Jack Ryant (Chris Pine), az Afganisztánt megjárt, ott lesérült katonát a CIA sorozza be elemzőnek, de amikor Oroszországba küldik, hogy utánajárjon egy általa felfedezett pénzügyi simlinek, Ryan egy olyan összeesküvésre bukkan, ami az egész világot fenyegeti, így az addigi aktatologatóból hirtelenjében aktív ügynök lesz.

Jack Ryan az amerikaiak James Bondja. Ez eleddig talán nem volt mindenki számára egyértelmű, hisz Bonddal szemben Ryan inkább taktikázik, monitorokat bámul, aktákat vágdos le a feljebbvalói asztalára, és egyébként is, a nők helyett sokkal jobban érdekli a csillagok és sávok, s ugyan ezek legújabb inkarnációjáról is elmondhatók, Kenneth Branagh filmje mégis sokkal közelebb áll egy Bond-kalandhoz, mint bármelyik korábbi film, melyben a CIA elemzője ilyen meg olyan politikai balhéba keveredett.

Ennek megfelelően a tempó feszes, a kaland globális (New York és Moszkva között ingázó), a feszültség- és a veszélyérzet pedig háttérbe szorul a szexi megjelenés és a frappáns szóváltásokhoz képest. De a legnagyobb közös halmaz a főgonosz személye, aki testi defektusát kacsalábon forgó palotával és útszéles egóval ellenpontozza, vannak egyen járgányos és egzotikus megjelenésű fogdmegjei, no meg világromboló törekvései is.

Apropó rombolás: a kor szavára hallgatva a rosszak nem holmi bombákkal és túszokkal fenyegetőznek (habár bomba éppenséggel itt is akad), hanem oda készülnek vágni, ahol mostanság nagyon fájt, márpedig egy jó kis pénzügyi válság kirobbantása nem túl gyakori eszköz még a legmodernebb filmes terroristák kezében sem. 

Ez viszont csak egy jó pont a számos rossz mellett, ugyanis az újonc Adam Cozad és a tapasztalt vén róka David Koepp forgatókönyve a fentieken túl nem nagyon veszi a fáradságot arra, hogy friss, vagy legalábbis épkézláb legyen. Egyrészt ez egy "Ryan Begins"-sztori, annak viszont túlságosan összecsapott, mint ahogy a főszál is soványka: mire beindulna, már pereg is a vége főcím. Addig viszont a cselekmény olyan nyomvonalat követ, melyen nagyon sokan és sokszor jártak már korábban. A szkript bizonyos dolgokban nagyon egzakt és naprakész (csak úgy repkednek az ilyen olyan szociális hálók!), másokban viszont már-már fájóan ódivatú, mi több egyenesen buta.

Pine ugyanazt a(z amúgy szimpatikus) túlbuzgó cserkészlegényt hozza, mint a Star Trekben, Keira Knightley szerepe kimerül abban, hogy egyrészt kiváló túszmatéria lehessen, másrészt a film ne csak akció-thrillerként, hanem párkapcsolati perpatvarként is tetszeleghessen, hátha becsalogat néhány nőnemű nézőt is; a nagy öregek - Kevin Costner, mint Ryan mentora és Kenneth Branagh, mint a fentiekben már ecsetelt szupersimulékony főgonosz - soványka figuráik ellenére azért rendesen ott vannak a vásznon, és tulajdonképpen a filmre sem lehet túlzottan haragudni. Patrióta, ezerszer látott, de a 9/11-es utalások és a "rég volt már a peresztrojka" megjegyzések ellenére ártalmatlan limonádé, s mint olyan, egy nappal közelebb hozza a tavaszt.

Kövess minket facebookon és twitteren!

Az új pontozási rendszerről itt olvashatsz.