Irving Rosenfeld (Christian Bale), a magabiztos, de kisstílű, és ha nőkről van szó, kifejezetten zűrös figura jókora nagy balhéba keveredik, mikor tettestársával és szeretőjével, Sydney Prosserrel (Amy Adams) együtt lefüleli őt egy feltörekvő, temperamentumos FBI-ügynök (Bradley Cooper), aki aztán alkut ajánl nekik: ha lebuktatnak néhány rosszéletűt, megússzák a börtönt. Így kerül a képbe Carmine Polito (Jeremy Renner), a New Jersey-i polgármester, aki egy nagy kaszinó-beruházásra készül a keleti parton. Ez a terv pedig egyenes út a maffiához, korrupt politikusokhoz és az egyik legnagyobb szélhámossághoz, melyet a 70-es évek Amerikája látott. Mindeközben Irvingnek még egy labilis feleséggel (Jennifer Lawrence) is meg kell küzdenie, aki az egész svindlire veszélyt jelent.

Ha az Amerikai botrány bő két órája alatt néha elveszíted a fonalat, akkor a hiba nem a te készülékedben van (főleg, hogy azok a hajak és azok a dekoltázsok állandóan elterelik az ember figyelmét), ugyanis ez a film azon ritka szélhámosmozik egyike, melyben az elkövetők személye legalább annyira érdekes, mint a balhé, amit elkövetnek. Mi több, ez utóbbi teljesen másodlagos (bejön a képbe egy nemlétező sejk, mint befektetési társ, aki kapcsán aztán Rosenfeldék keresztbe-hosszába hülyítenek mindenkit), ahogy azt maga David O. Russell író/rendező alá is írja, aki saját bevallása szerint utálja a sztorikat, és sokkal jobban érdeklik a karakterek. Így aztán Cooper aktatologató főnöke (Louis C.K.) sem képes soha befejezni azt a tanmesét, ami egy gyerekkori horgászbalesetről szól, mert hát kit érdekel a sztori, mikor ilyen karaktereid vannak?

Ezeket a figurákat pedig napestig elnézegetné az ember, és nem csak azért, mert van mit nézni rajtuk (a nők dögösek, a férfiak pávák), hanem mert olyan színészek keltik őket életre, akik nem egyszerűen magukévá teszik a szerepeket, hanem beoltják őket valamivel, minek hatására aztán a karakterek valójával teleburjánozzák, teleszövik a vásznat: szellemessé, izgalmassá, kiszámíthatatlanná válnak, ám végső soron mégsem lépnek ki szerepükből. No, ez teljesítmény.

Bale és Adams párosában olyan szélhámosokat láthatsz a vásznon, akik képesek még talán magukkal is elhitetni azt, hogy valójában nem is azok, hogy ami a szívükön, az a szájukon, akik egyszerre szeretik és megvetik azt, amit csinálnak, amivé váltak. Cooper ugyan a Napos oldalban megismert figuráját viszi tovább, de törékeny törtetése mögött ezúttal nincsenek érzelmek, csupán a sikervágy (és mint idővel kiderül: állatias ösztönök). Renner igazi szakszervezeti tag, mindent az általa képviselt emberek érdekében tesz: iszonyatosan naiv, de bazi nagy szíve van, így nem csoda, hogy Rosenfeld megszereti. Ami pedig Jennifer Lawrence háziasszonyát illeti, nos, nehéz lenne szavakba önteni, hogy ő milyen, de mostantól minden romantikus komédia női főszerepében valami hasonlót akarok látni.

A történéseknek van némi köze a valósághoz (az abscam, azaz az "arab scam" /arab átverés/ valójában is létezett), mint ahogy a filmnek is van némi köze a forgatókönyvhöz, ugyanis a színészek jeleneteik többségét improvizálták, na de hogy! Gyakorlatilag felzabálják a vásznat, úgy. Mindezzel együtt mégis kár, hogy a sztori esetenként nem kap elég hangsúlyt, mivel a félmondatokkal érintett csűrés-csavarás, a számos ide-odatologatott mellékfigura közepette kissé el lehet anyátlanodni, és a befejező csavar sem üt akkorát, mint néhány zsánertársé. De egye fene, hisz mi a jobb, fordulatokra emlékezni vagy figurákra? 

Kövess minket facebookon és twitteren!

Az új pontozási rendszerről itt olvashatsz.