aeon flux

ready for the action now, danger boy?

vétkek völgye: a magyar szinkron Takács Máté
2013. november 27. 20:13:00

Kategória: film 9 komment

Paul Schrader neve csengett valamikor jól, Bret Easton Ellisé még most is, Lindsay Lohané meg egészen nagy távot járt be a családi vígjátékok közegéből e két fickó társaságába. A Vétkek völgyében Ellis szavai és Lohan hangja is magyarításon esett keresztül. Hogy ez vétek-e, holnaptól elbírálható.

the_canyons_lohan.jpg


Lindsay Lohan – Szinetár Dóra. A Disney seregnyi produkciója ellenére Lohant nem sokszor fosztották meg saját orgánumától a mozikban: ez még csak a harmadik alkalom, ahogy az alanti táblázat is szemlélteti. Összes filmjét figyelembe véve Bogdányi Titanilla viszi a prímet magyar hangok terén, ugyanakkor a jelen közreműködő, Szinetár Dóra sem új keletű társítás.

James Deen – Horváth Illés. A figyelemfelkeltő (művész)nevű színész a felnőtt filmek iparából tett most egy röpke kitérőt, de azért túl messzire nem tévedt a pornótól, ezt már a forgatókönyvíró személye vagy éppen a magyar cím is sugallja. A magyar hangja pedig Makranczi ZalánHorváth Illés.

Nolan Gerard Funk – Előd Botond. A nem kevésbé sajátos nevű Funkot a közelmúltban a Riddick egyik kisebb szerepében láthattuk. Ott Czető Roland szinkronizálta, most pedig Előd Botond, akinek pár hónapja a Percy Jackson: Szörnyek tengerében volt főszerepe.

Lindsay Lohan filmjei a magyar mozikban
premier film forgalmazó magyar
formátum
magyar hang
 1999.02.25.  Apád-anyád ide jöjjön!
 InterCom szinkronizált Bogdányi Titanilla
 2003.12.18.  Nem férek a bőrödbe
 InterCom feliratos -
 2004.08.26.  Bajos csajok
 UIP feliratos -
 2005.08.25.  Kicsi kocsi: Tele a tank!
 InterCom szinkronizált Szinetár Dóra
 2006.12.07.  Az utolsó adás
 Budapest feliratos -
 2007.09.20.  Anya, lánya, unokája
 Forum feliratos -
 2010.11.25.  Machete  Budapest feliratos -
 2013.04.18.  Horrorra akadva 5.
 Forum feliratos
 2013.11.28.  Vétkek völgye
 Parlux szinkronizált Szinetár Dóra

további magyar hangok:
Rajkai Zoltán, Schnell Ádám, Ullmann Mónika.

A filmet a PARLUX Entertainment mutatja be november 28-án.

the_canyons_hun_poszter.jpg

Címkék

szinkron thriller lindsay lohan szinetar dora bret easton ellis ullmann monika paul schrader parlux rajkai zoltan schnell adam elöd botond horvath illes

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr25661533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ungverjaland 2013.11.27. 20:27:14

Szinkronnal tuti nem nézem meg ezt a filmet, de amúgy engem érdekel. (Amúgy ez a plakát, hogy néz már ki, de komlyan?)

purple rain 2013.11.27. 20:40:39

Ha valakit érdekel, akkor ez a James Deen egész konkrétan egy óriási pornósztár :))))

m.martin91 2013.11.27. 21:55:23

Szinetár-Makranczi páros nyilván nem véletlen. Óriási ötlet. Bele kellett volna még venni a Bereczkit is.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.11.28. 08:44:06

Hogy lehet valaki akkora barom, hogy James Deennek hívja magát?
És én még azt hittem, hogy a Steve McQueen a csúcs ezen a téren :-))

David S. 2013.11.28. 19:27:39

Szerintem itt megint elírás van. A James Deen néven futó pornósztár Horváth Illés hangján szólalt meg, nem Makranci Zalánén.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.11.28. 19:50:20

@Szatyi93: A poszteren (ezen mondjuk nem, de egy másik verzión) Makranczi Zalánt írták Deen neve alá, én arra támaszkodtam. Kösz a korrigálást.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.11.28. 20:12:17

@Laci1985: Mindig is sejtettem, hogy egyszer még pórul járok, amiért nem olvasom a Bors Online-t.

Laci1985 2013.11.28. 20:18:06

@Takács Máté: Én sem olvasom, ezt speciel az Index fórumában a "Ki a kedvenc szinkronhangod?" topicban találtam.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása