Grutól az AntiGonosz Liga rámenős ügynöknője (Kristen Wiig) kér tanácsot egy rejtélyes gonosztevő kézre kerítésében, akinek végül együtt erednek nyomába. És mindeközben a Minyonok idétlenkednek.

Miután 2010-ben az első részből az év meglepetéssikere lett (a 69 milliós költségvetés találkozott bő félmilliárdos globális bevétellel), magától értetődő volt, hogy Gru kalandjait folytatni kell. A gond csak az - és ezt most már bizonyára letagadnák -, hogy ez a film nem franchise-nak indult: három lány keresett magának apát, egy aranyszívű gonosztevő pedig új értelmet életének. Megtörtént. Innen hova tovább? Leginkább sehová: a második részben az egykori gonosztevő keres új értelmet életének, nem mellesleg arát, a három kislány pedig anyát. 

És mindeközben a Minyonok idétlenkednek. Néha a cselekmény szolgálatában, pontosabban annak határmezsgyéjén egyensúlyozva, máskor viszont attól teljesen függetlenül, egyfajta inzertként. Hol is láttunk utoljára ehhez hasonlót? A Jégkorszakban? Ó, csak nem egy másik Christopher Meledandri-produkcióról van szó?

Szó se róla, baromi jól csinálja az ürge: a Gru 2-t még szinte be sem mutatták, de már 100 milliót keresett, és mire vége lesz a hétvégének, ezt az összeget akár meg is háromszorozhatja. Ehhez a teljesítményhez pedig ezúttal is alacsony költségvetés társul, ami leginkább azért meglepő, mert az első rész fapados animációjával szemben a Gru 2. határozott fejlődést mutat fel. Több a helyszín, több a szereplő, az animáció összetettebb, az interakció komplexebb, és még az is előfordulhat, hogy a címszereplő szerepébe bújó (nálunk sajna albuquerque-i akcentusát levedlő) Steve Carell tintája is vastagabban fogott az új szerződés aláfirkantásakor.

Még szerencse, hogy a Minyonok nem kértek pénzt, ugyanis, mint várható volt, ők a film igazi sztárjai: hatványozottan többet mókáznak a vásznon, és itt-ott még a cselekményhez is közük van, ami már önmagában is teljesítmény, ha nem is olyan kirívó. Mivel az első film sem volt világmegváltó darab, így az annak minden tulajdonságát átmentő folytatás sem okoz túl sok meglepetést - sem negatívat, sem pozitívat. És ennyi. A hátulgombolósok nem tudnak majd betelni Gru inasaival, a felnőttek pedig ha csak minden tizedik poénon mosolyognak el, akkor sem érzik majd úgy magukat, mint akiket leraboltak a pénztárnál, mert hát ha valamire nem lehet panasz, az a film sebessége. És hogy mindez a kollektív emlékezetből még véletlenül se távozzon hasonló sebességgel, arról a jövő karácsonykor érkező Minyon-film gondoskodik majd. A kicsit a homlokukon pörögnek majd örömükben.