aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: varázs Takács Máté
2013. december 01. 17:51:00

Kategória: film 4 komment

Az éhezők viadala: Futótűz ellentmondást nem tűrően tarolja le továbbra is a mezőnyt, olyan súlyos összegek és tempó közepette, ahogy csak a Bosszúállóktól és A sötét lovagtól láthattuk korábban. Ehhez persze jó táptalajt szolgáltatott a hálaadás hete, melynek második győztese is akadt a Jégvarázs című Disney-rajzfilm képében. A hercegnős történet ugyanis a több mint félszáz klasszikus között új csúcsot jegyez csaknem 100 millió dolláros heti eredményével...

frozen_fejek.jpg


> új filmek
A kis hableány és a Tarzan közötti tíz esztendőt nevezik a Disney-reneszánsz korszakának, hiszen ekkor a stúdió nemcsak elismert, de kasszasiker rajzfilmek sorozatát mutatta be. A hagyományos animáció hanyatlásával és a Pixar élre törésével aztán kicsit el is feledkezett mindenki arról, hogy méricskélje a stúdió saját munkáit, de most már kijelenthetjük, hogy újabb virágzását éli az animációs udvar: az Aranyhaj és a nagy gubanc és a Rontó Ralph nem sokkal egymás után állított be új nyitány-csúcsot 2010-ben és 2012-ben, majd 190-200 millióig evickéltek, megsegítve persze a 3D-vel és a nagyon kedvező kritikai- és közönségvisszhanggal. Talán ezek a jó emlékű mesék is hozzájárultak a mindig nyerő hercegnős musical-fantasy formula mellett, hogy a Jégvarázs (Frozen; hazai bemutató: december 5.) most még magasabbra emelkedjen: a Hans Christian Andersen története nyomán készült film szerdán életbe lépett országos bemutatójától számítva 93 millió dollárt kasszírozott, ami precedens nélküli rajtot jelent a hálaadás hétvégék történetében, de ismerős érzést a Buena Vistának, hiszen a stúdió gyakran időzített ilyenkorra nagypályás produktumokat – most ráadásul családi filmileg teljesen üres piacra, ami nem kis lökést jelenthetett. A Jégvarázs 66 millió dollárt jegyez péntek-vasárnap között, ami hihetetlenül erős, a prognózisok legmerészebbikét is felülmúló kezdés, és egészen kevéssel marad le a Holnapután mögött, mint az első helyet nem érő legmagasabb start. A nagyon kedvező kritikák és a szinte konkurenciától mentes karácsonyi szezon hatásával 275 millió alatt bizonyosan meg sem áll a 150 milliót kóstáló mese, úgyhogy az is előfordulhat, hogy először a box office-történelem során a Disney lenyomja a Pixart. Yep.

Jason Stathamnek elég nagy mázlija van, hogy kevés egyértelmű akciósztár flangál manapság Hollywoodban (de ott is gyakran európai meg ázsiai pénzeken), máskülönben a számadatok nyomán már lehúzhatta volna a rolót. A '80-as és '90-es évek akciósztárjainak azért megvoltak a maguk derekas sikerei, s nagyjából akkor faroltak át DVD-re, mikor olyan mélyre süllyedtek a jegyeladási mutatóik, mint ami már több éve konstansnak számít Stathamnél. A Harcban élve (Homefront; hazai bemutató: már a mozikban) ugyanis a Parker és A biztonság záloga mintáját követi, márpedig azokat a filmeket igen gyorsan kisöpörték a mozikból. Az Open Road Films ezt a 7 milliót, illetve a szerda óta összegyűlt szűk 10 milliót kénytelen lesz feltenni a rulettasztalnál, hogy visszanyerjék a befektetők az így is alacsony, 22 milliós költségvetést. James Franco, Gary Fleder és Sylvester Stallone is osztozhat ebben a kudarcban, mondjuk az nem kérdés, hogy a direktor urat érinti a bukta a legkényelmetlenebbül, hiszen ő legutóbb is befürdött, ráadásul egy tutinak tűnő sportfilmmel (A megállíthatatlan). Hátha Stallone neki adja majd A feláldozhatók negyedik részét, de addig is a Harcban élve ezek után 20 millió dollárral már boldog lehet.

A The Best Man Holiday emberes sikere mellett próbált labdába rúgni a fekete amerikaiaknál a Black Nativity című musical, ami az azonos című színdarab nyomán készült. Forest Whitaker idén egyszer már a székekhez szögezett 100 milliót érő tömegeket, most azonban a vonal másik végét is kénytelen megtapasztalni: öt nap alatt is csupán 5 millió dollárt fizettek ki a Fox Searchlight forgalmazta, inspiratív/vallási hangvételű produkcióra. Ez súlyos érdektelenségről tanúskodik azok után, hogy a Box Office Mojo 19 millió dollárra taksálta a film erejét. Van ez így.

Pár hét eredményes limitált körű futást követően a Fox több mint 1200 moziba küldte szét A könyvtolvaj (The Book Thief; hazai bemutató: január 30.) kópiáit. A második világháború alatt, a náci Németországban játszódó könyvadaptáció nem tört ki az átlagból 4.8 milliós eredményével, márpedig erős kritikák híján nem ártott volna mélyebb benyomást tennie a nézőkre. A 20 millió dollár nagyon-nagyon kedvező szelet kifogva még innen is teljesíthető, elvégre a nézők sokkal könnyebben emésztik még a félresikerült drámaiságot is, mint a kritikusok. Ezen felül bizonyosan megdobják a filmet egy-jét Oscar-jelöléssel, értékelve a díszleteket és John Williams taktusait, úgyhogy hallja még a díjszezonra fogékonyabb hányad elégszer a címet, hogy késztetést érezhessen a mozi felé venni az irányt.

Ugyancsak emelkedett a Philomena - Határtalan szeretetet (Philomena; hazai bemutató: december 26.) vetítő filmszínházak száma. A Weinstein Company nem vacakolt sokat a film szélesebb közönség elé vitelével, nem tartva attól sem, hogy brit importok mostanság nem szuperálnak a tengerentúli mozikban. Judi Dench játékával vezetve 3.7 millió gyűlt a kasszákba a hétvégén, ami elfogadható mozinkénti átlagos összeget jelent, de különösebb reményeket legfeljebb az Akadémiától függve támaszthat a forgalmazó a film iránt. 15 millióig azért elvándorolhat, s ez már az Időről időre szintjét jelenti.

> korábbi filmek
Szédületes sebességgel terjed Az éhezők viadala: Futótűz. Első hetét 222 millióval zárta a Lionsgate pénztermelője, majd ennek a kiváló novemberi időzítésnek köszönhetően lazán rittyentett egy 74.5 milliós második hétvégét, aminél csak a Bosszúállók, az Avatar és A sötét lovag állt magasabban korábban. A film 110 milliós ötnapos adata a valaha volt legerősebb hálaadás heti hétvégi eredmény, és a két hétvége, azaz 10 nap után összegyűlt 296 millió dollárnál többet csak a Bosszúállók és A sötét lovag termelt korábban (átlagosan csaknem napi 30 millió!). A 400 milliós végkifejlet garantáltnak tekinthető, még a poszt-hálaadási zuhanás mellett is, mi több, elég valószínű, hogy az eleve embertelen léptékű első részen is túltesz ez a folytatás, lelökve az éves trónról a Vasember 3.-at. Teszi ezt 3D nélkül, jó kritikákkal. Mindez alighanem a 'sikersztori' kifejezés újradefiniálása.

A Thor: Sötét világ időközben hátrahagyta az első rész végösszegét, és nyugodtsággal várhatja 200. millióját is, de aztán hamarosan vége lesz a dalnak. A küldetését azért határozottan teljesítette a Disney/Marvel hőse.

> végszó & ami jön
Ugyan tavaly a 48. hét nem a hálaadás hétvégéjére esett, de ezt is-azt is felülmúlja a mostani a 2012-essel összevetve, s a víkend a hetedik legjövedelmezőbbnek bizonyult a 2013-as évadból. A Jégvarázs és Az éhezők viadala: Futótűz közel háromnegyedét képzi a top 12 kombinált bevételének, és a következő, igencsak alábukó hétvégén is hasonlóképpen fognak dominálni. Az egyetlen bátor jelentkezőt az Out of the Furnace jelenti, ami nem számíthat túl nagy figyelemre, legalábbis a toplistán.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
Out of the Furnace | 2000 | $4m

> a top 10 (előzetes becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 1  Az éhezők viadala: Futótűz
$74.5m $296.5m $130m
2 22  Jégvarázs
$66.7m $93.4m $150m
3 2  Thor: Sötét világ
$11.1m $186.7m $170m
4 3  The Best Man Holiday
$8.5m $63.4m $17m
5 ú  Harcban élve
$7.0m $9.8m $22m
6 4  Elpuskázva
$6.9m $19.5m $26m
7 16  A könyvtolvaj
$4.9m $7.9m n.a.
8 ú  Black Nativity
$3.9m $5.0m $17.5m
9 27  Philomena - Határtalan szeretet
$3.8m $4.8m n.a.
10 6  Last Vegas
$2.8m $58.7m $28m





Címkék

disney musical box office animation action stallone jason statham forest whitaker james franco judi dench lionsgate the hunger games children movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr85670211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2013.12.01. 18:36:15

Ahogy a Mojon nézem, a kb. 500 moziban bemutatott Oldboy-remake még az 1 milkót se ütötte meg. Ezzel vajon a magyar mozibemutatónak is kampec?

Vektor- 2013.12.01. 18:41:14

Nem hittem volna, hogy a Frozen ilyen jó nézői reakciókat vált ki, miután az előzetesekkel megpróbálták eltitkolni, hogy musicalről van szó. Visszatértek a gyökerekhez, és lám, máris felülkerekedtek a Pixaron, kritikailag és bevételileg egyaránt. Kíváncsi leszek, hogy fogja ez befolyásolni az eredeti Disney filmek jövőjét.

isvaen 2013.12.01. 23:57:31

milyen esélyei vannak szélesebb körben az oldboynak? vagy marad ezen a szinten (+1000 mozi), aztán süllyesztő?

batboy 2013.12.06. 10:53:42

a Catching Fire nem fogja megdönteni a Vas 3 trónját, maximum beáll mögé.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása