aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: szevasz, vegasz! Takács Máté
2013. november 04. 16:06:00

Kategória: film 15 komment

A ProVideónál két hónappal korábban köszöntött be a karácsony, hiszen a Szupercella után egy héttel a Last Vegas is jócskán az elvárások fölött teljesített. És akkor még finoman fogalmaztam: az idős sztárokkal tűzdelt vígjáték a hosszú hétvégén majdnem félszáz ezer nézőt csábított a bűn városába, tisztes távolságba helyezve ezzel magát a mezőny többi részétől. A többi rész sem járt olyan rosszul, ámbár a Derült égből fasírt 2. csak annyival teljesített jobban elődjénél, ami minimálisan elvárható volt. Az Insidious - A gonosz háza nem lett újabb Démonok között, Ozon jól ment, A nyár királyai egyáltalán nem, és az Isteni műszak végleges sorsára is fény derült.

last_vegas.jpg


> új filmek
Amerikában akár kasszát is robbanthatott volna, végül azonban csak komótosan (vagy ha úgy tetszik, öregesen) vágott neki a listának a Last Vegas című vígjáték, nálunk ellenben csodák csodájára kenterbe verte a mezőnyt. Vagy mégsem olyan csoda ez? Először is, a vígjáték csúszik a legjobban a magyar közönségnek, ezen műfajban nem kell jól bejáratott márkanév egy ütős kezdéshez (lásd a Családi üzelmek 46.748 fős esetét bő két hónapja), elég egy jobbféle alapsztori és egy még jobb féle színészgárda. Michael Douglas, Robert De Niro, Morgan Freeman és Kevin Kline, de leginkább a középső kettő igen jól csengő név a magyaroknak is, hiszen ebben az esztendőben folyamatosan jelen voltak a vásznon, szóval a csütörtöki őszi szüneti és a pénteki munkaszüneti nappal megerősített hétvégén a filmre 48.719 jegyet adtak el, ami a forgalmazó ProVideo háza táján, ha nem is új rekord, de masszívan kiemelkedő számadat – az utolsó két Alkonyatot és az Elrabolva 2.-t látták csak többen az első négy napon. Lévén utóbbi film kedvezményes jegyekkel hódított, a Last Vegas bevételét jelentő 65.5 millió forint viszont már dobogót ér a disztribútor történetében, amúgy mellékesen pedig top 10-es start 2013-ban. Ezek után nagyon lehet szorítani, hogy behúzza a 200.000 látogatós szintet, s ennél többet igazán senki sem remélhetett a filmtől.

2009 szeptemberének utolsó hétvégéjén mutatták be nálunk a Derült égből fasírtot, ami az egyik első 3D-s rajzfilm létére sem mozgatta meg a magyar családok fantáziáját. Akkor 14.428 néző nevezett be a fasírtesőre, amit pár jobb százalékos változásnak hála 65 ezerig sikerült feltornázni. Feltételezhető volt, hogy a folytatás érkeztére kellőképpen pótolják lemaradásukat a gyerekek, és követelik majd a Derült égből fasírt 2: A második fogás megtekintését szüleiktől, de még ezzel együtt is csak 21.457-en döntöttek az InterCom bemutatója mellett. Ezzel a hétvége negyedik legnézettebb filmje lett, viszont a 28.6 millió forintos bevétel csak az ötödik helyet kölcsönzi a 46 moziban pergő mesének. A Turbó most is intenzív jelenléte bizonyosan aláásta egy jobb eredmény megszületését, és a hetente érkező újabb és újabb animációs mozik sem tesznek majd jót az üzletének, de legalább 75 ezer nézőt mindenképpen megelőlegezhetünk neki. Nem jó, de jobb, mint négy éve. Ez is valami.

Hiába a halloweenre időzített premier, az Insidious - A gonosz háza nem tudott változtatni a horrorfilmek hazai sorsán, így a Démonok között meglepő sikere igencsak kezd homályba veszni azok után, hogy sem a Carrie, sem pedig az InterCom újabb nevezése nem tudott érdemi eredményt produkálni. Meglehet, hogy a kulcs a szinkronban rejlik, ámbár távolról sem övezi olyan erős visszhang ezt a folytatást, mint James Wan előző rémisztgetőjét, szóval a kutya talán nem itt van elásva. Az, hogy az első részből kihagyták a magyarokat, túl sokat nem oszthatott vagy szorozhatott, hiszen annak ismeretében sem volt várható 4.819 nézőnél lényegesen több. A 15 mozi által vetített film 6.3 millió forinttal a hetedik helyre kapott jegyet.

A magyarok által kifejezetten kedvelt Francois Ozon idén már második alkalommal tűnt fel a moziműsorban. A házban március idusán 1.956 nézőt vonzott, a Fiatal és gyönyörű című újabb és jóval korhatárosabb darab pedig szinte ugyanannyit: 1950-et. A Vertigo után most az ADS Service örülhet a valamirevaló számoknak, amit kommersz darabokkal (A kolónia, A védelmi kód stb.) sehogy sem sikerül kisajtolniuk a honiakból. A 17 kópián terjesztett, szinkronizált (és egyes mozikban feliratos) dráma 2.6 millió forintos bevételre tett szert.

Éppen átverekedte magán az ezer nézős szinten a Frances Ha. A Mozinet forgalmazta vígjáték/dráma-egyvelegre 1031 fő nevezett be 10 kópián, melyekből jutott bőséggel plázamozikba is. A bevétel 1.2 millió forintot számlál.

Pórul a héten lényegében csak A nyár királyai járt. A 13 kópián bemutatott, ugyancsak a dráma és a vígjáték határmezsgyéjén egyensúlyozó alkotást pusztán 285-en nézték meg, ami meglehetősen siralmas eredmény, de aligha meglepő, ha hozzávesszük a film eleve szűkre szabott célközönségéhez azt a sorsdöntő tényt, hogy mint a Big Bang minden "JIL Kft." logó alatt futó bemutatóját, ezt sem vette fel műsorára egyetlen Cinema City mozi sem. A 327 ezer forintos bevétel legfeljebb a 13 példány kiszállításához szükségeltetett üzemanyagköltséget fedezné.

Premier előtt vetítette hat mozi a Phillips kapitány című drámai thrillert. Az InterCom nyilvánvalóan rá akart gyúrni kicsit a pozitív szájhagyományra, hogy az eheti bemutató a lehető legjobban süljön el. Az előjátszás számai biztatóak: Tom Hanks mellett 2.066 jegyváltót is rabul ejtettek a szomáliai kalózok, ami 3.1 millió forintos zsákmánnyal járt.

> korábbi filmek
A Turbó előreugrott a második helyre. Ezúttal 27 ezren fizettek a száguldó csigáért, összesen pedig már 124 ezren látták az InterCom bemutatóját. Némi nitróval még akár a 200 ezres finis is teljesíthető.

A harmadik helyre csúszott vissza, de ezúttal is impozáns számokat jegyez a Szupercella. A ProVideo akciófilmjére majdnem 25 ezren ültek be második körben, ezzel pedig 70 ezer fölé növelték a komplett látogatószámot. Ez elég súlyos szint Slytól és Arnoldtól, már ha nem feláldozhatóként jelentkeznek.

A Gravitáció a negyedik helyen futott be ezúttal. Az InterCom űrdrámája már több mint 300 millió forintot termelt, 184 ezer érdeklődő jóvoltából; a 200 ezres szint csak egy hét kérdése.

A kibővített víkend csupa jó változási arányt hozott a top 10-ben, az Isteni műszak azonban kívül helyezte magát ezen: 42%-ot csökkent bevétele, ami egy eleve erőtlen start után maga a kegyelemdöfés. Az A Company gondozta hazai produkció a jelek szerint nem tudja kamatoztatni általában véve jó hírét, márpedig így a 20 ezer eladott jegy is nyögvenyelős lesz a mostani 10 ezerről.

> végszó & ami jön
Több mint 160 ezren járultak a kasszákhoz csütörtök és vasárnap között, ámbátor tavaly a Skyfall tarolása még ennél is ütősebb összeredményt hozott. Azzal számolni kell persze, hogy a következő hétvégén erősen csappannak a nézőszámok hosszú hétvége híján, de azért talán képes lesz kompenzálni az új brancs: a Végjáték küzdhet meg a Last Vegasszal az első helyért, miközben a Phillips kapitány igyekszik leküzdeni feliratos és "dráma" mivoltát. Újabb rajzfilm is kerül a darálóba Khumba címmel.

A TOP 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú  Last Vegas
65.5m - 65.5m 48.719
2 3  Turbó
34.8m +22.2% 161.0m 124.240
3 1  Szupercella
33.6m -19.1% 94.0m 71.429
4 2  Gravitáció
29.8m -9.3% 302.7m 184.048
5 ú  Derült égből fasírt 2: A második fogás
28.6m - 28.6m 21.457
6 4  Időről időre
11.0m -26.0% 76.4m 64.049
7 ú  Insidious - A gonosz háza
6.3m - 6.3m 4.819
8 7  Családi üzelmek
6.3m -3.4% 343.7m 275.237
9 6  Isteni műszak
3.8m -42.0% 13.8m 10.830
10 8  Vérmesék
3.5m -9.6% 80.8m 68.232

a cikk elkészültében segítségünkre volt: UIP-Duna Film

Címkék

horror magyarfilm box office comedy animation mozinet drama michael douglas stallone robert de niro morgan freeman arnold schwarzenegger tom hanks intercom kevin kline sequel francois ozon provideo james wan eurocinema children movie 3d cinema box office hazai big bang media ads service french cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr815614441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.11.04. 16:29:56

Insidious-ra ennyire nem volt igény? Pedig azért Wan nem egy rossz név a szakmában, és rengetegen szeretik ezt a franchise-t. (mert ugye jön a 3. rész is majd...)

Itthon tényleg nem érdemes horrort bemutatni.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.11.04. 16:30:51

Mi a baj a JIL kft és Cinema City között?

Illetve azt lehet tudni, hogy végül mi lett a How I Live Now sorsa?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.11.04. 16:31:10

Elképesztőek ezek a számok, pozitív (Vegas) és negatív (Kings of Summer) irányban egyaránt. Ez utóbbi esetében látszik, hogy mennyire monopól helyzetben is van Magyarországon a mozizás, és ez előbb vagy utóbb plaza- és forgalmazóbezárásokhoz vezethet. :\

Daemiaen 2013.11.04. 16:51:42

Az igazsághoz mindenképpen hozzátartozik, hogy A JIL-féle Big Bang-filmek nem DCP-n kerülnek forgalomba, hanem BD-ről vetítik őket, a Cinema City pedig üzletpolitikája szerint nem mutat be filmet, csak DCP-ről, illetve kópiáról.

Meg is tudom érteni, az összes eddigi BD-s mozis élményem negatív: szar a színvilág, csúszik és rettentő tompa a hang.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.11.04. 16:54:43

ja, és persze a nagy kérdés: hogy ment az Avatar?

Atkakukac1989 2013.11.04. 17:02:43

A nyár királyai pedig az idei év legjobb hangulatfilmje. Annyira tűpontosan összefoglalja mindazon érzéseket, tetteket amivel sok hasonló film csak küszködik, hogy szerintem innentől etalonként kell kezelni a műfajon belül.

Bár az még hagyján, hogy BD-ről vetítik ezek szerint, de az sem tett jót a filmnek, hogy már nem is tudom mióta elérhető egy csomó oldalon.

A Metro Manila nézőiről van hír? De asszem csak a Művész játssza (ez is mi? 1 mozi, bravó!), így jobb, ha nem is tudjuk az eredményt.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2013.11.04. 17:20:46

Mivel aközött a 285 ember között voltam sajnos igazolni tudom, hogy A nyár királyait elég gány minőségben vetítették le. Ráadásul a Cinema City Óbudának mostanra az összes termében gondok vannak a mozivásznokkal is. A 7-es terem vászna, ahol adták, konkrétan úgy nézett ki, mintha ráköptek volna (néhány pont furán csillogott), a többi teremben meg mintha beleégtek volna a pixelek a vászonba. Ilyen körülmények között nem csodálkozom, hogy, aki csak teheti, messzire elkerüli ezt a mozit és a filmeket, amiket adnak benne.

Németh Barna 2013.11.04. 17:26:32

@J. Bauer: De te legalább inkább néztél közepes minőségben egy jó filmet, mint tökéletesben valami szart/közepeset. Ez becsülendő :)

Egyébként biztos én nem vagyok elég érzékeny a technikára, de nekem semmi bajom nem volt vele a Puskinban.

Daemiaen 2013.11.04. 17:32:13

@J. Bauer: Az óbudai mozi nem Cinema City, hanem MiMozink Óbuda, még újkoribb nevén Atrium Eurocenter Mozi.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.11.04. 17:48:39

@Németh Barna: én is a Puskinban láttam, szerintem se volt a filmmel baj.
Annál inkább a teremmel (Mephisto) - ennyi erővel otthon a kanapén is nézhettem volna.

Daemiaen 2013.11.04. 17:54:18

@Németh Barna: Pedig a Puskin két új kisterme amellett, hogy szép, igencsak hasonló élményt nyújt: A háború császára ugyanúgy BD-ről ment, ugyanúgy csúszott a hang, ugyanúgy fos volt a kép.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2013.11.04. 18:38:22

@Daemiaen: Bocs, mindig elfelejtem, hogy ez pont aközött az 1-2 budapesti multiplex között van, ami nem Cinema City. :)

Németh Barna 2013.11.04. 18:41:21

@Adam Van Helsing, @Daemiaen: Sajtóvetítésen láttam a nagyteremben, úgyhogy ehhez sajnos nem tudok hozzászólni.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.11.04. 19:30:16

@Daemiaen: Nem rossz ez a név, de azt hiszem, a Ster Century Megaplex Westend City Centert sosem fogják überelni.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.11.04. 19:51:59

@Daemiaen: Felvetődik az a kérdés, hogy mi minek a következménye. A JIL/BBM azért forgalmaz-e BD-n filmeket, mert normál forgalmazású filmjeit nem érte meg CC-mozikban futtatnia, vagy pedig a CC azért nem vetíti a JIL/BBM-filmeket, mert BD-n mutatják be őket? :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása