Hatalmas közhely, de attól még a művészet az egyik legjobb módja nem csak az önkifejezésnek, de annak is, hogy eljuttassunk egy üzenetet sok-sok emberhez. Lehet ez politikai, vallási, erkölcsi, vagy akármilyen kinyilatkoztatás, a művészek többsége szereti formálni a világot. A kérdés már csak az, hogy melyik merné megtenni akkor is, amikor saját jóléte, ne adj isten élete forog kockán. Az esetek többségében nem kapunk erre választ, ám napjaink egyik legnagyobb hatású művésze esetében igen: Ai Weiwei megtette.
Alisan Clayman 2008-ben kezdte el forgatni dokumentumfilmjét a kínai művészről, miután az felháborodva tapasztalta, hogy a kínai vezetés el akarja titkolni több ezer gyerek halálát. Kína egyik tartományát ért földrengés egyébként is ezrek életét követelte, de a rosszul épített állami iskolák összeomlása a legifjabb generációból szedte áldozatait. A felháborodás eredménye az lett, hogy Ai Weiwei egy kis csapat segítségével összegyűjtötte több mint 5000 áldozatul esett gyermek nevét, a romok alatt talált iskolatáskákból pedig egy óriási installációt állított fel. Természetesen a nyugati világot sem hagyta hidegen egy ilyen kiállás, és a híres művészből hamarosan brand lett - mint ahogyan a filmben is elhangzik.
És akkor itt most álljunk meg egy kicsit, mert ez némi magyarázatra szorul. Nyilvánvaló, hogy a szenzáció és a megbotránkozás jut el a legtöbb emberhez, pusztán mert imádunk megbotránkozni. Ai Weiwei is kicsit így járt, hiszen a többség számára ő lett az, aki ókori vázákat tör össze vagy éppen rájuk festi a Coca-Cola feliratot, esetleg meztelenül pózol valami nyilvános helyen. Persze itt nem erről van szó, mindössze egy hatásos eszközről, hogy megmutassa, mi folyik a világban. Megmutatja, mit tesz a kormány az emberekkel, és hogy az emberek mit tesznek egymással vagy a környezetükkel. Ez az, amiről ez a brand szól: mondd ki, hogy mi nem tetszik, igenis hallasd a hangodat.
Clayman dokumentumfilmje éppen ezért vizsgázik jelesre, hiszen úgy mutatja be egy alkotót, hogy közben idomul annak értékrendjéhez. Mert azt garantálom, hogy ez a film senkit nem hagy hidegen, az egyszer biztos. De nem csak emiatt lett a Never Sorry az év egyik legtöbbet méltatott alkotása, hanem mert nem csak a művészt vagy az aktivistát, hanem az embert is bemutatja. Persze egy ilyen sokrétű alkotóról nem lehet másfél órában teljes képet adni (kimaradt például a híres "Madárfészek" körüli vita, amit ő tervezett annak a kormánynak, akit annyira utál), viszont az üzenet átjött, a küldetés teljesítve: ha megnézted, beszélni akarsz róla.
Aki részese akar lenni ennek, a következő helyeken és időpontokban tekintheti meg a filmet és vehet részt az azt követő beszélgetéseken:
Október 18. 19:00 Átrium Film-Színház/ PREMIER
Társadalomtudományi és művészettörténeti bevezető. Vendégeink: Nagy Mercédesz (művészettörténész) György Péter (esztéta) és Petrányi Zsolt (művészettörténész). Jegyek elővételben a Creative Selector oldalon válthatók 1500 forintos egységáron.
Külön téma az építészet, a köztéri kommunikáció. Vendégeink: Szabó Gyöngyvér tájépítész és Kelemen László művészettörténész. Jegy: 1000HUF
Téma a képzőművészet, performance, alkotói felelősség. Vendégeink: Bársony Júlia (MüSzi vezetője, képzőművész), SI-LA-GI (képzőművész), Gerber Pál (képzőművész) és Szirtes János (performance művész). Moderátor: Váradi Júlia. A jegyek 700 forintba kerülnek, de ha Ai Weiwei szemüvegben jössz, akkor ingyenes!
Vizuális kommunikáció. DJ Flux és Monolit kifejezetten ehhez a filmhez készítettek vizuális és zenei szettet. Jegyár: 1100HUF
Téma a "Mozgókép és emberi jogok". Vendégeink: Kozma Zsolt, Videospace projekt elindítója; Zsolt Melinda, TASZ munkatársa; Szabó Simon, filmrendező és Átol Dorottya az Amnesty International képviseléteben. Jegyár: 1000HUF
Az oldalon található tartalmak kizárólag
