Nem röhög, a kérdés komoly (na jó, igazából nem): tegnap este lefekvés előtt én magam is a válaszokon rágódtam, s erről a [REC]3 tehet, melyet ugyan nem sikerült teljes egészében legyűrnöm, de az eddig látottak alapján még a második részt is alulmúlja, de ez most nem számít. Ami számít, az az, hogy rágódtam – míg el nem nyomott az álom –, de nem hogy megnyugtató választ nem találtam (nem mintha ebben a helyzetben lenne ilyen), de még azt se tudtam eldönteni, hogy merre induljak, vagy hogy elinduljak-e egyáltalán.
Tudom, a kezdő lépéseket már most meg kellene tennem: fel kéne halmozni a készleteket: hosszan eltartható élelmiszereket és vízkészletet, be kellene szerezni egy rakat tartós elemet, zseblámpát, gyertyákat, időjárás-álló öltözéket, egy kényelmes túrabakancsot (habár én ilyennel még nem találkoztam), térképeket vagy műholdas GPS-t, egy olyan bicskát, ami nem csak mindent tud, de még két hónap múlva is tudni fogja, és nem rohad szét két csepp esőtől, illetve nem törik bele az első csavarba, plusz valami fegyverarzenál sem ártana, habár ennek legális beszerzése Magyarországon (szerencsére) nem egyszerű, de kezdésnek egy némileg módosított kerti szerszám is megtenné.
Ráadásul mindezt három személyre kellene biztosítanom, ami a fiam esetében nem is egyszerű, lévén még csak 20 hónapos, ráadásul a saját lábán nem szívesen közlekedik a lelkem, vagy ha igen, akkor futva és abba az irányba, ami neki szimpatikus: szóval számára biztosítani kellene egy hordozót, leginkább a piggy-bag tűnik ideálisnak, ez viszont azt jelenti, hogy csak egyikünk tud hátizsákot magával cipelni (amiből, jut eszembe, nem hiányozhat a sátor, pokróc, polifoam se - három személyre természetesen), bevásárlókocsival pedig mégsem indulhatunk el.
Feltéve ha el akarnék indulni itthonról. Valószínűleg először otthonunk biztonságában akarnánk kibekkelni az egészet abban bízva, hogy az okosok mindent megoldanak; gond csak akkor van, ha a környék senki földjévé válik, és idővel készleteink is elfogynak. Akkor viszont tényleg menni kell, no de melyik irányba induljunk el?
Jöhetnek az ötletek. Te mennél vagy maradnál a seggeden? Mit és kit vinnél magaddal? Szólóban próbálkoznál vagy egy csapat tagjaként (amelynek ugye megvannak a maga előnyei és hátrányai egyaránt)? Merre indulnál el?
És persze a neccesebb kérdések: mit tennél, ha egy barátod vagy családtagod jönne szembe zombi-kiadásban? Vagy megharapnák egyik hozzátartozódat és a láthatóvá válnának a jelek? És mit tennél, ha téged harapnának meg, hm?