aeon flux

ready for the action now, danger boy?

trailer: gonosz halott [evil dead] (2013) Zalaba_Ferenc
2013. január 04. 06:45:10

Kategória: film 39 komment

TE. ATYA. ÚR. ISTEN. Bruce Campbell azt nyilatkozta, hogy nem hátrálnak meg semmitől, és úgy tűnik, nem a levegőbe beszélt. Hollywoodi produkció talán még soha nem volt ennyire kemény, mint amilyen ez a film lesz, hisz már az előzetese is durvább, mint amit a stúdiórendszerhez szokott szem látott (ezért csak saját felelősségre katt!). Félek, hogy ez a film nem fog eljutni a hazai mozikba...

Ez a film Amerikában is jó eséllyel pályázhat az NC-17 besorolásra (azaz 17 éven aluliak semmiképp nem láthatják majd), és mi sem ússzuk majd meg a "csak felnőtt nézőknek ajánlott" X-es kategóriát, amivel a Mártírokon és néhány Fűrész-epizódon kívül a pornót szokás megbélyegezni, és ha így lesz, akkor a Cinema City mozihálózat nem veszi fel ezt a filmet műsorára, magyarán nem lesz értelme forgalomba hozni.

Ennek hála viszont itthon is nagyobb kultuszra számíthat, ami talán nem is baj. Mint ahogy az se, hogy ha majd DVD-ről vagy BD-ről nézem meg, akkor időnként megállíthatom, hogy nézzem kicsit a Paprika TV-t vagy valamit, amíg alább hagy a feszültség. Ha nem így lesz, akkor az első és eme legújabb, red band trailer gyártói mindenképp megérdemlik a "meanest motherfucker" érdemjegyet.

Címkék

horror trailer remake hollywood sam raimi evil dead diablo cody jane levy magyarvalosag fede alvarez

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr774997232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.04. 07:09:59

@Dzsedáj: Ez vajh azt jelenti, hogy már meg is kapta vagy azt, hogy erre mennek rá (ami persze érthető, hisz egyetlen film sem akar magának NC-17-et)?

Lombos Péter · http://prolihisztor.postr.hu 2013.01.04. 07:18:10

Nekem inkább a trailer 2. fele jött be, amikor már öncélú erőszakba csap át, nem riogatásba. A csonkítások módja, a "gonosz" félelemkeltő mechanizmusa ott jobban működik számomra (arc felvágása, nyelv kettészelése).

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.04. 07:20:10

@Dzsedáj: No, még nem találtam meg a rendszerben (www.filmratings.com), viszont örömmel látom, hogy az Erőnek erejével is R-rated lesz. Good 'ol Arnie action! No de izé, ez most off. :)

Sütemény1975 2013.01.04. 07:48:56

Kafa, varjuk szeretettel

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2013.01.04. 08:26:15

Bizos nem nekem készült. Évek óta nem néztem horrort, pontosabban azóta nem szívesen nézek mióta ilyen véres filmek készülnek. Néha akad egy kivétel ami nem arra megy rá, mennyi végtagot mennyi vér kíséretében lehet levágni.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.01.04. 08:38:28

Na!! Ez eléggé ütős lesz, engem mindenképpen megvettek :) a régi verzió nem volt rossz, de én nem estem hanyatt tőle.

clive. 2013.01.04. 09:37:51

Akkor ez azt jelenti, hogy olyanról, hogy Evil Dead 4 Bruce Campbellel le kell mondanunk? (kell ide kérdőjel?)

szkristof92 2013.01.04. 09:40:01

Még jó, hogy nem reggeliztem.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.04. 09:48:28

@clive.: Ezt írtam, mikor legutóbb felmerült ez a kérdés:

"Az a baj, hogy egy remake sokkal könnyebben eladható, mint nagy szünet után egy folytatás. Raimiék jó ideje próbálják tető alá hozni az Evil Dead 4-et, de nem találtak hozzá tőkést, így inkább átnyergeltek a remake-re, amivel eme franchise esetében szerintem nincs is semmi baj, lévén már az első rész is egy amatőr film feldolgozása, a második rész pedig az első újrája volt (a harmadikban meg ugye volt egy kis összefoglaló, amit szintén újra felvettek)."

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.04. 10:02:46

Egyébként azt vettem észre, hogy egyik trailer se mutatott még semmit arról, hogy a két fickóval miféle csúnyaságok történnek majd; persze, lehet, hogy egyikőjük lesz Ash, de a látott képsorok alapján és a forgatókönyvírónőt ismerve azt mondanám, ennek a változatnak nőnemű főhőse lesz.

Winkie 2013.01.04. 10:31:25

nem rossz, de nekem az előző trailer jobban bejött

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2013.01.04. 11:30:01

csinálnak egy Evil Deadet a Fűrész-filmekhez szokott "gore-generációnak", yeah. én továbbra is rosszallóan nézek erre a projektre, mint totál szükségtelen valamire, amire egy év múlva már a kutya sem fog emlékezni...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.04. 11:32:09

@mrscottpilgrim: Így volt ez A Dolog-remake-kel is: ma már senkit sem érdekel... én mégis nagy becsben tartom. :)

clive. 2013.01.04. 11:35:06

@Zalaba_Ferenc: Kösz a választ.

Érdekes kérdés, hogy a remake eladhatóbb-e. Mert például lehet nem vonzó, ha kitesznek az Evil Dead cím után egy négyest, de ha lehagynák a számot, akkor a legtöbb embernek ugyanúgy eladható lenne. Hisz ha a harmadik rész original végét vesszük alapul, akkor egy új, kerek egész történetet lehetett volna kerekíteni, aminek ismeretéhez nem szükséges az első háromé, viszont a régi rajongók meg össze is köthetnék. Jó példa erre az új A dolog esete.

Biztos nekem fura a szájízem, amikor a remakekről van szó, mert ezeknek köszönhetően nyírják ki az összes régi horror sorozatot... Pl.: A Freddy vs Jason volt mindkét széria legsikeresebb része anyagilag. Ez volt 2003-ban. ÉS mit csinál a studió? Nem folytatást csinál hozzá, amíg még meleg az a bizonyos vas, hanem évekre jegeli és később neki áll remakelni. Mind a Péntek 13 mind a Rémálom feldolgozás rettentő felesleges filmek. Se a kritikusoknak, se a rajongóknak nem jöttek be igazán. Vagyis a feldolgozásokkal elérték, hogy mindkét sorozat újra érdektelené váljon. Épeszű producer ilyet nem csinál, főleg ha látja, hogy a remakek (bár visszahozzák a gyártási költségüket bőven, mivel nem kell sokat költeni rájuk, de egy nem indirekt folytatás is visszahozná lásd: Freddy vs Jason) sorra buknak meg mind a kritikusok mind a rajongók előtt és azért a bevételi számok sem eget verőek: Köd újra, Péntek 13 újra, Halloween 1-2 újra, Rémálom újra, Black christmas újra stb. Ezek nagyon hamar a süllyesztőben végzik. Szinte csak negatív példaként hivatkozunk rájuk.
Persze vannak olyan feldolgozások, mint a Sziklák szeme, amik nem sikerültek rosszul és még létjogosultságuk is lehet.
Szó volt Rémálom előzményről Robert Englunddal még korábban. Abból se lett semmi. Szóval a remake volt mind a Péntek 13 mind a rémálom esetben a legrosszabb húzás. Bármivel jobban jártak volna, ha életben akarták volna tartani a szériákat. Vagy folytatni kellett volna a Freddy vs Jasont, ha már sikeres volt, vagy csinálhattak volna egy Rémálom előzményt, ami szintén egy teljesen új történet lett volna, ehhez sem kell túl nagy előismeret, ahogy a remake esetében sem. Lásd: az új Dolog esete. Azt nem tudom, hogy A dolog új verziója mennyire lett sikeres, de láthatólag itt egyszerre érték el, hogy előzményként tekintsenek rá a régi rajongók, az újak meg különálló filmként. És mivel nagyon sok horrorfilm folytatása ugyanúgy az előző részek sablonjait használja fel, mint a remake miért nem mennek el ebbe az irányba? Például itt ez az új Evil dead. Mondanám, hogy meglehetett volna csinálni ezt úgy, hogy a szomszéd kisváros boltjában Ash dolgozik és valahogy végül ő is idekerül ezekhez a fiatalokhoz. Így totál ez maradhatna a film ugyanilyen mint amilyen, de nekem mint a régiek rajongójának lehetőséget teremtene, hogy negyedik részként is értelmezhessem.

Ettől függetlenül nem a fenti feldolgozást akarom leszólni, mivel még nem láthattuk, de én úgy veszem észre, hogy a remakek inkább ártanak a klasszikusok horrorfilmeknek, és nem használnak. Ha pl. valaki látja a Rob Zombie féle Halloweent és utálja, az istennek se győzöm meg, hogy ez csak egy fos feldolgozás inkább nézze meg az eredetit.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.04. 12:02:58

@clive.: Abban igazad van, hogy a remake-ek ritkán tudnak olyan jók lenni, mint az eredeti változatok, de az esetek többségében az eredeti változatok sokadik folytatását ezért sikeresen megfejelik - kritikailag, de főleg anyagilag is. Elég, ha olyan szégyenteljes folytatásokra gondolok, mint a Jason in Manhattan, a Nightmare 5: The Dream Child. Mindkét szériánál voltak próbálkozások a tiszta lapra - a Freddy Vs. Jason például egy ritka, jól sikerült bestia, én sem értem, miért nem folytatták ebben a szellemben, de példának okáért a Wes Craven féle The New Nightmare nagyon félrement: Freddy is szarul nézett ki benne, és az egész film mérhetetlenül unalmas volt - arra azért jó volt, hogy Craven haciendáját belülről is megcsodálhattuk. :)

Fentebb említettem, hogy mennyire kedvelem A Dolog remake/prequeljét (és mennyire kedveltem volna, ha a stúdió nem cseszi szét a befejezést az idegen pilóta kiradírozásával és azzal a last-minit gagyi rémség beillesztésével - baszki, ugyanez volt az eredeti változat baja: 30 év alatt ezek semmit se tanultak?), de sajna sem a kritikusok, sem a nézők nem szerették.

Ami az Evil Dead-szériát illeti, most talán van esélye arra, hogy kitörjön abból a kultuszkörből, ahová eddig korlátozódott (ennek örülhet a befektető), méghozzá úgy, hogy mindezzel együtt nem nagyon hajlandó a kompromisszumra, ráadásul az eredeti agytrösztök (Campbell, Raimi, Tappert) istápolásában készül - és ezúttal tényleg nem csak a nevüket biggyesztik oda a stáblistára. Szóval én bizakodó vagyok. És az sincs kizárva, hogy Bruce ne tűnjön fel a filmben. :)

clive. 2013.01.04. 12:49:43

@Zalaba_Ferenc: Na igen azok a folytatások is ritka szarok. A Rémálom 5-t meg sem vettem volna, annyira rühellem, csak a gerinceket kiadó Freddy fej akkor nem jött volna ki :)A The New Nightmare-ral az a baj, hogy szerintem ez a "filmből kiemeljük a karaktert" dolog nem igazán volt nyerő húzás. Ez jó poén volt Az utolsó akcióhősben, ami erről szólt vagy a Kairó bíbor rózsájánál, de itt ez nem működik. Vannak benne érdekes jelenetek, de ezt a posztmodern metaságot én nem kedvelem ez esetben. Stephen King ugyanezzel a húzásával k*rta el a Setét torony szériát. Amikor először olvastam, hogy a könyv szereplői egy Stephen King könyvet vesznek a kezükbe, azt hittem falhoz vágom. Aztán még bele is írta magát...

A texasi láncfűrészes mészárlás filmek még egy igen érdekes jószágok. Én csak a legelsőt imádom, de azt nagyon. A 1974-est. Aztán volt a második, ami a maga módján újított. De onnantól, akár folytatásnak , akár remakenek, akár kezdeteknek hívják a filmeket, végeredményben mind remake volt. Még a remake előzménye is olyan szinten ugyanaz volt, mint elődje / elődei, hogy akár azt is remakenek lehetne tekinteni. :)

Amúgy az Evil Dead trailer egy adrenalinbombát ígér, én örülnék ha jó lenne, mert ha rossz, azzal csak az Evil Dead névnek ártanának. Viszont ha jó akár azokra is ráirányíthatja a figyelmet.

vidékitapló 2013.01.04. 13:11:37

Most én vagyok a hülye/öreg vagy ez a szar az Erdő szellemének az újragondolása? Mert már egyszer újragondolták azt is:

online-filmek.hu/film/5605-gonosz-halott--az-erdo-szelleme

Ó defaszom persze, hogy az:

avhome.hu/index.php?/topic/28-itt-az-elso-kep-az-evil-dead-remake-bol/

Kiskölköknek üzenem, hogy ez a vhs korszak egyik nagy kult filmje volt.

Repce Manó 2013.01.04. 13:50:38

@clive.: Stephen King Sorvadj el! c. könyvében olvastam ilyet, hogy "ez úgy hangzik, mint egy Stephen King regény". Ezek szerint gyakrabban reklámozza magát a saját műveiben?

É2I 2013.01.04. 14:30:32

"Hollywoodi produkció talán még soha nem volt ennyire kemény, mint amilyen ez a film lesz"

Csak az a mondás jut eszembe, hogy: "Egy csecsemőnek minden vicc új"
De legyen igazad. Sajnos a remakek nem szoktak jobbak lenni, mint az eredetik, max látványosabbak. Ugyanakkor a mai fiatalok ezt fogják alapul venni majd, nem a 80' vagy korábbi alkotásokat, ez ilyen :) . Lesz majd húsz év múlva ennek is egy újragondolása és a mai fiatalok majd azon fanyalognak. (Sajnos egyre kevesebb önálló forgatókönyv van, inkább feldolgoznak, "újra gondolnak" - mekkora csúsztatás ez a szó, broáf -).

clive. 2013.01.04. 14:30:52

@Repce Manó: Ez szerintem ott még poén volt. A Setét torony 1-4 egy nagyon jó sorozat, igazi műfajkeveredése a westernnek, fantasynak és horrornak. Aztán az ötödik végére meghülyült és a hatodik és hetedik könyv arról szól jelentős részben, hogy a főszereplők kijönnek a mi világunkba, hogy megmentsék Stephen Kinget, az elgázolt írót! Mert ő is egyike annak a néhány dolognak a világon, ami összeköti a dimenziókat és ha meghal összeomlik a világegyetem és ledől a setét torony. Valami ilyen oltári baromsággal tette bele magát, és a valóságban megtörtént balesetét. A regényben persze a saját szereplői mentik meg.

bobbafet 2013.01.04. 14:35:26

@Zalaba_Ferenc: Az nem remake hanem prequel volt, nem? Mondjuk ettol fuggetlenul en is becsben tartom...

bobbafet 2013.01.04. 14:38:11

Ez a ED remake meg mintha azsiai horrorral lenne beoltva... Valahogy sulytalannak tunik.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.04. 15:45:01

@clive.: A TCSM-ből csak az eredeti a j, illetve a remake-ben van némi gyomorforgató fun, amit nem tudtam nem értékelni, de nekem már a Dennis Hopperes folytatás is közel állt az értékelhetetlenhez. :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.04. 15:47:16

@clive.: Stephen King amúgy állandóan hivatkozik magára: nem csak akkor, ha a helyszínek (Castle Rock, Derry, stb.) ugyanazok, hanem teszem azt, a Tortúrában megemlítették a Ragyogást, és még tucatnyi hasonló példát lehetne hozni.

clive. 2013.01.04. 17:01:16

@Zalaba_Ferenc: Korábban csak a műveire illetve azok egyes cselekményeire utalt, de úgy, mintha ezek egy univerzumban léteznének. Önmagát, mint e művek íróját nem írta bele korábban soha, csak a Sorvad el!-ben volt a fent említett poén egy sorban. A setét toronyt szánta egy ilyen művek feletti összefoglalásnak, ami összeköti az ő által teremtett világot értésére adva a népnek, hogy a Ragyogás, a Borzalmak városa, a Cujo és a többi egy világban játszódnak. Ezzel nem is lenne baj szerintem, de azzal már igen, hogy önmagát is beleírja mint e művek íróját.

haggyal 2013.01.04. 17:48:08

várom, remélem nem lesz ez is szarabb, mint általában a remake-ek.

Kelly és a szexi dög 2013.01.04. 19:59:38

hoppá, beszartam - az első verziónál anno és most is!

Zolika1212 2013.01.04. 20:03:55

Remélem közelebb lesz a Dolog/Sziklák szeméhez, mint mondjuk 2010-es Rémálom-hoz.

Lakat Barnabás · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.01.05. 17:26:57

Szerintem az van, hogy ha Raiminek és csapatának akkoriban rendelkezésére állt volna több pénz, meg olyan technika, ami most van, akkor az eredeti film is valahogy így nézne ki. (Mondom ezt úgy, hogy azt imádom és úgy jó, ahogy van.) Most jól kiélhetik magukat, a lehetőségek adottak. Én meg egy cseppet se bánom, eddig legalábbis, és remélem, hogy a teljes film megtekintése után is így fogom gondolni.

kenubita 2013.03.12. 17:35:03

Alvarez twitterén a következőket írta: “Mikor bemutattuk NC-17-est kaptunk a filmre, amire nagyon büszke vagyok. De ahhoz, hogy R-es legyen és mozikba kerülhessen muszáj kivágni belőle néhány dolgot."

kenubita 2013.04.07. 10:20:14

VÉGÜL MEGHÁTRÁLTAK. KÁR.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.04.07. 10:41:31

@kenubita: Ezt hogy érted? Láttad, és szerinted megalkuvó? Spoilermentes nyilatkozatot kérnénk. :)

kenubita 2013.04.07. 21:05:39

Nem láttam de a rendező maga nyilatkozta, hogy a film a legmagasabb korhatár besorolást kapta, ezért megvágták.

Alvarez twitterén a következőket írta: “Mikor bemutattuk NC-17-est kaptunk a filmre, amire nagyon büszke vagyok. De ahhoz, hogy R-es legyen és mozikba kerülhessen muszáj kivágni belőle néhány dolgot.“

Ez persze csak akkor fontos, ha ront a filmen a kurtítás. (Van, hogy egy-két brutális részlet kihagyása nem ront, lásd Robotzsaru.) Ez persze csak a rendezői változattal összehasonlítva derül majd ki. A lényeg hogy, ha egy film magas korhatár besorolást kap, akkor nem kell a tíz éves gyereket is elvinni moziba. Akit érdekel az ilyen mozi az hadd nézze meg vágatlanul.

kenubita 2013.04.07. 21:07:04

@kenubita: @Zalaba_Ferenc:

Nem láttam de a rendező maga nyilatkozta, hogy a film a legmagasabb korhatár besorolást kapta, ezért megvágták.

Alvarez twitterén a következőket írta: “Mikor bemutattuk NC-17-est kaptunk a filmre, amire nagyon büszke vagyok. De ahhoz, hogy R-es legyen és mozikba kerülhessen muszáj kivágni belőle néhány dolgot.“

Ez persze csak akkor fontos, ha ront a filmen a kurtítás. (Van, hogy egy-két brutális részlet kihagyása nem ront, lásd Robotzsaru.) Ez persze csak a rendezői változattal összehasonlítva derül majd ki. A lényeg hogy, ha egy film magas korhatár besorolást kap, akkor nem kell a tíz éves gyereket is elvinni moziba. Akit érdekel az ilyen mozi az hadd nézze meg vágatlanul.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.04.07. 21:29:29

@kenubita: Sajna a horrorfilmek célközönsége a tizenévesek között kezdődik, úgyhogy nem mindegy, hogy egy filmet 17 évesnél fiatalabbak is megnézhetik (ha visznek magukkal szülői kíséretet: értsd, bárkit, aki elmúlt 21 éves), vagy kizárólag 17 évesnél idősebbek.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.04.11. 14:21:08

Na, sikerült megtekintenem és azt kaptam amit vártam. Végre meghúzta valaki azt, hogy nem rángatja a kamerát a film 99% alatt, ezáltal végig látjuk, hogy mi történik.

itt-ott foltozott Alvarez az eredeti story, de ez talán nem is baj. Persze ezt döntse el mindenki, hogy miként viszonyul az efféle változásokhoz.

Merész és bátor volt Alvarez, de szerintem jó munkát végzett. Tényleg brutális, sőt... :D

na, összeszedem a gondolataimat, aztán úgyis írok róla valamit :D

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása