Michelangelo Antonioni hazájában már Fellinihez mérhető hírnévvel büszkélkedhetett az itáliai felső osztályról forgatott művészfilmjeivel, mikor egy rövidfilm kapcsán Londonba utazott forgatni. Az olasz direktor azonnal beleszeretett a Londoni sürgés-forgásba, s miután letért a turistaútvonalról, hogy szemrevételezze a "hardcore" londoni életet, elhatározta, hogy filmet forgat róla.

Annak ellenére, hogy egy relatíve kívülálló forgatta, valamint a Piccadilly Circus és más népszerű városrészek elkerülésével készült, a Nagyítás a "swinging London" egyik legjelentősebb tablójává vált, s filmesek egész derékhadát ihlette meg Stanley Kubricktól kezdve Pat Roachig (Austin Powers). Pedig a pezsgő londoni élet igazából csak háttere az elidegenedés meséjének.

A film főhőse, Thomas (David Hemmings) piperkőc divatfotós. Munkájába belefásult, sem a nők, sem a pénz nem hozza lázba: Patrick Bateman papája is lehetne akár. Csakhogy Thomasban még ott pislákol az elhivatottság, konyhakés helyett fényképezőgéppel a kezében járja a környéket, régiségek között turkál, s snapshotokat lődöz. Egy parkban kóricálva lekapja egy párocska turbékolását: egy fiatal nő és egy idősebb férfi ölelkezését. Mikor a nő (Vanessa Redgrave) meglátja a lesifotóst, a férfi nyomába ered, s szemlátomást bármit megtenne azért, hogy visszakapja a filmet. A lakásáig követi Thomast, ott megpróbálja elcsábítani őt, ám emberünket nem olyan fából faragták, hogy engedjen a behálózásnak. A férfi egy másik filmmel rázza le a titokzatos nőt, hogy végre előhívhassa a fotókat.

Látszólag a képeken nincs semmi különleges, ám ahogy Thomas felnagyít bizonyos részleteket, mintha egy férfi földön fekvő holtteste bontakozna ki a képeken. Sőt, egy másik fotón egy fegyvert tartó férfi sziluettje körvonalazódik. Vagy nem? Thomas meg akar bizonyosodni a dologról, ezért visszatér a parkba.

A Nagyításból akár kitűnő suspense-thriller is lehetett volna: a zsáner követelményei (rejtély, gyilkosság, szemtanú, stb.) mind adottak (De Palma később fel is használta a sztori vázát a Halál a hídon című műfaji darabhoz), ám Antonioni egészen más indíttatásból forgatta filmjét. A film elején megismert unatkozó Thomas össze sem hasonlítható azzal a tüzes szemű fotóssal, aki nagyítóval a kezében a képekre mered, s isten adta tehetségét maximálisan kihasználva látja azt, amit egy egyszerű ember nem fedezne fel. A férfi ismét megtalálja helyét a világban, azt teszi, ami sokunknak nem adatott meg: örömét leli a munkájában.

Aztán mikor a fotók eltűnnek, a titokzatos nőnek, sőt még a parkban megtalált hullának is nyoma vész, az öröm illúziója szertefoszlik, s Thomas visszazökken a hétköznapokba; elvegyül, eltűnik: ez meg is magyarázza a film utolsó képsorait, amikor a parkba visszatérő Thomas a nyomokkal együtt maga is köddé válik.

Bemutatása idején a Nagyítás jókora port kavart az Atlanti óceán mindkét partján: a fiatalok között futótűz sebességgel terjedt a film híre. A rossznyelvek szerint a film népszerűsége annak köszönhető, hogy az egyik első olyan stúdiófilm volt, amelyben profán meztelenséget kínált a nézőknek. Valójában popkulturális hitelességében, az irigyelt és tisztelt főhőssel való könnyű azonosulás lehetőségében keresendő a Nagyítás sikere, és kultikus jelentősége.