aeon flux

ready for the action now, danger boy?

bond csak akkor érdekes, ha új Zalaba_Ferenc
2012. október 10. 10:46:04

Kategória: film 29 komment

Az egész világ James Bondot ünnepli, aki idén töltötte be ötvenedik születésnapját (első filmes jelenése, a Dr. No 1962 október 6-án debütált Londonban): most jelent meg a Bond 50 névre hallgató, mind a 22 filmet magába foglaló BD-gyűjtemény, Angliában a múlt héten debütált a mozikban (is) a titkosügynök "el nem mesélt" történetét feldolgozó Everything or Nothing, és persze a hónap végén jön a Skyfall, mint a legnagyobb születésnapi élmény.

Ezen kívül a korábbi filmek digitálisan felújított változatai is újra visszatérhettek a mozikba. Ahogy azt korábban már megírtuk, az ünneplésből a filmek mozis jogait birtokló Fórum Hungary sem akart kimaradni, és hat korábbi Bond-küldetést (Dr. No, Oroszországból szeretettel, Goldfinger, A kém, aki szeretett engem, Casino Royale, A Quantum csendje) küldött vissza a mozikba - köztük számos olyannal, melyet most először láthatott gyöngyvásznon a nagyérdemű, méghozzá makulátlan minőségben.

bond50_2.jpg

No, és hogy reagált erre az említett nagyérdemű? Kedvezményes jegyár ide, jól pozicionált vetítési dátumok oda, totálisan hidegen hagyta az országos akció.

Állandóan azt hallom, hogy milyen gyáva, milyen szűk látókörű a hazai filmforgalmazás, mert nem bevállalósak, nem látnak fantáziát a különlegességekben, nem hozzák el az igazán jó filmeket, nem vesznek részt speciális programokban, és így tovább. Mikor a Bond-történelem talán legnépszerűbb fejezetei ilyen szánalmas nézőszámokat produkálnak, mint melyeket itt alant láthattok, akkor senki se csodálkozzon azon, hogy nálunk nem mutatják be Halloweenkor a Halloween felújított változatát, és Indiana Jones sem tér vissza az IMAX-be, stb-stb.

A kém, aki szeretett engem

143

A Quantum csendje

100

Casino Royale

97

Dr. No

130

Goldfinger

114

Oroszországból szeretettel

94

bond50.jpg

Címkék

box office bond forum hungary daniel craig sean connery pierce brosnan spy movie magyarvalosag brit flick box office hazai

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr444830299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.10. 10:54:24

Mielőtt megkérdeznétek, hogy én ott voltam-e valamelyik vetítésen: bármennyire is szerettem volna újranézni a Goldfingert, sajna családi okokból nem jött össze. :(

TomPowell25 2012.10.10. 11:02:51

Mondjuk tegyük hozzá, hogy nem is nagyon volt hirdetve, hogy az átlag emberhez is eljusson, plusz egy filmet, csak egyszer játszottak összesen, így én ezeken a számokon nem csodálkozom. A főnököm is megakarta nézni valamelyiket, de jó marketing híján ő is lemaradt róla. Nekem viszont sikerült meglesni a Goldfingert, és az a 48 év ugyan meglátszik rajta, de még ennyi év távlatából is hatalmas élmény volt a nagyvásznon.

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2012.10.10. 11:06:34

Goldfinger megvolt. Tényleg szuper volt a minőség. Sajna kb 10-en voltunk a teremben szombat este fél7-kor :(((

Mióta Angliában láttam a Blade Runnert moziban, majd itthon a Mad Maxet is, azóta keresem a klasszikus régi filmek mozis vetítéseit, és ha tehetem, elmegyek.

Cseh Dániel · http://aeonflux.blog.hu/ 2012.10.10. 11:38:02

Sajnos nekem is csak az Oroszországból szeretettel jött össze, pedig A kém, aki szeretett engem kivételével mindegyiket terveztem.

Érdekes egyébként, hogy éppen ez a film vonzotta a legtöbb embert, nem értem.

Nem lennék egyik hazai forgalmazó helyében sem. Egy olyan országban, ahol a pénztáros kislányoknál előírás, hogy a nézővel közölni kell, ha egy film nem feliratos/nem 3D-s, nincs már sok értelme az ilyen vállalkozásoknak. Az elhülyülés fentről indult, és most onnan állnak rajta bakanccsal, aminek a vége az lesz, hogy a Cinema City monopol helyzetbe kerül, minden művészmozi, és kisebb filmszínház ellehetetlenül, és egy kávézó és a mozi között csak a beszélgetés aláfestésében lesz különbség. Meg a moziban picit sötétebb van.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.10. 12:23:46

nem járnak itthon moziba a népek, miért lenne bond kivétel?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.10. 12:38:37

@TomPowell25: Az a baj, hogy azok az emberek, akik a leghangosabban tüntetnek a mai mozis felhozatal ellen, nagyjából lefedik azt a réteget, amely figyelemmel kíséri azokat a csatornákat, ahol ezeket a vetítéseket meghirdették.

Olyan ez, mint amikor elhangzik az "ezt meg azt a filmet miért nem mutatják be nálunk" kérdés, és mikor bemutatják, jön az, hogy "aki akarta, már megnézte máshogyan" meg "nem szinkronizált/nem feliratos/nem játsszák itt, ekkor és ilyen minőségben", stb-stb. Persze, drágábbak lettek a mozijegyek és ezzel párhuzamosan a nézői elvárások is megemelkedtek, stb-stb., csak felmerül bennem a kérdés, mi volt előbb, a jegyek drágulása vagy a nézők elmaradása - ez a két dolog elég szoros kapcsolatban van egymással.

freddyD 2012.10.10. 12:39:32

Őszintén szólva szerintem Bond itthon egyáltalán nem olyan tömegeket megmozdító brand. Ismerőseim közül mindenkit hidegen hagy és ezzel én sem vagyok másképp.

Ha ingyen lett volna, akkor sem mentem volna el ezeket megnézni.

Ennek ellenére nagyon nem jók ezek a számok, mert ez tényleg csak a mozik álláspontját erősíti, hogy felesleges nekik a minimumnál is többet nyújtani.

Külföldön rendszeresen szoktak régi klasszikusokat újra moziban levetíteni, sok esetben itthon erre én is nagyon vevő lennék.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.10. 14:48:17

Az Oroszországból szeretettel mammutos vetítésén, múlt pénteken 11 fő volt, ebből egy a felénél kiment. Jó móka volt egy ilyen filmet moziban nézni (pláne úgy, hogy nem láttam még). A pénztáros természetesen felhívta rá a figyelmemet, hogy ez nem az új Bond. :)

Sütemény1975 2012.10.10. 17:23:23

nagyon durva, hogy a 90-es évek végén, 2000-es évek elején egy évben 140-160 alkalommal voltam moziban. ez a szám az idei évben eddig 12(!!)
és sajnos erről nagyrészt nem a megemelkedett jegyár, nem a kevesebb szabadidő és nem a válogatás tehet. hanem a karnyújtásnyira lévő, ingyen elérhető filmek garmadája, ami lustává és kényelmessé tett. full HD minőségben, pár héttel a mozipremier után, az otthon melegében megtekintve.
asszem ezzel nem vagyok egyedül.

K. Kálmán 2012.10.10. 17:45:55

Sütemény1975: én ma is inkább a mozira szavazok. Számomra sosem akkora élmény otthon megtekinteni egy filmet, mint moziban nagyvásznon.
Ami Bondot illeti, itt viszont biztos közrejátszik az érdektelenségben az, hogy a filmeket már mindenki ismeri, akit érdekelnek. Az új Bond-film majd bevonzza a nézőket.

freddyD 2012.10.10. 18:34:10

Én nekem meg még mindig a mozi a filmnézés maximuma. Ritkán van csak olyan tényező, ami miatt ez nem így volt (legtöbbször közönség). Mindig is rendszeres mozis voltam, de ez korábban 12-14 filmet jelentett.

Tavaly kezdtem bele igazán a masszív turnéba, amikor 31x voltam, és idén is már 24-nél járok. Ebben persze nagyban közrejátszott az Üdülési Csekk-em, miután azt idén remekül elkaszálták, kiváltottam egy BuFi kártyát és azt használgatom.

Én régimódi emberként még tékába is szoktam járni, ahelyett hogy letölteném. Legtöbben nem is tartanak normálisnak, mikor elmondom

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.10. 18:54:19

Heti 2-3 alkalommal járok sajtóvetítésekre, ami persze egészen más tészta, de nem hinném, hogy ez túlságosan befolyásolná a moziba járási szokásaimat, ugyanis ezen túl is visszatérő vendég vagyok: ami miatt kevesebbet járok moziba, az a család - de majd ha a fiam eléri a megfelelő kort, akkor megint belehúzunk. :)

skaven 2012.10.10. 19:05:53

@Cseh Dániel: nem ertem mire fel ez a retteges a cinema city-tol. ezek a filmek is ott mentek.
en inkabb arra leszek kivancsi, hogy mi lesz akkor, ha a CC is bedobja a torolkozot...

a bond filmektol fuggetlenul:
en azt latom, hogy a lehetosegeikhez kepest azert szoktak probalkozni, de nem latom be, hogy egy olyan muveszfilmet/magyar csodat, amire egy het alatt szazan sem mennek el, minek tartsanak musoron.
nyomattak az operafilmeket vagy masfel even keresztul, rendszeresen szoktak lenni mindenfele kozonsegtalalkozok a magyar filmeknel, specko vetitesek, lehetett nezni naluk az olimpiat, stb. nem tudom hogy ennel tobbet el lehet-e varni egy ilyen cegtol, szerintem mar igy is tulteljesitenek.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.10. 19:10:11

@skaven: Ráadásul ha a saját filmjeik (a FF által forgalmazottak) is szarul mennek, akkor szemrebbenés nélkül kiszórják azokat is. Ettől függetlenül jobb lenne, ha nem a CC birtokolná a multiplex mozik 80%-át, mert így olyan döntéseket hozhatnak, amilyet csak akarnak, a forgalmazók meg kénytelenek fejet hajtani előtte.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.10. 19:13:23

Az érem másik oldala viszont az, hogy valószínűleg ezekből a Bond-vetítésekből se lett volna semmi, ha a CC és a FH nem állna ilyen szoros kapcsolatban egymással.

(Hoppá, az előző hozzászólásomban FF helyett FH-t akartam írni.)

TomPowell25 2012.10.10. 19:46:32

Én csak a legvégső esetben szoktam letölteni olyan filmet, amit a moziban játszanak (pl. nem játsszák nálunk vagy későn érkezik és van már dvd/HD rip), egyébként általában minden héten megtisztelem a mozit (minimum egyszer) azzal, hogy meglátogatom. Nyár óta szoktam egyre gyakrabban sajtóvetítésekre is járni, ami éppen annyira nagy élmény, mint egyedül ülni a moziteremben. Az idei évem számszerűsítve: Sajtóvetítésekkel, duplázásokkal, triplázásokkal együtt eddig 69-szer voltam moziban.

A Bond-hoz pedig annyit: ha némileg előbb kezdik promotálni az egészet pár héttel(pl. legalább a mozikban egy spot-ot lenyomnak a filmek előtt, hogy lesz) és egy filmet nem csak napi egyszer játszanak, akkor lett volna némileg nagyobb ez a szám, de a pár százat akkor se haladta volna meg.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.10.10. 20:10:03

@K. Kálmán: "Az új Bond-film majd bevonzza a nézőket."

Könyörgöm tisztelettel, tudja már valaki, hogy mikor, hol lesz a bemutató, és főleg hogy hol tudok rá jegyet venni vagy foglalni? Én két hete keresem, és még csak annyit tudok, hogy 25-én vagy (!) 26-án lesz.

Egyébként lehet, hogy a tévékben már mindenki látta a Bond-filmeket, de ha a mozi nem lenne érdekes, akkor nem járnának ma annyian moziba. Igaz, hogy sajnos sokan már csak étkezni és beszélgetni ülnek be a filmre, de azért mégiscsak érdekes a film. Ha csak ennyien voltak, akkor én is azt állítom, hogy nem hirdették meg kellően a bulit. Az nem oké, ha egy vetítéssorozatról csak azok értesülnek, akik keresik. Persze ha csak minimális közönséget óhajtottak a nézőtéren látni, az más, akkor megkapták. Szóval nem a közönséget kell a szánalmas nézőszámokért okolni, nem az ő érdeklődésükről kell következtetéseket levonni, hanem a szervezők hülyeségéről.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.10. 20:19:00

@Androsz: 26-án, pénteken lesz a bemutató, ami több mint két hét, szóval még ne állj sorba. Nem vagyok elővétel-mániás, de néhány speciális esettől eltekintve (amit előre meg is hirdetnek), általában a bemutató hetétől (hétfőtől? keddtől? ezt nem tudom) lehet jegyet váltani az új filmekre.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.10.10. 21:54:04

@Zalaba_Ferenc: Én azt gondoltam, hogy egy ilyen hiperszupersikercsoda filmnek korábban elkezdik nemcsak a komolyabb hírverést, hanem a jegyfoglalást is. Hozzátartozik a dologhoz, hogy én hosszú életemben talán ha kétszer foglaltam jegyet moziba előre, de most egy ifjú rokon előtt múlik életem vagy halálom azon, hogy ne maradjunk le a premierről. :-D Kösz a megnyugtató szavakat. :-)

Dean6 2012.10.10. 21:57:11

Én a Pierce Brosnan bondokat egytől-egyig megnéztem volna,de sajnos azokat nem mutatták be.

Kemencés Szittya Buci 2012.10.10. 22:24:43

Nem igazán lepnek meg a számok. Egyszer adták le mindet, sehol nem reklámozták, de ami a lényeg, szerintem itthon nem érdekli annyira az embereket a James Bond.

_aTom_ 2012.10.10. 22:46:47

Hát én erről teljesen lemaradtam. :(
Egyáltalán nem hallottam róla hogy újra moziba kerül pár régebbi rész. Pedig igyekszem figyelemmel kísérni a mozis fejleményeket, de akkor ezek szerint nem voltam elég körültekintő.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.10.10. 22:48:36

@Androsz: Egyébként lehet, hogy már jövő héttől elkezdődik a jegyfoglalás. Ha gondolod, rákérdezek.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.10.10. 23:53:49

@Zalaba_Ferenc: Hát, ha te tudsz olyat, akinél erre rá lehet kérdezni, akkor nagy jót tennél velem, ha súgnál. :-)

Cseh Dániel · http://aeonflux.blog.hu/ 2012.10.11. 00:38:04

@skaven: Valószínűleg nem fogalmaztam túl szerencsésen, de semmi gondom a Cinema City-vel, ami azt illeti, az utóbbi időben egyre inkább látom rajtuk az igyekezetet, és a diktált színvonallal sincs problémám.

De a mozik világában soha nem jó, ha az egyik megeszi a többit, függetlenül attól, hogy melyikről van szó.

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2012.10.11. 11:40:14

Én múlt héten voltam egy Goldfinger/Kém aki szeretett engem double feauturen, mind két filmen kb.: 10-en voltunk. Amúgy meg kész szerencse hogy rátaláltam az akcióra mert kb.: minimálisan volt meghirdetve. Illetve azt értem h miért csak hétvégén volt vetítés, de azért egy nap egy filmet egynél több időpontban is meg lehetett volna hirdetni (bár lehet h ilyen körülmények között csak az üres teremnek szólt volna).

Én azért jól éreztem magam és sajnálom, hogy nincs több ilyen akció.

Amúgy én is ilyen régi módi gyerek vagyok, csak olyan filmeket töltök le amik itthon moziban/lemezen (igen én is járok még tékába) nem elérhetőek.

Most viszont lesz Filmünnep ami szintén jó dolog (bár igazából csak a Moziünnep átvétele), remélem ez bevonzza a népeket a moziba (650 már tényleg nem drága egy filmmért)

skaven 2012.10.14. 22:23:28

@Cseh Dániel:
teny, hogy egyebkent ebben igazatok van. nem tudom hogy ezzel mit lehetne kezdeni, valoszinuleg ha olyan jol porgott volna a piac, akkor nem adta volna el a palace a mozikat, bar nem tudok semmit a dolog hattererol. :)
mindenesetre jelenleg inkabb annak kell drukkolni, hogy ok ne unjak meg az itteni allapotokat. hogy par ev mulva mi lesz, ha esetleg jobb lesz a gazdasagi helyzet, az mar mas tema. az biztos hogy akkor mar mellettuk nem fog kinoni megegy ilyen mozihalozat.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.10.18. 23:12:29

@Zalaba_Ferenc: A Sugárban már megy a foglalás!

:-)))

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása