Sixto Rodriguez volt a hetvenes évek Detroitjának krónikása. Bob Dylanhez hasonló érzékenységgel reflektált korának minden aspektusára, legyen az politika, megélhetés, vagy szimplán az élet a gyárkémények tövében. Ennek ellenére csak egy furcsa figura lenne a város történetében, ha a hetvenes évek Dél-Afrikája nem az ő szövegeiben találta volna meg az anti-apartheid mozgalmakhoz szükséges inspirációt. A magát az utolsó koncertjén állítólag főbe lövő/felgyújtó énekes dalai az ellenállás himnuszai lettek. Olyannyira, hogy Stephen Segerman szerint a hetvenes években minden dél-afrikai fehér család birtokolt legalább három lemezt: az Abbey Roadot a The Beatlestől, a Bridge Over Troubled Watert a Simon & Garfunkeltől, és a Cold Factset Rodrigueztől.

Malik Bendjelloul első filmjével tökéletesen mentette át a vászonra a hétköznapi csodák egy kis szeletét. A Searching For Sugar Man egy pátoszoktól mentes egymásra találás története, amely bebizonyítja, hogy a legjobb történeteket sokszor az élet írja. Két dél-afrikai "oknyomozót" kísér el, akik elhatározzák, hogy utánajárnak hazájuk egyik legnagyobb példaképének. A kutatás során többek között kiderül, hogy Rodriguez mit sem tudott arról, hogy egy másik kontinensen ő egy ikonikus zenész. Miután felhagyott a zenéléssel, fizikai munkával kereste a kenyerét, és felnevelt három gyereket. A jogdíjak (is) elkeveredtek az bürokrácia és a lemezcégek útvesztőiben, a neve pedig csak pár detroiti lakos emlékezetében élt tovább. Valamint Dél-Afrikában, ahol hiába karcolta össze az állam a bakeliteket, mindig volt egy sértetlen példány, amely szövegeivel azt sugallta, hogy van más út. Szembe lehet szállni a fennálló rendszerrel.

Ezzel pedig el is érkeztünk a film fő üzenetéhez: a zene univerzális mivoltához. Korlátokat és határokra fittyet hányva, pont egy különc detroiti trubadúr dalai voltak azok, amelyekből egy ország erőt merített az elnyomás idején. Ugyan érint olyan témákat, mint a fősodor és az underground közötti atavisztikus szembenállás, vagy a siker és a művészi integritás kérdése, nem foglalkozik velük több ideig, mint amennyit Rodriguez története megkövetel. Azonban az egész filmet átszövi a zene szeretete, ami tényleg az egyetlen dolog, amely életkorra, származásra és hasonlókra való tekintet nélkül összehozza az embereket.

Talán ezért is, minden hihetetlen fordulata ellenére a film könnyen átélhető és szerethető marad. A két botcsinálta nyomozóból, akik Rodriguez felkutatására indulnak, csak úgy süt a lelkesedés, Rodrigueznél szimpatikusabb és kedvesebb zenésszel pedig ritkán találkozni. Külön piros pont volt számomra, hogy a producerek és újságírók mellett csaposok és más detroiti lakosok is mesélnek a ’flaszterköltőről’. A rendező végig csínján bánik a pátosszal, hagyja, hogy a jellemrajzot a néző maga alakítsa ki, és érzékelhetően törekszik a korszak bemutatására is.  Érti, hogy a film egyik fő hajtóereje az a már-már kihalófélben lévő élmény, amikor a misztikum ködét áthasítva, személyesen találkozunk életünk egy korszakának meghatározó zenészével – mégsem játszik rá direkt erre.

A Searching For Sugar man tehát egy földhözragadt, mégis felemelő történet. Egyes dolgokat ugyan elhallgat, mégsem tudom ezt felróni neki, ugyanis egy kezemen meg tudom számolni, hány film után álltam fel olyan széles mosollyal, mint ez után másfél órás mese után. Mese, a legjobb értelemben, olyan, amire időnként mindannyiunknak szüksége van, hogy az kaotikus és szép dolog, amit életnek hívunk, egy kicsit könnyebbnek tűnjön.

kövess minket facebookon és twitteren!


(Hazai premierről egyelőre nem tudunk, de most Csütörtökön (augusztus huszonkilencedike) a Kinoflow jóvoltából a filmet levetítik a Pagonyban.)