Miközben tömegek ereszkednek fél térdre egy mókás külsejű srác előtt, akinek belefolyt a kakaója a MacBookjába, és emberek milliói csak olyan underground zenét hajlandóak hallgatni, amelyből még nem készült .torrent végződésű fájl, az ezredforduló idején színre lépett Linkin Park rajongói lassan a társadalom kivetettjei lettek. A napokban Living Things című, ötödik nagylemezükkel jelentkező együttes az elmúlt bő évtizedben volt már minden, csak akasztott ember nem, és ezúttal sem elégedtek meg egy szimpla újrázással.

Miközben tömegek ereszkednek fél térdre egy mókás külsejű srác előtt, akinek belefolyt a kakaója a MacBookjába, és emberek milliói csak olyan  underground zenét hajlandóak hallgatni, amelyből még nem készült .torrent végződésű fájl, az ezredforduló idején színre lépett Linkin Park rajongói lassan a társadalom kivetettjei lettek. A napokban Living Things című, ötödik nagylemezükkel jelentkező együttes az elmúlt bő évtizedben volt már minden, csak akasztott ember nem, és ezúttal sem elégedtek meg egy szimpla újrázással.

A 2000-es Hybrid Theory című lemezzel köztudatba robbant banda úgy gyúrta össze  rapcore és nu metal elemekből álló muzsikáikat, hogy azokat a rádiók is hajlandóak voltak játszani, elég, ha csak az In The End sikerére gondolunk. A zöldfülű banda az elsöprő sikert látván hülye lett volna változtatni a recepten, három évvel később megjelentette Meteora címre hallgató második lemezét, amely szintén szépen teljesített, és nem egy, nem kettő, hanem jó néhány slágert szült. Érezvén, hogy ez a formula harmadik alkalommal már erejét vesztené, a srácok hol Jay-Z társaságában húzták az időt (Collision Course), hol pedig a banda mindenese, Mike Shinoda próbálta ki magát egy másik formáció élén (Fort Minor – The Rising Tied), de végül megszületett a harmadik nagylemez is. A 2007-es Minutes to Midnight rengeteg rajongónál kiverte a biztosítékot, de legalább ennyinél nyitott meg addig zárt ajtókat. Hogy azóta milliók átkozzák és áldják a megjelenés napját, egyetlen embernek köszönhető, az pedig Rick Rubin. A már megjelenésre is különc sikergyáros producer Mike Shinodával karöltve tolta ki a korlátokat, és azóta a csapat minden újabb megmozdulással elhagyja a biztonsági zónát – mindig új irányba.

Ugyan én a Meteorával ismertem meg a csapatot, igazán a Minutes to Midnight volt az, ami miatt azóta is bérelt helyük van a polcomon. Igaz, a 2010-ben megjelent, óriási port kavart A Thousand Suns első (és második) körben még nálam is kiverte a biztosítékot, és ennek nyomát az internet, és egy régebbi blog a mai napig őrzik. Talán pont ettől olyan különleges, hogy azóta a kérdéses lemez a kedvencemmé lépett elő, olyannyira, hogy a viszonylagos kritikai kudarc miatt hátraarcot dobó banda valószínűleg sosem fog újra a fülemnek annyira kedves lemezzel jelentkezni. A napokban megjelent Living Things ezzel együtt nem nyúl vissza a gyökerekhez, nem idézi meg erőltetetten az első két lemezt, amire annyira vágynak rajongók milliói, helyette egy kicsit merít minden eddigiből, és ennek eredménye egy bő fél órás adrenalinbomba, amely helyenként talán megengedi, hogy levegőt vegyél.

A lemez előfutáraként funkcionáló Burn it Down, és az azt követően napvilágot látott Lies Greed Misery tökéletesen előrevetítették, mire számíthat a hallgatóság. Terpeszállós rockzene hangsúlyos gitárral, fülrepesztő dobokkal, töménytelen elektronikával és effekttel. A 12 dalos lemez nagy részében erőteljes tempót diktál, ebben mindenképpen megidézi a debütáló lemezeket, de nem szégyell néha megállni, és eljátszani lágyabb dallamokkal is. Koncepció ezúttal nincs, a koncerteken várhatóan öngyújtógyilkos Castle of Glass után például az a Victimized következik, melynek bő másfél perce alatt atomjaira hullik az egészséges emberi agy, de éles váltások a dalok közben is előfordulnak.

A fújolók kedvenc rigmusai (lagymatag, populáris, mainstream) ezúttal is legfeljebb egy-egy dalra kivetítve állják meg a helyüket, némi erőltetés után. A Living Things az eddigi visszajelzések alapján hatalmas siker, remekül fogy, vezeti a listákat, a rajongók és a kritikusok is jobbára szeretik, a videónapló követői pedig azt is tudják, hogy e mögött elképesztő munka van. Sablon, de tény, hogy aki eddig nem szerette, nem most fogja megszeretni őket, aki eddig szerette, nem most fog tőlük elpártolni. Kevésbé tabudöntögető és merész vállalkozás, mint az A Thousand Suns, de talán a publikum nem is volt még felkészülve egy újabb ekkora váltásra. A Living Things egy kicsit hasonlít az eddigi négy lemezre, de leginkább egy ötödik, önálló darabra, melyben minden rajongó talál magának valami szerethetőt.