aeon flux

ready for the action now, danger boy?

amerika kapitány - batman/superman 1:0 Zalaba_Ferenc
2014. augusztus 06. 22:45:00

Kategória: film 29 komment

Mindkettő megérezte volna, de az egyik tuti elvérzett volna: a mai napig úgy volt, hogy az Amerika Kapitány harmadik része, és a Batman v Superman egy napon - 2016. május 6-án - startol el az amerikai mozikban, és ugyan a tengerentúli közönség még mindig nagy étvággyal falja a szuperhősös filmeket, főleg az olyan nagy formátumúakat, mint a fentiek, de azért ennyire nagy bendőjük még nekik sincs. Kevin Feige a Marveltől többször is jelezte, hogy nekik eszük ágában sincs tágítani a kijelölt időpontról, így maximum a Warnernek jöhetett meg az esze, viszont ők elég érdekes időpontra tették át a Batman v Superman: Dawn of Justice bemutatóját.

A jó hír az, hogy a bőregér és az acélember csörtéje korábban kerül a nagyérdemű elé, a kevésbé jó hír viszont az, hogy márciusban, egészen pontosan március 26-án, abban a hónapban, melyben a Warner el szokott sütni egy-egy filmbombát (300, A titánok harca, Watchmen, stb.), melyek ugyan jellemzően nagyot szólnak, de aztán legalább olyan gyorsan feledésbe is merülnek - most persze lehet velem vitatkozni, de a zárójelben említett filmek közül szerintem egy sem írt mozitörténelmet, maximum csak bizonyos elemeit nézve. De lehet, hogy ez 2016-ban megváltozik, és Az acélember hiányosságait meg a márciusi hűvöst feledve teljesen odáig meg vissza leszünk Zack Snyder második Superman-filmjétől, amely behúz magának egy laza milliárdot.

És ez még nem minden: a Warner végre elindította a DC-szekeret. Címek még nincsenek a DC-vagyont kiaknázó filmtervekhez, dátumaink viszont már vannak, mégpedig a következők:

- 2016. augusztus 5.
- 2017. június 23.
- 2017. november 11.
- 2018. március 23.
- 2018. július 27.
- 2019. április 5.
- 2019. június 14.
- 2020. április 3.
- 2020. június 19.

Igen, jól látjátok: ez nem kevesebb, mint KILENC DC-film (a Dawn of Justice-szal együtt tíz) öt éves periódusra. Bele fogunk fulladni a sztreccsbe. Lehet tippelgetni, hogy melyik dátum melyik hőst takarja.

Címkék

jeremy irons superman batman marvel ben affleck zack snyder laurence fishburne superhero amy adams dc comics wonder woman jesse eisenberg captain america jason momoa man of steel henry cavill gal gadot batman vs superman

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr346580285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.08.06. 22:51:50

Ha úgy vesszük, a címben akár fordítva is írhatnám az eredményt. :)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.06. 22:54:10

Tehát... előrébb került a Batman v Superman, de akkor mi lesz Augusztus 5-én? Még be sincs jelentve, nem forog stb...

Esetleg kap a Zöld Íjász vagy a Flash egy mozifilmet? Olyan alacsonyabb költségvetéssel? Miért ne? Lobo film?

batboy 2014.08.06. 23:00:37

nagyon jó, korábban láthatom a Denevért! :D

Igen bölcs, hogy nem adtak meg címeket, gondolom az itt szereplő dátumok is ugyanolyan flexibilisek mint amilyet a jelenlegi hír is demonstrál.

apropó! összevetette már valaki ezt a listát a Comic Conos Marvel slatettel? :)

nortonp 2014.08.06. 23:04:01

várható volt, hogy ők fognak kifarolni, de így jó időben meghúzva ez csak presztízs vereség és 2 év múlva nem is lesz már igazán jelentősége, jó döntés.

augusztus 5-re szerintem megy a wonder woman film, neki még nem ágyaztak meg, és ha nem is kaszál olyan nagyot, az előző simán kompenzálja nekik. adná magát, ha már itt feltűnik és valószínűleg a kisebb cameo-k mellett ő relatíve nagyobb szerepet kap.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2014.08.07. 07:14:37

A Hunger Games is márciusi volt, aztán mi lett belőle...

Egyébként szerintem nem fognak ennek a listának a végére érni, a közönség előbb köpi vissza az egészet (főleg, ha marad a Man of Steel színvonal).

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.07. 08:15:35

ez ugyan az a semmilyen húzás, mint a marvel dátumbejelentője.

Toltak 9 hónap/napot és? Mi ebben az infó?

+ ha jól emlékszem mikor kiderlüt és itt is kitárgyaltuk, hogy lesz amcsikapcsi vs batman premierharc akkor is azt jósoltam, hogy a dc fog elszaladni az ütközet elől. :S

isvaen 2014.08.07. 08:34:06

én nem ismerem a DC-világát max cipő téren (azt meg nem hordok, mert nem szeretem a deszkás subcultot), de egyet biztosan tudok: valami ku'áva kisiklott* hollywoodban.

*se szkriptek, se színészek, se rendezők, semmi. CSAK látvány, látvány, látvány.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.07. 08:49:13

@isvaen: jó ez a komment. :)

sztem a dc cipőknek semmi köze a képregényes céghez. :D

isvaen 2014.08.07. 09:13:46

@doggfather: kösz. de van: DC mindkettő. mindkettőben van csillag, és gondolom, mind2 illuminati :D

zolij 2014.08.07. 09:23:36

@isvaen: Véletlen? Nem hinném!

isvaen 2014.08.07. 09:25:27

@zolij: véletlenek nincsenek, csak konteók :o)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.07. 10:10:05

@isvaen: most hogy így megvilágítottad lehet benne valami. :D

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.07. 11:21:00

@Adam Van Helsing: Akkor be is kaphatja az összes ember. Már bocsánat. A Marvelt is kibírták várni, ott sem számított senki ekkora sikerre, pláne, hogy szerintem a Marvelnél több az ismeretlen hős (legalábbis, amit tényleg a Marvel stúdió készít)....

Meg kell adni az esélyt a Warnernek is. Amúgy meg a Man of Steel egyáltalán nem lett olyan rossz, mint ahogy a legtöbb ember beállítja, csak hozzá kell venni azt az aprócska pluszt, hogy Supermant sokan alapból nem bírják...

isvaen 2014.08.07. 11:26:12

kíváncsi vagyok, hány év, széria, crossover, bullshit van még előttünk, ami után egész egyszerűen már nem lehet tovább butulni - ergo eljutni a mozgókép legalsó szintjére -, és újra filmeket fognak készíteni - gondolkodó nézőknek. a bevételeket látva ez évtizedek múlva is kérdéses...

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.07. 11:30:40

@isvaen: Tehát, te olyan szűklátókörű vagy, hogy nálad a szuperhősös filmek jelentik a filmgyártást. Mást nem is készítenek. Körül kell nézni, mindenki talál olyan filmet, amit szeretne. Azért, mert valaki nincs oda ezekért a filmekért, még nem hibásak.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.07. 11:37:41

@REMY: az tény, hogy ahogy elkezdődött a szuperhősfilmek divatja úgy annak egyszer vége is lesz.

Az átlagnéző meg fogja unni, csökkenni fog a nézőszám és befejezik.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.07. 11:48:05

@REMY:

"Marvelnél több az ismeretlen hős "

Ez nagyon csak szerinted a dc nagy hármasát (supi, batman, wonder woman) ismeri szinte mindenki, de kábé anny is. Ellenben a Marveltől azért ott a Pókember, x-men (sok sok szereplővel), f4, Bosszúállók ( ha nem is ismerik minden tagjukat, de tudják, hogy van ilyen csapat).

isvaen 2014.08.07. 11:50:42

@REMY: mondja ezt az, akinek supernaturalmovies.blog-ot tol. :o))) jól van. gyökkettő a látóköröm

Thoras 2014.08.07. 12:22:02

@isvaen: Látványfilmek mindig is voltak, és mindig is lesznek (amíg van mozi, persze). Ha csak művészfilmek készülnének, senki nem járna moziba (lásd magyar filmgyártás). Készül elég értékes alkotás, a probléma inkább azzal van, hogy ezek kis hazánkba nem jutnak el. De egy kis utánajárással, meg az internet adta lehetőségekkel mindegyik elérhető.

isvaen 2014.08.07. 12:31:53

@Thoras: 1967-1977 között pl hány látványfilm készült, ami megrengette a BO-kat?
a honi forgalmazást én már rég elhantoltam. az internet meg...

isvaen 2014.08.07. 12:42:00

index.hu/kultur/cinematrix/2014/08/07/rohadtul_unjuk_mar_a_szuperhosoket/

rövidtávon 30 látványos massza. azért ez már több mint abnormális (globális agymosás), nem?

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.08.07. 13:00:44

@doggfather: Írtam, hogy "(legalábbis, amit tényleg a Marvel stúdió készít)" tehát ebben az X-Men és a Pókember nincs benne.

@isvaen: Anno meg a Westernekre untak rá az emberek. Mindig van valami divat. Most a szuperhősök. Tanulj meg ezzel élni, vagy elég szar éveid lesznek, legalábbis, ami a filmezést illeti.

isvaen 2014.08.07. 13:16:54

@REMY: most jöttem le egy metadon-kúráról, de lehet igazad van, és hamarosan visszaesek, mert nem fogom kibírni.

Atkakukac1989 2014.08.07. 13:51:27

Szépek ezek a bemutatódátumok, de ennek jó ha a fele megvalósul. Főleg, ha mindig az alaparcokra építenek (Superman, Batman). Mikor lesznek olyan tökösek, hogy bemutassanak egy GotG féle őrületet. (Attól függetlenül mondom ezt, hogy ez a film pont nem izgat, de elismerem a bátorságát).

Ha azt nézzük az utolsó dátum 2020 (anyám) még olyan messze van, hogy ez az egész szuperhősbuborék addigra csillapodik biztos.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.08.07. 19:17:58

@REMY: a westernre ráunhattak az emberek, de a szuperhősökre nem?

LasDen 2014.08.07. 21:09:39

@Atkakukac1989: Ha csak a Wonder Womant megcsinálják már az tökös (heh) húzás, hisz nincs még női szuperhősös film, nem hogy olyan, aminek főszereplője. Aztán lesz még itt Justice League Dark is valamikor. Meg a Sandman film Gordon-Levitt-tel.
Lesz itt tökös húzás...

hesgotcancer · http://hesgotcancer.blog.hu 2014.08.08. 01:46:44

Valahol olvastam, hogy az elkövetkező 6 évben több mint 40 Marvel és DC film jelenik meg. Nem estem ugyan neki a pontos számításnak, de nem kételkedem a számban (hiszen a most bejelentett mozik és a Marvel Phase 3 mellett ott vannak X-Men-ék, Fantasztikus Négyesék, Pókember és ellenfelei tervezett filmjei, stb.). Már most herótom kezd lenni a szuperhős filmektől, az lesz csak a csodás, amikor ez az általános közönségre is elmondható lesz, és még egy tucat film lesz betárazva a stúdióknál ennek ellenére.

Csaba Turbucz 2014.08.09. 16:03:27

Egyébként nem tudom,hogy merülhet fel az emberekben egyáltalán,hogy Kapitánynak csekély esélye is lehetne a 2 legnagyobb ikon ellen!

batboy 2014.08.12. 10:43:05

@Csaba Turbucz: hát úgy fest a Warnerben felmerült. ők már olvasták a forgatókönyvet és lehet hogy nem bíznak benne annyira.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása