aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: olympus has risen Takács Máté
2013. március 24. 16:55:00

Kategória: film 7 komment

Életjelet adott magáról az amerikai közönség: a Croodék című animációs film szokványos, de jó alapot jelentő összeggel foglalta el a dobogó vezető helyét. A szalagcímet viszont a Támadás a Fehér Ház ellen érdemli, aminek sikerült nagyobb erőbedobással indítania a vártnál: több mint 30 millió dollárt gyűjtött. Ezalatt a Spring Breakers tűrhetően váltott országos szintre, az Admission című vígjáték viszont nem sokakat érdekelt.

olympus_has_fallen.jpg

> új filmek
Idén ősszel lesz a tizenötödik évfordulója, hogy bemutatták a DreamWorks Animation első filmjét, a Z, a hangyát. Ezen másfél évtized alatt olyan sikerekkel szilárdította második helyét a cég a Disney mögött az animációs piacon, mint a Shrek, a Madagaszkár, a Kung Fu Panda és az Így neveld sárkányodat. E címek sorozattá fejlődtek vagy azzá fognak, és mindegyik a magáénak tudhat legalább egy 200 millió dollár felett termelő epizódot. A legfrissebb munka eredeti ötletből született, és lassan már ez is tekinthető legjelentősebb vonzatnak (akárcsak a Pixarnál...), de mégis csak az most a leginkább szembeötlő, hogy a forgalmazó immáron más: a Paramounttól a Fox vette át a stafétát, s tett szert ezzel egy igen jó üzletre, hiszen a tavaly novemberi Az öt legenda fiaskójától eltekintve kereskedelmileg mindig megbízható termékeket szállítanak. A Croodék (The Croods; hazai bemutató: már a mozikban) 44 milliós rajtjához azért a szokás hatalma is hozzájárult, hiszen mostanra már rendszerint számít a közönség ilyentájt egy nagyobb szabású animációs mozira, s ebben még egy olyan, ugyancsak családokat célzó blockbuster sem térítheti el őket, mint az Óz, a hatalmas. A több mint 4000 moziban futó kalandfilm jól járt prehisztorikus, gazdag látványvilágot igénylő történetével, és jól jár a kedvező nézői visszajelzésekkel is, amik könnyűszerrel repíthetik a konkurenciával nem szolgáló április folyamán akár 150 millió dollár fölé is, de a költségvetést jelentő 135 millió biztosan megvalósul.

Mikor az idei első negyedévet táblázták be, ritkán éreztek rá a forgalmazók, mire is vágyik majd a közönség éppen, ám a sok kétes darab közepette azért néha akadt egy-egy botegyszerű sztori, ami minden körülmények között képes a boldogulásra, és mivel most ritka az ilyen, még annál is jobban meghajtja őket a felgyülemlett figyelem. Ilyen volt a Személyiségtolvaj vagy a múlt heti The Call, és most ilyen a Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen; hazai bemutató: április 4.) című akció-thriller, amelynek magyar címe nem bíz semmit a véletlenre, de a FilmDistrict is tett róla, hogy a tengerentúliak előtt is világos legyen, miben lehet részük. A meglehetősen fiktív, de a valóságban sem elképzelhetetlen sztorik könnyen megmozgatják az emberek fantáziáját, pláne, ha olyan, folyamatosan jelen lévő színészek asszisztálnak mindehez, mint Gerard Butler, Aaron Eckhart és Morgan Freeman. A 30 millió dollárral a forgalmazó messze a legjobb nyitánynak örvendhet fennállása óta (kiváltképp jól jött ez két olyan kudarc után, mint a Parker és a Dead Man Down), s Antoine Fuqua rendező is csak a Kiképzéssel mozgatott meg többeket (de nem sokkal). Szó, mi szó, azért nem is ártott egy ilyen léptékű kezdés ahhoz, hogy a filmre fordított 70 millió dollárt biztosan a kasszákba lehessen termelni, de még az is lehet, hogy a remek nézői értékelések (amik mellé közepes kritikák párosulnak, ám egy ilyen filmnél ez nem vészes) vizén annál is magasabbra jut végül, neadjisten kilenc számjegyű területre. A film nézőinek 73%-a 25 év feletti volt, 53%-a pedig férfi.

Tina Fey és Paul Rudd szimpatikus párost alkotnak az Admission című filmben, ez már a poszter alapján elmondható, de az újságírók itt nagyjából meg is álltak, mikor a Focus Features terjesztésének erényeit kezdték taglalni. Azt meg ugye tudjuk, hogy csupán két szép arcért már nem csengetnek a nézők, s hogy mi mást kínál a felvételi irodában dolgozó hölgy (Fey) és oda jelentkező örökbe adott fiának (passz, de biztos nem Rudd) története, nem sikerült igazán a tudtukra adni. A valamivel több mint 2000 moziban játszott komédia azonban még e hendikeppel egyetemben is 10 millió közelébe férkőzhetett volna, az ítélet viszont egyértelmű: a 6 millió dollár elutasítást jelent. Ez már a megszámlálhatatlanul sokadik olyan film idén, ami nem vállal nagyot, és ezért már rá se hederítenek.

A Spring Breakers - Csajok szabadon (Spring Breakers; hazai bemutató: már a mozikban) azonban látványosat vállal, vagy inkább ígér olyan ifjú hölgyekkel, mint Vanessa Hudgens (High School Musical 3: Végzősök) és Selena Gomez (Csajok Monte Carlóban), illetve a a Disney szekerét éppen most toló James Francóval, persze más szándékkal, mint azt a nagyközönség gondolná. Éppen ezért az A24 nevezetű, újoncnak számító forgalmazó nem is siette úgy el a dolgot a lehengerlő múlt heti, három mozis premier után, s csak 1104 filmszínházra terjesztette ki Harmony Korine filmjének vetítéseit. A vaskos mozinkénti átlagos bevétel alaposan le is forgácsolódott, szóval a vélt korlátok ott is vannak a Spring Breakers körül, de 5 milliós eredménye és hatodik helye azért így is figyelemreméltó, pláne, ha hozzávesszük, hogy mindössze kétmillió dollárt költöttek rá. Hogy ezek után gyorsan kikopik, vagy a felszínen marad még egy hónapig, nehezen jósolható meg, de 15 millió dollárt talán összegyűjt, s ebből esetleg már finanszírozható egy tavaszi szüneti buli.

> korábbi filmek
Az Óz, a hatalmas a harmadik helyre vonult vissza, ismételten nagyobb lépéssel, amiben most nyilvánvalóan nagy szerepe volt a Croodék érkezésének. A Disney fantasyje 22 milliós harmadik hétvégét jegyez, összbevétele pedig a 180 millió kapujában jár.

A The Call csaknem felezte nyitányát, de ez jó eredménynek mondható egy tucatthrillertől, aminek Halle Berry a főszereplője. A film eddig 30 milliót gyűjtött, 13 milliós büdzsére. A The Incredible Burt Wonderstone ezalatt igazi katasztrófa lett a Warner számára, hiszen 30 millió dolláros árcédula mellett is sikerül embereset buknia: alig fogja meghaladni a 20 milliót, és ez Steve Carell és Jim Carrey számára is kínos.

> végszó & ami jön
Hiába a Croodék és a Támadás a Fehér Ház ellen erőfeszítése, ezt a hétvégét nem lehetett megnyerni a tavalyival szemben: akkor Az éhezők viadala 152 millióval robbant be, s most a top 10 összesítve is jócskán elmarad ettől az egyéni összegtől. Nehezen lehet vigasz ez az eleve esélytelenség az iparnak, hiszen január és február után március is vastagon a vonal alatt fog befutni, és még a húsvét is áprilist segíti inkább (igaz, talán nagyobb szüksége is lesz rá). Az utolsó löketet a már csütörtökön elrajtoló G.I. Joe: Megtorlás adja, no meg A burok, ha végre sikerül egy young adult-regénynek végre igazán szakítania. Érkezik még Tyler Perry soron következő filmje, a Temptation: Confessions of a Marriage Counselor is.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés (péntek-vasárnap)
A burok | 3200 | $22m
G.I. Joe: Megtorlás
| 3500 | $40,5m
Temptation
| 2000 | $16m

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
össz-
bevétel
1 ú Croodék
$44,7m $44,7m
2 ú Támadás a Fehér Ház ellen
$30,5m $30,5m
3 1 Óz, a hatalmas
$22,0m $177,6m
4 2 The Call
$8,7m $30,9m
5 ú Admission $6,4m $6,4m
6 27 Spring Breakers - Csajok szabadon
$5,0m $5,4m
7 3 The Incredible Burt Wonderstone $4,3m $17,4m
8 4 Az óriásölő
$3,0m $59,1m
9 5 Személyiségtolvaj
$2,5m $127,7m
10 6 Csapda $1,9m $40,3m

 

 

Címkék

thriller anniversary box office comedy animation action gerard butler morgan freeman aaron eckhart dreamworks antoine fuqua paul rudd james franco tina fey harmony korine children movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr945165919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsedáj 2013.03.24. 17:16:40

Ennek fényében érdekes lesz , hogyan teljesít majd Roland Emmerich Támadás a Fehér Ház ellen 2.0-ás filmje kicsit nagyobb közönségsztárokkal.

Szerintetek?

szkristof92 2013.03.24. 17:58:06

Ezt a 30 millkót én speciel az Emmerich-es Fehér Házból néztem volna ki, viszont ennek tükrében én már megsaccolok neki egy 40-45-ös nyitányt.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.03.24. 18:21:45

én egészen sokáig abban a hitben éltem, hogy ez már az Emmerich-féle darab :-))

Wintermoots (törölt) 2013.03.25. 14:52:55

vajon nálunk lesz a dead man down?

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.25. 16:40:30

@Wintermoots: Én nem fogadnék nagy tételben rá, de amennyi forgalmazó ténykedik manapság, nem lehet még kizárni.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.25. 16:42:17

Emmerich Fehér Házas filmje még nincs sehol, szóval az Olympus nézőinek nagy többsége alighanem nincs is tisztában vele, hogy lesz még idén egy ilyen film. Annak viszont a nyári szezonban, jóval több ideális filmmel kell felvennie a versenyt, míg a mostani egy igencsak halott mezőnybe érkezett oázisként. Szóval nem vennék mérget rá, hogy a nagyobb költségvetés és rendezői név nagyobb bevételekkel jár automatikusan. Majd kiderül.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása