Ha a Földet nem is mentjük meg, tutira bosszút állunk.

Jó lenne most visszaröppenni a '90-es évekbe, azokba a szélessávú internet-mentes időkbe, amikor a nagyszabású filmekről az újságokból, magazinokból, tévéműsorokból tájékozódhatott az emberfia. Akkor lenne igazán mérhető, mekkora várakozás előzi is meg valójában a Bosszúállókat. Nagy – nyilván nem olyan nagy, mint az ebben verhetetlen Baljós árnyakat, de még az sem lenne meglepő, ha a kisóvodások körében is beszédtéma lenne. Régóta ismeretes elkészülte, alaposan fel lett vezetve az elmúlt években és máris az IMDb top 250-jében leledzik, pedig még egyetlen mozi sem játssza sehol a világon. Az elsöprő méret a film minden szegletét áthatja, és ez az a szituáció, amikor az egész könnyen összerogyhat a saját súlya alatt.

Ha a Földet nem is mentjük meg, tutira bosszút állunk.

Jó lenne most visszaröppenni a '90-es évekbe, azokba a szélessávú internet-mentes időkbe, amikor a nagyszabású filmekről az újságokból, magazinokból, tévéműsorokból tájékozódhatott az emberfia. Akkor lenne igazán mérhető, mekkora várakozás előzte is meg valójában a Bosszúállókat. Nagy – nyilván nem olyan nagy, mint az ebben verhetetlen Baljós árnyakat, de még az sem lenne meglepő, ha a kisóvodások körében is beszédtéma lenne. Régóta ismeretes elkészülte, alaposan fel lett vezetve az elmúlt években és máris az IMDb top 250-jében leledzik, pedig még egyetlen mozi sem játssza sehol a világon. Az elsöprő méret a film minden ízületét áthatja, és ez az a szituáció, amikor az egész könnyen összerogyhat a saját súlya alatt.

Nem egyszer láttunk már ilyet. Hol a bátortalanság, hol az elbizakodottság, hol egyszerű tévút lett egy ilyen szörnyeteg veszte. A Bosszúállók azonban stabilan áll meg a két (vagy akárhány) lábán. A legnyerőbb pontja, hogy az X-Mennel ellentétben itt először léteztek a különálló filmek, amik megismertették az össznépi felvonulás minden szereplőjét, így erre most nem kell időt vesztegetni. A Bosszúállók sok szereplőt mozgat, azonban senkivel sem bánik mostohán: egy csapat kovácsolódik össze a történet folyamán, amiben mindenki egyenlő fél (bizony, Mr. Starkkal sem kivételeznek), mindenki szóhoz jut, mindenki érvényesül – és mindenki poénkodik. A színészek/szereplők közötti viszonyrendszer és összhang príma, és ami igazán kellemes fejlemény, hogy az ezzel operáló jelenetek részesedése a 135 perces játékidőből legalább akkora, ha nem nagyobb, mint a mozgalmas akcióké. Mindenkit lehet ugratni valamivel, és ezt igyekeznek is kihasználni a jómadarak, de sosem erőltetetten szőve mondandójukba. Nem egy emlékezetes egysoros csattan, úgyhogy érdemes felszerelkezni egy jegyzetfüzettel.

Az a titok, Kapitány, hogy állandóan dühös vagyok.

A ruhatárban leadni ugyanakkor semmit sem kell: a film nem bízza el magát, nem bátortalan, és aki kételkedett abban, hogy Loki az ideális választás ellenlábasnak, az megnyugodhat, sem ebben, sem másban nem jár tévúton a forgatókönyv. A Bosszúállók egy jól realizált álomfilm; nem csak a képregénykedvelők, de az általános mozirajongók számára is nagy esemény, hiszen kinek ne mozgatná meg fantáziáját több filmszereplő közös kalandja? Az illendő bánásmód nem áll meg itt, a szereplőknél. A szemeket és füleket megdolgoztató akciójelenetek –amiből lényegében három van: egy kisebb, egy nagyobb és egy legnagyobb– egyenletes eloszlásban és mindig indokoltan érkeznek, bárminemű kényszerérzettől mentesen. A végső összecsapás térben és időben is érzékletes, méltó tetőpont, és méltó alkalom arra, hogy megszülessen a Bosszúállók alakulata.

A kérdés ezek után már csak az, vajon méltók-e egy tapintható lelkesedéssel, érezhető szeretettel és gyakran tetten érhető precizitással (egész jók a korábbi filmek elemeinek megidézései) elkészített produkcióhoz a már jól ismert, végtelenül egyszerű konfliktusforrások? Idegen erők támadása, határtalan hatalomvágy és merő gonoszság, amit Loki jelent a már alaposan meggyötört emberiség számára. Ha visszaereszkedünk a földre, és emlékeztetjük rá magunkat, hogy ez mégis csak egy szuperhős-mozi, amikkel szemben haszontalan dolog telhetetlennek lenni, akkor már könnyű szívvel nevezhetjük a Bosszúállókat az esztendő eddigi legjobbjának, egyben a legjobb Bosszúálló-filmnek. De tényleg: Tony Stark és Rogers kapitány ismétli, amit az elmúlt években láttunk tőlük (márpedig azt jobbára bírtuk), Dr. Banner ugyan a harmadik színészt emészti fel, de érdekesebb figura, mint eddig bármikor (éljen Mark Ruffalo!), Thor pedig, amikor csak közelít a teátrális drámázás felé, jól viccet csinálnak belőle, meg lehet, hogy egy kicsit Kenneth Branagh-ból is.

Mérget lehet venni rá, hogy ezt a filmet az északi istenség nevezetes pörölye sem ütheti ki az IMDb toplistájából. Nem baj az, elvégre az eltérő korok eltérő klasszikusokat szülnek, márpedig a Bosszúállók a 21. századi szórakoztatóipari termékek netovábbja. Nehezen lehet fokozni – jól tudjuk, hogy megpróbálják.