Egy tehetséges fiatal zsarut egy túlvilági lények kordában tartásával foglalkozó modern, mégis feltűnően ódivatú, szupertitkos szervezet rekrutál be soraiba, ahol aztán társul adják egy mogorva és utálatos vén róka mellé, aki a megváltozott szabályok szerint működő világba eleinte nehezen berázódó emberünket ott szívatja, ahol tudja, de szíve mélyén azért messzemenőkig szimpatizál vele, és végül együtt mentik ki a világot valami interdimenenzionális balhéból. Nem, ez nem a Men in Black sztorija.

Mesélek egy másikat.

Egy fiatal szerelmespár épp közös jövőjüket építgeti, mikor a férfit meggyilkolják. A gyilkosságról annak legjobb barátja tehet, aki aztán nem rest megkörnyékezni az őt gyászoló párját. Emberünk azonban még nem tér meg a szellemvilágba, hanem próbál kapcsolatba lépni nejével, no meg persze lebuktatni az igazi bűnöst. Nem, ez nem a Ghost sztorija.

De tudjátok, mit? Mesélek még egyet.

A fentiek alapján bizonyára már sejtitek, mennyi eredeti pillanata lehet az - ehem - Original Films produkciójában készült R.I.P.D. - Szellemzsaruknak, de hogy valójában milyen vacak is ez a produkció, az már a film első perceiben világossá válik, mikor a címszereplők Fat Bastard túlvilági, rettenetesen rossz CGI segítségével realizált unokatestvérét veszik üldözőbe, aki méretei ellenére úgy tapad a falhoz, ahogy Pókember soha, és miután sikerül kicselezni a két szellemzsarut, bemutat nekik, hogy "kapjátok be", aztán kivillantja bőrtangás valagát, de miután arrébb pattog egy kicsit, kap a seggébe egy jól irányzott lövést. És talán még böfög is egy sort. De lehet, hogy azt már egy másik túlvilági undormány műveli.

A film humora ilyen és ehhez mérhetően színvonalas gegekkel parádézik, és ugyan az 1800-as évektől fogva (szellem)zsaruskodó Jeff Bridges próbálja menteni a menthetőt, mert ő tud úgy nézni, hogy az önmagában vicces, de az ő beszólásai se nagyon működnek, mert egyszerűen elfelejtették őket megírni. Aggódik a kalapja miatt. Arról nyekereg, hogy milyen szar volt a halála. Beszólogat a társának vagy valaki másnak. Aggódik, Nyekereg. Beszól. És ez a hármas megy körbe-körbe, de konstans (és képzelhetitek, hogy mind Speier, mind Sörös Sándor rátesz erre egy kiadós lapáttal). Mindeközben Ryan Reynolds hozza a mindenre rácsodálkozós figurát, aki a fenti triót grimaszolással, szemforgatással, esetenként kitöréssel honorálja. Ja, és a film egész játékidején végigfut az a poén, hogy az átlagemberek szemében Jeff Bridges egy lószabó spiné, Ryan Reynolds pedig egy banánt szorongató vén kínai formájában jelenik meg. Se nem szexista, se nem rasszista, ugye.

Apropó átlagemberek: a film elvileg napjaink Bostonjában játszódik, ami nem egy kisváros, alkalomadtán mégis képes egy pillanat alatt teljesen elnéptelenedni (a'la Tűzgyűrű), főleg akkor, amikor a holtak és szellemzsaruk lezavarják a maguk nagy és látványos (említettem már, hogy milyen vacak a CGI?) leszámolását. Apropó szellemzsaruk: a film már-már öklendezésre késztetően tömény intrójában bemutatott R.I.P.D. (azaz Rest In Peace Department), amely az utóbbi néhány száz év legjobb, másvilágra költözött rendőreit tömöríti magába, eme öt perc után szinte meg is szűnik létezni, a már említett nagy leszámolásra és kb. öt zsarut vet be, akik aztán három kerek másodpercen belül el is haláloznak. De persze, mit nekik egy armageddon, ha ott van nekik Jeff Bridges?

Végül akartok hallani egy sztorit arról a főgonoszról (azaz a halovány Kevin Baconről, akit a trailerből ugyanúgy kifelejtettek, mint én a kritikámból), aki szándékosan kapatja el magát a jófiúkkal, mert mindez egy nagyobb terv része? Ugye hogy nem?

kövess minket facebookon és twitteren!