Lássuk be, ez az egész rosszul kezdődött: egy országos kereskedelmi csatornán Constantine nem dohányozhat, nem lehet olyan arrogáns, sőt, a démonvadász egész világa nem lehet olyan sötét és nyomorult, mint amilyen a képregényben volt. Ennek ellenére az NBC váltig állította, hogy az ő sorozatuk sokkal inkább lesz hű az alapanyaghoz, mint a 2005-ös mozis elődje, ráadásul Daniel Cerone showrunner mellé még egy időre a képregény-nagyágyú David S. Goyert is sikerült beszervezni, miközben a pilot rendezői posztját Neill Marshall foglalta el.
Nos, Constantine tényleg nem dohányzik, tényleg nem olyan arrogáns, de ha valaki túl tud lépni a szükségszerű változtatások okozta világrengető traumán, be fogja látni, minden restrikció ellenére ebben a srozatban ő a legjobb dolog. Matt Ryant nem tudom, honnan ásták elő, de kiváló választás volt erre a szerepre. A fickó elég szögletes ahhoz, hogy ne csak brit akcentusa adjon tekintélyt a karakternek, hogy ennek köszönhetően még a vívódás pillanataiban is régimódian maszkulin maradjon, továbbá van benne annyi lazaság, hogy ne tűnjön kimódolttá a figura fanyar humora.
Ez a kettősség adja meg a sorozat alaphangulatát, amely valahova félúton a vér komoly Gotham és a fiatalosan könnyed The Flash közé pozicionálja a szériát, amely egy vállalható irány lenne, ha rendesen megalapoznak neki. A tisztességesen elmesélt eredettörténetet most tessék elfelejteni, habár innen-onnan össze lehet kapargatni a múlt darabkáit, a sorozat rögtön a lovak közé csap: Constantine, a démonvadász lelki válságba kerül, miután egy démon őmiatta juttatta pokolra barátja kislányát, de az önként vállalt elmegyógyintézeti kezelést megszakítja, miután rájön, néhai példaképének lánya bajban van.
Ha minden az eredeti tervek szerint alakul, és a példakép megmentendő lányából (Lucy Griffiths) állandó szereplő vált volna, ezt a bevezető epizódot betudhatnánk a páros kezdő lépéseinek, de mivel szegényt rövid úton leszavazták (helyette a jóval ismertebb és népszerűbb Zed, azaz Angélica Celaya jön be főszereplőnek), a nyitány csak egy random epizód lett, az újraírás következtében kurtán-furcsán be-, de még inkább lefejezett fináléval. A last minit változtatás miatt ez a finis természetesen nehezen elkerülhető, arra már tényleg nincs mentség, hogy az azt megelőző 35 percnek sincs egy olyan pillanata, amely ne volna kiszámítható és sablonos. Bele kellett férni 42 percbe, a történetet le kellett tudni, ráadásul a címszereplő mellett csak az a karakter kapott nagyobb teret, akit később kikukáztak, lógva hagyva ezzel azt a kettőt, akik később is Constantine mellett maradnak majd. A sidekick-szerepre beosztott Chas (Charles Halford) egyelőre mintha ott sem lenne, de az "őrangyal" (Harold Perrineau) is csak ugyanazt mantrázza újra meg újra, így a lányka kapcsán felvezetett "nem hiszem el - talán igazad van - tényleg igazad van" klisé-kompozíció mellé még a "nem tudom ezt csinálni - lehet hogy ezt kéne csinálnom - ez a küldetésem" pálfordulást is sikerült kijátszani, ráhúzva az ugyancsak rém eredeti "felbukkan a gonosz - legyőzzük a gonoszt" narratívára.
Hogy a pilot mégsem totális katasztrófa, az Matt Ryan mellett Neill Marshall érdeme, aki a fenti kevésből most is kihozza a maximumot, és a küllemre sem lehet panasz. A látványelemek szépen kivitelezettek, igényesen és stílusosan megtervezettek, de hosszú távon ez nem lesz elég. Leírni persze nem szabad, hiszen az újragondolt koncepció majd csak a második résztől lép életbe, úgyhogy kíváncsian várom, miként csatlakozik a történetbe a most csak egy snitt erejéig belepréselt Zed, de addig ez nagyon jóindulattal is csak .
További pilot- és évadkritikák, sorozatértékelések itt.