Szerencsétlen egybeesés, hogy alig néhány hét eltéréssel érkezik a magyar mozikba két egyaránt élvezetes, de egymásra nagyon hasonlító film (a Dredd bemutatója január elején volt, A rajtaütést pedig tegnap óta játsszák). Ha lehet hinni a pletykáknak, az egyezés pusztán a véletlen műve, körülbelül egy időben írták a szkriptet, és különben sem a világ legeredetibb vagy legmegismételhetetlenebb ötlete, hogy a rend elhivatott őrei megpróbálják bevenni egy maffiafőnök toronyházát.

Ettől függetlenül nehéz túllépni azon, hogy az indonéz A rajtaütés és a hollywoodi Dredd szinte jelenetről jelenetre ugyanazt a forgatókönyvet követi az alapszituációból fakadó különbségektől eltekintve. Nehéz, de érdemes, mert mindkét filmnek vannak erősségei, amelyek miatt megéri megnézni őket.

A lényegesen több (igaz, amerikai sztenderdekhez képest nem annyira sok) pénzből készült, franchise-indítónak szánt Dredd megvalósítása profi, vizualitása egyedülálló. A sok kritikában kiemelt slo-mo effekt igencsak mutatós, jól használja a 3D nyújtotta lehetőségeket. A franchise-jelleg miatt viszont hátrányba is kerül A rajtaütéssel szemben: míg az indonéz film rögtön a lényegre tud térni, a Dredd kénytelen a gengszterfőnök-vadászat narratívájához szervesen nem kapcsolódó, mitológiaépítéssel töltött „felesleges” köröket futni. Hasonló okokból eltűnik a főszereplő sorsának bizonytalanságából adódó feszültség is – egy közismert, szuperhős-szerű képregényalakot érthető módon kevésbé féltünk, mint egy indonéz közrendőrt.

A rajtaütést is erőteljesen meghatározzák készítésének körülményei. Távol-keleti film létére nagyobb hangsúlyt kap a testközeli harc, mint a fegyveres. Ez egyrészt látványos és izgalmas jeleneteket jelent, másrészt a realista megközelítés megcsúfolását a szépen sorban egyenként támadó ellenséggel. Nem kötik az amerikai közízlés normái, így lényegesen brutálisabb képsorokat tartalmazhat, amelyek ugyan hatásosak és meglehetősen magas shock value-val bírnak, de a gyengébb idegzetű vagy érzékenyebb nézőket eltántoríthatják.

A rajtaütés hazai bemutatójára igényes magyar szinkron is készült a filmhez, ami sokak számára javít az érthetőségén. Igaz, néhány szereplő beszédében enyhe akcentus fedezhető fel, érthetetlen módon, hiszen legjobb tudomásom szerint minden karakter az anyanyelvén szólal meg. Szerencsére ez a probléma nem túl sokszor jön elő, és ritkán válik zavaróvá. A tetemes késés ellenére örvendetes, hogy egy ilyen film is eljutott hozzánk: aki bírja a tökös akciófilmeket, nézze meg bátran A rajtaütést! Nem túl gyakran lehet ilyen akrobatikus kaszaboldát látni a magyar vásznakon.

A Dredd is szinkronnal fut a mozikban, és ugyan egy-két vicceskedőnek szánt megjegyzésen felhúzhatod a szemöldöködet (mert Dredd nem az a vicceskedő fajta), és Mega City One-ból sem feltétlenül kellett volna Metropolist csinálni, a magyar hang színvonalas munka - a kizárólag 3D-s vetítések némileg beszűkítik a közönséget (állítólag Angliában is javarészt így ment), de a slo-mo effektusok legalább jól néznek ki. 

Sajna a bíró nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért nem folytatják, A rajtaütésből viszont kisebbfajta fenomén lett - olyannyira, hogy már el is kezdték forgatni a második részét (melyben a rendező szerint lesz egy teherautón belüli bunyó): ki is jöttek az első képek.