Bár Tony Stark debütálása maga mögé utasította, Amerika Kapitánynak nem volt oka szégyenkezni a Marvel filmek első fázisának idején, ellentétben Hulk közel nézhetetlen, és Thor bántóan érdektelen próbálkozásaival, nem is beszélve a már említett vaskobak kolléga önismétlő folytatásáról. Joe Johnston, bár kockázatot nem vállalt, biztos kézzel festette le Steve Rogers kalandjainak kezdetét, aki a megérdemelt fogadtatásban részesült Bosszúállók idején már a jelenben tette múlt időbe a vele szembeszegülőket. A végéhez közeledő második fázis a napokban hívja harcba ismét a kapitányt, és a papírformának fügét mutatva A tél katonája a lécet közel elérhetetlen magasságokba helyező Bosszúállók mögött szorosan az elmúlt évtized második legjobb Marvel produktumaként állt helyt.

Ellentétben az elmúlt évek során divattá lett, egészségtelen mennyiségű jelenetsort bemutató reklámkampányokkal A tél katonája előzetesei igyekeztek diszkrétek maradni, így én sem teszek másképp. A Scarlett Johansson alakította Fekete Özveggyel oldalán szolgálatot teljesítő Rogers kapitányban egy bevetés során felmerülő kérdések egyre nagyobb fehér foltokhoz vezetnek, melyek nem csak Fury, de a teljes SHIELD hitelességét is megkérdőjelezik. A rejtély egészen a legfelsőbb körökig gyűrűzik, a bizalmatlan helyzetet pedig tovább bonyolítja egy rejtélyes zsoldos felbukkanása, akinek emberfeletti ereje lesz végül a Kapitány legkisebb problémája…

Hidegháborús hangulat, hitchcocki feszültség, tűrhetetlen bizalmatlanság, jókor kijátszott lapok, bazáriságot még hírből sem ismerő fordulatok. A tél katonája nem lehetne aktuálisabb, a megfigyeltség érzetének állandósulását elfogadni kénytelen ember félelméből építi fel a film kézzel meg nem fogható antagonistáját, majd egy zseniális húzással elhelyezi a Marvel filmek inercia rendszerében. Az aránylag kevés szereplőt mozgató forgatókönyv a kevesebb néha több elve mentén mindenkit funkcionál, nincsenek töltelék karakterek, sem elnagyolt figurák, aki viszont jelen van, annak minden rezdülése kiemelt jelentőséggel bír.

A szerepbe végleg belenövő Chris Evans és Johansson oldalán Sam Wilson lép be új szereplőként, Anthony Mackie alakításában, a jó formában lévő Laurence Fishburne Samuel L. Jackson több játékidőt, és a történet folyását tekintve hálás szerepet kapott, míg a SHIELD legfelsőbb köreiben nem mást üdvözölhetünk, mint Robert Redfordot, aki természetesen kisujjból rázza ki Alexander Pierce karakterét, de kell-e mondanom, mekkora öröm figyelni minden mozdulatát. A legrosszabb esetben is kielégítő színészi játék mellett a szereplőkben van egy másik közös pont, nevezetesen, hogy egyikük sem bír egy képregényfilm hőseitől és antihőseitől elvárt extrém módon különleges képességgel, ez a tény pedig a lehetőségekhez mérten a realitás talaján tartja a filmet.

A másik dimenziókból érkező istenek és zöld óriássá váló tudósok világában ez üdítő frissesség, ami karöltve a ’90-es évek legjobbjait és a Bourne-filmeket egyszerre megidéző zseniális akciókkal hatalmas erény is egyben. A Russo fivérek filmográfiája eddig nem adott okot túlontúl sok büszkeségre, de a legjobbakat nézve nőhettek fel, mert A tél katonája szűken mért, de olyankor koponyát repesztő akciókkal szolgál. Legyen szó belvárosi autósüldözésről, fegyverek nélküli pusztakezes harcról vagy a Bosszúállók grandiózus jelenetét megidéző, jórészt a földfelszín felett lezajló világégésről, egy akciófilmeket kedvelő nézőnek a film maga a tejjel, mézzel folyó Kánaán.

Kiváló politikai thriller, nagyszerű akciófilm, és csak ezután képregényfilm tehát A tél katonája, melynek néhány, tipikusan a kockások médiumát idéző momentuma emlékezteti csak a nézőt, hogy mit is néz valójában. Sem a forgatókönyvre, sem Henry Jackman hidegrázó zenéjére nem lehet panasz, nem beszélve a film jól működő humoráról, a finálé során látható sírkő felirata vagy Stan Lee vendégszereplése üde színfoltok a komor hangulatú palettán. A tél katonája nem más, mint ékes bizonyítéka annak, hogy a meglepetés mindig a legváratlanabb irányból érkezik. Hiszen ki gondolta volna, hogy éppen ez a felvonás lesz a Marvel valaha volt filmes univerzumának egyik legnagyobb büszkesége?

(Természetesen ezúttal is érdemes utolsóként elhagyni a termet, a türelmetlenebbek már a Bosszúállók második felvonására hangolódhatnak rá, de a végsőkig kitartók sem maradnak jutalom nélkül.)