aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: futótűz Takács Máté
2013. november 25. 15:25:00

Kategória: film 10 komment

Az éhezők viadala: Futótűz alcíméhez méltó módon produkálta magát Magyarországon, hiszen az Amerikában már elsőre is lehengerlő sikertörténet második nekifutásra nálunk is villantani tudott, igaz, még távolról sem ért a lehetőségek felső határához. Ezalatt a Thor: Sötét világ nálunk is zuhant, bár nem akkorát, mint hazájában, A komornyik pedig nem tudott kellő szolgálatot tenni a top 10-be való bejutáshoz.

hunger_games_2.jpg


> új filmek
Ahogy az Alkonyattal, úgy Az éhezők viadalával is az volt a helyzet a kezdet kezdetekor, hogy nálunk nagyjából a filmadaptációval egy időben jelent meg vált felkapottá a könyv, így nem volt alkalma előzetesen rajongókat toborozni. Emlékezetes, hogy aztán a vámpíros románc mekkora méreteket öltött az újabb epizód érkeztekor, s valahogy így fest most Az éhezők viadala: Futótűz esete is. Nyilvánvaló volt már 2012 márciusában, hogy az akkor a premier hétvégéjén összegyűlt 21.595 látogató csak töredék ahhoz képest, amit majd a szíkvel produkálni fog, de hogy pontosan mekkora töredék is, azt csak sejteni lehetett. Nagyjából harmad, vagyis egy kicsit kevesebb: a Futótűzre már 69.482 magyar váltott jegyet szerda éjfél és vasárnap éjfél között, ami 221.75%-os lóugrást jelent, egyúttal Thor (69.535) értékének elérését is, és azt, hogy a tengerentúli helyzettel szemben nálunk a viadal megmarad az Alkonyat szintje alatt. Szó se róla, ez az eredmény azért felettébb ütős, hiszen "csak" egy disztopikus történetről van szó, fantasyelemek nélkül, no és persze feliratosról, ami mindig visszatartó erő lehet (ámbár az ilyesfajta, fix táborral rendelkező filmeknél a legkevésbé). Az IMAX-ben és 4DX-ben is látható produkció 93.2 millió forinttal lépett a toplista élére, ami a 6. legjobb nyitány idén, 2D-s produkciók között pedig harmadik a Másnaposok 3. (141.7m) és a Die Hard - Drágább, mint az életed (95.6m) mögött. A forgalmazó Forum Hungary emberemlékezet óta, de az is lehet, hogy soha nem foglalta el egyszerre az első két helyet is az országos toplistán, szóval a néhány bukdácsolás (Kamatylista, Carrie) után erőset fordult a szélirány a disztribútor számára. A negyvenmilliós kérdés most az, vajon tud-e majd úgy viselkedni a Futótűz, mint egy első rész, amit sokan most fedeznek fel maguknak először, vagy gyorsan lerendezik a nézők, mint az Alkonyat-folytatásokat? A nemzetközi helyzet fokozódására való tekintettel illene nálunk is 200.000 néző feletti vidékre tévednie a filmnek.

feliratos nyitányok top 10 2013 (cs-v)
# film bevétel forgalmazó premier
1  Az éhezők viadala: Futótűz
 Ft 93.2M Forum  11.21.
2  Gravitáció
Ft 63.5M InterCom 10.03.
3  Hajsza a győzelemért
Ft 30.2M ProVideo 9.12.
4  Jack Reacher
Ft 24.2M UIP 1.03.
5  Phillips kapitány
Ft 23.3M InterCom 11.07.
6  Gengszterosztag
Ft 23.1M InterCom 1.31.
7  A jogász
Ft 22.3M InterCom 11.14.
8  Napos oldal
Ft 18.2M Forum 1.10.
9  Kényszerleszállás Ft 16.7M UIP 1.24.
10  Parker Ft 14.4M ProVideo 2.28.

Tavalyelőtt A segítség, idén A komornyik szolgálta ki a fekete polgárjogi mozgalmakra éhes tengerentúli mozinézők igényeit, ám mivel nálunk ilyesmi nem nagyon volt napirenden a történelemben, nem túl nagy csoda, ha egyik a másik után célt téveszt. Mert ez volt a helyzet két évvel ezelőtt, mikor előbbi film összesen is alig bírt 10.000 nézőt összeterelni, s most is hasonló képet festenek a számok: csupán 3.238 magyar kísérte figyelemmel Forest Whitakerrel karöltve a Fehér Ház elnökeinek életét, ami 4.2 millió forintot és egy top 10-en kívüli helyezést ér. Semmi meglepő, de kétségtelenül méltatlan eredmény ez a szinkronizáltság, a 21 kópia és a nemzetközi sikerhez (150 millió dollár+) viszonyítva. Az A Company Hungary számára tehát az épkézláb box office még várat magára – három bemutatójukból eddig a magyar film viszi a prímet; ez is valami.

> korábbi filmek
55.5%-kal kevesebb forint folydogált a kasszákba a Thor: Sötét világ előadásaira, mint a nyitánykor, de ez még így is 45.7 millió forintot ért, és egy második helyet. A bevételekben nincs is hiba, a tizenegy nap alatt összegyűlt 171.3 millió már messze több, mint az első rész 137 milliója, s az össznézettség ugyancsak kenterbe verte ilyen röpke idő alatt az előzmény végleges látogatottságát (117.230 vs. 97.228). A következő jelentőségteljes határt (200 ezer néző) azonban vastag kérdőjelek övezik, ha ilyen tempóban pártolnak el a magyarok a továbbiakban is a képregényhős mellől, de nálunk esélyesebb az enyhülés, mint tengerentúli társainknál.

A negyedik hétvégéjén is dobogós még a Last Vegas, ezúttal is kiváló változási mutatót jegyezve. A ProVideo vígjátéka már több mint 200 milliót kasszírozott, nézettsége pedig tovább robog a 200.000 ezer felé; perpillanat a forgalmazó negyedik legsikeresebb filmje az utolsó két Alkonyat és a Szemfényvesztők mögött.

> végszó & ami jön
Az első tíz helyezettre beülők 165 ezres tömeget tettek ki, ami továbbra is jól festő szám, noha most két kasszabiztos szuperprodukció után megpihennek kicsit a kimerült jegypénztárak: a szakajtónyi új filmből ugyanis csak Jason Statham katapultál garantáltan a listára; a Harcban élve című akciófilm mellett lesz két animációs (A Mikulás-mentőakció, Rozsdalovag), táncolós-háromdés (Az év csatája), bírósági (A Cate McCall-per), erotikus (Vétkek völgye) és vitorlázós (Fordulópont) is a színesebbé már aligha változó palettán.

A TOP 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú  Az éhezők viadala: Futótűz
93.2m - 93.2m 69.482
2 1  Thor: Sötét világ
45.7m -55.5% 171.3m 117.230
3 2  Last Vegas
26.9m -22.9% 211.8m 160.354
4 3  A jogász
12.8m -42.7% 41.0m 29.800
5 4  Khumba
11.5m -23.4% 49.1m 39.701
6 5  Phillips kapitány
7.8m -44.1% 58.9m 42.703
7 6  Szupercella
7.6m 31.8% 145.6m 110.155
8 8  Justin, a hős lovag
7.3m -14.5% 16.5m 13.066
9 7  Gravitáció
6.8m -28.9% 355.5m 215.638
10 10  Turbó
6.5m -20.9% 195.3m 150.426

a cikk elkészültében segítségünkre volt: UIP-Duna Film

Címkék

box office sci fi thor forum hungary drama sequel forest whitaker jennifer lawrence the hunger games box office hazai a company hungary

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr485655298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Németh Barna 2013.11.25. 15:31:45

"Az éhezők viadalával is az volt a helyzet a kezdet kezdetekor, hogy nálunk nagyjából a filmadaptációval egy időben jelent meg a könyv,"

A könyv első része Magyarországon: 2009.11.27.

Atkakukac1989 2013.11.25. 15:47:40

@Németh Barna: Az lehet, hogy olyan hamar megjelent, de tuti csak limitált példányszámban. Amíg nem harangozták be a filmet, nem lehetett tucatszámra találkozni vele a polcokon. Főleg nem 2009-ben.

Németh Barna 2013.11.25. 15:51:50

@Atkakukac1989: Nem limitáltabban, mint az Agave többi könyve.

-creeper- 2013.11.25. 15:56:38

"szíkvel" - ez fájt, komolyan.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.11.25. 16:23:40

@Németh Barna: Azért hittem másképp, mert emlékszem, 2011 decemberében mennyire reklámozták. Azt gondoltam abból, akkortájt jelent meg, de utána kellett volna nézzek.

@-creeper-: Leírni is!

Németh Barna 2013.11.25. 16:46:31

@Takács Máté: És ezzel így pont olyan jól járt a kiadó, mint egy másik a Trónok harcával. Jóval a filmek előtt csak szemezgették, úgyhogy a tömegeknek már az 1000+ forinttal drágább utánnyomást lehetett eladni. (És most is van vagy tíz olyan, amire majd jövőre, jóval drágábban ugranak rá:))

Seraphin 2013.11.25. 16:59:07

Mint könyvtáros. A hype megvolt de csak egy réteg számára. Könyves blogokon szépeket írtak róla. A fszek könyvtárakból hamar elkapkodták, de alig volt még pár példány itt-ott. A film előtt rendeltek belőle be többet.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.11.25. 17:05:51

@Németh Barna: Pl. A beavatott? :) Arról a goodreads.com-on rengeteg ócsárlást láttam az olvasóktól, de úgy tűnt, a kritikusok szeretik.

Németh Barna 2013.11.25. 17:40:35

@Takács Máté: Az pont nem, tök jól megy idehaza is. És a következő része is. Persze film esetén az is drágább lesz, csak majd kevesebb embert lehet lehúzni vele. Mondjuk ne legyek igazságtalan, ez nem mindig a kiadó sara, a nyomdák általában egy bizonyos idő elteltével már drágábban csinálják az utánnyomást.

De pl. lesznek ezek:
www.imdb.com/title/tt2980648/
www.imdb.com/title/tt0435651/

freddyD 2013.11.25. 21:59:23

Tavaly a filmhez kaptam kupont, amivel megvehettem azt hiszem 20 százalékkal olcsóbban az Éhezők Viadala könyveket. Éltem is a lehetőséggel

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása