Bear McCreary a Battlestar Galactica zeneszerzőjeként robbant be a köztudatba. Az akkoriban a húszas évei elejét taposó, Elmer Bernstein által mentorált komponista első önálló munkája számtalan kaput nyitott meg előtte: azóta dolgozott az Eureka, a Human Target, a The Cape és a Terminator: The Sarah Connor Chronicles sorozatokon, de a Dark Void és a SOCOM 4 kedvéért a videojátékok, a Step Up 3D-vel pedig a mozifilmek világába is kirándulásokat tett. Az új generációs hollywood-i zeneszerzők egyik legígéretesebb képviselőjével a múlt heti lottóötösöm apropójából futottam össze.

- Szia, Bear! Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat bokros teendőid ellenére. Milyen projekteken dolgozol jelenleg?

- Szia, üdvözlöm a blog olvasóit is! Éppen a The Walking Dead 3. évados epizódjaival foglalkozom, valamint nemrég fejeztem be a Knights of Badassdom-höz készülő felvételek munkálatait.

- Tényleg, ez utóbbi filmet nem tudod, mikor mutatják be végre? A tavalyi Comic-Conon nagyot robbant az első előzetese, de azóta semmi hír róla.

- Nem jó embert kérdezel, a forgalmazását illetően én is csak találgatni tudok. Az biztos, hogy jópofa filmnek néz ki.

- Értem, akkor beszéljünk kicsit rólad. Mi a fő hangszered? Milyen zeneszerzők befolyásoltak alapvető módon?

- Legkorábban zongorán kezdtem el játszani, de a szívem csücske a harmonika. Nem véletlen, hogy erre a két hangszerre szoktam átdolgozni néha egy-egy nagyzenekarra írt művemet.

- Kik befolyásoltak a leginkább…? Hm, a nyolcvanas évek ma már klasszikusnak számító filmzenéin nőttem fel, legtöbbet talán John Williams, Basil Poledouris, Alan Silvestri és Danny Elfman művei jelentették nekem. Aztán a gimiben az eggyel korábbi generációt is felfedeztem magamnak, Jerry Goldsmith és Bernard Herman lettek a kedvenceim. Még később pedig elkezdtem a szó szoros értelmében vett klasszikus zeneszerzőket is hallgatni, közülük Ravelt és Debussy-t emelném ki.

- Vicces, hogy pont Alan Silvestrit említetted. Legutóbb A bosszúállók szörnyen fantáziátlan zenéje alatt jegyeztem meg magamnak, hogy ez az ember Hollywood Salierije, és a nemrég egy kritika megírása miatt újranézett Vissza a jövőbe! alatt is feltűnt, hogy az elvárhatónál egy dekával sem nyújt többet. Mit gondolsz erről, mai szemmel is időtállónak látod a munkásságát?

- Nem túl szerencsés kérdés ez, mégis csak egy elismert művészről beszélünk, akitől minden bizonnyal nekem és neked is lenne mit tanulni. Ízlésről vitatkozni felesleges, inkább maradjunk annyiban, hogy a zeneszerzővé válásomban fontos szerepet játszott. Még annyit hozzáfűznék, hogy a rendezői és produceri döntések markáns nyomot hagynak a filmzenén is, amely ráadásul alkalmazott zene létére nem mindig szükséges, hogy önállóan is megállja a helyét. Ha a néző jobban beleéli magát a filmbe miatta, a megfelelő pillanatokban a megfelelő érzelmek átélésében segít, az már jó filmzene.

- A te albumaid legtöbbször mégis önálló egységet alkotnak, az elvileg hozzájuk tartozó képsorok nélkül is élvezetes hallgatni őket. Mi lehet ennek az oka? A nagyobb művészi szabadság teszi?

- Köszönöm a bókot, de ne felejtsük el, hogy ez is szubjektív. Persze igyekszem ezt elérni, a számsorrendet is hónapokig variálom, hogy a lehető legnagyobb élménnyé tegyem a soundtrack-albumaim hallgatását. Egyértelmű okokat azonban nem tudnék felsorolni. Minden projekt más megközelítést igényel, a The Walking Deadben például eléggé a háttérbe húzódik a zene, viszont a hangeffektek (köztük a kihalt világra jellemző, néhol kísérteties csönd) nagyobb szerepet kapnak. A BSG-vel szerencsém volt, hiszen nem csak rengeteg zenei irányzatot kipróbálhattam, de az utolsó évadban a zeném már közvetlen interakcióban állt a karakterekkel és a rajongókkal. A 4x17 esetében például már a forgatókönyírási szakaszba is bevontak, és a rész rendezője az ebben a részben felbukkanó bárzongorista szerepéért elhívott egy meghallgatásra is (végül nem kaptam meg a szerepet). A művészi szabadság mértéke nem csak filmről filmre, de részről részre is változik. A BSG esetében is kaptam olyan konkrét instrukciókat, hogy a Battlestar Sonaticát Beethoven Holdfény-szonátájának mintájára írjam meg, de a harmadik évad végi All Along the Watchtower-feldolgozással kapcsolatban Ron [Ronald D. Moore, az újragondolt Battlestar Galactica készítője] csak annyit mondott, hogy legyen olyan jó Battlestar-os. Ehhez képest olyan műfajokból merítve írtam meg, amelyek korábban nem nagyon bukkantak fel a sorozatban, de szerencsére imádták az első demo-verziót, gyakorlatilag azt hallhatod most is, csak kicsit csiszolgattuk még a felvételt.

- A BSG-hez komponált számaid közül néhányat nemzetközi koncertturnén is előadtál, Németországban pedig balett is készült ez alapján. Mennyire volt sikeres, és tervezel-e folytatást?

- Nagyszerű érzés volt többezer rajongó előtt játszani, sokkal inkább volt rock-koncert jellege, mint klasszikus zenei. Mindenképpen szeretnék néha élőben is a közönség elé állni, de mostanában eléggé el vagyok havazva, így nem tudom, mikor lesz rá újra időm.

- Köszönöm a válaszokat, sok sikert a továbbiakban!