több az olyan, amelyik már nem éri meg az akciós időszakot, mert egyszerűen elfogy), és nem is ajánlott ugyanazt a kiadványt külföldről beszerezni, csak mert ott is van magyar vonatkozás, mert a magyar piac eltűnésével a magyar vonatkozású lemezek is el fognak tűnni - nem csak itthonról, mindenhonnan. Tudom, ez kb. hiábavaló kérés, melyet én magam sem tudok mindig betartani.

A kiadóknak pedig nem kellene akciózniuk. Próbáljanak meg alacsonyabb árat kiharcolni, és ezt tartani. No, ezt a kérést talán a fentinél is nehezebb lenne teljesíteni...

Címkék

disney kalozkodas provideo kibeszelo magyarvalosag disney bd bd magyarorszag bd hir guardians of the galaxy velemegy

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr536895737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.11.19. 17:50:22

Full nem érdekel a BD. Drága, ráadásul az alap Blu-Ray dobozok még rondák is a kék szín miatt. Ha dísznek akarok filmet venni, akkor elég a sima DVD. Azok olcsóbbak, és ugyanúgy vannak díszített kiadások is.

Ha meg HD-ban akarok filmet nézni, akkor meg leszedem és kész. Ettől függetlenül persze a kedvenceket megveszem.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.19. 17:52:50

@REMY: "ugyanúgy vannak díszített kiadások is."

Hát, már jó ideje nincsenek (néhány kivételtől eltekintve). A stúdiók azzal is a Bd felé terelik a gyűjtőket, hogy ennek a formátumnak szánják a díszdobozokat, plusz extrákat, stb-stb. Ez amúgy érthető is, hisz a gyűjtők inkább érzékenyek a minőségre - külső és belső értékekre -, mint a tömegek, akik viszont megmaradtak a DVD-nél (vagyis most már annál se).

Narg 2014.11.19. 17:58:24

Az a legnagyobb baj, hogy silány és drága a magyar BD kínálat. Én már amit csak lehet amazonról rendelek. Olcsóbb, és jobb

hesgotcancer · http://hesgotcancer.blog.hu 2014.11.19. 18:01:36

Nem tudtam, hogy nevessek vagy sírjak, amikor az internetadó tervezete kapcsán jó pár felháborodott tini videóját megnéztem a YouTube-on. De még a komolyabb sajtóorgánumok is , azt hiszem az index, 444, és így tovább, hasonló érvekkel éltek, mint a 12 évet alig vagy néha meg sem haladó "vloggerek". Mi volt ez az érv? Ha az internetadót bevezetik, a Jóbarátok 10 évadát letölteni 40-50 ezer forint lenne! Azt tegyük félre, hogy ez alapvetően a tervezet félreértelmezése volt (nem az egyéni fogyasztók fizettek volna gigánként és plafon is meg lett volna határozva), hiszen anélkül is tényleg megdöbbentő érvelés. Én személy szerint a 10 évadért DVD-n összesen jóval többet fizettem 40 ezernél. De ilyesmi, főleg a tizenéveseknek eszébe se jut, ők már abszolút ebben a torrentezős világban szocializálódtak. Egyik vlogger pl. az Alien Isolation letöltésével példálózott, ami x ezer forint lenne internetadóval - közben eszébe se jutott egy pillanatra sem, hogy amúgy fizikai adathordozón vagy Steamen, vagyis hivatalos forrásból magasabb a beszerzési ára. Nem, ő neki természetes, hogy ingyen és bérmentve fél óra alatt lecuppanthatja egyik trackerről. Ez egy baromi nagy gond. Nyilván csak része a komplexebb problémának, de talán a legnagyobb, legfontosabb része.

Zirowe 2014.11.19. 18:02:27

Nem azért népszerűbb a kisebb méret, mert mindenki igénytelen, hanem az korábban lett feltéve, elég megnézni a dátumokat.

HaPLeX 2014.11.19. 18:04:05

Gyűjtők ide vagy oda, nem látom értelmét már a Blu-Ray LEMEZ forgalmazásának. A filmek esetében is ideje lenne áttérni a letölthető (természetesen fizetős) formátumra, mint a zenék esetében.

Annyira egyébként nem sajnálom a dolgot, tekintve azt, hogy véleményem szerint a Galaxis őrzői magyar szinkron szövege borzalmasra sikeredett, és gondolom a hivatalos magyar felirat is hasonló lenne, ha elkészülne.

Zirowe 2014.11.19. 18:05:33

Illetve azért említsünk meg még jó pár faktort: sok film van, ami itthon kijön moziba, amikor már egy ideje elérhető az eredeti bd.
Mozikban csak szinkronos, sokakat az eredeti verzió érdekel (erről pont a napokban volt egy cikk vmelyik hírportálon).
Eredeti kiadás elérhető jó pár hónappal a magyar szinkronos kiadás előtt.

Ugyanakkor a lakosság jelentős részének fogalma sincs, hogy hogyan kell torrentezni.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.11.19. 18:06:31

Én már egy ideje temetem a BD-formátumot kis hazánkban, és vele együtt a gyűjtőt magamban, nagyjából a Media Markt hírhedt 999 forintos kiszórási akciója óta. Sokat fektettem a filmek vásárlásába, de ez halott ügy. Most már hivatalosan is.

Zirowe 2014.11.19. 18:07:41

@hesgotcancer: a steames érvelésed nem állja meg a helyét, hiszen akik ezt hozták fel, azok megemlítették, hogy az adó a már megvásárolt játék letöltésére rótt volna plusz terhet, amennyiben a szolgáltató áthárította volna azt az előfizetőre.

solfilo 2014.11.19. 18:12:53

Nem nagyon kéne bele menni az internetadóba szerintem. Ha megvalósult volna, akkor nem csak a torrent lett volna szívás, hanem a Netflix, youtube (egy fullHD esport közvetítés sok-sok giga tud lenni), Steam vásárlás, szóval a legális tartalomfogyasztás is. (vagy pl ha kijön egy pár gigás patch a legálisan vásárolt játékhoz.)

iopi 2014.11.19. 18:27:04

@Zirowe:

Idővel a kisebb és magyar nyelvű fogja majd a letöltési versenyt nyerni. Most megnéztem az Avengerst:

Itt egy BDRip vezet:
BDRip HUN | 2.18 GB | 99420

Az első, ami már "HD kategóra"
HD HUN 720p | 7.02 GB| 29357
és ez van a 4. helyen.

Artudetu · http://filmforum.hungarianforum.com/ 2014.11.19. 18:28:16

"Mit lehet tenni? Vásárolni."

Na jó, de mit? Ha nem jelenik meg az, amit akarok, akkor vegyek meg másik olyat, amit nem akarok, csak azért, hogy megjelenjen az, amit akarok?

Kicsit nonszensz, nem?

iopi 2014.11.19. 18:29:37

@iopi:

Az utolsó szám a letöltések száma. És már itt is 3-szoros a különbség a kisebb javára. A legnagyobb méretűt, ami 42.59 GB csak kb 1800-an szedték le.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2014.11.19. 18:30:07

Csak magamból tudok kiindulni.

Ha megjelenik itthon egy minőségi film, akkor azt BD-n szeretném megvenni. Ha nem fog megjelenni a jövőben egy ilyen Disney produkció, akkor DVD-n biztos, hogy nem fogom megvenni, mert az a formátum a múlté.

Ott van a polcomon a Bosszúllók BD. Igaz, hogy csak egylemezes kiadás, de engem nem a töméntelen extra hoz lázba. Az viszont elég lelombozó, hogy a jelenlegi helyzet szerint nem lesz ott mellette a folytatás.

Gallion 2014.11.19. 18:30:43

@iopi: A nagy külföldi oldalakon is jobban mennek a kisebb méretű verziók. Ez egyáltalán nem magyar jelenség.

zolij 2014.11.19. 18:36:14

évek óta max digitálisan veszek zenét / filmet, bocsi :(
HD TV van, Blu-Ray lejátszó nincs és nem is lesz.

iopi 2014.11.19. 18:39:19

@Gallion:
Persze, a kisméret nem. De a magyar kisméret már igen :)

Anno a DVD korszak derekán én is bőszen beszálltam az eredeti dvd-k gyűjtésébe. Kb 300-400 db eredeti dvd után álltam le. Ebben sok minden benne volt a fent említettekből is. Rájöttem, hogy dvd nem volt időtálló befektetés és ugyanezt nem akartam a bluerayel is végigjátszani. Szóval azóta sincs se BR lejátszóm, se BR lemezem. És talán így már nem is lesz.

Joe Doe 2014.11.19. 18:44:19

Mit lehet tenni? Vásárolni.
Én se akarok politizálni, de amíg egy ilyen országban élünk egy ilyen kormánnyal, ilyen körülmények között addig szerintem ez felejtős (persze nem mindenkinél).
Igen, van aki megteheti, hogy elmegy vesz 6 BD filmet, de a másik meg abból a pénzből inkább eszik, jegyet-bértelet vesz, hogy betudjon menni dolgozni, stb., és sajnálatos módon az utóbbiak vannak többen! Lehet azzal jönni, hogy akinek olyan munkája van, hogy nem tudja megengedni magának, hogy filmet vegyen BD-n vagy BD lejátszót mert ő pl.: szimplán egy árufeltöltő nem pedig egy vezérigazgató, stb. az meg is érdemli. Az ember saját életét irányítja, DE függ dolgoktól és azok a függőségek IS irányítják, alakítják az ember életét (pl. politika). Volt kollégám érettségizett ember, két nyelvvizsgával rendelkezik és nem tud előrébb lépni semmilyen téren, a volt főnöke 8 általánossal rendelkezett...
Jövőre minden drágább lesz (mint mindig) vagyis még jobban csökkenni fog a BD-k vétele ami az fogja eredményezni, hogy több lesz a torrent letöltések száma.
Az internetadóról meg csak annyit, hogy most kuss van, de úgy is lesz...ÉS, ha többen fognak torrentezni akkor torrentadó is lesz!
Sok szemszögből meg lehet vizsgálni ezt a témát, de mindig egynél kötünk ki.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.19. 18:47:53

Csak nekem tűnik orbitális baromságnak, hogy ezek azzal akarnak bármit is elérni, hogy kibasznak a saját fogyasztóikkal?
A két hetes premiercsúsztatás sem annak fájt, aki már augusztus elsején lekapta a CAMripet a filmből, és most sem azt szívatták meg, aki lekapja enkórról. De most majd garantáltan letölti az is, aki megvette volna blu-rayen...

És persze, ezek után az a megoldás 2014-ben, (elvileg) szabad versenyes kapitalizmusban, hogy a vásárló csússzon térden a vállalat előtt, hogy legyen már olyan nagylelkű, és elégítse ki az igényeit. Rohadtul fel kéne már fognia a Disneynek, hogy ma onnan indul a verseny, hogy ott van ingyen, két kattintásnyira tőlem az a tartalom, amit ők el szeretnének nekem adni, ergo ezt kéne felülmúlni. (Meg lehet nézni, pl. ezt az HBO milyen jól csinálja.) De ők ettől egyelőre nagyon messze vannak.

Lion78 2014.11.19. 18:49:24

Lehet itt dobálni a sarat a kiforratlanságra, a warezra, a spórolásra, az igénytelenségre, stb. Az a kérdés: MI MIÉRT TÖRTÉNIK? Ameddig ebben az országban becsületes munkával cirka nettó 500 eurót lehet keresni (jobb esetben) ne várja senki, hogy "nemzetközi" áron fog bárki is bármit vásárolni. Adó hegyek, mindennapos lehúzás, hülyének nézés, és még sorolhatnám a végtelenségig. Nem a fogyasztóval van itt a fő baj. A fogyasztó egyszerűen bele van kényszerítve ebbe az egész helyzetbe, amit magasabb lovon ülő emberek rákényszerítenek. És ha valaki kibúvót keres, nem átgondolják, hogy mit is kéne hogy ne keressen, hanem belerúgnak és elveszik azt is ami van. És ez nem csak a cikkben említett termék(ek)re értendő. Motiváció sehol. Csak a demotiváció és a büntetés. Erről szól ez az ország.
Elnézést a kirohanásért...

Lion78 2014.11.19. 18:51:26

Nem mellesleg ezzel azt érik el, hogy letöltik egy olyan ripper csapat "munkáját", akik a külföldi blu-ray be berakták a dvd magyar hangját. Tapsvihar!!!

Artudetu · http://filmforum.hungarianforum.com/ 2014.11.19. 18:52:39

@danialves:

"Rohadtul fel kéne már fognia a Disneynek, hogy ma onnan indul a verseny, hogy ott van ingyen, két kattintásnyira tőlem az a tartalom, amit ők el szeretnének nekem adni, ergo ezt kéne felülmúlni. (Meg lehet nézni, pl. ezt az HBO milyen jól csinálja.) De ők ettől egyelőre nagyon messze vannak."

Ez egy qrva nagy igazság! Gratula!

Gallion 2014.11.19. 18:55:39

@danialves: Nekem nem tűnik úgy hogy hason csúszást várnának. Teljesen mindegy hogy a magyar fogyasztó innentől miből mennyit vesz, a Disney kimutatásaiban az pont nulla hazai eladott Blu-rayként fog megjelenni.
És igazából a te hozzászólásodból is azt látom, hogy valami másra, minőségibbre várnál. Tehát akkor végülis jól tették, hogy abbahagyták?

Magam részéről egyébként sajnálom a dolgot. Nincs több százas gyüjteményem, de időről időre vettem filmeket. Disney kiadványokat is. Most majd veszem külföldről.

pizsama 2014.11.19. 19:02:44

Nemrég rendeltem be az Aliens BD díszdobozát. Pedig megvolt már DVD-n, sőt simatokos BD-n (fémben pl. pont nem), szeptemberben 2x is megnéztem moziban a filmet, pedig láttam már vagy kétszázszor.

Megvolt az összes Batman film DVD-n. Most már megvannak BD-n, a DVD-ket egy rokonnak ajándékoztam.
A Szárnyas Fejvadász is már vagy 3 kiadásban megfordult nálam.
Több kiadványt birtoklok a Star Wars-ból, Mátrix-ból, Gyűrűk Urából, Hobbitból (A váratlan utazásból 3 kiadványom is van, jah, fémtokos 3DBD Hobbit 1. eladó!).
A fémdobozokat megjelenéskor teljes áron veszem, és nem szoktam bosszankodni amikor leárazzák, inkább akkor ha lemaradok valamiről (Prometheus 3DBD).

Erre az idei év általam legjobban várt kiadványa nem jelenik meg BD-n. Nemhogy szinkronosan (leszarom a szinkront!), de még felirattal sem.
És akkor most ráadásként kiderül, hogy ezentúl még csak a régiós kiadványokra sem kerülünk fel felirattal sem.

Hát elmegy a Disney a picsába!!!

ungverjaland 2014.11.19. 19:03:14

Én mindig nagyon nevetek, amikor a fizikai formátumok haláláról van szó. Persze lehet, hogy visszaszorul, de nagyon sokáig lesz még Blu-ray, az egészen biztos. Már a magyar piacon nem biztos, de akkor meg az a kevés ember, akit ez érdekel, rendel külföldről, azt kész. Ez már egy erősen niche market. Én se nagyon veszek, sokkal inkább akciós DVD-ket, de ha lenne felesleges pénzem, akkor felvásárolnám szívesen az egész Criterion Collection-t. Majd valamikor.

zolij 2014.11.19. 19:05:33

@danialves: a Disney-t pont nem érdekli a magyar piac. Azért csúsztatja a filmeket, hogy így védje a Magyarországon felvett CAMRip-től a nagyobb piacait és azért nem adja ki BD-n a filmeket, mert a lehetséges haszon nem indokolja a befektetést.
Oroszországban is kamerázzák a filmeket, ott mégse tesz ilyen lépéseket. Miért? Mert az egy nagy piac.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2014.11.19. 19:06:10

"Igen, van aki megteheti, hogy elmegy vesz 6 BD filmet, de a másik meg abból a pénzből inkább eszik, jegyet-bértelet vesz"

Ilyen is van, de inkább azok vannak többen, akik kiröhögik azt, aki megveszi az eredetit, amikor ingyen is le lehet tölteni.

ungverjaland 2014.11.19. 19:06:59

@Jonathan Doe: "nem az egyéni fogyasztók fizettek volna gigánként és plafon is meg lett volna határozva"

:DDDDDDDD

Most tényleg nem akarom más irányba elvinni ezt a dolgot, de ne nevettess már, ez pont olyan, mint a tranzakciós adó és a bankok esete. Azt is elvben a bankok fizették, aztán vígan áthárították.

pizsama 2014.11.19. 19:08:45

Még annyit. Nem veszek meg nyakra-főre minden filmet, csak a számomra fontosakat. De abból van, hogy többféle kiadást is. Persze vannak kevésbé kedvenc filmek is a gyűjteményemben hála a rokonoknak, amikért én magam nem adtam volna pénzt.

A kiadványok áráról meg annyit, hogy szerintem egy erős dohányos a kétszeresét elkölti annak amit én havonta BD-vásárlásra szánok.

iopi 2014.11.19. 19:12:53

@zolij:

Az azért érdekelne, anno se értettem, hogy egy nálunk felvett Disney film magyar szinkronos CAMRipje mennyiben befolyásolja akár az amerikai, akár a nemzetközi nézettséget. Félnek, hogy a világ megtanul magyarul? :)

David S. 2014.11.19. 19:14:22

Ez az ország lakosságának többségét biztosan hidegen hagyja. Én nagyon el vagyok most keseredve emiatt. Imádom az igényes BD kiadásokat, egy igazi látványfilmet már nem is tudnék másként elképzelni megvételre, mint kékben. És nagyon nem szeretem mikor valaki kiröhög h miért kell emiatt rinyálni, mikor azt le is lehet tölteni... hát számomra az sehogyan sem ér fel egy gyönyörű dupla lemezes 3D-s kiadással, amit szépen behelyezhetek a gyűjteményembe. Az egyetlen dolog, amiben bízom, hogy talán pár év múlva változik a helyzet és akkor majd hiánypótlásként újra kiadják az időközben megjelent filmeket. Azt viszont nem tudom, hogy a DVD megvételének mennyi értelme van. Gondolom fapados kiadások lesznek, extra nélkül, ronda képpel, szar hanggal... annál meg már többet ér ha letölti az ember a netről.

zolij 2014.11.19. 19:16:07

@iopi: nem túl nagy effort rávágni az angol hangsávot a már elkészült mozis felvételre. Egy hangfelvevőt pedig lényegesen könnyebb elrejteni mint egy kamerát.

pizsama 2014.11.19. 19:19:31

@Szatyi93:
Nem vagy egyedül!
És oké, tudom hogy kb. "First World Problem" a mienk, de mi, akik vagyunk olyan idióták hogy legálisan vásárolunk filmeket, nem akarjuk valamilyen fórumon megmutatni a Disney-nek, hogy helló, vannak ám itt becsületes csávók is? Mondjuk az xpress.hu fórumára egy topikba mindenki feltölt egy képet a Disney BD-iről?

iopi 2014.11.19. 19:23:56

@zolij:

Na igen, de ahhoz már léteznie kell az angol nyelvű verziónak is és lényegesen több helyen van lehetőség az angol kép és\vagy hang felvételére mint a magyaréra. Szóval még valaki beszerezi a magyar képet és az angol hangot és összevágja, addig simán felrakja más egyben. Hacsak nem napokkal van nálunk a világpremier.

Atkakukac1989 2014.11.19. 19:24:11

Egy gondolat, én még a Blu-ray korában is veszek dvd-t. Simán megvettem a Zero Dark Thirtyt, a Napos oldalt vagy a Mellékhatásokat. Megjelenési áron. Persze sajnáltam, hogy nem jön itthon BD-n, de el tudtam fogadni.

Azonban, hogy most egyáltalán nem jön BD a Disneytől, ez egy rossz piaci gyakorlat. Attól mert kis piac vagyunk, nehogy már ne is számítsunk? Nem gondolnám, hogy a németek vagy a franciák esetében nem esnek a fizikai adathordozók eladásai. Csak ott alapból nagyobb számból indul a csökkenés, de nagyobb a népesség is.

Ezzel csak azt érik el, hogy az egyébként itthon megvásárolt nem túl combos BD-ket már annyian se veszik, ahogy eddig tették.

Most is azt mondom, régiós kiadvány kellene mindenből, összefogni a szomszéd országokkal, aztán mindenre rákerülni, szétosztani a mennyiséget, (nyilván nálunk kevesebb fogy), de mivel csak a borító, meg a menü lenne magyarul induló, így biztos olcsóbban jönne ki, mint az, hogy legyártatunk saját verziókat. Vannak persze összefogások a csehekkel így is, de az kevés. Ebben látom a megoldást.

A torrent meg torrent, nincs sok köze ehhez, mert aki eddig vette a lemezeket, az ezután is fogja. Más kérdés, hogy most már lehetőség sem lesz rá...

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.19. 19:26:15

@Gallion: Az már a posztra volt reakció, részben azért is, mert szerintem sem fogja nagyon meghatni a Disneyt, ha egy év múlva valaki odafárad hozzájuk, hogy "nézzétek, mennyi blu-rayt vettek a magyar emberek".

Igen, másra várok. Nekem nincs blu-ray lejátszóm, tehát nálam alapból nem játszott ez a dolog, viszont ha lenne egy streamszolgáltatásuk, ahol havidíj fejében meg lehetne nézni 1080p-ben ezeket, arra tuti befizetnék (feltéve, hogy azért a Disneyn kívül még benne lenne pár forgalmazó, mert azért az évi 6 filmért még nem biztos).
De attól, hogy az én szempontomból valamennyire irreleváns a dolog, még nem mondom, hogy helyesen tették. Gyakorlatilag a leghűségesebb fogyasztóikat hagyták cserben most ezzel, miközben a kommunikációjukban meg folyamatosan megy a baszogatás. Hát ehhez képest ezzel kb. felhatalmazást adtak egy nagy adag embernek a torrentezésre.

@zolij: Oké, de akkor meg a magyar piacot miért érdekelje a Disney? Szarnak a fejünkre, de részünkről legyen az a reakció, hogy "jaj, megvesszük az összes lemezüket, hátha meggondolják magukat"?

hesgotcancer · http://hesgotcancer.blog.hu 2014.11.19. 19:26:46

Lol. Többen is remekül kivették mondandómból a lényeget. Az internetadót mindössze annak kapcsán hoztam fel, hogy legnagyobb érvük sokaknak, ill. legnagyobb félelmük az volt, hogy a torrentezésért ennyit és annyit kell fizetni majd. Igen, oké, biztosan voltak, akik a legális tartalomfogyasztásért, letöltésért aggódtak, hogy plusz adó kerül rá (áthárították volna vagy sem, hagyjuk, mi köze most annak ehhez? nem kell politikát és feltételezéseket a vitába vinni), de a jelentős hányad szimplán az ingyenes, illegális letöltéseit féltette. És ahogy írtam, leginkább az érvelés azon része borított ki és lepett meg, hogy a fiataloknak eszébe se jutott, hogy amúgy fizetni kellene ezekért a játékokért, filmekért, zenékért, vagy hogy régen, néhány évtizede nem volt más választásunk sem. (Oké, kalózkodás mindig is volt, vagy éppen havertól történő lemásolás, kölcsönkérés, de tény, hogy régen még a kalózverziókért is fizettünk, csak jóval kevesebbet, esetleg a CD, kazetta árát min. kipengettük, ma ezzel ellenben már szervezetten, óriási választékban gyak. bármihez ingyen hozzájuthatsz, még túl leleményesnek se kell lenni, és csak a havi internetdíjat fizeted)

skaven 2014.11.19. 19:28:16

@danialves: a mocskostetudizni nem hajlando penzt bukni azon hogy 120 magyar gyujtonek legyen diszdobozos kiadvanya?! felhaborito.
rohadt egyszeru a helyzet: akarmilyen csecse dolgot adnanak ki, nem venne meg kb. senki. igy nincs ertelme dolgozni vele. te is ezt csinalnad az o helyukben. lehet hogy ha x evvel ezelott mashogy alltak volna a dologhoz, akkor meg talan 2-3 evet vegetalhatna a piac, de a vegeredmeny akkoris ez lenne.
egyszeru gazdasagi okai vannak, ennyi. jovore jobb lesz. vagy negy ev mulva. vagy husz. de a gyerekeidnek biztosan. majd ok megveszik a gyujtoi kiadasokat 48k-ban. drukkolj nekik, hatha.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.19. 19:28:29

@iopi: Ha jól emlékszem, a Vasember 3ból a feliratos verziót vették fel, azért kavart ez ilyen nagy port.

hesgotcancer · http://hesgotcancer.blog.hu 2014.11.19. 19:29:11

Egyébként a streamet többen is felhozták; jövőre már itt lesz a Netflix ugyebár..majd kiderül. Nem mintha eddig nem lett volna hasonló szolgáltatás már itthon, bár tény, hogy olyan üzleti modellel még egy sincs, mint a Netflixé. Ha jól tudom jelenleg még csak ilyen filmenként fizetős szolgáltatások vannak csak.

TazLeacher 2014.11.19. 19:29:11

@Zirowe: De azért népszerűbb.

Évek óta nem töltöttem/vásároltam SD filmet. Ha kell várok. Mióta van kint pl. az új Majmok Bolygója? 1 hete? Én meg várok szépen, hogy 26-án érkezzen az előrendelt steelbook. A filmet még nem láttam, látatlanban veszem, ritkán csinálok ilyet, de idén 2 filmmel is megvártam a BD megjelenést. Se moziba, se torrentről nem néztem meg, a másik az új X-men volt.

Vannak filmek, amiket egyből megveszek, mert tudom, hogy jók lesznek, és vannak olyanok, amiket megnézek, akár moziban, akár letöltve, és utána veszem meg.

Az, hogy várni kell 2 napot a HD verzióra, és nem várnak, igénytelenség. Nem hiszem, hogy a film 2 nap múlva rosszabb élményt adna, viszont a minőség meg többet ad. Ha viszont töltök, akkor én viszont kizárólag 720p-t töltök, hogy legalább a gyári BD lemez adjon valami pluszt, ha már megveszem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.19. 19:37:14

@skaven: Nem érted. Ha nekem volt a legnagyobb pofám, hogy az illegális letöltések mekkora kárt okoznak, akkor esetleg nem az lenne a következő lépésem, hogy minél jobban megnehezítem a filmjeim legális disztribúcióját...
Ennyi. Nem kell bukniuk rajta, fentebb is kifejtettem egy egészen korszerű és szerintem életképes forgalmazási alternatívát. Mert most így hiába nyernek rövid távon, hosszú távon rohadtul meg fogják szívni, hogy ennyire kőkorszaki módon gondolkodnak és közben pont azokat a keveseket lökik a torrent felé, akik amúgy még megvették volna a dolgaikat.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.19. 19:43:02

@hesgotcancer: "CD, kazetta árát min. kipengettük"
Most meg kipengeted a HDD árát. Abban is benne van ám a jogdíj. ;)

pizsama 2014.11.19. 19:51:50

@Atkakukac1989:

Én amúgy tökre ellennék egy régiós kiadvánnyal. Még magyar menü se kell, csak dobjanak fel egy feliratot az angol HD hang mellé, és megveszem. Bár igazából nem a felirat se kell, csak hát van a családban aki kevésbé jól tud angolul.

Egy gond van csak a szinkron hiányával: a meséket gyerekek nézik (jobbára :D), tőlük meg nehéz elvárni, hogy feliratot olvassanak az angol hang mellé.

hesgotcancer · http://hesgotcancer.blog.hu 2014.11.19. 20:04:22

@danialves: Meh. HDD mindenképp kell (oké, nem mindegy a mérete, de akkor is, főleg hogy egyre nagyobbak a laptopokhoz alapból járó is, meg alapvetően ez a tendencia), ahogy az internet előfizetést is több mint valószínű, hogy rengetegen kifizetnék, ha nem is töltenének le dolgokat. Ráadásul vannak azért kalóz-stream lehetőségek is, amihez nem kell tárolnod nagyobb adatmennyiséget.

Hajnal70 2014.11.19. 20:04:53

Azért azt elmondanám, hogy sokmindenki vétkes, kezdve a tv,bd,medialejátszók gyártójáig akik minden formátumot lejátszhatóvá tettek az eszközeiken.

idéznék egy xy filmhez írt minden elmondó beírást

"A legjobb formátum az mkv,majdnem minden, már a 3 ezer Ft wc illatositó is lejátsza rezzenés nélkül..."

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.19. 20:21:45

@Artudetu: Nem, vedd meg azt, amit egyébként is megvennél. Nem külföldről, nem megvárva, míg leakciózzák. Itthon, eredeti áron... Ezt mondtam volna öt éve, most is csak ezt tudom mondani, még ha sokkal kevesebb értelme is van. Igen, tudom, nonszensz, de ha szeretnél Magyarországon BD-piacot, meg filmválasztékot, akkor csak ennyit tehetsz.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2014.11.19. 20:26:24

Hát ez elszomorító, de nem meglepő :( A cikkel teljesen egyetértek. Eddig sem volt gazdag a kínálat (kevésé ismert kultfilmek, DVD kiadványáról sem álmodhatunk)

Kb. 4 éve gyűjtök DVD-t és nemrég óta BR lemezeket.

Persze rengeteg filmet csak vateráról tudok megvenni, mert már joglejárt vagy éppen nincs rá pénzem. Diák vagyok, (nem rég kezdtem dolgozni) így is a pénzem jelentős részét költöm filmekre.Egyszerűen a magyar piac hihetetlen árérzékeny és ezt tetézi (nem tudom, hogy ez okozat vagy még ok) hogy rengeteg ember fejében fel sem merül az alternatíva hogy moziba (pénzért!) nézzen meg egy filmet, nemhogy pénzt fizessen azért az otthoni élményért amit ingyen megkaphat

Szeretnék én is minden filmet megjelenési áron megvenni, de sajnos általában nincs rá keret és bevallom kissé drágának tartok egy fapados DVD-t több mint 3000 Ft-t (persze tudom az őskorban még drágább volt), ha igényes fémdobozos kiadás lenne, extrákkal az korrekt lenne. De ma már a 3k feletti kiadványok nyújtják azt mint régen a 990 Ft-osok.

Viszont a Galaxis Őrzőit, ha nem is azonnal, de megvettem volna BR-en. Így most megint (ahogy a mozi halasztásnál is) az szívja meg aki fizetne érte. Ez olyan mint a "Nem lopnál táskát, a letöltés lopás" reklámok amiket csak azok látnak akik fizetnek a filmért

Annak ellenére, hogy szeretem fizikai hordozón tudni a filmjeimet, én is úgy érzem, hogy a jövő a legális digitális letöltésé. A kérdés már csak az, ha az átlag magyar nem költ pénzt a fizikai kiadványra akkor miért költene pénzt a letöltött verzióra ami szinte ugyanaz mint ami NCOre-on fent van.

A DVD/BR luxuscikk. Az embereknek nincs annyi diszkrecionális jövedelme, hogy akár csak a fejükben megforduljon , hogy megvegyék, hiszen a legtöbb embert a film érdekel nem az extrák meg a tok. Ráadásul már extrák meg jól kinéző, különleges tok sincs...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.19. 20:26:26

@Jonathan Doe: Abszolút megértelek. Nem is azokon kérem számon a BD-vásárlást, akik nem engedhetik meg maguknak (egyébként is a gyűjtők azok, akik inkább nem esznek, csak hogy megvehessék a legjobb változatot, és teljesen jogosan ők a legcsalódottabbak, hogy még ez sem elég), hanem azokon, akik megveszik (természetesen Szlovákiából, mert úgy olcsóbb) a túldimenzionált Porsche terepjárójukat, belerakatnak egy méregdrága hangrendszert, hogy aztán a netről letöltött mp3-at tolják rajta, mert hát a szoftver az alanyi jogon jár, meg azokon, akik kifizetnek 2-300.000 Ft-ot azért, hogy nulladik napon már meglegyen az iPhone 6-juk, hogy aztán az legyen az első, hogy feltörjék, mert sokba fáj a 300 forintos aplikáció. No, és ezt lehet lefordítani a lapostévé + házimozi-rendszer-vásárálókra, akiknek az az első kérdésük, hogy lejátszik-e divx-et.

Artudetu · http://filmforum.hungarianforum.com/ 2014.11.19. 20:28:21

@Zalaba_Ferenc: Tudhatod nagyon jól, hogy rajtam eddig sem múlt. Sok mindent kétszer is megvettem, sok mindent le is cseréltem. S bár már lényegesen kevesebbet kell vennem, ami igazán tetszik, azt még most is teljes áron veszem. Én még mindig gyűjtő (meg hülye) vagyok.

Viszont a Transformers4 BD teljes áron vásárlására nem tudsz rábeszélni. Az pofátlanság és szemétség.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.19. 20:32:51

@danialves: Megértem, hogy dühös vagy, a filmpremierek eltolása szerintem is orbitális baromság, viszont a BD megvonásával már nem akarnak semmit sem elérni, ugyanis tényleg nem tétel az, amitől így elesnek. Úgy döntöttek, hogy nem éri meg nekik az a manpower és anyagi költség, amit a magyar piacba bele kell rakni azért, amennyi innen visszajön. A nagyobb címekre még így is rá kéne tenniük, mert A galaxis őrzőiből igenis elment volna 1000 darab, ami talán még a Disney-nél is többet jelent egy könyvelési hibánál, de hát úgy tűnik, náluk (még) magasabbak az elvárások, mint a rivális stúdióknál. Megvonják a vállukat, és számolgatják azt a pénzt, ami mondjuk, Csehországból jön, azt az embert, aki meg a magyar piaccal foglalkozott (mert ugyanolyan munkás, mint bármelyik más ország, csak a számok nagyobbak) meg átcsoportosították vagy egyszerűen elbocsájtották, és máris nyertek az ügyön.

Jester. 2014.11.19. 20:35:52

@Artudetu: Tiszta szerencse, hogy szar a film is.

szkristof92 2014.11.19. 20:37:21

Nem tudok sokat nyilatkozni, mert soha nem vettem BD-t és nem is tervezek. Drága mulatság, én megmaradtam a DVD-nél noha már abból is egyre kevesebbet veszek.

batka manó 2014.11.19. 20:37:26

@Zalaba_Ferenc:

"Itthon, eredeti áron... "

itt a hiba a kréta körül, mások is írták már, de akkor én is, magyarországon nincs fizetőképes kereslet egy 10eft környékére beárazott bd-re havi 80-100eft-ból. én szintén gyűjtögettem a dvd-ket mert akkoriban megtehettem, aztán most ott tartok, hogy van egy rahedli kvázi értéktelen korongom amiért nem kevés pénzt csengettem. a technika jól elrongyolt mellette. a bd -szerintem- ugyanilyen zsákutca, ha ma valaki a torrent mellett pénzt szeretne látni a nagyfelbontású' történetből annak kőkeményen rá kellene feküdnie az online terjesztésre, ezt is valami rafinált konstrukcióban és az "ingyen" mellett ez még mindig nagyon necces kérdés. ami meg hab a tortán, hogy gyakorlatilag "egy kezemen" meg tudom számolni, hogy hány mókust érdekel a filmnézés a haveri körömben és még ennél is kisebb azok száma akik a fullHd-t keresik, a többség simán el van a xvid-del, vagy jobb esetben a dvd-vel. sajna egy kicsi ország nagyon kicsi réteg hobbijáról beszélgetünk...

argab 2014.11.19. 20:38:44

A magyar BD drága. Amilyen fizetésekből a többség él egyszerűen csak egy minimális kisebbség engedheti meg magának az 6-7000 Forintot egy lemezért. És itt igenis a stúdiónak kell először engedni, hogy 3990-4990-es árakkal tudják hozni. Ez elsősorban azokat hozná vissza a hazai piacra akik inkább külföldről vásárolnak mert olcsóbb és nem kell nekik felirat/szinkron. Ráadásul itt is elkövetik azt, hogy <1 év alatt akciós lesz a kiadvány ilyesmi árakon. Aki megveszi újonnan meg szívja a fogát hogyha vár pár hónapot olcsóbban is megkapja.
A legnagyobb baj szerintem viszont a szinkronmánia. Ha nem kellene szinkron akkor sokkal nagyobb régiós kiadványokra lehetne felkerülni és olcsóbb lenne minden bizonnyal a kiadás költsége is.
Sajnos félő hogy a Disney csak az első fecske aki elhagyja az országot. Ahogy a piac áll biztos hogy a többiek fejében is megfordult a kivonulás, csak első nem akar lenni senki ilyenben. Most hogy megvan az első viszont a többiek is könnyebben hozhatják meg ezt a döntést.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.19. 20:49:03

@batka manó: Akkor most újra:

"Nem is azokon kérem számon a BD-vásárlást, akik nem engedhetik meg maguknak (egyébként is a gyűjtők azok, akik inkább nem esznek, csak hogy megvehessék a legjobb változatot, és teljesen jogosan ők a legcsalódottabbak, hogy még ez sem elég), hanem azokon, akik megveszik (természetesen Szlovákiából, mert úgy olcsóbb) a túldimenzionált Porsche terepjárójukat, belerakatnak egy méregdrága hangrendszert, hogy aztán a netről letöltött mp3-at tolják rajta, mert hát a szoftver az alanyi jogon jár, meg azokon, akik kifizetnek 2-300.000 Ft-ot azért, hogy nulladik napon már meglegyen az iPhone 6-juk, hogy aztán az legyen az első, hogy feltörjék, mert sokba fáj a 300 forintos applikáció. No, és ezt lehet lefordítani a lapostévé + házimozi-rendszer-vásárlókra, akiknek az az első kérdésük, hogy lejátszik-e divx-et."

Infy · http://www.filmuniverzum.com 2014.11.19. 20:50:37

"Sőt, innentől kezdve egyetlen régiós kiadvány sem kap magyar vonatkozást."

Frankó, tehát egyik régiós országból sem lehet beszerezni majd magyar szinkronos kópiát. Gúd Dzsáb, Prafó Kecifeiek.

Németh Barna 2014.11.19. 20:51:25

@Zalaba_Ferenc: Ezt egyszer már kipróbáltam, szorgalmasan vettem a sorozatokat idehaza, hogy legyenek (még a Narancsvidék évadok is megvannak :O), aztán nem igazán alakultak jól a dolgok :/

Netflix: Erre baromi kíváncsi leszek. Ahol van, ott 2-3000 forintos áron van. Jó magyar szokás szerint nálunk majd lesz 6-7000 forint, aztán majd tele lesz (csak) szinkronos szarokkal. Bár ne lenne igazam :/

lavór 2014.11.19. 20:52:03

Na szóval így járt a magyar. Már csak az a kérdés, mikor vonul ki a többi forgalmazó is. Nem csak a BD, de a DVD piacról is. Na akkor aztán lehet pillázni, rögtön jó lesz minden feliratosan is. Ez is, mint minden, tisztán pénzkérdés vevői és eladói oldalon is. Itt nem találkozott a kínálat a kereslettel.

gebebegbrer 2014.11.19. 20:53:23

@hesgotcancer:
Rohadtul nincs kedvem belemenni, de ez a megjegyzésed, miszerint "Azt tegyük félre, hogy ez alapvetően a tervezet félreértelmezése volt (nem az egyéni fogyasztók fizettek volna gigánként és plafon is meg lett volna határozva)..."
A helyzet az, hogy a tranzakciós adót is mi fizetjük, és nem a bank. Szóval ne lovagold bele magad nagyon ebbe a véleménybe, a szolgáltatók úgy rád terhelték volna, mint a huzat.
Nem kell válaszolnod, mert nem akarok belefolyni, csak jó lenne ha a tényeket szem előtt tartanád, mielőtt leírsz egy ilyet.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.19. 20:56:36

@Németh Barna: Ja, a sorozat DVD-k halála is megérne egy misét. Gyászmisét. Azokat egyébként szerintem az nyírta ki, hogy "miért fizessek olyanért, amit múlt héten, múlt hónapban, múlt évben adott a tévé? főleg ilyen sokat!"

batka manó 2014.11.19. 20:58:51

@Zalaba_Ferenc:

ezt a részét értem, jogos is :)

de akkor már ide is bemásolom a fórumunkon sütöttem el (tehát saját nem értem :) ):

egyébként meg nem is nagyon értem ezt a mizériát...a disney a magyar mozikból is kivonul? mert oda -eddig- csak került valahogy szinkronos kópia, akkor meg nem értem a drága a magyar bd-t kiadni című dolgot. a film megvan, a szinkron megvan, felirat megvan a nyers lemez dobozostul van már vagy "két forint" is, mi ebben a gubanc? sok az adó, sok embert kell a jogvédőknél etetni, akkor faragni kell ezeken, akár baltával is...és máris van olcsó bd.

gebebegbrer 2014.11.19. 21:01:06

A témához hozzászólva.
Amíg 2 millió gyerek éhezik az országban, és nem jut rendes táplálékhoz.
Amíg családok millióinak az a legfontosabb kérdés, hogy a fizetés előtt 1 héttel, még jut-e pénz a kenyérre, meg a tejre.
Amíg nálunk egy átlagfizetés az olyan 400 euró, az osztrákoknál meg 1200 euró környékén indul a munkanélküli segély! (ami nálunk jövőre szintén megszűnik, csak közmunka lesz helyette!!!).
Addig nem tudom miben reménykednek a kiadók.

Nem nagyon szeretnék politizálni, de konkrétan most kezdenek kijönni azok a dolgok, amelyek az elmúlt évek, totális politikai hozzá nem értésének az eredményei, és következményei.
Akár tetszik, kár nem, de ennek az országnak vége van.
Ami most tart, azt úgy hívják, hogy agónia.
Életben lehet tartani, hogyne lehetne, akár évtizedekig is, de sajnos most már az ország olyan állapotban van, hogy itt élni, minden egyes nappal csak rosszabb lesz.

lavór 2014.11.19. 21:03:05

@batka manó:

A mozijog teljesen független a "home" vagy "TV" jogtól. Nem lesz BD-n kiadva Disney film (nem adják el a filmet külső cégnek). A kérdés annyi, DVD-én kiadnak e egyáltalán valamit?

Hajnal70 2014.11.19. 21:05:57

egy 2013-s levélváltásom az egyik magyar author céggel, csak kiragadva onnan egy részt és talán pont idevágó:

"Azért olyan szarok, mert jó eséllyel valaki otthon csinálja.
Mi már lassan másfél éve nem készítünk sem DVD-t, sem BD-t, mert nincs aki kifizesse az árát, inkább Kovács Pistikékkel készíttetik el olcsóért.

Mivel hihetetlenül lecsökkentek a lemezeladások, minden költséget minimalizálnak a kiadók."

batka manó 2014.11.19. 21:08:34

@lavór:

ide is csak másolni tudok:

mozijog + home-jog anyám jog miért nincs? :)

komolyabban:

és miért nem, és engem ez hol kellene, hogy érdekeljen...a disney akarja a filmet nekem eladni, pénzt akar keresni...ezek szerint nem akar, konkrétan leszarja a (eddigi és leendő)vásárlóit

batka manó 2014.11.19. 21:09:15

@gebebegbrer:

ez meg egy fájdalmas (de) igazság...

Németh Barna 2014.11.19. 21:10:47

@Zalaba_Ferenc: Magyarországon, magyar adón sorozatot nézni, nos, ahhoz alaposon kidolgozott haditerv kell. Tisztelet a kivételnek, de itt úgy bánnak sorozatokkal, hogy az szégyen. A drágaságról pedig: kaptak 11-15 órát 6-8000 forintért, amikor egy új, 2 órás film 3-4000 volt akkoriban. Nemá'.
Na de majd a Netflix, bár mint mondtam fentebb, nincsenek illúzióim.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.19. 21:11:51

@Hajnal70: Ez függetlenekre igaz lehet, de a stúdiófilmeket még mindig külföldön gyártják. Hülyék is lennének kiadni a kezükből, mert egyrészt jó kis dellát akaszthatnak vele, másrészt nem akarják, hogy valaki valahol valamit elkúrjon, amihez a nevüket adják, hogy aztán a filmben közreműködők jó kis pereket zúdítsanak a nyakukba, mert mittudomén egy tével írta le valaki Brad Pitt nevét.

lavór 2014.11.19. 21:12:19

@Hajnal70:

Ez csak féligazság. Otthon is lehet jót csinálni, ha megvan a hardvered, szoftvered na és ami a legfontosabb: szakértelmed. az se baj, ha igényes vagy. A kiadók igénytelensége miatt totálisan xarok a kiadványok. Pont annyi idő jól elkészíteni, mint xarul. De hozzá nem értő Olcsó Jánosokkal dolgoztatnak inkább 21 forinttal olcsóbban.

@batka manó:

Na pont ennyire nem érdekli a Disneyt a kérdés. Pont leszarja ezt a piacot. Mint látod, annyira nem akarja eladni... mintegy 100 példányban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.19. 21:12:45

@Németh Barna: Igen, szerintem is "nemá'", de a vásárló azt látta, hogy egy áru 3.000 Ft, egy másik áru meg 8.000 Ft.

Oblath Ádám 2014.11.19. 21:14:55

Igazából ez egy meddő vita.
Inkább válaszoljatok erre, kedves gyűjtők, de most komolyan: Ha azt mondanák, hogy oké, kapunk egy limitáltabb mennyiséget olyan kiemeltebb filmekből, mint A galaxis őrzői, vagy jövőre a Star Wars IIV, de akkor darabonként 8-9 ezer ft, akkor megvennétek-e?

Max Renn 2014.11.19. 21:16:49

@solfilo: Igen is bele kell venni az internetadót. Ugyan is nézzük már meg hány ember vonult utcára. És mi miatt? A letöltés miatt.... Hiszen minden sajtó orgánum már az elején azzal ijesztgetett mindenkit, hogy majd nem lehet letölteni. Nyilván a youtube is szívás, de egyértelműen a torrentezést tette volna tökre. Na most, akik kimentek tüntetni vajon havonta hány filmet töltenek le és vajon ha csak tized annyi filmet vennének ugyan ezek az ember döntene így a Disney? Az a baj az emberek azt hiszik, ami a neten van az ingyenes. Egyértelműen a nem lopnál autót reklám jut eszembe a dvd elejéről. Sajnos ilyen a magyar felfogás. Tudom én, hogy nincs pénze az embereknek. De ha holnaptól nem lenne többet torrent, akkor mi történne? Mindenki tv-t nézne? vagy ha nem is nagyon de egy kicsit elkezdenének növekedni a dvd eladások? Lehet tippelni.

Artudetu · http://filmforum.hungarianforum.com/ 2014.11.19. 21:16:56

@Oblath Ádám: Részemről igen. Ami érdekel, azt igen. SW VII -et kétszer annyiért is.

Elvégre az EPI-et is ennyiért vettem DVD-n.

Max Renn 2014.11.19. 21:18:10

@Oblath Ádám: Nyilván igen. Nem sokan de, akik nagyon szeretik a filmet és megtehetik megvennék.

Artudetu · http://filmforum.hungarianforum.com/ 2014.11.19. 21:18:26

@Zalaba_Ferenc: :) Azért a két nicket nem lehetett nehéz párosítani...

lavór 2014.11.19. 21:20:11

@Max Renn:

Nem kell belekeverni az internetadót. A világon mindenhol letöltenek az emberek, mégsem vonul ki egy forgalmazó sem az adott országból. Egyszerűen túl kicsi lett a kereslet. Ennyi.
Majd ha jobb jövedelmi viszonyok lesznek, lehet megnő az igény a gyári kiadványokra is. DVD-n elvileg megjelennek a filmek... még.

pizsama 2014.11.19. 21:21:21

@Oblath Ádám:
Meg! Nem veszek nagyon sok filmet, de a számomra fontos filmekért, pláne ha igényes kiadványban teszik elém, hajlandó vagyok a pénztárcám mélyére nyúlni.

mesterjani 2014.11.19. 21:24:44

@Oblath Ádám:
Természetesen igen, amit szeretek arra nem sajnálom a pénzt. Ha kiadnák végre a Gyűrűk Ura bővítettet BD-n azért 40-et is akár.

Max Renn 2014.11.19. 21:27:17

@lavór: Nem az a baj, hogy letöltenek. Csak az ország lakosságának számához képest aránytalanul nagy a letöltések száma és nagyon kevés az eredeti termékeket vásárlok aránya. Az internetadó, pedig csak azért érdekes, hogy ennyi ember mozdított meg, pedig elég egyértelmű mi ijesztette meg őket elsősorban.

lavór 2014.11.19. 21:29:56

@Max Renn:

Feltételezel. Az internetadó gyakorlatilag csak kárt okozna.
NA meg kinek adnának el az internetszolgáltatók nagy sávszélességű előfizetéseket letöltések, online játékok és elektronikus videotékák nélkül? A jövő nem a lemezben, az online elérhető tartalmakban van.

batka manó 2014.11.19. 21:34:06

@lavór:

off: szeva! kicsi a világ on: :)

gebebegbrer 2014.11.19. 21:34:48

@hesgotcancer: " a jelentős hányad szimplán az ingyenes, illegális letöltéseit féltette. "

Bocs, de ez megint egy akkora hülyeség, hogy fáj olvasni.
Nem csak a letöltőkről van szó. Az hogy neked ennyi jött le belőle, az egyéni szocprob.
Manapság seperc alatt összejön egy olyan adatmennyiség, hogy hó végén csak pislogott volna az egyszeri user, a százezres számlán.

Pár példa:
Youtube videók, stream-ek, Netflix-hez hasonló szolgáltatások pl. 4k-ban (zabálta volna a sávszélt.), képek+videók gmail-es átküldése, grafikus cégek akár több száz gigás adatforgalma, egyetemek több terás forgalma, stb.

Gondolkozz már mielőtt leírsz valamit, vagy olvass utána. Vagy esetleg kérdezhetsz is, nem szégyen az.

Max Renn 2014.11.19. 21:35:28

@lavór: De abszolút semmi köze annak, amit írtam ahhoz menyire jó vagy nem jó az internetadó. Csak azt tartom érdekesnek ennyi embert mozdított meg. Ennyi. Bár az kétségtelen, hogy az internetszolgáltatók felelőssége sem megkerülhetetlen a letöltések kapcsán....

lavór 2014.11.19. 21:38:55

@Max Renn:

Már írtam: máshol - gazdagabb országokban- is letöltenek. Túl kicsi itt a piac. Adott egy lemezméret, amire rákerülnek a film mellett a hang és feliratsávok. Egyszerűen inkább olyan hangsávot és feliratot tesznek rá, ahol több eladást lehet produkálni, így több a profit a filmen. egyszerűen a pénzről szól a kérdés.

gebebegbrer 2014.11.19. 21:39:55

Mondom még egyszer mindenkinek, hogy értsétek:

Manapság seperc alatt összejön egy olyan adatmennyiség, hogy hó végén csak pislogott volna az egyszeri user, a százezres számlán.

Pár példa:
Youtube videók, stream-ek, Netflix-hez hasonló szolgáltatások pl. 4k-ban (zabálta volna a sávszélt.), képek+videók gmail-es átküldése, grafikus cégek akár több száz gigás adatforgalma, egyetemek több terás forgalma, netes játékok, netrádiók, stb.

Lépjetek túl a torrenten, manapság aki nincs fent a hálón, az nem létezik.
Pont.

Max Renn 2014.11.19. 21:42:28

@gebebegbrer: Nagyszerű már csak egy probléma van. Egy dolog nem fog létezni: a magyar szinkron. Ugyan is nem állunk ettől olyan messze. A dvd piac sincs sokkal jobb állapotban. Mondjuk én szarok rá. De a legtöbb ember bele hal ha nincs a lemezen.

Max Renn 2014.11.19. 21:43:05

@lavór: Ez teljesen igaz. Sajnos ennyire egyszerű a képlet.

Hajnal70 2014.11.19. 21:44:53

@Zalaba_Ferenc:Ez függetlenekre igaz lehet, de a stúdiófilmeket még mindig külföldön gyártják....

ezt sajnos pont a PV kiadványokra értettem, amit kint is gyártanak azon lehet is látni

@lavór: Otthon is lehet jót csinálni, ha megvan...

Na ez pontosan igaz, megvannak

pizsama 2014.11.19. 21:45:04

Vagy ott vannak a legális stream-ek (NFL Gamepass pl.). Biztos vicces lett volna az előfizetés árának többszörösért befizetni az államkasszába a HD stream után.

batka manó 2014.11.19. 21:45:27

@Max Renn:

"internetszolgáltatók felelőssége" miért is? ő csak a csövet adja, a felhasználó felelőssége, hogy a csőbe pisil, vagy tejet önt...pedzegettem már máshol is, de a jelenlegi helyzet az, hogy ma magyarországon legalábbis szürke a letöltés, valahogy ebből kellene valami ügyes üzleti modellt kendácsolni a tartalomgyártóknak, terjesztőknek. ők adják általányban a tartalmat, a letöltés szám alapján lové szétdob, a userek meg adják a technikát (máris nem kellenek böhöm nagy szerverek)...

Max Renn 2014.11.19. 21:48:00

@batka manó: Az amerikai fegyvergyártók és dohánycégek felelőssége vajon miért állandó téma az amerikai bíróságokon? Ők csak eszközt adnak....

batka manó 2014.11.19. 21:50:24

@Max Renn:

ebből a dohány részét tudom - valamennyire - elfogadni, mert szenvedélybetegség megvan pikk-pakk. a fegyver és a net csak annyira veszélyes amennyire a (fel)használója.

gebebegbrer 2014.11.19. 21:50:54

@Max Renn:
Nézd, ha nagyon gonosz akarok lenni, akkor azt mondom, hogy nekem pl. az utóbbi idők legjobb szinkronja, az a Gyűrűk Ura, és a Trónok Harca volt. Minden más film amit láttam, azok az én szememben gyakorlatilag értékelhetetlenek.

Konkrétan engem sem érint, de mint írtam feljebb, itt sokkal többről van szó, minthogy egyszerűbb letölteni, mint megvenni egy filmet.
Ennek legfőképp politikai okai vannak, és az, hogy ez egy szegény ország. Nincs ezen mit szépíteni, de ez az egész Blu-Ray-es dolog, itt Magyarországon, tippre azt mondom, maximum 5% lehet az a réteg, aki ebben érintett, és küzd az igazáért.

És amíg a magyar átlagpolgár, inkább kaját meg ruhát vesz az összekuporgatott pénzén, addig ez nem is fog változni.
És itt megint nem az a baj, hogy ezt veszi meg, hanem az, hogy csak ezt tudja megvenni.

lavór 2014.11.19. 21:54:39

@gebebegbrer:

"az utóbbi idők legjobb szinkronja, az a Gyűrűk Ura!

Jaj! Annyira jó volt, hogy 3 év letöltendőt adnék érte szívem szerint. Tök más filmet nézel magyarul. :)

Ha egy filmből 500 db BD elfogy Magyarországon, már pezsgős vacsorával ünnepli a kiadó. Vicc. Persze hogy letojnak minket.

Max Renn 2014.11.19. 21:57:57

@gebebegbrer: Szinkronhoz nem tudok hozzá szólni, de amennyit tudok róla az alapján igazad van. A gazdasági problémákkal is egyetértek, de hogy valamire nincs pénzem azt nem azt jelenti ha van lehetőségem, akkor ellophatom. A megélhetési bűnözési valami hasonló és ha jól tudom azt sem lehet. De rendben van, amíg nincs pénz tejre nyilván nem blu rayt kell venni. De azért a fogyasztói felfogás beli probléma is. Erre csak egy nagyon egyszerű példa, hogy a könyv piac is óriási bajban van még sem ott tart mint a dvd vagy a blu ray. Nyilván ennek sok oka van, de akkor is.

Max Renn 2014.11.19. 21:59:29

@lavór: Ez pontosan így van. 500 az már jó eladás. Maximum egy megoldás megoldás lehetne a felirat. Illetve a magyar borító esetleges elhagyása.

pizsama 2014.11.19. 22:05:44

@gebebegbrer:
Ne gyere ezzel a kaját+ruhát vesz az összekuporgatott pénzén, mert az egy teljesen másik társadalmi réteg, ne keverd ide őket. Én is tisztában vagyok vele, hogy rengeteg magyar mélyszegénységben él, akiknek igenis gondot okoz ételt tenni az asztalra és kijönni a havi fizetésből.

DE!

Nem a mélyszegény magyar tölti le torrentről a filmet, mert neki internetre sincs pénze! Most azokról az emberekről beszéljünk akiknek van pénze enni, innivalóra, cigire, mobiltelefonra, internetre, HD TV-re, több Mbit-es internetre.

Na konkrétan ez a réteg baszik legálisan filmet venni. Pedig megtehetné. Ha akarná. De nem akarja, mert inkább bassza el a pénzét kocsmában, trafikban, vesz cigit, energiaitalt, chipszet, hamburgert, gyrost, új iphone-t, hamis Beats fejhallgatót, hamis parfümöt, hamis Armani kötött sapkát, vagy épp mozijegyet, szóval bármit, amire nem sajnálja az amúgy nem túl sok pénzét.

De DVD-re, BD-re sajnálja.

Inkább letölti. De nem azért mert szegény!
A szegény ember nem tölt le semmit.

gebebegbrer 2014.11.19. 22:07:28

@Max Renn:
Ismerek olyan embert, ráadásul tanár, tehát nem koldus vagy valami, aki 61 évesen jutott el életében először a Balatonra.

Ezt is csak azért mondom, mert mindezek mellett pl. egy osztrák turista, az a nyugdíjából akár az egész világot is bejárhatja, ha úgy tartja a kedve.
Ezzel van a baj, hogy ebben az országban nincs értéke az embereknek, és nem becsülik azokat, akik dolgoznak és tennének az országért.

gebebegbrer 2014.11.19. 22:10:51

@pizsama:
Újabb gonosz kérdés. Nem egyszerűbb megtanulni angolul? :)

Atkakukac1989 2014.11.19. 22:15:25

Csak eszembe jutott. Lehet az van a dologban, ha piaci szemmel nézzük, hogy azért vonul ki a BD piacról, hogy a hírverésnek köszönhetően mindenki figyeljen a kiadóra, majd egy ügyes húzással elkezdik kiadni az UHD lemezeket (4K, 8K, ami kell) és mindenki boldog. Tele jobbnál jobb extrákkal, magyar vonatkozással, igényes borítókkal, ami eddig is volt.

pizsama 2014.11.19. 22:17:07

De, egyszerűbb:
index.hu/belfold/2014/11/19/most_a_ket_tannyelvu_iskolaknak_megy_neki_a_kormany/

Amúgy 17 évesen tettem le a középfokú nyelvvizsgát, és minden nap kell angolul beszélnem a munkahelyemen, szóval gond nélkül nézek angolul filmeket.

HavasiG 2014.11.19. 22:18:39

Nekem a dvd vagy br csak arra kellene, hogy legyen a polcon egy emlékeztető, hogy mely filmek tetszett és ha nincs jobb, időnként újranézni.

Azonban ahogy dobozos játékot sem veszek már, így filmet sem, mert kényelmetlen tárolni. Inkább megveszem Steam -en, ott van egyben minden, helyet nem foglal, mégis tudom nézni a listát. Nem mellékes az sem, hogy jó akciók vannak időnként, így ha az ember nem a legújabb AAA játékot akarja nyomni, akkor fillérekből kijön.

Ugyanilyenre szívesen befizetnék filmeknél is: legyen egy online tárhely, ahonnan lehúzhatom akármikor, amit már megvettem. Legyen elérhető, akár drágáért is, a legújabb film, legyenek időnként akciók a régebbiekre. Nem mondom, hogy erre menne el a fizetésem, de szívesen gyűjtögetnék ezt-azt, azzal a biztos tudattal, hogy a készítők is jól jártak, de legalábbis fizettem a munkájukért.

Filmet általában moziban nézek, torrentről csak sorozat vagy olyan film, amit valamiért kimaradt - itt vidéken egy film egy hétig megy, ha az melós hét vagy nincs kire bízni a gyerkőcöt, akkor biza kimarad a film. A dvd -t meg vagy észreveszem, vagy nem. Általában elfelejtem, hogy egy adott filmet meg akarok nézni, mire becsúszik egy filmnézős hétvége, már úgy kell visszanézni az éves megjelenéseket, hogy "mit is akartam anno megnézni..."
Mondjuk ezen is segítene egy film-steam: film kijön, wishlist -re rá, ha van idő nézni, akkor fizetem, letöltöm, nézem. Az sem baj, ha a magyar szinkronért, felíratért fizetni kell valamit, mint a dlc -kért.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.19. 22:19:03

@hesgotcancer: Hát pl. nekem van egy külön 1 terás vinyó filmeknek meg sorozatoknak, az nem kellett volna mindenképpen...
De akár kell, akár nem, a jogdíj még mindig benne van az árában, pont úgy, mint a kazetta meg a cd esetében.

@Zalaba_Ferenc: Mondom, én elhiszem, hogy ez volt gazdaságilag a racionális döntés, de pont tőlük ez erősen egy segg-száj effektus. Ennyi erővel ki is mondhatták volna, hogy "bocs, de nekünk igazából nem fontos, hogy a vásárlóink legálisan jussanak hozzá a tartalmainkhoz".
Azt meg még mindig nem hiszem, hogy árgus szemekkel nézik, hogy mikor vásárolunk eleget ahhoz, hogy visszajöjjenek a piacra.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.19. 22:20:52

@danialves: Szerintem sem. Az majd a hazai kiadó dolga lesz, hogy meggyőzze őket arról, hogy érdemes visszajönni.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.19. 22:23:04

@Zalaba_Ferenc: És ezt ennyire törvényszerűnek tartod? x db után feltétlenül azt fogja mondani a Disney, hogy "na jó, visszajövünk"?

@HavasiG: "Általában elfelejtem, hogy egy adott filmet meg akarok nézni,"
Imdb watchlist? ;)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.19. 22:25:33

@danialves: A Disney adott egy számot. a PV azt mondta, ez sok, és adtak egy másikat. A Disney azt mondta, ez kevés. És ennyi. Lehet, hogy egy év múlva a PV mer nagyobb (irreálisabb) számot mondani, vagy a Disney fogad el egy kisebb számot. Az is lehet, hogy abba megy majd bele, hogy az ár legyen alacsonyabb, és akkor a PV vállal be nagyobb mennyiséget, de a lényeg: ez egy számháború.

HavasiG 2014.11.19. 22:31:21

danialves: eszembe kellene, hogy jusson, hogy van ilyen. :)

És ha már lúd, legyen kövér: tudjam megvenni, letölteni is! ;)

Oblath Ádám 2014.11.19. 22:33:41

@Max Renn: @Artudetu: @pizsama: @valinor:

... Én is. Szóval valami megoldás mégis lenne...

Max Renn 2014.11.19. 22:36:15

@Zalaba_Ferenc: De ez tényleg ilyen egyszerű? Most néztem egy Disney blu rayt 5 nyelv van rajta. Akkor ezt nem egybe kellene a Disneynek mérlegelni? Ráadásul az 5 nyelvből messze eddig is magyar piac volt a legrosszabb és ez a lakossági számának is köszönhető. Maximum ezt úgy tudom elképzelni, hogy a Disney egy komplett új régió bontásba kezd. Mondjuk két nyelvet kirak és így spórol egy masztert. Ugyan nyilván a Pro Videonak sem jó ez ami történik, de közben az is furcsa, hogy ezt ilyen tételesen kijelenti a Disney. Csak azért mert nem elég jó számokat hozz ez a piac. Miért mikor hozott jó számokat? Amikor a PV-hoz került a Disney annyival jobbak voltak a számok, hogy most becsapva érzi magát a Disney? Mondjuk egy biztos marha nehéz lehet egy Disneyvel tárgyalni.

Hajnal70 2014.11.19. 22:41:45

És csak a BD vagy a DVD is?

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2014.11.19. 23:59:34

Ha csak a legális forrásokat nézzük, iTunes storeból pl. nem lehet filmeket letölteni full hd-ben? Vagy a műanyagdoboz lenne ilyen fontos?

Rendben, nem tagadom, jól tudnak kinézni az ilyen digipackes DVD-k (fogalmam sincs, hogy BD-ből is adnak-e ki ilyet), de azért elszakadhatnánk már a fizikai formátumoktól így 2015 környékén.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2014.11.20. 00:09:31

Ja, az ilyen 700 megás torrentek viszont tényleg a legalja, az igénytelenségnek egy számomra felfoghatatlan szintje.

És az ilyeneket letöltő emberek szoktak engem kioktatni, hogy őket a tartalom érdekli, míg engem nyilvánvalóan csak a látvány :D (és konkrétan egy Marvel filmről beszéltünk az egyik esetben :DDD)

Jack Skellngton 2014.11.20. 00:30:40

Szerintem meg kapja be a Disney! Gennyesre keresik magukat világviszonylatban és ezen a szinte ki se mutatható veszteségen szarakodnak! A kurva Disney Channelt is vigyék akkor a picsába és ne a gyerekeim szellemi képességeit rombolják! Én mondom nektek, ez a cég egy fillért se lát Tőlem! Se mozi, se DVD és BD kapcsán... Még az új Star Wars filmeket se fogom megvenni... Amit persze leszarnak, de én jobban fogom érezni magam tőle... Jól rábasztunk, hogy ez a gennyes banda felvásárolta a Marvelt és a Star Wars filmeket.... És miért, mert a saját szaraival már nem keresett eleget...így megvásárolta a tudást, az értéket és most maximalizálja a nyereségét! Persze Lucas se adott magyar szinkronos dvd-t erre a piacra...szóval csöbörből-vödörbe...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.20. 00:36:16

@Jack Skellngton: Moziban se? Azzal leginkább magadat károsítod meg, meg esetleg a Forum Hungary-t, akinek meg aztán főleg semmi köze nincs ehhez a dologhoz.

Jack Skellngton 2014.11.20. 00:43:09

@Zalaba_Ferenc: Igazán jól ismered a moziba járási szokásaimat... No comment!

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.20. 01:01:21

@Jack Skellngton: Igen, és ezért különösen szomorú vagyok a fenti kommented miatt.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2014.11.20. 07:17:53

A Disney BD-k letiltása a már meglévők újranyomására is vonatkozik? Mert ha igen, sürgősen elkezdek vásárolni.

Egyébként meg a rohadtéletbe.

Kénytelen leszek majd kombókat gyártani (külföldi BD + hazai DVD).

Viszont akkor azért van ez a nagy ProVideo BD akció (nagyon király filmetek kínálnak 2-3 ezerért), hogy javítsanak kicsit a számokon, hátha ez hat majd a Disney-re?

lavór 2014.11.20. 07:26:50

@Zalaba_Ferenc:

És lehet, a PV egy év múlva nem is lesz... :)

@Max Renn:

Kizárólag felirat nem lenne jó önmagában a Disney filmeknél.

1: ugyanígy lázadoznának az emberek: "Hogy mit képzelnek ezek"...

2: Gyerek, családi és vígjátékok teszik ki a kínálatuk túlnyomó többségét. Szóval a szinkron indokolt még szerintem is, aki betiltaná a "mindre szinkron" mániát.

emellett a magyar forgalmazók már a spottingot is komolytalanra veszi, hihetetlen xar feliratokkal jelennek meg A+os kiadványok dilettánsokkal készíttetik... És mindezen mondjuk spórol 10.000 forintot. Megmondanád, ha szar rajta, miért vegyem meg a gyári kiadványt

Egy szinkron több százezerbe kerül, de zárt szinkron esetén még nagyobb költséggel járhat.

lavór 2014.11.20. 07:29:13

@Atkakukac1989:

Szerinted, ha HD nem fogy, akkor majd az UHD-ért ölik itthon egymást az emberek? :)

Hajnal70 2014.11.20. 08:36:29

amikor egy üzletben tv vásárláskor a legelső kérdés
- ugye lejátssza a letöltött filmet?

isvaen 2014.11.20. 08:38:10

én rendre elolvasom ezeket a cikkeket, de rendre arra jövök rá, hogy a fanatikus filmvásárlók/rajongók nem mindig látnak tovább a formátumoknál: a téka, ahol be-beugrom, valami oknál fogva 2009 után újabb reneszánszát éli. sorra vesszük fel a tagokat, csörög a kassza és hihetetlen, de egyre több régit keresnek. bd-t nem tudnánk kitermelni jogdíjjal, mert sose hoznák vissza az árukat.
na már most: a tagok többségét megszondáztatva azt szűrtem le, hogy budán, ami nem egy csepel, havanna, orczy tér - nem igénylik a BD-t. egy egy tag bejön, rákérdez a 3DBD-re, aztán kivisz egy fapados DVD-t. ja, extráktól mint csipkebokor a tűztől, távol maradnak. szóval ez csak sztem egy szűk réteg igénye, vágya, és hiába tehetné meg még mindig sok ember, semmit nem lát benne, amiért váltania kéne.
aztán:
sokkal nagyobb, és a tékás szempontokat is alapul véve a skandináv, koreai és eleve: művészfilmeket hiányolom a polcokról, piacról. keresnek biert, ki-dukot, stb és széttárt karral azt kell mondanom, hogy kis ország, kis piac, nagy kulturális igénytelenség. magyarán a tömeg szarik az art mozikra (akik nem, azokat lefedi a cirko, művész, toldi), az extrákra, a BD-re. és amíg pl egy coen-film (komoly ember) nem jelenik meg itthon, addig én nem is lamentálok a BD hiányán.
végül: megértem az erre vágyókat (nyilván a gasztró, irodalom és etc vonalon mozgók számára is vannak vakfoltok), de nekem, mint dvd-vásárlónak tökéletesen elég két keresztapa díszdoboz dvd-n nem kell egy harmadik doboz is...

(és még eszembe jutott még egy: amíg d. tóth kriszta legújabb csodaregényét reklámozó plakát előtt kell elsétálnom nap mint nap, miközben nem teljes egy cormac mccarthy könyvsorozatom, nem is csodálkozom a honi totális ostobaságon.)

lavór 2014.11.20. 08:41:58

@Hajnal70:

A BD játszóknál is ez a kérdés az első.. na nem csak az ákcijósoknál. Az OPPO-nál pont ugyanez megy fél milláért.

Németh Barna 2014.11.20. 08:52:39

@isvaen: Ha nem teljes a McCarthy-sorozatod, tedd teljessé, pár napja érkezett meg a nyomdából a trilógia záródarabja, most már minden boltba meg kellett érkeznie :)

Hajnal70 2014.11.20. 09:00:47

@lavór:

ha azt vesszük a bd egyfajta luxuscikk, kell tv,kell lejátszó, és kell hang

alsó hangon is tudjuk mennyi ez így

havonta, vagy inkább 2 havonta háromszor elmegyünk moziba a párommal akinek a heppje a 4DX (ha adnak, ha nem akkor sima 3D)ezt is tudják sokan mennyi.

Ez a mai magyarország,

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.20. 09:15:50

@isvaen: ritkán szoktam veled/önnel egyetérteni, de most 100%ban.

isvaen 2014.11.20. 09:17:12

@Németh Barna: MI?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?! hol ki mi merre? WTF??!?!?!

isvaen 2014.11.20. 09:17:56

@doggfather: önnel? 33 múltam szóval velem :D (legédesebb amikor lecsókolomoz egy 12 éves gyerek, majd kikéri a fűrészt az apja jelenlétében :D:D:D)

Jack Skellngton 2014.11.20. 09:20:51

@Zalaba_Ferenc: Ezt most nem igazán értem! A Fórum Hungaryt nem fogom megkárosítani egy fillérrel sem... Nem tudok már tovább elmenni a pusztán merkantilista mentalitás mellett. Vegyék számba egy adott ország lehetőségét, s ne büntessék az itteni vásárlókat! Vagy, ha ők így, akkor Tőlem se várjanak más mentalitást. Miért kellene nekem ezt lenyelni. Nekem fog legjobban fájni, hogy az új Star Wars-ok egy kibaszott winchesteren lesznek, de azon lesznek. Ha ez a cél, hát sikerrel jártak. Gratulálok! Hosszútávon remélem megszívják...

isvaen 2014.11.20. 09:22:05

@Németh Barna: egyszer akarom lehúzni a honi könyvpiacot, akkor is beszopat a magvető :D ilyenkor mondják az xpress fórumozói a 20. alien kiadás kapcsán, hogy: azonnal berendelve! :o)
(a héten a gondolat is megtette ezt szorokin kapcsán. cserébe egy falloszt dedikált a könyvembe...)

isvaen 2014.11.20. 09:27:00

egyet viszont nem értek, és ebből kifolyólag egy hivatalos állásfoglalást kérnék, hogy majd mondhassam a tagoknak: szóval megvan nekünk mind a 6 star wars. viszont csak a sithen van szinkron. miért? 3 apuka már lincselni akart, amiért nincs rajta szinkron. szóval?

lavór 2014.11.20. 09:35:25

@Hajnal70:

A mozibiznisz sem dübörög igazán. Budapest egy dolog, de vidék...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.20. 09:37:50

@isvaen: vazz, én meg 32. :D
Csak nem volt tiszta, hogy a vitáink közben eljutottunk e már a magázódós részre, mint Rejtőnél szoktak. :D

"Egy másik asztalnál az alacsony, kövér Krimalsky és az óriás, kopasz Korzakoff kártyázott. Különben alig voltak beszélő viszonyban, kizárólag a legszükségesebb bemondásokra korlátozták mondanivalóikat és hogy a további undok nézeteltérésnek elejét vegyék, mindkettő kitette maga mellé rohamkését az asztalra.
– Ön elfelejtett tizet befizetni – szólt kurtán Krimalsky, mert általában a huszadik parti után már „önözték” egymást. Korzakoff jegesen válaszolt:
– Ön ne figyelmeztessen engem. Egy olyan ember, aki az ötödik ásszal csinálja az utolsó ütést, az én számomra erkölcsi halott."

via.: Halál fia

isvaen 2014.11.20. 10:02:16

@doggfather: ha már idézetek: winston wolf: - azért még ne kezdjük egymás f*szát szopni. ;o)

Berti77 2014.11.20. 10:45:02

Évek óta Németországban élek. Amikor kijöttem számomra nagyon furcsa volt, hogy az itteni kék lemezek árai jóval kedvezőbbek mint otthon(2€ eltérés van a DVD-vel szemben). Tudom nagy piac...DE! a kérdésem a következő: nem lehet ehhez a nagy német piachoz csatlakozni??? Eredeti nyelv mindegyik lemezen van. Egy felirat hozzátételével(esetleg hangsáv?) jelentősen lehetne az árakon faragni! És mindenki boldog. A gyűjtő: mert olcsóbban vásárol és neki nem fontos a szinkron megléte, a kiadó: mert igen kevés munkával piacot szerez(még ha kicsit is). A másik járható út az online téka(Amazon Instant Video, Netflix stb...persze választható hangsávval vagy feliratsávval,fix normális havidíjért). Első körben ezeket kell megtenni! A kék lemez ideje nem járt le csak ideje lenne optimalizálni a dolgokat és nem minden mindegy alapon hozzáálni. (értelmes kínálat értelmes áron).

pizsama 2014.11.20. 10:57:45

@Berti77:
Igazából a BD vásárlók és két csoportra bonthatóak:
- valaki igényli a szinkront és a teljese honosítást
- valaki meg elvan felirattal, sőt, nem riad vissza a külföldről rendeléstől sem

Én magam nem igénylem a szinront, szóval megelégednék azzal is ha rádobnának egy magyar feliratot valamelyik régiós kiadványra. Most amúgy erősen gondolkodom a Galaxis Őrzői angliai beszerzésén (azon van angol felirat is, a németen nincs), de jobb lenne ha itthon tundám megvenni a Disney BD-ket, még ha szinkron nélkül is.

pizsama 2014.11.20. 11:01:43

@pizsama:
Mielőtt a nyelvtannácik felakasztanak, elnézést a félregépelésekért, telefonról írok.

CrM 2014.11.20. 11:40:23

Ez főleg a mesefilmek miatt érint érzékenyen, mert a gyerekek szinkronosan tudják csak élvezni, a DVD képe meg igencsak silány az 55"-os TV-n. Részemről a kényszermegoldás az lesz, mint eddig is volt abban az esetben, ha nálunk csak DVD-n jelent meg: (nem szívesen, de) megveszem a magyar DVD-t a hanghoz, kintről megveszem a BD-t a képhez, majd a kettőt összerakom mkv-ba. A hangminőség ugyan romlik kissé, a filmért is 2x fizetek, de ez van, ebben az országban élek.

lavór 2014.11.20. 11:40:45

@Berti77:

Voltunk a német piachoz csapódva annak idején. Meg is jelentek a Bruce Lee filmek, Az utolsó cserkész...stb. vágva. Mecsoda botrány volt abból is. Mondjuk érthető.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.20. 13:34:11

@Berti77: A szinkron lehagyásával még csak-csak, de miután 7 éven át jöttek a szinkronos BD-k, most már nem lenne szabad lehagyni a lemezről a magyar hangot, onnantól kezdve pedig már mindegy, melyik régió lemezéhez csapnak minket hozzá, ugyanis a magyar vonatkozás költségei ugyanúgy változatlanok - ugyanúgy be kell szerezni a magyar hangot és feliratot, ugyanúgy intézni kell magyar nyelvű menüt (erről amúgy kezdenek lejönni, nem tudom, észrevettétek-e), esetleg magyar feliratos extrákat, aztán magyar borító, marketinganyagot, promóciót, miegymást - és ezeket mind-mind szigorúan ellenőrzik a fentiekben már ismertetett okokból.

kpetya 2014.11.20. 13:35:20

@Max Renn:
baszki a torrent sincs ingyen, mert amin tárolom azért kő keményen fizetni kell az artisjusnak.
aki cam-s verziót tölt le az meg is érdemli.
A magyar dvd/br a magyar fizuhoz képest irreálisan drága. terheli 27% áfa és mindenki nyerészkedni akar rajta. sokat.
A minőségről, kedvenc példám a btf volt. Az első lemezen a szikront bacták el, a másodikon a képarányt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.11.20. 13:43:02

Nem baj, úgyis előbb tölthető. Így a letöltőnek már semmiképpen nem kell lelkiismeretfurdalása legyen...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.20. 13:55:16

@kpetya: Azért az a "keményen" egyáltalán nem olyan sok. Pár forint, főleg ahhoz képest lópikula, amennyi anyagot tudsz rajta tárolni. A BD ára meg azért ilyen magas nálunk, mert nagyon kevés eladott példányra nagyon sok költség jut, és azt már kibeszéltük, hogy nem az átlagembertől kérjük számon a BD-vásárlást, hanem attól, aki a milliós tévéjén nézi a letorrentezett divxet.

Jozsó_ 2014.11.20. 14:14:04

Én még az elvet sem értem, hogy miért kéne nekem BD-t vennem. Otthon ücsörgök, eccer csak jön az ihlet, hogy filmet néznék. Öltözzek fel, menjek el a boltba, vegyem meg, vigyem haza, majd miután megnéztem dobjam ki? Plusz még vegyek hozzá lejátszót is, ami egyébként semmire sem kéne? Ez halott dolog.

És ez nem pénz kérdés. Annak idején (réges régen) előfizettem egy warez ftp-re, mert nekem megért havi 1-2k-t, hogy azonnal ott volt minden, 15 perc alatt lejött bármi, nézhettem. Most a telefonomon van Deezer, néha belehallgatok. Appok közül is veszek meg néha egyet-egyet. Ja, és még moziba is szoktunk járni.

Szóval az egész messze nem arról szól, hogy most akkor 5k, vagy 10k egy lemez, mert pont azok sírnak, akik ennek a többszörösét költik a cigi/pia/mobiltelefon hármasra.

Egyszerűen baromi kényelmetlen.

CrM 2014.11.20. 14:35:40

@Jozsó_: Erre találták ki a netflix-et és barátait. Talán egyszer nálunk is lesz, bár engem nem hoz lázba egyáltalán. Ha a fizikai birtoklást ki is vesszük a képből (tudom, sok embernek nem fontos), a minősége akkor is messze a BD alatt van, a képarányok sem mindig stimmelnek, ráadásul az elérhetőség sem garantált, az aktuális szerződések alapján változik.
Ha lenne egy olyan szolgáltatás, ahol letölthetném (nem stream!) a filmet a BD-vel megegyező(!) minőségben, majd azt szabadon lejátszhatnám az eszközeimen korlátlan alkalommal, az már talán érdekelne. Mivel ilyen nincs (talán nem is lesz), két opció marad: megveszem a BD-t, vagy letöltöm a BD-t. Amíg van pénzem rá, az elsőt választom.

derceto 2014.11.20. 14:54:50

Mire a BD felfutott (nem itthon, hanem úgy általában), akkor kezdett a fizikai médium úgy cuzammen hanyatlani. Ma már a nagyobb piacokon nem igazán van szükség lemezre, hogy otthon megnézzenek egy filmet. Az ismertebb szolgáltatások (Netflix, Hulu, Amazon) alapból elérhetőek a konzolokon és okostévéken. Nálunk ennek az olcsósított változata - kényszerből és csóróságból - a torrent, de a lényeg ugyanaz. Az vesz lemezt, akinek valamiért fontos, hogy kézbe vegye, polcra tegye a filmet, a többségnek erre szimplán nincs igénye. Nem hiszem, hogy közülük senki sem ad a minőségre, de a borsos felár nem biztos hogy megéri annak, akinek nem ez az elsődleges szempont. Egy fapados lemez szimpla tokban az első tíz darabig poén gyűjteni, száz fölött már csak egy a sokból. A díszdoboz meg az extrák épp olyan körítés, mint egy artbook vagy más relikvia, és ez utóbbi kevésbé "avul el".

Mert a BD mocskosul elavult. Így, jelen időben.

Épp egy filmes/broadcast konferencián vagyok Japánban, és itt már minden a 4K-ról szól (a 8K még újdonság, a 3D-re már kevesen emlékeznek). Láttam olyan 4K60p HEVC streamet ami 18mbit-re volt tömörítve, az már 4g-n is bőven lecsorog, kábelen pláne. Oké a bokámat nem fostam le a minőségétől, de teljesen nézhető volt, szóval ez abszolút itt áll a küszöbön, a kiadók nyavajgás meg kivonulás helyett inkább az online szolgáltatásra koncentrálhatnának. Ott a Fekete leves-nCore kezdeményezés, és tökre megértem a készítőket. Azért fizetni a drága DVD masteringért és gyártásért, hogy pár száz forintért kiszórják a hipermarketekbe, értelmetlen. Masszív ráfizetés. Így viszont tiszta hasznot termel.
Ha megnézem a gyűjteményemet ami kb. 400 DVD és kb. 100 BD, akkor azt kell mondjam, hogy nem vennék több BD-t. A kedvenceimet nagyjából beszereztem, még egy-két Ghiblit veszek, ha már itt vagyok, de ennyi. Nincs sok értelme. Azért semmiképpen, hogy a döglött (nem döglődő) piacba próbáljunk életet lehelni.

CrM 2014.11.20. 15:08:21

@derceto: És akinek a minőség az egyik legfőbb szempont? Lehet, hogy a fizikai média elvault, de a minőségnek nem kellene. Pedig az a trend. Egyik részről a nyomatják a 4K-s kijelzőket, a másik részről meg szénné tömörítik, hogy az 1080p BD-nek még mindig jobb a képe, mint a 4K streamnek. A hordozhatóság, hozzáférhetőség szempontjait meg már említettem.

derceto 2014.11.20. 15:21:48

@lavór: "Otthon is lehet jót csinálni, ha megvan a hardvered, szoftvered na és ami a legfontosabb: szakértelmed. az se baj, ha igényes vagy."

Akinek megvan a szakértelme, szoftvere, ideje, az nem fog ingyen dolgozni. Akkor sem ha történetesen a forgalmazó alkalmazottja. Ezzel nem lehet spórolni, sőt.

pizsama 2014.11.20. 15:22:08

@derceto:
Ó, hogy rohadj meg, de szívesen beszereznék egy-két Ghibli BD-t!!! Egy díszdobozos Laputa BD-ért (robot szoborral) odaadnám a fél karom.

StanLee · https://newsroll.net 2014.11.20. 15:23:58

Amazon Prime elofizetesunk van. A sorozatok egy reszet ingyen nezhetem meg HD-ben, de van koztuk sok fizetos is. Pl.: True detective. Megvehetem BD-n 28 euroert vagy 23-ert HD-ben letolthetem. Nekem megerne az 5 euro extra anyit, hogy fogja a port, marmint ha meg akarnam nezni. Sokaknak a Netflix, Amazon Prime hasznalat nem alternativa. Itt vagyok München-tol nem messze, a lakasban csak egy 10 Mbit-es DSL hozzaferes van, neha annyira szar a savszel az Amazon-tol hogy habar HD-ben nezhetnem a tartalmakat, csak SD-ben jon. Kikolcsonoznem az Oblivion-t Amazontol, 12 euro. Ugyanez kiszallitassal BD-n 10. A minoseg kulonbsegrol ugye nem is kell beszelnem. Aztan ha hazamegyek Mo-ra, akkor online nem is nezhetem meg azt amiert fizettem, mert csak nemet IP-rol mukodik a moka.

Szuper, hogy promozzak a 4K-t, de azert gondoljunk bele, hogy mindenhol rendelkezesre all-e a szukseges savszelesseg? legyunk joindulatuak, es csak 20 Mbps kelljen, pl. az atlag nemet, angol csalad kilove, pedig ok lennenek a fizetokepes piac. Az infrastruktura nincs meg hozza. Szoval aki minosegi kikapcsolodast akar, annak a BD-t ki kell fizetnie.

lavór 2014.11.20. 15:24:03

@derceto:

Most akkor lehet jót készíteni vagy nem lehet? Mert ez volt a kérdés. Az anyagi szál másodlagos az alapkérdés szempontjából.
Egy word dokumentumot se lehet megcsinálni jól otthon biztos.

derceto 2014.11.20. 15:31:20

@CrM: "És akinek a minőség az egyik legfőbb szempont?"
Mondhatnánk, hogy az most szív, de ez nem igaz. Egyrészt BD van és lesz még egy ideig, még ha nem is magyarul, de ugye a legfőbb szempont a minőség, nem a nyelv. (Az én megoldásom egyébként: BD-ROM + AnyDVD + XBMC + feliratok.info)
Nem mondanám trendnek a minőség romlását, ma még elég korlátozott a kapacitás, de ez évről évre javul. Rosszabb biztosan nem lesz, jön a HEVC majdnem dupla hatékonysággal, én optimista vagyok.

derceto 2014.11.20. 15:34:21

@lavór: Lehet, de nem biztos, hogy egy forgalmazónak jobban megéri alkalmazni egy szakembert, mint külsőssel csináltatni az authoringot.

lavór 2014.11.20. 15:37:29

@derceto:

De még mindig nem az a kérdés, mi éri meg a forgalmazó cégnek. Nekik az érné meg, ha ingyen csinálná meg valaki.

Egyébként a forgalmazó általában nem ért az authoringhoz. :)
Egy dologhoz értenek: "A sajtóvetítésre legyen kész az anyag!" :D

derceto 2014.11.20. 15:49:21

@lavór: Én az "otthont" úgy értettem, hogy az ügyvezető, vagy a marketinges hétvégén otthon összekattintgatja az amúgy hivatalosan méregdrága hd digibeta-n kapott anyagból a BD-t valami ingyenes szoftverrel a saját laptopján, persze plusz fizetés nélkül. Így együtt.

lavór 2014.11.20. 15:52:39

@derceto:
Szó sem esett ingyenes szoftverekről egy uathoring munkát nem is tudnál ingyenes szoftverekkel elkészíteni. Önmagában a laptop nem lenne kizáró ok, ha sok ideje van rá. :)

Szóval: elkészíthető otthon egy kiadvány, ha rendelkezel
a kellő szoftverekkel, hardverrel és szakértelemmel. Pont ezek vannak meg egy "munkahelyen" is. :) Csak oda bejársz.

CrM 2014.11.20. 15:57:13

@derceto: Szeretnék én is optimista lenni, de sajnos azt látom, hogy a fogyasztói igények csökkennek. Egyszerűen nem igénylik az emberek a minőséget. Van olyan ismerősöm, akit váltig állítja, hogy a 720p-s web download és a BD minősége között nincs látható különbség. Egyre többet látom, hogy facebookozás meg netezés közben, kis ablakban megy a film, 500 forintos fülhallgatóval. Vagy nézzük meg a házimozi erősítők és hangfalak eladási trendjét, meredeken zuhan, sokkal menőbb a soundbar, meg kisebb helyet is foglal... A TV meg 1mm vékony dekorkellék, persze szigorúan LED, vagy most majd 4K, mert az a trendi. Aztán mehet rajta a torrentezett divx... Nyilvánvaló, hogy az otthoni mozizás a legtöbbek számára manapság már olyan konzumtevékenység, mint egy hamburger a gyorsétteremben vagy a pizzarendelés, nem pedig a teljes odafigyelés az elsötétített szobában, nyugodt körülmények között.
Márpedig ha az igény ez, előbb-utóbb a kínálat is ez lesz.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.20. 15:59:43

@derceto: Az a baj, hogy az online szolgáltatások (egyelőre) minőségben messze nem érnek fel a BD-vel. És ennél is nagyobb baj, hogy nincs is rá igény, hogy felérjen.

CrM 2014.11.20. 16:03:38

@Zalaba_Ferenc: Pontosan. Kösz a tömör összefoglalást :)

lavór 2014.11.20. 16:09:34

@Zalaba_Ferenc:

Igény van rá, fizetőképes kereslet alig... Mint az eladott darabszámok is mutatják.

CrM 2014.11.20. 16:13:48

@lavór: Sajnos igény sincs rá. Nem csak nálunk, ez globális trend.

lavór 2014.11.20. 16:25:22

@CrM:

Ezt kifogást már párszor hallottam, olvastam.
Annak idején tárgyaltunk több magyarországi forgalmazóval, miszerint: legyenek Dolby sorround-os VHS kazetták. A UIP Dunafilm is pont ezt mondta: "Nincs rá igény". Az Intercom például azonnal vevő volt a kérdésre. Ki as jöttek elsőként a sourrond-os filmek. A mentalitásoddal még mindig mono sávon hallgatnánk a filmeket. Ha lesznek értelmes, jó minőségű kiadványok, lesz az emberek zsebében erre a hobbira pénz, lesz vásárló. Amíg vatzak szinkronok, gagyi feliratok vannak a kiadványokon, minek is rohanjak a boltba? Pénzt adjak azért, hogy mérgelődjek?

CrM 2014.11.20. 16:25:47

Streaming vonalon aztán persze eszembe jut a kedves Disney tavalyi akciója, amikor is karácsony előtt elvették jópár karácsonyi meséjük lejátszási jogát az Amazonon azoktól is, akik azokat előzőleg megvették(!) azért, mert azt akarták, hogy a Disney Channel-en legyenek csak elérhetőek.

grigorij 2014.11.20. 16:28:06

Nagyon jó és hasznos anyag!
Én - koromnál fogva - picit másképp látom a problémát...
- Elsőként vegyük a generációs kérdést! A "felhasználók" elég nagy hányada - én is ezek közé tartozom - nem a friss primőrre vágyik (én az itt is említett 20 új filmből 25-re nem vagyok kíváncsi...), hanem kedvenc színészeinek, rendezőinek műveire, plusz bejön a romantika, a nosztalgia. Mi még a filmre koncentrálunk és nem egy audiovizuális demót várunk el egy kiadványtól!!!!
A DB kínálat azonban, érthető okokból az új termékeket preferálja, ennek egy másik generáció a vevőköre...
- Aztán ott a műszaki probléma! Jómagam pár évtized alatt végigjártam a VHS->VCD->SVCD->DVD utat, ugye hányszor cserélhettem le az archívumomat..? Ha ehhez hozzáveszem, hogy párhuzamosan műholdaztam is, drága vevőkkel, motoros tányérral a fél Európa kínálatát nézhettem, ráadásul ott is már Dolby Surround erősítőn keresztül élvezhettem a svéd jégkorong, az olasz foci és persze a mozicsatornákon az itthon nem is álmodott filmeket. Tudjátok milyen az, amikor a skandináv (angol nyelvű) TV1000 mozicsatornán 23:00 után fullos pornó következett minden éjjel?
Szóval ma már a faszomat sem érdekli a DB! Most vegyek DRÁGÁN eszközt? Drágán pár olyan filmet, ami érdekel? Egy nagy faszt!
- Hozzájön ehhez a technika párhuzamos elhaladása! Ma a kábelszolgáltatók gond nélkül megvalósíthatják a fizetős filmszolgáltatást, csak idő kérdése, hogy a UPC saját pénzen szinkronizáltat le HD-s, 3D-s filmeket - választható eredeti hang + felirat - és otthon a szép új tévéden egy normális összegért megnézheted majd ezeket. Mondjuk 5-800 ft-ért... És akkor vegyél lemezt vagy sokezerért menj popkornt és kólát fogyasztani egy plázába? Szóval a szolgáltatás irányváltása már alapból öli meg az ilyen termékeket!
- A letöltés is alternatíva - de az nem csak itt, hanem az összes film vagy zene esetén is az! -, mert számos esetben előbb LÁTNI AKAROM azt, amiért majd több ezres leszurkolok! Mert a hivatalos trailereknek semmi közük magukhoz a filmekhez. Így - és ugye a bloggerek többsége is csak a hivatalos infót ömleszti a nyakunkba - ma lutri, nagon drága lutri egy BD-s film megvásárlása (a mozival egyetemben persze)
A hiányt hamar pótolni fogják, lesz eredeti kiadás, alávágják a DVD-s 5.1-es szinkront és mkv-ben megy a "kölcsönzőbe" 3-8 GB méretbe. És ez ELÉG! A filmek 85% még ezt a minőséget sem érdemli meg, nem hogy a 40 GB-os méretet.
.
Szóval ebből sok szempontból nem lett és nem lesz semmi, minden ellene szól.
Hogy ban egy generáció, aki gyűjt? Én is gyűjtöttem! De ma már csak a régiekre vadászom, mert 1 mai érték mellett még tucat régi klasszikus bukkan fel, hiszen a régiek filkópiáinak feldolgozása (nem a DB miatt, hanem a tévék érdekében, minek ugye a HD-s tévé, ha nincs rá műsor?) nem nagy gond, ráadásul ezekhez sok esetben még a régi, klasszikus szinkronok is elérhetők... Ezek pedig ezerszer értékesebbek, mint a Csatahajó DB-n 3D-ben...

CrM 2014.11.20. 16:28:43

@lavór: Az én 'mentalitásom' pont az ellenkezője. Nekem a minőség kiemelkedően fontos, ezért is veszek BD-t. Körülöttem viszont azt látom, hogy a nagy többségnek ez már egyáltalán nem fontos, és ezt megerősítik több olyan országbeli ismerőseim is (pl. Svédország, USA), ahol bőven megengedhetik maguknak az emberek a BD-t.

grigorij 2014.11.20. 16:36:21

És ami kimaradt:
A HD-s korszakból elég kevés olyan filmet tartanék méltónak arra, hogy drágán megvegyem (mondjuk még akkor is ott az, hogy mivel játszom le...)!
Például az Apokalipszis, most! Redux-os, 2,5 órás, vágatlan rendezői változat ezek közé tartozik.
De Fellini Amarcordja mit ad többet DB-n, mint DVD-?
A kínálat viszont a "Csatahajó", meg az Avatar-szint, meg az Éhezők viadala...
Na jó, a Prometheus is HD-t érdemel...

derceto 2014.11.20. 16:44:49

@Zalaba_Ferenc: Hát bajnak éppen baj, de ez már úgymond a mi bajunk. Akinek nincs rá igénye, azzal én nem vetetném meg a BD-t (újonnan drágán, nem akciózva), hogy a 82 centis LEDes tévéjén nézessem vele, csak azért, mert én azt az évi 1-2 filmet amit egynél többször megnéznék, azt feltétlenül itthon akarom megvenni. Egyrészt egyszeri megnézésre nekem gyakran elég a 720 webdl, legalább is nekem sem éri meg sem anyagilag sem kényelmileg hogy én BD-t vásárolgassak látatlanba. A Netflix kényelmes, olcsó, cserébe rosszabb minőségű, nálam mindegyik szempont számít. Másrészt te meg én megrendeljük külföldről is ami kell, csak én már nem teszek úgy, mintha ez fájna. Marad egy maréknyi ember, aki szinkront ÉS BD minőséget akar, nekik lelkiismeret furdalás nélkül azt tudom mondani, hogy torrentezzék le a szinkronos 1080p-s verziót, mert már tényleg olyan kevesen vannak, hogy a pénzükkel nem fogják tudni visszahozni a piacot a halálból, és a Disney-nek sem fog hiányozni.

Ami a streaming minőséget illeti, ahogy lesz igény jó minőségű 4K-ra, amit ugye a BD sem tud, akkor majd lesz olyan szolgáltatás is ami ezt kielégíti. Még egy bukásra ítélt fizikai hordozóval senki nem fog előállni. Ha valaki zenében a legjobb minőséget akarja, már az sem az elavult CD-t veszi, hanem a 96/24 FLAC-ot online (igen vannak ilyen boltok, nemrég épp kerestem őket). Ahol szar a kiépített net, ott 4G-n, ahol még nincs ott műholdon vagy a tököm tudja, tényleg lassan a mobilnet kezdi kiszorítani a vezetékest, aztán egyszer csak valaki előáll a mobilnet+korlátlan netflix 4G-s csomaggal. Én tudom milyen formában kéri és tárolja a Netflix a filmeket, na abból bőven lehet jobb minőséget streamelni a BD-nél, minden csak a fizikai korlátok és hozzáállás kérdése.

lavór 2014.11.20. 16:45:05

@CrM:

Valószínűleg ízt látod, hogy a korunk meghaladta a lemezes formátumot. Emellett mint írtam, nincs elegendő felesleges pénz az emberek többségénél, hogy például most megvegye a Transformers 4-et 10.000-ért. A BD és HDDVD elindulásakor súlyos gondot okozott a filmgyártóknak, hogy elkezdjenek nagy felbontású konzervfilmeket venni az emberek. Amerikában is. A HDDVD kivásárlásával a Sony egyeduralkodóvá vált, kicsit felgyorsult a folyamat. az is jót tett, hogy a "lapos" tévék is elterjedtek. Na meg például mit tennél? Ha más korongon nem kerülne forgalomba a kedvenc filmed?

Hajnal70 2014.11.20. 17:40:32

Az otthoni authoring is meglevő, nem is akkora dolog mint ahogyan sokan elképzelik és akár ingyenes szoftverekkel is megoldható (nem mondanám ha nem csináltam volna)

Anno amikor elkezdtem ezzel foglalkozni a számomra érdekes de nem megjelentetett BD filmeket alkottam meg.

Múlthét hétfőn bementem a digihez, kicseréltem a boxot HD-re, hazavittem, beállítottam ......és azóta nem volt bekapcsolva a tv.Nincs ingerem idióta műsort és idióta embereket nézni. Élvezhető film sincs amit megnéztem volna mostanában.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.20. 19:01:19

@pizsama: Angliában most jelenik meg egy Miyazaki összes díszdobozban, extra koronggal, méregdrágán. Mégis kelleni fog.

CrM 2014.11.20. 19:31:25

@grigorij: Tiszteletben tartom a véleményedet, nem vagyunk egyformák. Nekem még a majd' 90 éves Metropolis is sokkal nagyobb élmény BD-n, mint DVD-n. A Ben-Hur DVD össze sem hasonlítható a Blu-ray kiadás minőségével. És itt nem csak a felbontásról van szó, a képstabilitás, élesség, kontraszt, színek terén is ég és föld a különbség. A DVD a PAL (ill. NTSC) szabvány korlátai miatt meg sem tudja közelíteni a film-szerű képet, míg a Blu-ray nagyon közel tud kerülni hozzá. Paradox módon ez a régi, még filmre forgatott műveknél még jobban kiütközik, a digitális kamerákkal forgatott mai filmek jobban idomulnak a DVD korlátaihoz. A rendező nem véletlenül forgatott pl. 35mm-es filmre annak idején, és nem mondjuk 8mm-re.

lavór 2014.11.20. 19:46:35

@CrM:

Mondjuk nézd 70 cm-es CRT tévén. Ott példul mindegy, hogy DVD, BD, ha jó a transzfer.

CrM 2014.11.20. 20:00:18

@lavór: Ez igaz, sőt 12"-os junoszty TV-n a VHS is overkill :) De nem azon nézem, hanem 55"-ös plazmán.

lavór 2014.11.20. 20:03:30

@CrM:

Ja, A Junost! Az nagyon jó! :D

Snoopyzit29 2014.11.20. 20:04:15

Eddig szerettem ezt az oldalt, de a cikkíró óriási nagy hülyesége az internetadóról, elrúgta a pöttyöst. Annyira szűk látókörre és tudatlanságra vall az, hogy az internetet egyenlővé teszi a letöltésekkel. Te szent ég! Az internet az egy csöppnyit tágabb fogalom, mint hogy arra használjuk, hogy letöltögetünk filmeket illegálisan.
Lehetne itt hivatkozni, gazdasági, politikai érdekről, de teljesen felesleges. Én nagyon sajnálom, hogy ekkorát kellett csalódnom ebben a honlapban.
Egy mondat erejéig. Ha az embereknek napi megélhetési gondjaik vannak vagy a legnagyobb luxus egy családban az, hogy kifizesse a havi 5-6 ezres internetszámlát, akkor hogyan tudna kipengetni 7-8 ezreket egy BD kiadványért? De nem kell ilyen messzire menni. Én filmrajongó vagyok, van sok eredeti dvd-m, talán nem is halok éhen, de eszembe nem jutna 7-8 ezret fizetni egy BD-ért. A DVD is horror már a maga 2-3 ezer forintos árával. Az online tereké a jövő, ahogy a CD is meghalt, úgy meg fog halni a DVD is. Lehet, hogy nem 1-2 év múlva, de hamarosan ugyanúgy lehet majd venni a filmeket a neten, ahogy most a zeneszámokat. A filmstúdiók meg sopánkodhatnak, hogy mekkora kár éri őket a kalózkodással, de mást se hallani, mint azt, hogy hülyére keresik magukat a stúdiók, a színészek stb.

pizsama 2014.11.20. 20:47:49

@Zalaba_Ferenc:
Láttam, gondolkodom is a beszerzésén, de igazából nekem ez az álmom:
www.ghibliworld.com/laputacollection.html

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.20. 23:16:46

@Snoopyzit29: Ne haragudj, de közel sem szűklátókörűség az, hogy csak egyik aspektusát vettem be az internetadónak, hanem szimpla szerkesztés: ez tartozott a tárgyhoz, azt viszont te sem tagadhatod, hogy nem elhanyagolható tényezője az utcára vonulásnak.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.20. 23:21:16

@derceto: "Másrészt te meg én megrendeljük külföldről is ami kell, csak én már nem teszek úgy, mintha ez fájna."

Kicsit azért fáj, főleg a Disney. Külön polcra gyűjtöttem össze a gyerekkompatibilis BD-ket (hónapról hónapra egyre több az ilyen), és onnan szoktunk válogatni a fiammal, hogy mit nézzünk. Utálom az érzést, hogy rajtam kívülálló okokból ez a polc újabb Disney-filmekkel nem fog majd gazdagodni. Már azt is utálom, hogy az Eszeveszett birodalom sem jelent meg itthon BD-n, pedig akkor még szó sem volt "teljes kivonulásról".

(((d(-_-)b))) 2014.11.21. 01:56:32

@Zalaba_Ferenc: Én pl. egész nap nyomatok valami webrádiót, az is fogyaszt...
Az a helyzet, hogy nem sajnálom a BD halálát, ahogy a többit sem...nekem bőven megfelel egy 720p film 3m képátlóval projektorral, amennyiben a film maga, mint alkotás érdemes arra, hogy megnézzem...akár 2.0 (vagy mono) hanggal, ha nem jött ki másképp...nyilván nem mai filmekről beszélek...ja, és a Nosferatu-tól kezdve a Csillagok közt-ig mindent winyón tartok.
Egy ideig erőlködtem a High-end hifizéssel, de nincs értelme, mint ahogy ennek sem...kicsit olyan, mintha megsértődtél volna a torrentező filmletöltőkre, mert elüldözték a Disney-t, és nem veheted meg a legújabb filmeket bd-n...JÉZUSOM...elvették a kis játékodat?

(((d(-_-)b))) 2014.11.21. 01:59:50

@Zalaba_Ferenc: "azt viszont te sem tagadhatod, hogy nem elhanyagolható tényezője az utcára vonulásnak"
Már hogyne tagadhatná, én is tagadom, meg még sokan!

Hajnal70 2014.11.21. 04:35:16

Megnéztem a kedvenc felhozott oldalról, melyik BD film is az amelyik az első a letöltések között

<a href="http://www.imagebam.com/image/467cde365736986" target="_blank"><img src="http://thumbnails111.imagebam.com/36574/467cde365736986.jpg" alt="imagebam.com"></a>

Hajnal70 2014.11.21. 04:39:46

na látom így nem megy a kép, az avatar bd3d pont 2 éves feltöltéssel és 3627-s letöltéssel...

Hajnal70 2014.11.21. 07:35:43

Valaki felhozta miért lett ide belekeverve az internetadós téma. Meg lehet nézni inkább hallgatni melyik torrentoldalr kiabálják be, el lehet olvasni fórumokon kik sírtak hogy mi lesz ha bevezetik, ki melyik filmet tölti le majd.
Máskülönben az oldalt fel lehet fogni egyfajta netflixnek is csak nem stream hanem ténylegesen letölti az ember.
Tényleges fizikai vége még odébb lesz, mint a bakelit lemeznek.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.21. 08:45:24

@(((d(-_-)b))): Végül megjelent az a réteg is, aki lesajnál azért, mert gyűjtő vagyok, és büszkén hirdeti az esztétikailag, erkölcsileg és törvényileg egyaránt kifogásolható tevékenységét. Egyébként nem te tehetsz róla: ebbe az országba ezt nevelték bele. Hogy is mondta egy barátom? Nálunk szoftverszocializmus van. Viszont hogy mindezzel együtt is tagadod, hogy mi volt az internetadó körüli hisztéria egyik legfőbb kiváltó oka (tényleg elég lett volna csak körbenézni a sajtóban és közösségi médiákon), az viszont szomorú.

Morrancs 2014.11.21. 09:45:08

@pizsama: Egyszerűen az átlag magyarnak az az elve, hogy amit el lehet lopni, vagy csalni, azzal meg is teszi. Ezért tartunk itt minden téren.
Mi is rengeteg játékot, filmet birtoklunk jogtisztán. A saját rokonaink néznek érte hülyének. Egyszer kapott tőlünk az egyik rokon gyerek jogtiszta játékprogramot. Az apja, a saját öcsém meg kioktatott, hogy "ilyesmire nem költünk pénzt, amikor megszerezhető ingyen is".
Ez a helyzet.

isvaen 2014.11.21. 11:01:02

@Zalaba_Ferenc: ezzel én is találkozom a tkban: elmennek a téka előtt és vagy röhigcsélnek egy sort, vagy tesznek valami pikírt megjegyzést, de azért számomra is hallhatóan.
na, ilyenkor rendre a nagymenők egyik klasszikus mondata jut eszembe, mikor pesci beszól a maffiózós srácnak, az meg egyszerűen csak azt mondja: - elmész te a jó k*rva any*dba. és vhogy mindig megnyugszom. :o)

amúgy én a mai napig nem értem, miért tüntettek a netadó ellen. és kik.

kaamir 2014.11.21. 11:27:00

@Zalaba_Ferenc: "büszkén hirdeti az esztétikailag, erkölcsileg és törvényileg egyaránt kifogásolható tevékenységét" - érdekes, hogy ez a vinnyogás a szerzői jogok miatt mindig csak a filmeknél jön fel. Gondolom, itt a blogon (vagy akár magánemberként) is meggyőződtök minden kép, videó esetén, hogy jogtiszta forrásból van-e. A Paramount-nak is fizetitek a jogdíjat az Aeon Flux név használata miatt. Ha kíváncsi vagy egy zenére, versre, festményre, akkor sem a Google-t használod.

Az egész szerzői jogi kérdés szabályozása évtizedekkel le van maradva a valóságtól. Tetszik, nem tetszik, amit ma digitalizálnak, az attól a perctől kezdve közkincs. Legyen az film, zene, kép, videó, könyv stb. Ez a tény. Ha a Disney, a Universal, az EMI vagy akárki ma ezen a piacon akar működni, akkor azt kell kitalálnia, hogy ilyen feltételek mellett hogyan tud működni. Nem fogjuk visszatekerni az időt csak azért, hogy ők a jól bejáratott módszereikkel, kényelmesen tudjanak kereskedni. Olyan terméket árulnak, amiért ma az emberek pontosan 0 forintot hajlandóak fizetni. Pech, fiúk, lehet új utakat keresni.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.21. 11:31:37

@kaamir: Én ezzel a bloggal aztán tényleg jó nagy kárt okozok. :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.21. 11:33:00

@kaamir: Egyébként már egy ideje azt mondogatom, hogy mindenki azt csinál, azt tulajdonít el, amit akar, csak könyörgöm, ne gyártson mellé hamis ideológiákat.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.21. 11:34:44

És ez utóbbiról elég sok mindent elmond az, hogy a fenti cikkemben jelzett számtalan aspektus és trend közül pont ezen sikerült már megint fennakadni, pedig tényleg eléggé lejárt lemez. Csoda, hogy nem jött megint valaki azzal, hogy "Magyarországon ma letölteni legális".

kaamir 2014.11.21. 11:38:56

@Zalaba_Ferenc: A szerzői jogsértés az szerzői jogsértés.

Amúgy meg amit írtam, abban semmi ideológia nincs. Így alakult a piac az elmúlt évtizedben. És egyesek e mögé nemhogy ideológiát, de egyenesen törvényt szeretnének gyártani. Na, az az igazán káros.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.21. 11:52:06

@kaamir: No,s jelen helyzetben az van, hogy egy adott termék - film, zene, bármi - promótálása, arról való tudósítás ennek felhasználásával (klip, hang vagy kép beillesztésével) nem számít szerzői jogsértésnek. Igazából csak annyi hibát vétettünk, hogy nem tüntettük fel a felhasznált képek forrását, de hát szerintem el tudod képzelni, hogy ez mekkora munkával járna. Igen, az AE név használata miatt elmarasztalhatnának bennünket (no, nem a Paramount, sokkal inkább az MTV), de míg egy-egy kiszivárgott anyag posztolása, felhasználása miatt szinte azonnal megtalálnak minket (ezeket le is szoktuk szedni), emiatt soha nem zargattak, mert nem tartják visszaélésnek azt, hogy a név felhasználásával magával a figurát és a hozzákapcsolódó terméket népszerűsítem.

kaamir 2014.11.21. 12:01:38

@Zalaba_Ferenc: De most ezzel te is elkezdesz ideológiát gyártani. Mekkora munkával járna = mennyibe kerülne megvenni. Nem zargattak / nem tartják visszaélésnek = engem se zaklattak még egyetlen torrent miatt sem.

Szóval tényleg nem inkább az a helyzet, hogy elavult, betarthatatlan törvényekkel van szabályozva a dolog?

arsenal71 2014.11.21. 12:40:18

A "netadó" nem a filmlopás ellen van. Ezt kár volt leírni.

derceto 2014.11.21. 16:18:35

@isvaen: "amúgy én a mai napig nem értem, miért tüntettek a netadó ellen. és kik."

off:

Pl. én. És több okból. Forgalom alapján adóztatni irgalmatlan böszmeség, a forgalom évről évre exponenciális növekszik, míg az internet előfizetések ára inkább csökken. Újabb előfizetők bekapcsolása ugyan növelheti a bevételt, de jelentős beruházást is jelent. Süt az egészről a hozzá nem értés, ami egyébként más területekre is igaz, csak ez most több embernek feltűnt. Vannak szolgáltatók akik gazdaságosabban működnek, vannak akik kevésbé, a netadó nem veszi figyelembe a szolgáltató egyéb kiadásait, beruházásait. Az úgy világos volt, hogy a kissebbek rögtön tönkremennek vagy a kormányközeli emberek kezébe kerülhetnek. A kormány beígérte az EU-tól jövő sokmilliárdos fejlesztési támogatás osztogatását amivel kompenzálnának, mármint a haver cégeknek illetve azoknak akik követik az utasításokat, mint pl. egyes oldalak és emberek számára kellemetlen tartalmak szűrése, felhasználók adatainak kiadása, stb. Ugyanez történik a médiával, a közszolgáltatókkal...

Bocs a politizálásért, csak úgy érzem vannak komolyabb problémák is annál, hogy megjelennek-e a Di$ney BD-k itthon.

isvean 2014.11.21. 17:02:14

@derceto: engem ez a dolog egyáltalán nem érdekel: ha drága, lemondom, nem netezek ha drága, nincs videótár, több tag jön. ha drága a net, több ember fog olvasni, ergo műveltebb lesz a magyar. ha drága a net, több ember akar dvd-t bd-t venni, ergo a piac fellendül és mindenki boldog. ha drága a net, nem néz mindenki pornót, hanem csinálja, és több gyerek születik. szóval, hol itt a gond? :o) sztem legyen netadó, vagy távközlési adó. és okosabbak, fejlettebbek, többen leszünk, mint 30-50-70 éve. csak előny származik belőle. szóval én kiállok mellette :o)

kaamir 2014.11.21. 17:28:24

@isvean: Ez...ez...ez csak vicc, ugye?!

Hajnal70 2014.11.21. 17:39:01

Az hogy kivonult és ki fog vonulni a többi is az egy dolog. Lehet demográfiai, szociológiai vagy gazdaságtanilag körbejárni, nem érdemes. Amire nincs igény azt a terméket kivonják a forgalomból, lehet ráfogni bármire akár a letöltőkre is.
Mindenkinek más az igénye bármi legyen az, van akinek az útszéli q is megteszi.

lavór 2014.11.21. 18:21:18

@kaamir:

És majd várd, mikor jelenti be a többi filmstúdió ugyanezt.

Hajnal70 2014.11.21. 18:40:57

Ha lenne olyan összefogás, akkor én benne lennék hogy nem töltünk fel semmit, da sajnos mindig van 1 pa**szt aki nem tartaná be...

Bekim Kadiri 2014.11.24. 11:39:17

A torrent-et/P2P-t roppant egyszerű térdre kényszeríteni, nem a sokakat zavaró, munkához elengedhetetlen letöltést kell korlátozni, hanem a feltöltési sebességet ill. adatmennyiséget. Ha nincs aki feltöltsön (mert adovalval sulytott ill. korlátozott az adatmennyiség ) a torrent elhal. Németországi példa 100/6 Mbit/s és ezenkívül rengeteg szolgáltató 60GB-os max. upload-ra korlátoz :)

kaamir 2014.11.24. 11:52:23

@Bekim Kadiri: Vagy esetleg abba kéne hagyni ezt a nevetséges boszorkányüldözést. 10 éve hajkurásszák a torrentezőket / torrent oldalakat, minden eredmény nélkül. Ennyi idő alatt az összes film- és zenekiadó felépíthette volna a saját torrent oldalát, és akkor most az övék lenne az a haszon, ami annyira fáj nekik (mert ez erről szól, semmi másról).

Most komolyan, milyen törvény az, amit az emberek kb. 90%-a nem tart be? Az egy vicc, nem törvény.

Amúgy a feltöltés a munkához is kell, a német szabályozást meg inkább hagyjuk, a legrosszabb egész Európában. Tele van vele a net, hogy milyen visszaélések mennek.

Bekim Kadiri 2014.11.25. 01:00:58

@kaamir: " Olyan terméket árulnak, amiért ma az emberek pontosan 0 forintot hajlandóak fizetni. Pech, fiúk, lehet új utakat keresni. "

Még az a szerencse, hogy a kenyeret és tejet nem lehet torrentröl letölteni , mert akkor Magyarországon nem sok tehén lenne, sem paraszt aki búzát vet! Bár csak korlátoznák a feltöltési mennyiséget és senki nem lenne hajlandó visszaosztani amit letöltött! Bezárna mindent magyar torrent oldal. Akkor persze mi mondanánk : "Pech, fiúk, lehet új utakat keresni"
Ha jól számolom a linkelt képen, ,már most több mint 12000 letöltes volt a A galaxis őrzői valtozatokból, ÉS MÉG CSAK KINT SINCS A SZINKRONOS VERZIÒ!, ha ezeknek csak töredeke, mondjuk 5-10% vásárolna hivatalos kiadványt, a disney nemhogy kivonult volna a magyar piacról, hanem egyenesen magyar DTS-HD hangsávot gyártana a magyar vásárlók számára.

kaamir 2014.11.25. 07:59:36

@Bekim Kadiri: Ha le lehetne tölteni a tejet és a kenyeret, és azzal jól lehetne lakni, akkor te se gondolhatod, hogy az lenne a racionális viselkedés az emberek részéről, hogy elmennek a boltba és megveszik 300-ért. De ez egy nagyon demagóg analógia, a két dolognak semmi köze egymáshoz.

"Bár csak korlátoznák a feltöltési mennyiséget" - persze, tekerjük vissza az időt, lehetőség szerint egészen a betárcsázós netig. Ezzel amúgy sem lehetetlenítenéd el a torrentet, csak még inkább a 700 megás avi felé terelnéd a letöltőket. A seed szerverről és munkahelyi netről nyomulókat pedig ez se hatná meg, szóval bőven lenne visszaosztás.

"ha ezeknek csak töredeke, mondjuk 5-10% vásárolna hivatalos kiadványt" - attól mert letölti, még lehet, hogy megveszi. És ha nem tudná letölteni, nem biztos, hogy megvenné. Nincs összefüggés.

Egyébként remélem, a Youtube-ot és a Google-t is ugyanilyen vehemensen támadod. Ha meghallgatok a Youtube-on egy zenét, urambocsá megnézek egy koncertfelvételt, vagy visszanézem a hétvégi Arsenal gólokat, az ugyanolyan jogvédett tartalom, és ugyanúgy szerzői jogokat sért. Ha mindenki betartaná ezeket a törvényeket, bezárhatna az egész internet.

Bekim Kadiri 2014.11.25. 10:56:50

Na várj, lehet félreértesz, én nem az internet adta szabadság ellensége vagyok! Ami engem bosszant hogy mások illegális tevékenysége miatt lassan megszűnik a magyar szinkronos Blu-ray kiadvány. Marvel,Disney,.... filmek stb. Az hogy a kisebb verziókat letöltik cseppet sem zavar, mert az érintetlen Blu-ray kiadványnak nem jelent konkurenciát szerintem, ergo nem fog tovább csökkeni az ezek utáni kereslet, más cég nem követi a Disneyt stb.

"tekerjük vissza az időt, lehetőség szerint egészen a betárcsázós netig"
Az hogy mostantól csak DVD-t tudok csak vásárolni Blu-ray, később 4K, 8K.. felbontás helyett az nem visszalepés? Élni és élni hagyni amit kérek csupán!

Németh Barna 2014.11.25. 11:22:43

@Bekim Kadiri: Ugye milyen jó azoknak, akik feliratos verziókat szeretnének moziban látni, de nem tudnak?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.25. 11:31:54

@Németh Barna: És szerinted miért uralkodik a szinkron a mozikban?

kaamir 2014.11.25. 12:07:39

@Bekim Kadiri: mások illegális tevékenysége miatt lassan megszűnik a magyar szinkronos Blu-ray kiadvány - én meg továbbra is azt mondom, hogy nincs egyértelmű összefüggés. Aki letölt, az nem potenciális vásárló. Ha nem tudná letölteni, akkor megvárná, amíg valaki lemásolja a lemezt, vagy amíg valaki megveszi és megnéznék együtt. A torrent előtti (ős)időkben sem úgy nézett ki a dolog, hogy rohantunk megvenni a boltba minden filmet, ami érdekelt. Azóta pedig még inkább más irányba terelődtek a vásárlói szokások (nem csak és kizárólag, de részben a torrent miatt). Ma nem csak film esetében, de minden területen az azonnali hozzáférés dominál.

Szóval kár a torrentezőkön elverni a port. Irreális elképzelés, hogy aki eddig 0 Ft-ot szánt filmnézésre, azt bármilyen módon rá lehet venni, hogy 3-5-10 ezreket költsön blu-rayre. Egyszerűen nem ők a piac.

Németh Barna 2014.11.25. 14:52:01

@Zalaba_Ferenc: Mert ha az kell a népnek, azt adják a népnek. Azt, amiből profit van. Amiből nincs (szinkronos BD), azt nem adják. Ennyire egyszerű, nem is erre a részére kívántam reagálni, hanem az "élni és élni hagyni" kérésre. Amikor én tettem szóvá a feliratos kópiák hiányát, akkor általában azt kaptam a pofámba, hogy ne legyek szűklátókörű, nézzem szinkronosan. Most is ugyanez a helyzet, nem a BD szűnt meg, csak a számára legkényelmesebb verziója, szóval nem igaz, hogy mostantól csak DVD-t tud vásárolni, vagyis nem élet-halál kérdés a dolog. Ennek ellenére persze kicsinyes reakció volt a részemről, csak nem szeretem a kettős mércét.

Bekim Kadiri 2014.11.26. 00:15:24

@Németh Barna: "Ugye milyen jó azoknak, akik feliratos verziókat szeretnének moziban látni, de nem tudnak? "
BD-t meg tudod/tudnád/tudhattad volna nézni feliratosan, de ahogy az a Disney reakcióból kiderül,ezentúl nem lesz magyar vonatkozás a régiós kiadványaikon. Igen engem borzasztóan zavar, hogy a középerurópai megjelenésen : Román, Urdu,Tamil,Telugu.. szinkron lesz a magyar helyett.

derceto 2014.11.26. 12:25:07

player.hu/kult/a-disney-nem-akarja-hogy-a-magyar-torrentezzen

Jól megfogja a cikk a lényeget. A blu-ray Magyarországon prémium terméknek van beállítva, prémium áron, holott már régóta nem az. Könyörgöm, már a Barátok közt is HD-ben megy! Reálisan max. 500 forinttal kellene egy BD-nek többe kerülnie a DVD változatnál. A Disney-nek láthatóan nagyobb nyűg szarakodni a BD magyarosításával, mint maga a torrentezés. Végeredményben mi is, és a Disney is jobban jár, ha csak torrentezünk.

János Gajdácsi 2015.07.30. 20:44:03

Nos én csak a magam véleményét tudom leírni. De az igények meg lennének csak sajnos az anyagiak nem. Politika vagy sem, mikor az ország többsége csak napról napra tud élni az nem fog sem moziba járni sem lemezeket venni. A net az egy szükséges rossz mert a gyermekeim is sokszor azon kapják meg a tanulni valót. Ha nem lenne muszály a tanuláshoz talán egy évben egyszer el tudnánk menni nyaralni. Na már most aki támogatja a netadót vagy sajnálja azt a pár letöltést az ien családtól az gondolja át hogy miért probléma a magyar fiatalok elvándorlása.

mulholland2 2016.05.14. 14:20:56

Én tudnék egy megoldást, hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon. Az alapvető dolog, hogy a a vevők is válogathassanak a jó minőségű magyar vonatkozású filmek között és a stúdiók is megkaphassák a "számaikat". Egyszerűen vissza kellene hozni a régiós kiadásokat, úgy, hogy egy film 3-4 országban is ugyanazon tartalommal jelenjen meg. Így a gyártási költségeket is lehetne mérsékelni, ezzel az árakat is. Ezáltal nőne az eladott mennyiség száma. DE hát Magyarországon a nagy stúdiók helyét piszlicsáré magyar kiadók vették át a blu-ray filmek forgalmazását. Akik közül nem egy színvonalon aluli minőségben (sztereo szinkron, extrákon még felirat sem a képminőség is gyengébb) hoznak forgalomba filmeket. Ehelyett lenne jó egy régiós kiadó, aki egy nagyobb területen belül központilag hozná forgalomba az adott filmstúdió filmjeit. Persze ez nem tetszene a fent már említett piszlicsáré magyar kiadóknak. Így marad ez a tarthatatlan helyzet, hogy egyszerűen a tartalom hiánya miatt belekényszerítik a magyar vásárlókat a torrentezésbe. Ha van HD TV akkor igen is legyen HD tartalom, magyar szinkronnal és extrával. A többi nyavajgás és másodlagos. Tehát hajrá régiós kiadások, nem feltétlen magyar kiadóval!!! :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása