aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: kétarcú filmünnep Takács Máté
2014. október 13. 19:27:00

Kategória: film 6 komment

Nem alakult minden a tervek szerint ezen a hétvégén a magyar mozikban: az októberi vénasszonyok nyarával nem tudta meggyőzően felvenni a versenyt a kedvezményes hétvége, így az összforgalom csak a lassú szezonban szokotthoz képest mutat izgalmas számokat, egyébiránt nem. A premierek közül egyedül a November Man férkőzött a top 10-be, még kielégítő eredménnyel, míg a Jobb, ha hallgatsz! csúnyát zakózott, a Kétarcú január pedig a JIL-től szokott módon csak tessék-lássék módra kínálta magát, és úgy is fogadták. A Holtodiglan második hete vezet.

november_man.png

> új filmek
A Freeman Film néven tovább működő ProVideo első bemutatója a Pierce Brosnan főszereplésével készített November Man. A magyar címre nem sokat, ellenben a szinkronizáltságra annál inkább figyelmet fordító forgalmazó csak a kedvezményes napoknak köszönheti, hogy korrekt nézőszám mutatkozik majd az évkönyvben a kémthriller mellett, de persze ezen a négy napon a 15.505 fő csak az 5. helyet érte. Arra mérget vehetünk, hogy normális körülmények között 10 ezer jegy alatt futott volna be a tél hírnöke, hiszen az, hogy Brosnan lődöz, ráadásul még csak nincs is hozzá jogosítványa, nem bír túl nagy népmozgató erővel. A 32 mozit behálózó produkció 35 ezres véget célozhat meg biztonsággal.

Van, amin se kedvezmény, se szinkron, se semmi nem segít: a Big Bang Media kiemelt törődését (41 mozi, világpremier!) nem tudta meghálálni a Jobb, ha hallgatsz! című politikai thriller, hiszen mindösszesen 3.974-en választották ezt a felhozatalból. Világos tehát: ami nem kell, az olcsón sem kell. Kár azért, hogy egy ilyen régi vágású filmet nem nagyon akarunk megemészteni, de hát hívogatóbb ugye ilyenkor az inkább moziélményszámba menő sok alternatíva. Jeremy Renner 2.89 millió forinttal nyitó oknyomozása alighanem meg fog rekedni 10 ezer néző alatt.

10 moziban mutatta be a JIL a Kétarcú januárt. A Patricia Highsmith (A tehetséges Mr. Ripley) könyvéből készült thrillerre 407-en voltak kíváncsiak, 383 ezer forintot fizetve ki érte. A szeptemberi Született bűnözőket határozottan felülmúló érdeklődésről van szó, de egyéb jó nehezen mondható el a szintén jobb sorsra érdemes filmről.

> korábbi filmek
10 ezerrel többen nézték meg most a Holtodiglant, mint a premierkor, miközben ez bevételben 24%-os ereszkedést jelent. Az InterCom bemutatója így nálunk is megőrizte elsőségét, és két hétvége után már 75 ezernél is többen ültek be rá. Határozott sikersztori.

Ugyancsak nagyon nyerő A védelmező, és Denzel Washingtonnak kijárt már nálunk is egy ilyen. Az InterCom akciófilmje 18.119 újabb nézőt vett szárnyai alá, így már biztos, hogy 90 ezer felett lesz a vége.

Dobogón köszönti százezredik látogatóját a Kamuzsaruk. Az InterCom (ki másé?) vígjátéka 17.987 fős ötödik hétvégén van túl.

15.701 elveszni vágyóval képviselte magát Az útvesztő. A tudjátok-melyik-forgalmazó filmje még dédelgethet halvány reményeket a százezres mérföldkövet illetően, ami feliratos produkciók között ritka vívmány.

> végszó & ami jön
Szóval, a top tízre nevező 136.985 látogató kábé úgy 150-160 ezer közötti komplett forgalmat sejtet, ami bizony jócskán elmarad a 200 ezres várakozásoktól. A túl jó idő mellett, ami ugye mindig távol tartó erő, pláne így októberben, a választási buzgalom sem tett még jót az ünnepi üzelmeknek, volt vala bármily visszafogott is a voksolási kedv. Egy szó mint száz, ezt most kicsit benézték a mozisták, egy szeptemberi hétvégén nyerőbb lett volna megejteni az ünnepet, amikor még a nagy nyári blockbusterek is több előadáson peregtek, vonzóbban. Ezen a héten rémüldözés lesz: a Doboztrollok mellett jön Annabelle is, az érzékeny lelkületűek pedig a Vissza hozzádot láthatják amerikai embertársaiknál akár egy nappal elébb is.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosítja: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  Holtodiglan
29.6m -24.4% 81.0m 75.807
2 2  A védelmező
14.0m -43.9% 89.5m 73.341
3 3  Kamuzsaruk
13.2m -11.1% 119.5m 100.707
4 4  Az útvesztő
11.7m -19.8% 91.2m 76.375
5 ú  November Man
11.7m - 11.7m 15.505
6 7  A galaxis őrzői
8.5m +60.9% 382.8m 267.755
7 5  Delfines kaland 2.
5.0m -53.4% 27.2m 24.660
8 6  A séf
4.1m -53.9% 15.6m 13.770
9 11  Lucy
3.6m -2.2% 273.5m 212.117
10 10  22 Jump Street - A túlkoros osztag
3.2m -11.7% 136.8m 109.685

 

 




Címkék

thriller box office moziunnep pierce brosnan intercom adaptation jeremy renner jil spy movie box office hazai big bang media freeman film

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr26787963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atkakukac1989 2014.10.13. 19:34:13

Szerintem érthető a moziünnep szolid sikere, nem tudom mással magyarázni, mint amit múltkor is említettem, hogy gyenge volt a kínálat. Szerintem ezzel lehet magyarázni inkább és nem a jó idővel!

freddyD 2014.10.13. 19:50:29

Én csak a November Man-t néztem meg az akció alatt, kb 20-an lehettünk az előadáson.
Mondjuk azt a pénzt pont megérte, de még mindig nem értem, hogy pontosan mi is az a November Man.

Gege0318 2014.10.13. 20:24:47

@freddyD: pedig a filmben elég szájbarágósan elmagyarázták...

solfilo 2014.10.13. 21:24:26

Nem lehet, hogy kicsit későn kezdték el reklámozni az olcsó hétvégét?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.10.13. 21:59:17

@solfilo: Ha az azt megelőző hétvégén kezdik el promózni, akkor meg attól a hétvégétől veszik el a nézőket.

A jó idő nyírta ki a programot, szerintem.

freddyD 2014.10.15. 19:13:53

@Gege0318: Igen? Mert utánad minden meghal? Novemberben minden meghal? Mi van?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása