aeon flux

ready for the action now, danger boy?

anthony hopkins a (virtuális) vadnyugaton Németh Barna
2014. július 23. 09:34:00

Kategória: tv 3 komment

Folytatódik a trend: elismert, többszörös díjnyertes színészek, vagy éppen nemzetközi szupersztárok kacsintgatnak a kis képernyő felé. Most éppen Anthony Hopkins bólintott rá J.J. Abrams ajánlatára amely nem más, mint Michael Crichton korábban már filmre vitt bestsellerének, a Westworldnek lesz egy újragondolt, némiképp átírt változata.

Akárcsak az író másik sikerkönyve (Jurassic Park), ez a regény is egy speciális kalandparkot kínált a nagyérdeműnek; a látogatók átélhették a vadnyugat minden izgalmát és szépségét, amelyben a korhű díszletek között, speciálisan kifejlesztett androidok segítették az élethű szórakozást. Aztán ahogy az lenni szokott, egy meghibásodás miatt elszabadult a pokol, és a robotok önállósították magukat - a vaktöltényt pedig felváltotta az éles lőszer.

Több mint negyven évvel ezelőtt, Crichton maga készített filmet a történetből Yul Brynner és James Brolin főszereplésével, most pedig J.J. Abrams cége nézte ki magának a sztorit, az HBO pedig köszönte szépen, és megrendelte a széria pilot epizódját. Miután elkaszálták a sorozataik jó részét (köztük a robotos Almost Humant (Emberi tényező)), jól jött ez a felkérés Abrams kompániájának, aki majd Jerry Weintraubbal, Bryan Burkkel és Jonathan Nolannel közösen viszi a projektet.

Visszatérve a Westworldre, Hopkins alakítja a rendhagyó vidámpark mögött álló mogult, aki nem csak pénzemberként, de tervezőként is mert nagyot álmodni (és nem spórolni semmin). A csavart a szintén leszerződtetett Evan Rachel Wood karakterének leírásából lehet sejteni, aki egy vadnyugaton élő lánykát játszik, aki egy napon rájön, hogy az egész élete hazugság. Ebből már ki lehet következtetni, hogy az új Westworld robotjai embernek képzelik magukat, így a klasszikus kalandtörténet kap majd egy nagy adag Truman Show-szerű többletet... a többit majd meglátjuk.

UPDATE: Időközben csatlakozott a színészgárdához a 300 Xerxésze, azaz Rodrigo Santoro, a mostanában Az éhezők viadalában ügyeskedő Jeffrey Wright, a Nevelésből elégséges (Raising Hope) színésznője, Shannon Woodward, és Küklopsz, alias James Marsden is.

UPDATE 2: Megvan a sorozat főgonosza is, méghozzá nem is akárki: Ed Harris.

UPDATE 3: Az eddig is illusztris szereplőgárda a nemrég bejelentett Kyle Bornheimer (Lánybúcsú) után Thandie Newton és Miranda Otto nevével bővült.

westworld.jpg

Címkék

hbo sci-fi western remake thriller tv show sci fi warner thandie newton evan rachel wood ed harris anthony hopkins tv sorozat rodrigo santoro michael crichton jeffrey wright miranda otto james marsden jj abrams westworld jonathan nolan tv hir shannon woodward

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr886536871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sdaniel 2014.08.09. 12:30:00

Vicces párhuzam,hogy JJ Abrams Bad Robot-ja,sorozatot készít Bad Robotokról(Androidok tudom) :)

Sütemény1975 2014.08.10. 13:51:09

Most neztem meg a Westworldot. Cameron is biztos latta annak idejen :)

Richter Géza 2014.08.12. 16:39:43

The Man in Black - hm, hol hallottam már ezt (nem, nem a Jones-Smith párosra utalok:)?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása