Több, mint négy évtizeddel ezelőtt, 1971. október 20-án, Krúdy Gyula születésének évfordulóján tartott ősbemutatója óta hagyja egyre növekvő lábnyomát a filmművészet talaján. Keservesen hosszú idő után szóhoz engedett egy Isten áldását élvező rendezőt, ítéletnapig tartó életre kárhoztatta a valaha volt legnagyobb magyar színészt, nagy szavak végtelen tengerét zúdította magára a kor kritikusaitól. B. Nagy László azt írja, Huszárik Zoltán filmje „olyan radikális törvénybontás, amire még nem volt példa a kortárs filmművészetben.” Érteni és értelmezni, túlérteni és félreértelmezni, szeretni és gyűlölni lehet, szó nélkül elmenni mellette nem.

A Szindbád bemutatását megelőző hét esztendő legalább annyira kalandos volt, mint utóélete. A mindenkori hatalom útjában álló Huszárik visszautasításokkal, lenyűgöző rövidfilmekkel (Elégia, Capriccio) és végtelen türelemmel kikövezett útja a hatvanas évek derekán találkozott Krúdy hősének nevével. Ekkor kapott engedélyt kedvenc irodalmi figuráját vászonra vinni, noha előre közölték vele, hogy „Krúdy megfilmesíthetetlen”. Több visszadobott, megalomániásnak és anyagi okok miatt megvalósíthatatlannak titulált forgatókönyv után végül, még ha az ígért támogatás töredékével is, de kezdetét vehette az érdemi munka.

A mai napig tisztázatlan, hogy a semmihez nem fogható végeredmény csak és kizárólag Huszárik érdeme, az elismerés tortájából vélhetően joggal szeletre áhítozók listája hosszas, és olyan illusztris nevekkel bélelt, mint Tornai József, Tóth János vagy maga Latinovits Zoltán. Az mindenesetre kijelenthető, hogy a munkálatok kezdetén meghozott bölcs döntés, miszerint konkrét történetek és jelenetek megfilmesítése helyett Krúdy szellemét próbálják vászonra álmodni, dicséretes. Ebben a színészi alakításokon túl a gondosan válogatott idézetekből álló szövegkönyv, és Sára Sándor operatőr szemkápráztató beállításai, valamint Gujdár József makrofelvételei nyújtottak hatalmas segítséget.

A szó klasszikus értelmében vett történettel ugyan nem rendelkezik, a Szindbád a hajós életének utolsó óráiba enged bepillantást. A megfáradt utazóval a postakocsiban találkozunk először, visszaemlékezések tengerén jutunk el a templomig, ahol utoléri a Halál. Keretes szerkezetében a tavaszi fák alatt lejtett tánctól kísérhetjük el egészen a befagyott tóig, ahol haláltáncot jár a Tél tündérével. Az út életigenléssel, asszonyok és étkek elfogyasztásával, bölcs és őszinte gondolatokkal tarkított, Krúdy hőse csak életének alkonyán döbben rá, hogy a halandóság figyelmen kívül hagyása számára sem jelent kibúvót az elkerülhetetlen vég elől.

Szindbád szomorú felismerése okán keserű monológokba fojtja bánatát, a lét értelmét túl későn kereső, melankolikus gondolatokban fürdő férfi visszaemlékezései során pedig visszaköszön minden, amit Krúdy valaha papírra vetett. Bár a végeredmény sokkal inkább Huszárik személyes elképzelése Krúdy hőséről, ennél átfogóbb képet adni az író életművéről, gondolatairól, a világról, nőkről, ételekről, életről és az elmúlásról alighanem lehetetlen vállalás volna. Az idő keretén túlfolyó elbeszélés sarokpontok elkapkodott érintése helyett a megfoghatatlan megjelenítésére és átadására vállalkozik, nem kevés sikerrel. (Erényeit még külföldön is elismerték, Huszárik megkapta a Josef von Sternberg-díjat a Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.)

A film forgatása idején az uralom által útból elsöpört, vidékre száműzött Latinovits szavakkal leírhatatlan színészi alakítása és mögöttes kálváriája külön bejegyzést érdemelne. Legutóbb Kelecsényi László összegyűjtött írások útján szólt a valaha élt legzseniálisabb magyar művész nem mindennapi életéről az Aki az életével játszott című kiadványában. Produkciójában nem egyszerűen életre kel Szindbád alakja, sokkal inkább tűnik el a határ színész és karakter között a Színészkirály számolatlan filmes és színházi alakítása közül méltán legismertebb munkájában. Bár a Szindbád végtelen ereje számos nélkülözhetetlen hozzávaló összességében rejlik, Latinovits kétségtelenül a legnagyobb alapvetés.

Hatása puszta jelenlét helyett szinte csak erősödik. Az utóbbi esztendőkben a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet újította fel a megkopott celluloid szalagokat egy igényes DVD kiadvány formájában, Kovács Ákos pedig Szigethy Gábor irodalomtörténész hathatós felügyeletével készített magával ragadó hangoskönvyet Krúdy írásaiból Kaland a régi királlyal címen. Megkerülhetetlen klasszikus, örökbérlettel minden listán, ami a valaha volt legnagyobb filmeket állítja hadrendbe, legyen szó hazai vagy nemzetközi versenyről. Egy korlátokat, határokat és törvényt nem ismerő művészeti alkotás a halandóságról, halhatatlanok tolmácsolásában.