aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: tömegnyomor Takács Máté
2012. október 26. 20:05:04

Kategória: film 4 komment

Az előző hétvége nem alakult túl fényesen a magyar mozikban, és ez jobbára a tolongásnak tudható be; hiába akadtak eltérő célközönséghez szóló premierek, erőteljesen gyengítették egymást a nézőkért folyó harcban. Szerencsére a kibővített hétvége behozta kicsit a lemaradást, de az Elrabolva 2. elsőségét a hajrával sem vehette el egyetlen új film sem, se hétvégi, se heti szinten.

lorax_small.jpg

ÚJ FILMEK
A Kertvárosi kommandó számára sovány vigasz lehet, hogy nyerte a csütörtök-vasárnap időszakot az új belépők mezőnyében, hiszen az InterCom gondozottja a Kidobós - Sok flúg disznót győz óta a legkevesebbeket megmozgató Ben Stiller-komédia lett. A Hogyan lopjunk felhőkarcolót egy évvel ezelőtti erőltetett menete (amely 77 ezer eladott jegynél ért véget) már pedzegette, hogy Stiller csillaga is halványul a magyar nézők sztárjainak egén, ám a mostani 12,7 ezer fő ahhoz képest is hervasztó fejlemény. A megbicsaklás nagyjából annak tudható be, mint a tengerentúlon: űrlényes vígjátékról van szó, ami nem túl menő errefelé se (lásd a Paul esetét is). A film tehát 16,6 millió forinttal ért földet a második helyen, ezt 27,7 millióra egészített ki az első műsorhét végeztével, ám a hét napos periódusban visszaszorult a toplista ötödik helyére. Mivel november sem lesz kíméletes mennyiség terén, a kelleténél hamarabb kikophat a mozikból a Kertvárosi kommandó, szóval 60 millió forint felett minden fillér ajándék lesz számára.

3D-s családi mozikból eddig sem volt hiány a piacon, most azonban egyszerre két új nevező is feltűnt a horizonton. Nézettségben ugyan a Lorax "nyert," a bevételi listán a következő újdonság az Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát! címre hallgat. Az immáron tizenhárom éven átívelő francia filmsorozat, nem túl meglepő módon, mélypontjához ért hazai érdeklődés terén, hiszen a térbeli addíció ellenére is csupán 16 millió forintot gereblyézett össze az első hétvégén, s ez igen csekély számú érdeklődőt takar ahhoz képest, hogy mennyire széles körű premierről van szó (52 moziteremben 11 ezer néző fordult meg.) Ez a kudarc most a Big Bang Media vállát nyomja, akik az elődökre alapozva joggal remélhettek akár első helyet is a listán. Az Asterix és Obelix 1999 és 2000 folyamán 367 ezer nézőt vonzott, míg a 2002-es folytatás 314 ezret; az Asterix az olimpiánra még mindig sikerült értékesíteni 190 ezer jegyet, ám ezúttal nyilvánvaló, hogy annak harmada sem valósul meg. Heti szinten a film megőrizte 4. helyét, bevételét pedig 28,1 millióra növelte.

Emberemlékezet óta nem késlekedett annyit a nagy stúdiók istállóiból való film, mint amennyit a Lorax. A Universal tavaszi bombasikere egy Hotel Transylvaniával az orra előtt nem is tudott érdemi eredményt produkálni nyitányakor, hiszen a UIP családi mozija mindössze 15,8 millió forintot jövedelmezett csütörtök és vasárnap között; ez ugyebár 3D-s vetítésekkel súlyosbított összeg, ám megjegyzendő, hogy a filmre jelentősen alacsonyabb átlagáron keltek el a jegyek, mint szörnyszállós vetélytársára. A hazai forgalmazó járt már rosszabbul is animációs produkcióval, elég csak a 2010 decemberében bemutatott Megaagyra gondolni, ám akkor még egy gyatra start után is 70 millióig bírta röpíteni a dimenzionális plusz a rajzfilmeket. A Lorax számára ez a magasság szintén nem lesz tán nehéz, köszönhetően a hét további napjaiban való buzgóságának, aminek következtében felkúszott heti szinten a második helyre 29 millióval. Akárhogy is, a tengerentúli siker fényében még akkor is lényeges csalódás ez, ha Dr. Seuss munkássága túl obskúrus Amerikán kívül, mert hát a gyerekeknek és szüleiknek a rajzfilm az rajzfilm.

Nem lett nagy égés a Magic Boysból. Ezt ki lehet jelenteni a hosszas előzmények után végre mozikba került, jobbára angol nyelvű magyar film startja után. A Focus-Fox Kft. által forgalmazott vígjáték persze így sem idézte Koltai Róbert fénykorát, de a 12,3 millió forint hosszú idők óta a legjobb szám, amit (legalább félig) hazai termék címe mellett lehet látni. Úgy tűnik tehát, működik az a bontakozó trend, hogy pár voltnincs külföldi filmsztárt betuszkolnak a többnyire népszerű hazai arcok mellé, hiszen az S.O.S. Love is képes volt ezzel 50 millió forintos bevételre. Bár egy ilyen összeg aligha kielégítő bárkinek is. A Magic Boysnak mindenesetre ennyire megvan az esélye (lévén a hetedik napját zárva már csaknem 20 milliónál tart), és ebben része van a hazai berkekben kicsit újszerű sztoriszerűségnek (bár a Magic Mike azért megágyazott neki), az említett nemzetközi színészgárdának és az itthoni viszonyokban megszokotthoz képest hatásosabb plakátnak és előzetesnek. Tehát jelen esetben kicsit indokoltabb volt több mint 40 mozit áldozni egy hazai produkcióra, mint a Tüskevár esetében, aminek szerepléséről azóta is mélyen hallgat a nádas.

A Paranormal Activity háza táján ezúttal sem történt semmi para idehaza: a Parajelenségek 4. az immáron szokásosnak mondható szintet hozta, vagyis 7,2 millió forinttal veszett el a sűrűben. A nézőszám csöppet visszaesett a harmadik rész óta, így úgy tűnik, a fokozatos növekedésnek ezennel vége nálunk is, és tavaly jutott a franchise a csúcsig. Tekintve azonban, hogy nemzetközileg ettől függetlenül ígéretesen alakulnak a film dolgai, talán a UIP az ötödik epizódot is kénytelen lesz bemutatni jövő ilyenkor. A horror műfaja tehát halott nálunk, de nem kapcsolják le a gépről.

A tízes lista utolsó helyét csípte meg a Csak a szerelem számít. Nem csoda, hogy a Cirko eltekintett az olyan plakátfeliratoktól, hogy "Az Oscar-díjas Egy jobb világ rendezőjének filmje", hiszen inkább a multiplexek közönségét célozta meg, tőlük rendhagyó módon. Nem cselekedtek rosszul: olybá tűnik a 3,5 milliós (persze azért nem hovatovább) eredményt elnézve, hogy Pierce Brosnannel el lehet adni egy "artfilmet" szélesebb közönség számára is. A 2733 néző egyetlen hétvégén, egyetlen filmre bizony régen látott adat a forgalmazó történetében, és a jó időzítésnek hála (most valahogy könnyebben csúsznak az európai románcok) egy hét alatt már csaknem ötezeren fordultak meg a filmet játszó nyolc moziban.

A Vertigo Médiának sem kell panaszkodnia, hiszen a Szesztolvajok, bár az élmezőnyről lemaradt, 1,9 millió forintot gyűjtött egy híján 1600 fő jóvoltából az első négy napján. Ezalatt A temetésem szervezem kizárólag a budapesti Puskinban 214 ezer forintot keresett 202 fő jóvoltából. Ez eredményesebb kihasználása egyetlen kópiájának, mint a Pardon dupla annyi mozijának 214 fős eredménye.

KORÁBBI FILMEK
Az Elrabolva 2. alaposan bespájzolt nézőkből a Cinema City akciós hétvégéjén, s bár a második körben nézettsége kétharmadával esett vissza, a bevételi mutató csak 41,5%-os mínuszt mutat. A film 11 nap alatt átlépte a 100 ezer nézős határt, ami fenomenális eredmény az első rész viszonylag alacsony nézettségének ismeretében (35e), és még nagyobb diadal egy feliratos mozitól: ilyet legutóbb az Alkonyat negyedik részét nem számítva...ezeket miért nem szinkronizálják soha? A király beszédétől láthattunk. A csütörtököt már 116 ezer eladott jeggyel és jócskán 100 millió forint felett kezdte meg a ProVideo terjesztése, így a forgalmazó igen erős évet jegyez akciófilmek terén (ezt is furcsa így leírni).

A boldogság sosem jár egyedült illetően továbbra is erős jelenléttel kell számolni. Az MTVA szinkronizált bemutatója három hétvége után csaknem 34 ezer nézőt vonzott, így a félszázezer feletti végződés elkerülhetetlen. Le a kalappal.

VÉGSZÓ & AMI JÖN
Ugyan az előző víkend nézőszámban megismételhetetlen lett volna tán még akkor is, ha a premierek mindegyike tisztességes kört fut a bukdácsolás helyett, bevétel terén nincs nagy differencia, és ez is valami, meg persze az is, hogy egy esztendeje lényegesen kevesebb babér termett a moziknak. Jelen hétvégén James Bond hajtja uralma alá a teátrumokat: a Skyfallnak legalább 75 ezer nézőt kell toboroznia A Quantum csendjével való kedvező kimenetelű összevetéshez, s erre ráadásul eggyel kevesebb napja van.

A TOP 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1 Elrabolva 2.
30,6m -41,5% 97,6m 103,369
2 ú Kertvárosi kommandó
16,6m - 16,6m 12,708
3 2 Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak 16,4m -52,9% 95,0m 70,846
4 ú Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát!
16,0m - 16,0m 11,348
5 ú Lorax
15,8m - 15,8m 12,457
6 ú Magic Boys
12,3m - 12,3m 9,785
7 4 A boldogság sosem jár egyedül
7,4m -19,4% 36,5m 33,821
8 ú Parajelenségek 4.
7,2m - 7,2m 5,944
9 3 Looper - A jövő gyilkosa
4,7m -49,6% 53,3m 46,753
10 ú Csak a szerelem számít
3,5m - 3,5m 2,733

 

 

A TOP 10 (csütörtök-szerda)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1 Elrabolva 2.
49,6m -29,9% 113,9m 116,244
2 ú Lorax
29,5m - 29,5m 23,375
3 2 Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak 28,4m -28,4% 106,9m 80,111
4 ú Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát!
28,1m - 28,1m 20,452
5 ú Kertvárosi kommandó
27,7m - 27,7m 21,599
6 ú Magic Boys
19,7m - 19,7m 16,004
7 3 A boldogság sosem jár egyedül
12,0m -4,9% 41,1m 37,377
8 ú Parajelenségek 4.
11,3m - 11,3m 9,304
9 4 Looper - A jövő gyilkosa
7,4m -35,9% 56,0m 48,846
10 ú Csak a szerelem számít
5,2m - 5,2m 4,483

 

Címkék

horror magyarfilm box office comedy animation sci fi ben stiller pierce brosnan intercom sequel cirko romance eurocinema magyarvalosag children movie 3d cinema uip duna film box office hazai big bang media vertigo media

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr644872049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.27. 08:28:02

"mint a Tüskevár esetében, aminek szerepléséről azóta is mélyen hallgat a nádas"

Elég nagy baj lehet a Tüskevár körül, hisz már a második mozihét végén azért könyörögtek a facebook oldalukon, hogy mindenképp nézzük meg a filmet, mert már csak napi egy előadáson játssza a Cinema City.

A Twilighttal minden forgalmazó úgy van, hogy feliratosan is nagyon jól megy, minek költsenek hát szinkronra. Talán itt még az se áll, mint a TDK-filmeknél, melynek menet közben lett nagyon jó rezüméje, hogy a szinkron jelentősen megdobná a nézettséget, mivel a Twilight-filmeknek van egy masszív, de konstans rajongóbázisa, szóval a szinkron szerintem nem dobna túl sokat a latba.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.27. 08:30:12

Meglepő, hogy a Skyfallt ilyen sok helyen (vidéken is!) játsszák felirattal is: a Fórum Hungary mintha egyre többet kedvezne a magunkfajta filmkockáknak, pedig mi aztán igen csak hálátlan közönség vagyunk. :)

Azért remélem, bejön a számításuk. A ledolgozandó szombat mellett nem lesz dolguk, de a rossz idő talán segíthet.

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2012.10.27. 15:18:01

@Zalaba_Ferenc: Alig tudtam foglalni munkaszombaton! késő délutáni! feliratos! előadásra a plázában, szóval nem lesz ezzel gond.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.27. 17:02:06

@Zalaba_Ferenc: Azokat a filmeket pláne szinkronizálják, amelyek várhatóan nagyon jól fognak menni. A kérdés igazából költői volt, ugyanakkor Batman említed, aminek esetével bizonytalan vagyok: szerintem a befejező rész feliratosan is szólt volna ekkorát.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása