Tinik mindenütt, tinik életveszélyben. A Krízisben (Crisis) nagy hatalmú szülők gyermekeit rabolják el, miközben a The 100 fiataljainak vissza kell térniük a lakhatatlanná vált Földre, hogy megmentsék az emberiséget. 

A Krízis április 2-től hazánkban is látható lesz a FOX-on, a premier este kilenckor lesz!

Krízis [Crisis] (2014)
szereplők: Dermot Mulroney, Gillian Anderson, Stevie Lynn Jones, Adam Scott MIller

Egy elit iskola tanulói kirándulni indulnak. A társaság vegyes, már amennyire vegyes tud lenni a felső tízezer következő generációja. Van itt nagykövet gyermeke, iparmágnás lánya, mamutcég igazgatójának fia és persze az Egyesült Államok elnökének csemetéje is a buszon utazik, amelyet pár perc múlva eltérít néhány maszkos alak, hogy a diákokat ismeretlen helyre hurcolják.

A történet ettől a ponttól két színtéren bonyolódik tovább. Egyrészt végigköveti a túszejtő akciót, amely a fő rejtélyért felel. Az első rész legalábbis ebbe az irányba tereli a nézőt, de két csavarral később már kiderül, hogy valójában nem a „miért” a fő kérdés, hiszen a tömeges emberrablás okait már a második részben körvonalazzák; vele együtt pedig talán a „ki a jó és ki a rossz” klisé végére is pontot tesznek. Mellékszálként kapunk néhány suta, tinik közti konfliktust, de ezek nem kapnak olyan nagy hangsúlyt, hogy bosszantóvá váljanak, ráadásul ezen mellékesek többsége idővel beépül a fő csapásba, szóval még azt sem lehet mondani, hogy csak töltelékek lennének.

A másik oldalról a nyomozás részleteit boncolgatják, szépen összeillesztve a másik történetszállal, hogy a nézőnek megfelelő tempóban szállítsák az újabb fordulatokat. Az extra konfliktusokat itt a nagy hatalmú szülők szolgáltatják, akiknek elegendő forrásaik vannak a külön akciókhoz (persze nem feltétlenül önként és dalolva), de hamar bejön a képbe a nyomozók személyes érintettsége is.

Ennyi alapján bárki nyugodtan vonogathatná a vállát, és talán igaza is lenne, a Krízis valóban nem váltja meg a világot, viszont az első pár rész alapján úgy érzem, hogy az írók átgondolták ezt az egészet, a rendezők pedig (különösen Phillip Noyce) vannak annyira rutinosak, hogy a képernyő előtt tartsák a nézőt. Attól mindenesetre nem kell tartani, hogy a szeptemberben debütált Hostages pályáját futja be a Krízis, mert míg az már a pilotja során hamvába holt, utóbbi még három rész után is abszolút működőképes old school akció-krimi, amely ha nem is tökéletesen, de kielégíti majd a műfaj rajongóinak igényeit, a többiek pedig kapnak egy remek Gillian Andersont és egy fura Dermot Mulroney-t.

The 100 (2014)
szereplők: Eliza Taylor, Devon Bostick, Marie Avgeropoulos, Isaiah Washington

Egyre erősebb a gyanúm, hogy a The CW csatorna valami perverz játékot űz nézőivel, de leginkább önmagával, melynek során minél több zsáner tinidrámává alakít át. A The 100-del most kipipálhatják a posztapokalipszis rubrikát is, hiszen ezúttal sok-sok évvel a Földet lakhatatlanná tevő atomháború után járunk. Az életben maradt emberek különböző űrállomásokra kényszerültek, hogy ott bekkeljék ki sugárzás-veszélyt. A túlnépesedést megelőzendő mindenkinek csak egy gyereke lehet, és a legkisebb kihágást is halálbüntetéssel torolják meg. Ez utóbbi nem vonatkozik a gyerekekre, őket 18 éves korukig börtönbe zárják. Mikor kiderül, hogy a létfenntartáshoz szükséges készletek idő előtt kimerülnek, az állomás tudósai úgy döntenek, tesznek egy próbát, és a kiválasztott 100 fiatalkorút idő előtt a Földre küldik, hogy lássák, lakható-e már a bolygó felszíne.

Ez a százféle irányba továbbszőhető alaptörténet még a legbénább írógárdával is kifuttatható egy Legyek ura utánzatba, legalábbis a pilot alapján ez ötlött az eszembe, mint legrosszabb eshetőség. Tévedtem. Igaz, már az első részt nézve is szembeötlő a Földre pottyantott tinik és a hajón maradt felnőttek történetszála közötti minőségbeli különbség, de az apróbb kis hülyeségek ellenére ott még érződött a markánsabb vonalvezetés, és nem utolsó sorban a bevezető epizód határozottan szórakoztató volt... és beetetés is egyben. A második részre minden odavész, a már így is vagy két tucat kidolgozatlan karakter mellé beemelnek még hármat, megjelennek a szégyentelenül időhúzásra apelláló klisék, a földi történéseket pedig csak a prózaibb környezet különbözteti meg a Tuti gimitől. Álproblémák és konzumdráma váltja egymást, amelyek közt csak nagy ritkán kap hangsúlyt a sci-fi jelleg, de ott sem törekednek túlságosan arra, hogy valami eredetit mondjanak. Persze még sok a titok, szóval akár jóra is fordulhat a The 100, de abból én már kimaradok.