Hiába lehetne még 16 Lee Child-regényből szemezgeti és hiába nyilatkozta azt tandemben Tom Cruise és Christopher McQuairre, hogy szívük szerint évente összedobnának egy újabbat (ami már csak azért se ártana, mert Cruise tavaly töltötte be 50. életévét), és a viszonylag alacsony (60 millió dolláros) költségvetéshez képest hiába tart a film világszinten 153 milliónál, a Paramount nem tervez folytatást a Jack Reacherhez. Nem bizony. A THR információja szerint ehhez 250 millió dolláros globális bevételre lenne szükség, amely jelenleg elég esélytelennek tűnik. De azért valamivel jobb esélyekkel indul, mint Lloyd Christmas Mary Swansonnál, ugyanis a filmet még csak idén mutatják be Dél-Koreában, Japánban és Kínában - Cruise főleg az első két országban rendelkezik nagy rajongótáborral (a Kéjjel-nappal Dél-Koreában 14 milliót, Japánban pedig 28.5 milliót gereblyézett össze, de az egy jóval homogénebb film volt, a Reacher viszont elsősorban a hímnemű közönségnek szól), míg Kínában az egy héttel később érkező Hobbittal kell összemérnie erejét.
Ha a film nem éri el a 250 milliós globális bevételt, de azért megközelíti azt, a stúdiónak mindenképp újra kell tárgyalnia Cruise bérét, ami viszont a sztár részéről nem lenne túl jó stratégiai lépés, ugyanis ez erősen befolyásolná azt az összeget, melyet többek között a trilliószor sikeresebb Mission:Impossible következő installációjáért kérhet (melynek rendezői székére amúgy pont McQuarrie aspirál). A Jack Reacher nálunk sem lesz lesz diadalmenet.