aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: die hard három Takács Máté
2013. március 04. 15:46:00

Kategória: film 4 komment

A tengerentúli helyzethez hasonlóan hervasztó a magyar mozik látogatottsága is, s nem csak azért, mert megérkezett a tavasz: két hete nem látják el kellőképpen érdekes filmmel az egyre válogatósabb nézőket, de a pillanatnyi slágerfilmet jelentő Die Hard - Drágább, mint az életed is csak ímmel-ámmal tölti be az űrt, hiába vezet harmadik hete. A premierek között a Parker nyert, de csak hajszállal, mi több, eladott jegyek számát tekintve már át is kell engednie helyét az Az a bizonyos első évnek...

parker620.jpg

> új filmek
"Az arcodat leszerelem, én vagyok a Dzsészön Sztetem" – szól valahogy ilyesformán a legfrissebb Facebook-mém a brit képével ellátva, és mikor ezt meglátja egy honi filmkedvelő, alighanem inkább A szállítót kapja elő, semmint hogy kipengesse az egyre borsosabb jegyárat lényegében ugyanazért a felhajtásért a moziban. Bár a valóság az, hogy a Parker csöppet eltér Statham korábbi akcióbeöntéseitől, és ez meg is mutatkozik a nyitányon, ami továbbra is erőtlen ugyan, de legalább stabil: 10 ezernél is többen választották a ProVideo bemutatóját, ami messze túlszárnyalja A biztonság zálogát (4766) vagy A mestergyilkost (6103). Sikerült tehát visszafordítani a vészesen alámerülő érdeklődést a főszereplő háza táján. Talán Jennifer Lopeznek köszönhetően? Még az is lehet. A feliratos bűnügyi film azonban a jövő héten közvetlen vetélytársat kap a szinkronizált Csapda képében, szóval 30 ezer nézőhöz közeli végeredményben csak titkon bízhat.

A Budapest Film első idei bemutatóját jelenti az Az a bizonyos első év című angol vígjáték. Ennek a nemzetiség+műfaj megjelölésnek komoly hagyományai vannak, erre már a plakát is gazdagon hívja fel a figyelmet az Igazából szerelem (261e) és a Bridget Jones naplója (479e) említésével, de persze e két megasiker közelébe sem pályázhatott a mostani eresztés. A filmben ezzel együtt ott rejlett egy jó start (min. 20 ezer néző feletti) lehetősége, ám nem tudta kihasználni a teret, amit a korábbi, gyorsan elsüllyedő filmek hagytak maguk után. A mindössze 10 ezer nézőt minden bizonnyal a forgalmazó is csalódásként éli meg, kiváltképp azután, hogy a módfelett kevésbé sikerfilm-matéria Felhőatlasz 100 ezer néző fölé jutott legutóbb. Talán egy jobb cím kellett volna, vagy kevésbé enyhe idő. Arra azért megvan az esély, hogy kicsit rendezi sorait a film és 40 ezer fősre növeli közönségét, ám ennek kétszerese lett volna az alsó határ ideális helyzetben.

Várható volt, hogy a magyar közönséget nem csábítja el az Ígéret földje, ha már az amerikaiak is két hét alatt kiutálták a mozikból. A Big Bang Media 19 kópián, szinkronizáltan mutatta be Matt Damon jobb sorsra érdemes tanulságos meséjét, amihez képest az 1,777 millió forintos és 1260 nézős első hétvége egyenesen katasztrófa, még ha önmagában nem is meglepő fejlemény.

A Vertigo Média prezentálta nekünk Agnieszka Holland Oscar-jelölt drámáját, A város alattot. A két és fél órás zsidóbújtatós dráma négy kópián 181 ember érdekelt, ami 216 612 forintos bevétellel járt. A Cirko által gondozott Violeta: Köszönet az életnek 61 nézőt vonzott a fővárosban, aminek következtében 81 200 forintot regisztráltak a kasszák.

> korábbi filmek
Bruce Willis ha valamit, hát a toplista első helyét drágán adja, hiszen a Die Hard - Drágább, mint az életed immáron harmadik hete az ország legnézettebb filmje. Ezzel együtt az InterCom bemutatója messze elmarad a negyedik rész intenzív jelenlététől, hiszen annak beéréséhez még 120 ezer érdeklődére volna szükség, miközben az elmúlt hétvégén már csak 15 ezren álltak sorba. Tekintetbe véve azonban a filmet övező általános elégedetlenséget (ami az amerikai box office-ban meg is mutatkozik), az eddig összegyűlt 135 ezer néző kifejezetten jó eredményként értékelendő. A 200 ezertől ugyan távol marad, de legalább a bevétel meg fogja ugrani a 200 milliót. Persze ez egyre könnyebb.

diehard5_620.jpg
> végszó & ami jön
A top 10 helyezettjeire kevesebb mint 74 ezren váltottak jegyet, ami kevésnek tűnik, de a mélyponttól valószínűleg távol vagyunk még, hiszen a tavasz csak most fogja szedni áldozatait (emlékezetes, tavaly márciusban micsoda vérfürdők voltak a kasszáknál). Az átlagos jegyár 1374 forinthoz közelít e 74 ezer alapján, ami még odébb van az amerikai 8 dollártól, de akad nálunk is olyan filmszínház, amelyben már átadhatjuk magunkat a tengerentúli életérzésnek ezen vonatkozásban. A következő héten világpremierként érkezik az Óz, a hatalmas című fantasy, ami nálunk is bottal ütheti majd az Alice Csodaországban nyomát, de a 100 ezer nézőt még úgy is kötelező hoznia, hogy az eredeti történetnek itt nincs akkora keletje. Dwayne Johnson újabb akcióalternatívát szolgáltat a Csapdával és érkezik a Született gengszterek is Al Pacinóval.

A TOP 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1 Die Hard - Drágább, mint az életed
20,5m -49,9% 182,4m 135,293
2 ú Parker
14,4m - 14,4m 10,313
3 ú Az a bizonyos első év
14,3m - 14,3m 10,385
4 2 Személyiségtolvaj
13,5m -40,4% 41,4m 31,328
5 4 A pingvinkirály
8,3m -20,9% 20,7m 15,818
6 7 Django elszabadul
7,5m -18,2% 243,9m 187,183
7 3 40 és annyi
6,3m -43,7% 117,5m 90,651
8 5 Boszorkányvadászok
6,2m -35,6% 75,9m 50,258
9 6 Egyesült állatok
5,8m -36,9% 73,4m 61,536
10 10 Pi élete
4,5m -4,8% 410,5m 283,911

a cikk elkészültében segítségünkre volt: UIP-Duna Film

Címkék

box office jennifer lopez comedy budapest film die hard matt damon drama action jason statham intercom cirko provideo magyarvalosag brit flick box office hazai big bang media vertigo media

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr415116313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-creeper- 2013.03.04. 16:26:03

Nem lehet nem észrevenni, milyen szépen odaszúrkáltatok az egyre inkább ész ellen való jegyárképzésnek. Nem véletlenül.

freddyD 2013.03.05. 06:55:34

Csak ért valamit a Die Hard negatív páblisziti.

A Pi Élete meg lassan a 290.000-et közelíti meg. Ezt sem gondolta volna sok ember korábban

skaven 2013.03.05. 09:48:23

most mar azert usaban is 8 dollar folott van az atlag jegyar, legalabbis 2012 q2-ben mar 8,12-rol beszeltek, bar lehet hogy a 3d-s bemutatok felnyomtak az atlagot erosen. az igaz, hogy most ilyen nem nagyon van.
UK-ben elvileg kicsivel 6 font folott van, bar hogy hogyan, azt nem tudom. valoszinuleg a videki arak lenyomjak, mert londonban 10 font alatt nem nagyon tudsz moziba menni, az imax meg lazan 13 font folott van. (sokszor szarabb szekekkel es felszereltseggel)
szoval ezt az atlag arat ovatosan kellene kezelni, nalunk is csak a fovarosi arakat nezted, a videkiekkel egyutt alacsonyabbra jonne ki szerintem, meg ha nem is sokkal.

sajnalatos modon hiaba alacsonyabbak nalunk a berek, a technikai eszkozok, amik kellettek a mozik fejlesztesehez, nalunk tippre tobbre jottek ki, mint usaban az afa meg minden mas miatt. nagyon nem jo, hogy gyk. monopol helyzetbe kerult a CC, de nelkuluk jelenleg nem nagyon lenne mozizas, az a helyzet. persze 18 ev mulva mikor mar minden mesebe illoen gyonyoru lesz az orszagban, valoszinuleg gond lesz abbol, hogy eltunt a konkurenciajuk. de mivel akkor mar ugyis minden annyira csodaszep lesz, ezert akkor mar nem fog ez zavarni senkit. :-p

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.05. 10:22:53

@skaven: A 8 dollárt a Box Office Mojo jelenlegi becslésére alapoztam, a szövegben szereplő 1374 forint pedig az országos (szóval nem csak a budapesti) top 10 filmjeinek átlaga.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása