aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kifejtő: prometheus - blöff, blaszfémia vagy blade runner minőség? Zalaba_Ferenc
2012. június 08. 12:21:18

Kategória: 415 komment

Még csak néhány napja repült be a Prometheus a mozikba, de a világ filmrajongóit máris két táborra szakította, a köztük lévő csatatéren pedig olyan durva háború dúl, amelyre azóta nem volt példa, hogy Ani testében nyüzsögni kezdtek a midikloriánok. Az egyik fél szerint Ridley Scott olyan sci-fit alkotott, amire eonok óta nem volt példa: egy elgondolkodtató, nagyszabású mozit, egy intelligens látványfilmet, és a "látvány" tényezővel a másik tábor sem vitatkozik, szerintük viszont nem tartalmaz szubsztanciát, illetve ha mégis, hát az hamar eloszlik.

Isten ments, hogy meggyőzzem őket ennek ellenkezőjéről, mert köd az tényleg van a filmben, és igazából egyéni megközelítés kérdése, hogy ebben ki milyen formát vél felfedezni. Elmondom hát, hogy én mit és hogy láttam az egészet.

Az írás spoileres. Elolvasását csak annak ajánlom, aki már látta a filmet. A kommentek szintén spoileresek lesznek.

Először egy kis történelem: a film Alien-projektként indult. Ridley Scott már sok-sok évvel ezelőtt leült James Cameronnal, hogy arról diskuráljanak, miként tudnák kitágítani az Alien univerzumot. Szóba került a folytatás ötlete (Alien 5), amelyben talán még Sigourney Weavernek is lett volna helye, de sokan (így én is) úgy vélik, hogy az ő szerepeltetése már a negyedik részben is izzadságszagú volt, ezért ezt az ötletet gyorsan elvetették. Mint néhány friss interjújából kiderült, Scottot leginkább az első részben vendégszereplő Space Jockey kiléte érdekelte, amelyről valamennyi folytatás elfeledkezett (most az ilyen-olyan minőségű könyvekben, képregényekben történő szerepeltetését hagyjuk), de mégis olyan enigma maradt, akinek vagy aminek kilétéről a mai napig folynak a viták. Mivel ő volt az Alien-univerzum alfája, ezért kézenfekvő volt, hogy egy előzményfilm keretében történjen a nagy leleplezés. Ez a film először egy Alien-prequelként fogant meg: egy olyan (egy vagy két részből) álló filmként, amelyben a Space Jockey mellett a címszereplő is állandó tényező. A forgatókönyv első változata - melyet Jon Spaihts követett el - ezt a nyomvonalat követte, de Scott figyelme egyre inkább elterelődött a péniszfejűről, és mikor Damon Lindelof bejött a képbe, már teljesen margóra szorult, míg a Space Jockey szerepe nem csupán narratív szempontból nőtt meg, hanem általa az egész emberi univerzum új értelmet nyert. Ketten együtt úgy szőtték tovább a sztorit, hogy az végül műfaji váltáshoz vezetett.

INNENTŐL KEZDVE TÉNYLEG CSAK AZ OLVASSON TOVÁBB, AKI MÁR LÁTTA A FILMET!

Ugyanis míg az Alien egy horrorfilm sci-fi elemekkel, addig a Prometheus sci-fi horrorelemekkel. És én ennek mérhetetlenül örülök. Scott nagy kérdéseket, fajsúlyos témákat ígért, és ettől rendesen össze is futott a nyál a számban, s remélhetőleg ezzel a legtöbb filmrajongó így volt. Aztán az első odaszabós előzetes után jött néhány nem annyira jól sikerült darab ("kobragiliszta?! na ne bassz már!"), majd elkezdtek befutni az első visszajelzések, mi szerint a Prometheus megint csak egy űrhorror, amiben sokkal többet rizsáznak, mint kéne. Szóval én is kezdtem hűteni a lelkesedésemet, hisz végtére is a Damon Lindelof által elkövetett Lost nem tartozik a kedvenc matériáim közé (továbbá a Cowboys & Aliens is csak egy jó ötletet tudott felmutatni, az is hozott volt), és mindig sírhatnékom támad, ha felidézem a The Darkest Hourt, melynek szkriptje viszont Jon Spaihts érdeme.

Ehhez képest a film már az első perceiben benyelt. Az én koromban erre már nem minden nap adódik példa: sablonoktól, panelektől hamar elmegy a kedvem, és szerte-szétfut a figyelmem, itt viszont egy humanoid jelegű teremtményt láttam, aki nem csupán magasztos megjelenésének hála volt istenszerű: épp életet teremtett a Földön, és eme szülés nem egyszerűen fájdalmas volt, de az életébe került. Az Építészek - ahogy a filmben nevezik - elültették magjukat a bolygónkon, ám az életteremtés nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezték, ugyanis kétezer évvel ezelőtt történt valami, melynek hatására úgy döntöttek, hogy eltörlik az életet a Földön. Épp kKétezer évvel ezelőtt született meg egy olyan vallás, amely azóta uralkodóvá vált, és amely minden megválaszolatlan kérdést leegyszerűsített a következőre: kik vagyunk és ki teremtett minket? Miután ezt a kérdést a középkorban sikerült erőszakkal beletáplálni az emberekbe, megindulhatott a válaszkeresés, ezzel együtt a tudomány felfejlődése is, amely ugyan magát a kérdést is megkérdőjelezte, de a válaszkeresés kényszerét nem. Az ember elkezdett felfelé, az űrbe kacsingatni, és az Építészek tudták, hogy előbb vagy utóbb megtörténik az a találkozás, amely az ember természetéből adódóan a végüket jelentené.

Elindult hát a kiirtás projekt, csakhogy mielőtt ez szárba szökhetett volna, az LV-223-as planétán - amely ugyebár csak egy kihelyezett telep, egy katonai kutatóbázis volt, és amely még csak véletlenül sem egyezik meg az LV-426-tal, ahol az Alien és az Aliens játszódik -, tragédia történt, amely egyet kivéve minden Építész életét kioltotta. A Prometheus kutatócsoportja egyrészt eme tragédiát rekonstruálja a David által beindított "biztonsági kamera" felvételeiből, valamint a helyszínen talált leletekből, másrészt megismerkedik azokkal a tömegpusztító biológiai fegyvereket, melyeket nekünk szántak.

Az Alien is egy ilyen, ám a Prometheus tégelyei egy olyan szerves anyagot őriztek, melyek a földben alvó gilisztákkal kölcsönhatásba lépve létrehozták az "űrkobrát", amely a férfiakra parazitaként tapadva kvázi terminátorokat faragott, melyek férfitársaikat megölték, a nőket pedig valószínűleg erőszakos megtermékenyítették volna azzal a parazitával, amely Elizabeth Shaw-ban is ott pihent, és amelyb később egy gigantikus arctámadóvá fejlődött ki: ez a lény egy újabb hordozótesten keresztül jutott el evolúciójának csúcsára, az Alienhez. Körülményes? A földi evolúció ennél milliárdszor bonyolultabb és lassabb volt, ráadásul ez a kis biológiai roham már fejlődése során életbe lépteti tervét, amelynek célja minden más élet kiirtása.

Na most, a keresés során eljutunk a hibernált Építészhez, akinek esze ágában sincs kapcsolatot létesíteni velünk, hisz pont a legrosszabb rémálma valósul meg: nem a fajtársai ébresztik fel, hanem az a lény, melyet ki akart irtani, aki már képes volt mesterségesen reprodukálni magát, és még fegyvereket is hozott. Az Építész azonnal akcióba lép, ám csak a menekülési útvonalat tisztítja meg maga előtt: nem hinném, hogy a kétezer évvel ezelőtti küldetését folytatná - azt, ami a patkó alakú űrhajó, a Juggernaut fedélzeti számítógépbe volt táplálva, és amit a kutatócsoport is felismert. Az Építész simán csak el akart menekülni, és értesíteni fajtársait a veszélyről, különben nem csak a bázison lévő emberekkel végzett volna, de az alig pár száz méterre állomásozó Prometheust is megsemmisítette volna. Viszont a kutatócsoportban az a teljesen érthető félsz élt, hogy a Föld felé veszi az irányt, és ez eredményezte azt a bizonyos öngyilkos akciót, amelyre Shaw nem fél perc alatt beszélte rá Janeket, hisz már egy korábbi jelenetben kiderült, hogy állnak hozzá mindketten ahhoz az idegen anyaghoz, amely pikk-pakk kiirtotta a legénység nagyobbik hányadát: semmiképp sem engedik, hogy ebből az idegen anyagból bármi is visszajusson a Földre.

Én ezzel lezártnak tekintem az Építész kérdést (további felfedezésekre majd a folytatásokban kerülhet sor, melyek elkészítéséhez jelenleg annyira nem ragaszkodom).

És hogy a kutatócsoport tagjait milyen kérdések, szándékok hajtják? Elizabeth Shaw látni akarja azt a lényt, amely fiatalon elvette tőle az anyját, és annak lehetőségét, hogy utódot hozzon a világra, ám amikor szembesül annak halandóságával (meg azzal, hogy miféle kegyetlen "gyermekáldásban" tudja részesíteni), rájön, hogy nem az Építész az ő igazi istene, ezért is esedezik Isten bocsánatáért a film végén. A hajón utazó, kvázi halott Weyland is a teremtőt akarja látni - az ő legnagyobb riválisát, hisz a terraformálás és robotgyártás révén ő maga is félig-meddig istenné vált, csupán egy dologgal nem tudott megbirkózni, ez pedig a halandóság. Nos, rá is csalódás vár.

Felvetődhet még a kérdés, hogy milyen viszony van Vickers (Weyland lánya), David (az andorid) és Weyland között. Elterjedt egy olyan vélekedés, mi szerint Vickers maga is android, hisz embertelenül gyönyörű, kérlelhetetlen és még ugyanolyan göncöket is visel, mint David, de ebben inkább azt az álláspontot osztom, hogy Vickers azért gyűlöli apját, azért ilyen hideg és számító, mert Weyland mindig is fiút szeretett volna, és egy androidot szemlátomást jobban szeret, mint őt. Amint Weyland meghal, úgy Vickers veszi át a helyét. David viszont nem ezért nem tagadja meg tőle az engedelmességet, hisz egy robot ilyen tekintetben nem lehet számító, sokkal inkább azért, mert Vickers jelenlétével és Weyland kvázi titokban tartásával az előbbi veszélyeztetheti a küldetést, amelynek végrehajtásában a legénység feláldozható - és ezt már az Alien óta tudjuk.

S ha már szóba jött az Alien: nem a stúdió, hanem sokkal inkább a sajtó ludas abban, hogy a Prometheust Alien-filmként promótálták. Míg az Empire borítójának fejlécben hirdeti azt, hogy "Az új Alien! Az új Ripley!", addig a Foxnak a stúdiófeje döntött úgy, hogy "Alien Begins" vagy bármi hasonló helyett simán csak Prometheusra keresztelik a filmet, hogy ezáltal is elvonatkoztassanak az Alien kánontól. Természetesen van kötődés (ami érthető, hisz a rajongókat egy-két kikacsintással - pl. a filmvégi kameóval - be kell csalogatni, ki kell elégíteni őket, mert ez pénzt hoz, és ez egy stúdiófilm esetében létkérdés), vannak utalások az Alien-filmekre, hisz egy univerzumról beszélünk, de a Prometheus más műfajt, más stílust képvisel; egy "different beast", egy sci-fi horrorlemekkel.

Ti hogy látjátok?

Címkék

horror spoiler robot alien sci fi charlize theron ridley scott guy pearce idris elba michael fassbender noomi rapace prometheus religious velemegy

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr534769570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_97684 2012.06.12. 08:27:13

312: Másrészt azért mert hivatalosan (WTF?!) is alapkő lesz, még lehet majd utálni.

Ismeretlen_97684 2012.06.12. 08:43:38

314: Ezzel megint csak önellentmondásba kerül a film: azt állítják, hogy az emberek és a teremtők DNS-e 100%-ig megegyezik. Akkor hogyan hathat ugyanaz az anyag ennyire eltérően a két fajnál?

Ismeretlen_1068 2012.06.12. 08:50:02

317: Ez egy rajongói kép, melyen a második ábra hibás, ugyanis a zombihoz kell a kukac is.

Ismeretlen_97684 2012.06.12. 08:54:58

318: ettől még a kérdés áll...

Ismeretlen_1068 2012.06.12. 08:56:47

319: Meg a válasz is. :)

Ismeretlen_600274 2012.06.12. 09:16:05

Ahogy a hozzászólásokat elnézem, a rajongói tábor tényleg egyre inkább kezd szektás formációt ölteni. Csak idő kérdése, hogy megjelenjenek a reptereken leborotvált fejjel, fehérre meszelve Prometheusos brosúrákat osztogatva. :)

Ismeretlen_45995 2012.06.12. 09:31:25

Ahogy a hozzászólásokat elnézem, az ellenzői tábor tényleg egyre inkább kezd szektás formációt ölteni. Csak idő kérdése, hogy megjelenjenek a reptereken leborotvált fejjel, fehérre meszelve Prometheus ellenes brosúrákat osztogatva. :)

Ismeretlen_698494 2012.06.12. 09:32:26

317: Ez a dns-es dolog nem egyszer ki lett tárgyalva, hogy nem 100%os egyezés van.

Ismeretlen_1068 2012.06.12. 09:33:41

Hát a hozzászólások fele az egyik, a másik pedig a másik tábortól jön.

Ismeretlen_97684 2012.06.12. 09:36:52

323: Ott villog Noomi kezében a 100%-felirat és még 3-szor el is mondja.

Ismeretlen_600274 2012.06.12. 09:47:02

322. Akarsz te is jönni? :)

Ismeretlen_45995 2012.06.12. 09:48:55

326: szarul állna a tar frizura, ha nem követelmény, még tárgyalhatunk :) (a "tar frizura" kifejezés nem oximoron?)

Ismeretlen_600274 2012.06.12. 09:56:53

327. Semmi gond, a legutóbbi gyűlésen kitaláltuk, hogy bőrsapkát, vagy a szegényebb tagok kotont húzhatnak a fejükre. :)

Ismeretlen_698494 2012.06.12. 10:00:49

325: Ha nem ezen a fórumon volt, akkor bocsesz, de valaki szépen leírta, hogy ugye 100%os dns egyezés csak egyeden belül lehet. A csimpánzé az emberével mondjuk 95% stb. Ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, hogy az adott dns emberé-e bizonyos "szekvenciáknak" kell egyezni. Ítt nyilvánvalóan erről van szó.

Ismeretlen_1068 2012.06.12. 10:20:32

Elgondolkodtató az is, hogy 100% DNS-egyezés mellett mégsem néznek ki úgy, mint mi. Mi lehet ennek az oka? Valószínűleg az, hogy egyrészt más körülmények között fejlődtek, mint mi (egy teljesen más csillagrendszerben, amely ezerféle változót hordozhat magában a gravitációtól kezdve a flórán és faunán át), továbbá ki tudja, hány ezer vagy millió évvel járnak előttünk a fejlődésben. Nincs azzal semmi gond, hogy az általuk kifejlesztett szmötyi másképp reagál rájuk, mint ránk.

Ismeretlen_104405 2012.06.12. 10:30:16

311: Jó cikk. It’s hard to not watch “Prometheus” and spend 60 percent of the film’s runtime thinking, “Please put your helmet and/or mask back on.” This. :)

Ismeretlen_97684 2012.06.12. 10:36:37

330: "100% DNS-egyezés mellett mégsem néznek ki úgy, mint mi. Mi lehet ennek az oka?" - az, hogy Lindelof megbukott biológiából. Ez ugyanis lehetetlen. Ha találsz valakit, akinek a DNS-e 100%-ig megegyezik a tiéddel, akkor az utolsó anyajegyig egyformán fogtok kinézni. 329: Akkor ezt kell mondani a filmben. Két félmondattal több és máris nem orbitális baromság (csak kicsi)

Ismeretlen_1068 2012.06.12. 10:57:24

332: Gondolod? http://ask.yahoo.com/20010213.html

Ismeretlen_698494 2012.06.12. 11:10:51

332: De akkor egy adott ember dns-ével hasonlították volna össze. Azt mondja, hogy egyezik a miénkkel, tehát az emberekével. Igen fogalmazhattak volna pontosabban, újabb lehetőség a cincálásra.

Ismeretlen_97684 2012.06.12. 11:12:52

333: És akkor két ennek ellentmondó kutatás: http://www.hazipatika.com/eletmod/tudomanyos_erdekessegek/cikkek/nem_is_olyan_egyformak_az_egypeteju_ikrek/20080305095605 http://www.origo.hu/tudomany/20100923-epitwin-ikervizsgalat-epigenetika-a-legnagyobb-eddigi-kutatas-a-metilacios-mintazatok.html Ekkora eltérés, ami a filmben van egyébként ettől függetlenül is lehetetlen. És hogy mekkora tudományos analfabéták írták a könyvet, arra egy jó példa: "Prometheus goes 35 light yrs into space, but CharlizeTheron gaffes "We're a half billion miles from Earth"- just past Jupiter"

Ismeretlen_698494 2012.06.12. 11:26:07

335: Ez amúgy hol van a filmben? A mozis felvételt nem akarom végignézni csak beletekergettem, de nem találtam.

Ismeretlen_176329 2012.06.12. 11:37:09

335: A film elején valami n x 10^14 km-t írnak a hajó Földtől való távolságára, ami n x 10 fényév. Az n pontos értékére nem emlékszem, de valami camos szutyokból biztos lehet screenshotot csinálni.

Ismeretlen_140561 2012.06.12. 11:52:02

Beszéltek a Weyland mit keresett a hajón témáról. Nos Weyland nem titkoltan a halhatatlanságra vágyott és bár úgy mutatta be magát a holo vetítőn, hogy már mire ők látják az adást, ő halott lesz (höhö, ki olvasta az Alapítványt? abban is van ilyen), de később mégis visszatér az élők közé. Ez valahol egy feltámadás jelenet, ha úgy tetszik a halhatatlanságot gyakorolta azzal, hogy Jézust majmolja. Csak éppen ráfarag a végén.

Ismeretlen_176329 2012.06.12. 11:56:52

338: "ki olvasta az Alapítványt?" Én igen, vagy 20-szor már. Nagyon-nagyon remélem, hogy soha nem fognak filmet csinálni belőle.

Ismeretlen_97684 2012.06.12. 12:00:40

337: 3.27*10^14 km 336: pontosan nem emlékszem, hol mondja, ha lesz időm,megnézem.

Ismeretlen_176329 2012.06.12. 12:08:36

340: Az 34,56 fényév. Nem nagyon értettem, hogy miért km-ben kellett oda írni.

Ismeretlen_176329 2012.06.12. 12:17:42

339: OFF Jézusmáriaszentjózsef, most olvastam, hogy 2009-ben a Columbia/Sony megvette a trilógia megfilmesítési jogát, és Emmerich-et szerződtették rendezőnek! /o\ Felhagytam minden reménnyel. /OFF

Ismeretlen_104405 2012.06.12. 12:24:38

342: "Felhagytam minden reménnyel." Üdv a klubban.

Ismeretlen_1068 2012.06.12. 12:40:22

335: Én hülye vagyok a biológiához, lehet, hogy tényleg zöldség az egész DNS-stuff, viszont ha már kukázunk, akkor szerintem kukázzuk ki az összes Alien-filmet, mert hát a fizikához is hülye vagyok, de annyit azért konyítok hozzá, hogy centrifugális erő nélkül nem lehet gravitációt szimulálni az űrben, ahol egyébként se terjed a hang. Legalábbis azt hiszem.

Ismeretlen_1068 2012.06.12. 12:41:59

342: Gyakrabban kéne olvasnod minket. :) Alapítvány-témában már kétszer is anyáztunk: http://aeonflux.freeblog.hu/tags/foundation/

Ismeretlen_97684 2012.06.12. 12:53:33

344: Igen, de az Alien lényegét nem érinti, hogy van-e gravitáció, vagy hogy terjed-e a hang. A Prometheus viszont összedől ezen a DNS-dolgon. Erre épül a film.

Ismeretlen_1068 2012.06.12. 12:59:46

346: Hát nekem az üzenet így is átjött, ha akkurátus biológiailag, ha nem.

Ismeretlen_45995 2012.06.12. 13:12:29

346-347. A DNS kérdésben én is vak vagyok, de tudtommal ez csak az örökítésért felelős, magyarán azért, hogy ember szülők gyermekei emberek legyenek, és ne kockásfülű nyulak. 100% megegyezés nem létezik, még az ikrek is különböznek, viszont minden ember 99.99%-ban megegyezik. Mégis elég változatos a megjelenésünk. Így okosabb lett volna (és megállná a helyét?), ha 99.99 vagy 99.98%-ról papol Shaw, és a számot Lindelof nem áldozta volna fel a hatásvadászat oltárán. Lényeg, hogy az üzenetet nem csorbítja a tény, és a nagyarányú DNS hasonlóság nem jelenti azt, hogy nem reagálhatunk másképp bizonyos anyagokra, vírusokra, stb. Mert akárhogy is van, mégsem halt bele mindenki a pestisbe, aki megfertőződött, de az influenza és más betegségek sem ugyanúgy bánnak el mindenkivel. Ugyanis nemcsak öröklött tulajdonságaink vannak, ezt ne feledjük el.

Ismeretlen_176329 2012.06.12. 13:26:02

348: Igen, nyilván az úgy szerencsésebb lett volna, ha olyasmire jutnak, hogy a DNS-ük megdöbbentően hasonlít a miénkre, vagy ilyesmi. Talán abból indultak ki, hogy ezt úgysem értené Average Sixpack Joe, és hatásosabb, ha egy gagyi diagramot mutogatnak, aminek az alján az villog, hogy 100%. Pedig ez így tényleg nagyon facepalm-kategóriás, és érthető a közfelháborodás.

Ismeretlen_176329 2012.06.12. 13:31:21

345: Pedig a te blogod a legolvasottabb az RSS-olvasómban, de ez az információ valamiért vakfoltra került nálam. Boldogabb is voltam úgy. :) Az Ender's game-nek is nagyon szurkoltam, hogy soha ne kerüljön vászonra, de úgy tűnik, hiába.

kukulkan 2012.06.12. 17:14:35

Még anno az Alien kapcsán két fő kérdés merült fel bennem. Ki vagy mi lehetett az a rejtélyes, "elefántfejű" óriás idegen lény, akinek/aminek a csontvázát lyukkal a mellkasán megtalálják a lezuhant hajóban és honnan származnak a xenomorfok, amiket később Ash már-már csodálattal eltelt hangon mint tökéletes, már-már elpusztíthatatlan organizmusként jellemez. Itt a Prometheusban kvázi mindkettőre választ kapunk, de ahogy valaki korábban kissé vulgárisan, de nagyon találóan megfogalmazta, ezekkel a film totálisan "seggbe kúrta az Alien-mitológiát". Misztikus idegenek helyett kaptunk ember-tervező és egyszersmind teljesen emberszerű "albínó űrnácikat" a miénkkel 100%-ig (lol) megegyező DNS-el, akiknek csak a védőszkafandere a csontvázszerű külső (omg), a tökéletes organizmusok meg "gumibogyószörpből" evolválódtak B-filmekből szalasztott, elcseszett átmeneti alakok révén egy fiaskó eredményeként. Szuper. Akkor már inkább maradt volna a misztikum ködében a két faj eredete. Innentől akkor már úgy vagyok én is, mint sokan az AvP filmekkel, hogy legközelebb ha majd újranézem az Alien-filmeket, próbálom elfelejteni, hogy elviekben a Prometheus is a mitológia része volna. :(

Ismeretlen_97684 2012.06.12. 17:44:54

Komment-rekord megvan-e? :D

Ismeretlen_97684 2012.06.12. 17:58:13

351: a Space Jockey-ből Space Joke lett :D

Ismeretlen_1068 2012.06.12. 19:35:09

Íme egy megoldás a DNS-problémára (nem a sajátom): "A DNS lánc egyéni, mint az ujjlenyomat. Ezért alkalmas biztonsági ellenőrzésre is. Azonban léteznek törzsláncok amik megegyeznek a fajok között, a kérdés az hogy milyen mélységig mérték az egyezést. 100%-os egyezést kapsz a macska DNS-ével is, ha mondjuk csak az oxigén-nitrogén belélegzésre alkalmas szervekért felelős láncok jelenlétének a mintáját veted össze. Ha mélyebbre mész akkor lassan feltűnnek a különbségek és megjelennek a macskatüdőre jellemző eltérések. Tehát lehet 100% egyezés az Építész és a mi emberi törzsláncunk között, de nem tudjuk hogy a vizsgálat milyen mélységig hatolt."

Ismeretlen_97684 2012.06.12. 20:01:00

354: Tehát, ha Dr. Shaw egy macskát talált volna a bolygón, akkor levonja a csodálatos következtetést: az embert a macska teremtette. Ebből csak az következik, hogy ezek a lények beillenek a földi bioszférába, evolúciós láncba, de hogy az ember tőlük származna, az semmiképp.

Ismeretlen_1068 2012.06.12. 20:16:38

355: Továbbra is tapogatózom, de lehet, hogy az öröklődéssel kapcsolatos láncolatokat vizsgálták.

Ismeretlen_698494 2012.06.12. 20:19:12

355: Nem hiszem el, hogy ennyire nem érthető.

batboy 2012.06.12. 20:36:39

355. azt hogy tőlük származunk, azt már Shaw hite mondatja, amit a DNS egyezésbe lát be. amúgy közel járhat az igazsághoz, pedig nem is látta a film intróját.

Ismeretlen_139112 2012.06.13. 00:05:36

A film intrójáról maga Scott mondta, hogy az nem feltétlenül a Föld, akárhol lehet és akármikor. Ha csak a képi világot nézed, akkor meg nagyon hasonlít a későbbi holdra, az LV-223-ra - ugyanúgy Izlandon forgatott légi felvételeket használnak a Prometheus leszállása közben a tájképekhez. Shaw elmélete egy dolog, de legalább ennyire valószínű magyarázat az is, hogy nem az Engineerek teremtették az életet nálunk, hanem ugyanaz a még felsőbb hatalom, ami őket is. Ez illene az emberek-titánok-istenek láncolatba is, amelynek ugye ekkor a harmadik tagja egyelőre ismeretlen (de lehet hogy az övék volt a cséeszalj... bár annak szerintem más az értelme)

jenő 2012.06.13. 04:16:57

És a legnagyobb magyar DJ is kommentelt!

Ismeretlen_1068 2012.06.13. 06:58:57

DJ Jenő személyesen, vagy kire gondolsz?

Ismeretlen_1068 2012.06.13. 07:00:36

359: Szerintem Scott kijelentése inkább arra vonatkozott, hogy az Építészek nem csak nálunk teremtettek életet - mi csak egy voltunk a sok közül.

Ismeretlen_139112 2012.06.13. 11:25:25

Cikk az effektekről http://www.fxguide.com/featured/prometheus-rebuilding-hallowed-vfx-space/

Ismeretlen_184789 2012.06.13. 17:58:33

Prometheus – IMAX 3D Egy kétségtelenül látványos, vizualitásában igényes sci-fi lett a várva várt Prometheus, amely bár kapcsolódik a 1979-es filmhez, de semmiképpen sem annak közvetlen előzményfilmje. Már most a bemutató hetében nagy viták dúlnak, értelmezések sokasága olvasható magyar és angol nyelven szerte az interneten. Jól látszik, két táborra oszlanak a nézők, az egyik oldal szerint szenzációs film lett, amely 2001 szintű filozófiai magasságokat is karcol, a másik oldal szerint viszont kidolgozatlan, méltatlan és nem ad megfelelő válaszokat, tehát legjobb esetben is egy torzó, amelyet még fog követni legalább egy, de valószínűleg kettő folytatás is, így trilógiába foglalva Scott (teremtés) vízióját – nekem nem lenne ellenemre. Azt gondolom mindkettő félnek van bőven igazsága, de azt mindenképpen fontos és elismerendő, hogy mekkora mennyiségű magyarázat, értelmezés (egyes oldalakon értékes és tartalmas védőbeszéd) és vita alakult ki a film kapcsán. Ez már önmagában jelzi a film jelenlegi súlyát s hatását (ami abból is következik, hogy a közönség iszonyatosan kiéhezett az Alien filmekre, tágabban pedig a minőségi és filozofikus sci-fi műfajra), azt meg majd az idő eldönti, hogy mennyire lesz értékes vagy sem – ehhez kell egy vagy másfél évtized legalább. A film lélegzetelállítóan kezdődik, gyönyörű képek és ehhez remekül illeszkedő zene, amelyek ember egy előtti planéta felszínét idézik. Majd következik az első meglepetés, már az első percekben megpillantjuk a „mérnököt” teljes fizikai valójában. Be kell, valljam hihetetlen furcsa volt látni egy ilyen lényt ebben a filmben - és ennyire korán a játékidő szempontjából - olyan ornátusban, amely inkább az elmúlt évek fantasy világát idézi. Ám ami ezután jön talán az egyik legfontosabb momentuma és mondanivalója a filmnek, és ebben az a külön öröm hogy itt az egyik legdominánsabb a 3D hatás is. Nem tudom, hogy egyedül vagyok e vele, de azt is igencsak nagyvonalúnak tartom, hogy néhány barlang rajz (amelyek megjelenítése és felfedezése finoman szólva sem nagystílű, vagy letaglózó) elég alapot nyújt ahhoz, hogy olyan következtetéseket vonjanak le tudós emberek, mint amiket a filmben levonnak, egy mecénás pedig utolsó napjait és nem keveset a vagyonából (életművéből) pont erre a pár szerény rajzra alapozva áldozzon fel… Ezt egy látványban és történésekben is visszafogottabb egység követ, amely nem kellően titokzatos és finoman szólva is zökkenő és így izgalommentes is. A feszültségkeltéssel és a suspense tekintetében amúgy csalódást okoz a film – ez alól igazán egy jelenet, az önműtéses kivétel, amely a teljes játékidőt tekintve a film egyik legerősebb néhány perce, még úgy is, hogy egyértelműen koppintja az Aliens első álom jelentének egy-két mozzanatát – talán ebben a tekintetben hagyja ki a legnagyobb ziccereket a film. Szintén elmulasztott lehetőségnek tekintem a space jockey figura holmi sisakká vagy szkafanderré való devalválását is. A mérnökök megjelenítése pedig finoman szólva sem különleges, a film védelmezői persze itt úgy érvelnek, hogy „de hát az embert saját képükre teremtették, mégis milyen legyen egy mérnők külseje ?” A válaszra én most nem vállalkozom (szerintem adva volt a válasz), mert ez azon kreatív munkatársak dolga, akik vagyonokat keresnek hozzám képest egy-egy stúdió alkalmazásában. Az biztos, hogy egy izmos albínó minden csak nem különleges, és nem felettébb kreatív vagy újszerű megoldás egy sci-fiben. Ugyancsak méretes lyukként tátong a filmben az is, hogy telepbolygón végzett kísérletek konkrétan miképpen vezettek az Alienek kifejlődéséhez, ha már motívumként megjelenik az Alien a „piramison” belül. Hiányosság az is, hogy nem tudjuk meg, hogy hol siklott félre a kísérletük, mi az a konkrét esemény, ami után futottak a vetítésben és többen meg is haltak – nem is akárhogyan, mert ez szintén összefüggésbe hozható az Alienekkel. Ha a film csak részben lett volna ebben a tekintetben részletgazdagabb és igényesebb iszonyat mennyi hasznos, érdekfeszítő és izgalmas szekvencia születhetett volna még, mondjuk a családi vagy éppen a szintén kellemetlenül olcsó és oda nem illő űr-punk-zombi vonal kárára. Fentebb említem a vetítéses jelenetet, de lehetne citálni a mérnökök hajójának menüjét vagy csillagtérképét is, ezek a film egyik legsikerültebb pillanatai és amelyek kétségtelenül káprázatosak főleg nagy vászon vagy egy jobb képernyőn nézve. Különösen eltalált az a jelent amikor David maga kísérletezik majd elámul (már amennyire ő el tud) a rendszer vizualitásáról – más kérés hogy nem az első eset ahol ilyet látunk, gondoljuk csak a Gömb című film egyik nagyon hasonló 3D-s hajónaplójának megjelenésére. Az idei év egyik legkínosabb önfeláldozásos (szerintem a Függetlenség Napja óta nem láttunk ennyire zsenánsat) jelenetével is sajnos a Prometheus rendelkezik – és az sem menti meg vagy magyarázza ezt a filmben, hogy korábban egy rövid beszélgetésben megismerjük a kapitány véleményét a kérdésről. A Prometheus kiemelkedően legjobb színészi alakítását Davidként Michael Fassbender nyújtja Az android figura lehet hálás és hálátlan szerep is, de ebben az esetben az írók és a színész is jó arányokkal dolgozott. Külön meg kell jegyezni, hogy mennyire telitalálat az android kinézete, a talpától a hajáig, ehhez persze remek anatómia alapot jelentett az ír-német színész külseje is. Fassbendergen kívül viszont elég kidolgozatlanok a karakterek – igen ez az egyik legjogosabb kritika, ami a filmet érheti szerintem. Guy Pearce megjelenése az öreg Peter Weylandként a vetítésen még úgy ahogy elment –szerintem ott sem kellett volna ilyen közelről megmutatni, az ennyire agg maszkok inkább megmosolyogtatóak mint komolyan vehetőek. Arról nem is beszélve a valós fizikai feltűnése pedig inkább hátrányára vált a filmnek, mint sem előnyére. Pedig Guy Pearce állítólag nem keveset dolgozott a figura megjelenítésen, többek között úgy készült a szerepre, hogy öregembereket, illetve azok mozgását figyelte London szerte. Annak pedig oka kell legyen, hogy nem egy alapból öreg színészt alkalmaztak, hanem inkább Pearce-t maszkírozták órákig egy-egy felvétel előtt. Némileg csalódást okozott Noomi Rapace, a figurája kicsit hasonlatos az 97-es Kapcsolat című film Jodie Foster Eleanor Arroway karakteréhez – korán elvesztett szülő, teremtés, Isten, hit, vallás, kereszténység, szerelmi viszony egy férfi mellékszereplővel – de közel sem tudunk annyira azonosulni vele, hisz nincs olyan mértékben kibontva a filmben, az viszont dicséretes, hogy nem a rendező kért tőle túl sok post-Ripley attitűdöt. Az egész filmben egyébként két amolyan igazi Ripley esszencia vagy minta volt (van egy harmadik is de az inkább szimpla másolás, ismétlés) amelyet nő jelenített meg, az első Vickers „fekvőtámaszt nyomok kemény csaj vagyok és tudom mikor mit kell tenni” húzása, illetve Rapace figurájának önmegműtése. Charlize Theron mint Meredith Vickers méltatlanul keveset szerepel a filmben, vélhetően sok kivágott jelenete van, az által hogy ennyire keveset látunk belőle, nem is ülnek úgy a keménykedései és csupán egy „beállítás remakenek” tűnik az is mikor érzelemmentesen, keményen áll ellen a megfertőzött Holloway hajóra visszatéréséhez. A filmhez használt vírus kampány külön elemzést érdemelne, a három kisfilmből kettő erősre sikerült, én magam egy magasabb fokú kidolgozottság mellett, Weyland TED-es előadást használtam volna inkább a filmben karakterábrázolásnak és nem az aszott külsejű milliárdos későbbi váratlan megjelenését. A Prometheus egy kidolgozottabb háttértörténettel és karakterekkel lehetett volna egy kvázi újkori Űrodüsszeia, tehát egy magával ragadó, elgondolkoztató intelligens és filozofikus sci-fi vízió melynek origójában nem az Alienek hanem az ember megteremtésének és elpusztításának kérdése áll. Ez azonban csak kismértékben sikerül Scottnak, de még így is az elmúlt évek egyik leglátványosabb, legjobban kivitelezett sci-fi blockbusterét hozta össze 2012 nyarára, egy filmet, amely viták és elemzések sokaságát indította el, és kvázi korridort nyitott egy nagyobb tágabb sci-fi világba, mely ugyanakkor nem független az Alien univerzumtól. Összességében - 10/7 Pár gondolat arra vonatkozóan (amelyek nem tekinthetőek a Prometheus közvetlen kritikájának), hogy miért távozhattak keserű szájízzel az előzményfilm pártolók – kicsit ebbe a szerepbe helyezkedve próbáltam összegyűjteni egy-két pontot: - Nem kaptunk pontos választ arra, hogy a LV-426-on lezuhant majd megtalált hajó előtörténete pontosan mi, hogy abban az esetben mi vezetett a lezuhanáshoz illetve hogyan került az mérnők testébe a később onnét kitörő Alien. Egyébként az ott megtalált space jockey feje, nem volt éppen sisak vagy szkafanderszerű, bár nem vagyok igazságügyi orvos szakértő;), de jól látszik a megtalálás közeli képein, hogy van szájnyílás, abban egy nyelvszerű testrész, arról nem is beszélve, hogy a szemek, illetve azok állapota sem egy sisak részeinek tűntek, inkább bomlott, szerves anyagnak. Amúgy annak a hajónak volt egy jelzése, amit először „hibásan” segélykérő jelnek (Ash), majd újra elemezve figyelmeztetésként konstatáltak (Ripley) - Amikor Kanék nem messze a Space Jockey-tól találnak egy vélhetően sav által kimart lyukat és lemásznak ezen keresztül egy óriási S alakú hangárban találják magukat. Ez méretéből kifolyólag nem lehet a mérnők hajójának (alsó) része, és ahhoz is túl nagynak tűnik, hogy valamilyen módon vontassa vagy összeköttetésben legyen utazás közben a vele. Tehet az a hangár vagy tároló már ott volt LV-426-on, és erre esett vagy szállt le a hajó. Így persze felmerül a kérdés, ki és milyen célból építette az a raktára ilyen méretben oda, ez is egy telep bolygó lenne, mint a LV-223. - Hová tarthatott az a hajó és kiknek szánhatta a jelzést a Space Jockey? A saját fajának vagy esetleg másoknak? - Miként lehetséges, hogy egy ilyen fejlett civilizáció nem vette ezt a jelet vagy nem tett semmit azzal a „fertőzött” hajóval – beleértve akár a megsemmisítést? - Hol van vagy mi lett azzal a királynővel, akinek látjuk a több száz lerakott tojását a megtalált hajó belsejében? Ezek nagy részére nyilván nem kapunk választ a BR kiadás bővített verziójában, én magam komolyab

Ismeretlen_45995 2012.06.14. 09:00:46

364: A Prometheus épp azért vált ki ekkora vitákat, mert "nem ad megfelelő válaszokat," és mert "torzó." Nem hinném, hogy jobb film lett volna, ha kiderül, mi siklott félre a kísérletek alatt (egyébként elárulom: az, hogy elszabadult a teremtmény). Személy szerint úgy vagyok vele, és erre már aeon is utalt a kritikájában, hogy a Prometheus meghagyja nekünk a felfedezés lehetőségét. Ha lennének konkrét válaszok, fele annyi izgalmat sem tartalmazna a sztori, mint így. Hitchcock talán megmondja, honnan jönnek a madarak? Nem. Hogy miért jönnek? Nem. Elvarrja a szálakat? Nem. Mégis: Jó film a madarak? Ugye... A válaszadásnál a kevesebb=több híve vagyok, a Hannibal Risingot is gyűlöltem, mert mindenre válaszolni akart (és őrületesen banálisan tette azt), ezzel pedig kiirtotta a karaktert körülvevő misztikumot, sejtelmességet, így a Hannibal filmek lényegét adó feszültséget is. Őszintén remélem, hogy az általad citált kérdésekre sosem kapunk film formájában választ. Ezért nem értem a suspense elmarasztalását sem, mert szerintem igenis színtiszta suspense helyzet köré épít Scott: van MacGuffin (fekete lötty), van Red Hering (expedíció), és a nézői többlettudás is megvan (egyszer úgyis jön az Alien). És minden feszültségkeltő motívum e köré csoportosul: Facehugger vs. Űrkobragilisztafallosz, lyukas koponyával heverő holttestek, hologramos menekülés. Mindenki tudja, mi lesz a vége, és nagyon is ezt várjuk.

Ismeretlen_139112 2012.06.14. 09:27:34

A fekete lötty nem MacGuffin, ugyanis aktív alakítója a történetnek. Az expedíció sem vörös hering, nem félrevezetésnek került a történetbe. A töblettudás a mostani nézők talán felét, ha érinti.

Ismeretlen_97684 2012.06.14. 09:55:48

365: szerintem az a baj, hogy a film azokra a kérdésekre ad (rossz) választ, amikre nem kéne, és azokat hagyja homályban, amik válaszért kiáltanak. A Prometheusban nincs egy belső logika, ami rendezné az eseményeket, hanem az író kénye-kedve szerint, ad-hoc jelleggel dobál egymásra dolgokat. Ez főleg a figurák viselkedésében, logikátlan cselekedeteiben érhető tetten.

Ismeretlen_45995 2012.06.14. 10:30:45

366: A fekete lötty MacGuffin, mert a néző számára nem fontos, viszont cselekvésre ösztönzi a szereplőket (pl. David és Weyland). Az expedíció félrevezetés Weyland belépőjéhez. Az Alien történetet kevésbé ismerők számára a többlettudást pedig a kezdőjelenet is megadja: fekete löttytől tartózkodni kell. Hozzáteszem, a (hitchcocki) suspense-nek alapkelléke csak a többlettudás, MacGuffin és vörös hering nélkül is létrejön és kiválóan működik (gondoljunk pl. a Becstelen Brigantyk nyitójelenetére, a Kötél alaphelyzetére, vagy a Carrie-ben a címszereplő bosszújára .Esetleg a Lázadás a Bounty-n címére). 367: A válaszért kiáltás nézőpont kérdése. 364. azuroo_andrew felsorolja, szerinte mi kiált válaszért, szerintem egyik sem. Nézzünk másik példát: A 2001-ben válaszért kiált, hogy honnan jön a monolit, meg mi a büdös picsa az? Szerintem igen, de annak is örülök, hogy ezek sincsenek megválaszolva. Abban nem vitatkozom, hogy a figurák viselkedése több helyen is érdekes. A jól bevált klisék helyett (aki eltéved, az meghal), szívesebben vettem volna mást. De soha nem is mondtam, hogy a Prometheus tökéletes lenne.

Ismeretlen_139112 2012.06.14. 12:06:55

Tvtropes-ról "MacGuffin (a.k.a. McGuffin or maguffin) is a term for a motivating element in a story that is used to drive the plot. It actually serves no further purpose. It won't pop up again later, it won't explain the ending, it won't actually do anything except possibly distract you while you try to figure out its significance. In some cases, it won't even be shown. It is usually a mysterious package/artifact/superweapon that everyone in the story is chasing. etermine if a thing is a MacGuffin, check to see if it is interchangeable. For example, in a caper story the MacGuffin could be either the Mona Lisa or the Hope diamond, it makes no difference which. " A fekete lötty ehhez képest elég sok mindent csinál, és pont ez vele a baj - svájci bicskaként használja a forgatókönyvíró, a cselekmény bizonyos pontjain mindig arra lehet használni a löttyöt, ami éppen a továbblépéshez kell, így semmi következetesség nincs benne és ezért lett máris mém belőle... - Lebontja és újrakombinálja az engineer szöveteit a nyitójelenetben. - A gilisztákat űrkobrává alakítja. - A geológusból űrzombit csinál - de mint azt az effektes stábtól megtudtuk, eredetileg egy még jobban átalakult mutáns lett volna, el is készült a jelenet, de aztán maradtak a mostaninál mégis. - Holloway spermájából csápos monsztert csinál, ami alient telepít az engineerbe; Holloway maga pedig valahol félúton végzi a lebomló engineer és a geológus-zombi között. Ez jóval több mint szimpla MacGuffin, ez már-már egy külön szereplő.

Ismeretlen_45995 2012.06.14. 13:04:20

Hitchcock: "Az egésznek nincs nagy jelentősége, és ha logikából indulunk ki, akkor tévútra jutunk a MacGuffin dolgában. Munkámban mindig az vezetett, hogy (...) legyen roppant fontos a film szereplőinek, de nekem, az elbeszélőnek ne jelentsen semmit." Nekem úgy tűnik, hogy fontos a szereplőknek, de konkrétan leszarom, hogy gumicukor vagy fekete lötty alakítja át az embereket. De lényegtelen, hogy MacGuffin-e, mert nem azon múlik, hogy létrejön-e a suspense, vagy sem: "A suspense-nak az érzelmi hatás a szükséges alkotóeleme.(...). Abban a klasszikus alaphelyzetben, amikor tudjuk, hogy a bomba egy óra múlva felrobban, a suspense attól keletkezik, hogy féltünk valakit, a félelem erőssége pedig attól függ, mennyire azonosul a közönség a féltett szereplővel. Tovább merészkedem, és azt mondom, hogy egy megfelelően előkészített bombajelenettel még gengsztereket vagy gonosztevőket is vállalhatunk. (...) Mit is jelent mindez? Semmi mást, mint hogy a néző bombától való rettegése sokkal erősebb, mint rokon- vagy ellenszenve bizonyos személyek iránt. És ne higgyük, hogy ez csak a bomba esetében van így, mert az természeténél fogva félelmetes dolog." Ez a fekete lötty esetén is így van. És ha már itt tartunk, az anyag lehet svájci bicska, ha nem vesszük figyelembe azt a tényt, hogy az élet keletkezése óta kis idő eltelt, és akár még a szavatossága is lejárhatott, de ugyanilyen nagyvonalúan legyinthetünk afelett is, hogy: 1. Holloway 1 cseppet iszik meg belőle 2. a giliszták nem 80 kg-os emberek, így nekik kisebb anyagbevitel is nagyobb hatással jár, de még csak nem is gerinces emlősök, és más a kiválasztórendszerünk, akárcsak a keringésük is, így feltehetőleg rájuk máshogy hat. 3. Fifield nem egy cseppet juttat a szervezetébe, mert arccal a tócsában fekszik egy éjszakán keresztül. (emiatt jobb lett volna, ha az eredeti megoldást választják).

Ismeretlen_139112 2012.06.14. 14:32:31

Sajnos a suspense-ben is tévedsz, mert egyetlen szereplővel sem szimpatizál a néző, hiszen a legénység több mint felének még neve sincs; a többiek meg David és talán-talán Shaw kivételével teljesen közömbös, kidolgozatlan figurák maradnak. A Macguffinnak meg már eleve azért van ilyen hülye neve is, mert tényleg teljesen lényegtelen kéne hogy legyen a történet szempontjából, gondolj csak a Ponyvaregényből az aktatáskára. A fekete lötty, az nagyon nem ilyen. Az pedig, hogy mindenki más (és gyakran egymással teljesen ellentétes) elmélettel _próbálja_ megmagyarázni a működését, valami értelmet találni hozzá, az pontosan azt mutatja hogy a forgatókönyvíró semmi ilyet nem talált ki; vagy ha van is valami magyarázata, abból egy sor se jutott át a filmbe. Megint csak oda tudok visszakanyarodni, hogy ha a nézőnek kell ilyen alapvető dolgokon is agyalnia, akkor az a film óriási nagy kudarcot vallott a történetmesélésben. Úgy általában nekem még mindig fura, hogy ezek az óriási hiányosságok sokak szerint zseniális megoldások, amikor szerintem egyszerűen egy csak az összecsapott és átgondolatlan forgatókönyv következményei.

Ismeretlen_45995 2012.06.14. 14:44:24

371: nem tévedek a suspense-ben, mert nem kell szimpatizálnod a nézővel. AZONOSULNOD kell vele. Azt pedig bárkivel tudsz, aki jól konkretizálható célt akar megvalósítani (részleteket ld. Báron György: Alászállás az alvilágba). Psychot láttad? Szimpatizálsz Norman Batesszel, mikor megpróbálja feltakarítani a gyilkosság nyomait? Nem, de érte szorítasz, hogy sikerüljön, mert ő hajtja végre a konkrét célt. Ha megvan a cél, megvan az azonosulás is. Erre mondta Janisch Attila, hogy a nézőnél nincs nagyobb áruló. Egyik jelenetben egy bizonyos célért szorít (Marion ússza meg a lopást), következőben másért (Norman el tudja takarítani a gyilkosság nyomait). És unszimpatikus karakter a geológus és a biológus is, de azért még szorítasz, hogy visszajussanak a hajóra.

Ismeretlen_97684 2012.06.14. 15:11:19

372: "aki jól konkretizálható célt akar megvalósítani" - na ez az, ami ebben a filmben totál hiányzik. Gyakorlatilag mindenki helybe megy a pofonért. Pl. a geológus halála: ennél vegytisztább "aki hülye haljon meg" helyzetet még életemben nem láttam. De beszélhetnénk Weyland-ről is, aki nyugodtan hibernáltathatta volna magát a Földön is, és nyugiban kivárja, amíg hazatérnek az eredménnyel. Vagy Holloway: fekete kukacok másznak ki a szeméből, de egy szót nem szól senkinek, miközben a hajón le is fagyaszthatnák, ill. rendelkezésre áll egy hight-tech gyógyító gép. Idiótákkal azért elég nehéz azonosulni.

Ismeretlen_139112 2012.06.14. 16:11:54

Nem tudom hogy direkt értesz-e félre... Azért nem aggódom, nem izgulok, nem jön át a "suspense", mert teljesen névtelen, arctalan, ismeretlen karakterek kerülnek szinte kizárólag a sík hülye magatartásuk miatt teljesen tét nélküli veszélyhelyzetekbe. Semmi következménye nem lesz még Holloway halálának sem - Shaw sikoltozik kb. 1 percet és utána még csak szóba sem kerül se az eset, se David vagy Weyland felelőssége. Nem azonosulok velük egy kicsit sem, mert nem vagyok hülye. És ebben az igazán tragikus az, hogy minimális gondolkodással meg pár sor plusz párbeszéddel meg lehetne oldani az összes problémát. Írtam már példának: ha egyszer a geológus a reggelinél azt mondja hogy ő csak a pénzért van itt, akkor legyen ez a motivációja a bajba kerüléshez is. Következetes és azonosulni is könnyebb vele, hiszen ő nem látta az Alient és így nem tudhatja hogy rossz helyen próbál kincsre vadászni. Ami meg egyébként a MacGuffinos és magyarázatot nem igénylő dolgokra jó példa, az a Space Jockey fotelja a kurva nagy kukkerrel. Na azt tényleg nem kell kifejteni, látjuk hogy nem ágyú vagy távcső hanem tényleg csak a vezetőülés.

Ismeretlen_698494 2012.06.14. 16:52:44

373: Weylandel kapcsolatban nem értek egyet, ugyanis attól, hogy hibernálva van nem él akármeddig és mire hazaérnek(ha hazaérnek) a kutatóútról újabb 2 év. Valamint Weyland az a figura aki első sorban akar lenni a felfedezésnél.

Ismeretlen_62806 2012.06.14. 17:25:11

Kicsit rosszul érzem magam, mert Vargatom egyedül vívja itt a szélmalomharcot, és ahelyett, hogy segítenék neki, csak csendben olvasok, de ha egyszer mindent leír, amit én gondolok, akkor nincs értelme ugyanazt szajkóznom.

egy_ember 2012.06.16. 18:06:55

a két pontszám: - mint film: 70% Mert élveztem a filmet mind látványban mind történésekben. Látvány hibátlan (majdnem). - mint SCI-FI: 30% Nem egyszer rötyögtem a film jelenetein az ostobaságok, logikátlanságok és ostoba, jellegtelen és természetellenes karakterek miatt.... És már a legelején: Ezek pikk-pakk megtaláltak egy alig néhány 10-20 kilométeres területet egy BOLYGÓN ... legalább csak megpróbálták volna érzékeltetni a filmben annak a drámáját, hogy keresik, és megvan annak a rizikója, hogy nem lesz itt semmi... NEM! Ez annyira mákos csapat, hogy majd 1 milliárd (1 000 000 000) négyzetkilométer alapterületű bolygón (holdon) belebotlanak az alig 400-500 km2 területet. Ez vicc, komolyan! Bazzeg... amikor egy idegen bolygón simán levették a szkafander sisakot mindenféle biológia elemzés nélkül... na, hát itt kész voltam. Ez komolyan fájt. Mikor tesz ilyet egy tudós ?! De nem idegesítem magam... 1x nézős akciós jólkinézős film volt ... és sci-fi gyerekeknek ... Csak a látvány miatt nem sjnálom az IMAX árát.

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2012.06.17. 11:42:42

365. "Hitchcock talán megmondja, honnan jönnek a madarak? Nem. Hogy miért jönnek? Nem. Elvarrja a szálakat? Nem. Mégis: Jó film a madarak? Ugye..." - Hitchock filmje arról szól, hogy az emberek hogyan viselkednek egy rendkívüli helyzetben, ez az alap kérdés. Nem az a fontos, hogy miért támadnak a madarak és mi lesz velük később, mert ez csak díszlet. Itt viszont az egész film alapvetése az, hogy megpróbáljuk kideríteni az eredetünket, ez a fő kérdés, amire a néző még közelítő választ sem kap. Persze ízlések és pofonok, sokaknak tetszett pl. a Cloverfield is, ami szintén arról szólt, hogy mutatunk valami misztikus izét, felteszünk vele kapcsolatban egy rakat kérdést, de még csak véletlenül se adunk választ egyre sem, hadd lógjon a levegőben. ***spoiler*** A film befejezése meg egy oltári nagy logikai bukfenc, amikor a csaj elrepül, hogy megkeresse a Tervezőket. Pár perccel korábban még azon volt, hogy megállítsa az egyiket, amely valószínűleg a Földet akarta lenullázni, most meg elfurikázik a díszes társasághoz és megkérdezi a többieket is, hátha akad még köztük olyan, aki hasonlóan fogja lereagálni az emberek megjelenését és befejezi halott társa kezdeményezését.

Ismeretlen_698494 2012.06.17. 12:21:43

378: Nem mivel arra jutottak, hogy valamiért elálltak attól, hogy kiirtsanak minket, csak az tervező aki ott szunyókált erről valószínűleg nem tudott.

Ismeretlen_1068 2012.06.17. 12:39:07

Kimaradt jelenet: https://p.twimg.com/Avk1rDWCIAA4bX4.jpg:large

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2012.06.17. 16:56:26

379. miután a tag mészárszéket rendezett és elindult lenullázni a bolygónkat, nem-e logikus feltételezni, hogy esetleg nagyon csúnyán elnéztük ezt a feltételezést és mégis ki akarnak irtani minket? Ha meg igazunk van, akkor félúton csak megkapta volna a faxot, hogy a kétezer éves tervet azóta törölték. Ne fogjuk rá a rendező és a forgatókönyvírók zsenialitására azt, hogy tele van elvarratlan szálakkal és teljesen érthetetlen momentumokkal a film. Egy jó film felvethet kérdéseket, de ad válaszokat is. Itt gyakorlatilag semmire se kapunk választ, de ha kapunk is, az összecsapott és átgondolatlan. A karakterek nem csak kidolgozatlanok, de folyamatosan idióta és teljesen irracionális döntéseket hoznak, képtelenség azonosulni velük.

Ismeretlen_698494 2012.06.17. 21:44:24

381: Nem mivel akkor már valószínűleg 2000 év alatt ki is irtottak volna minket. Nézzük a elméleted: az mennyire lett volna életszerű, hogy engedik elmenni a SJ-t, hogy hátha megkapja a faxot, vagy lehet csak haza megy először és nem a földet veszi célba.

Ismeretlen_45995 2012.06.17. 22:26:00

381: "Egy jó film felvethet kérdéseket, de ad válaszokat is." Akkor szar film a Sztalker, Solaris, 2001: Űrodüsszeia, A dolog is? (és akkor csak a sci-fi háza táján sepregettem)

marton · http://www.martonpapai.com 2012.06.18. 06:53:20

nemtom volt-e mar, nem talaltam a kommentek kozott: http://www.youtube.com/watch?v=-x1YuvUQFJ0&feature=youtu.be

Ismeretlen_1068 2012.06.18. 06:57:58

A most publikált és kategorizált kreatúra dizájnok egy jóval elszálltabb Fifield mutációra utalnak: http://www.krop.com/ivanmanzella/

Ismeretlen_45995 2012.06.18. 10:25:41

381: rendezőiben megnézném :)

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2012.06.18. 10:38:52

382. Ezzel rá is világítottál a probléma gyökerére. A film főszereplőiről, az idegenekről ugyanis a néző pontosan annyit tud, mint a válogatott kutatók: semmit. Bár végig homályos feltételezések mentén tapogatóznak, ez nem gátolja őket abban, hogy egy rakat idióta módjára berongyoljanak az első idegen hajóba, fogalom nélkül kezdjenek matatni, majd a végén kinyírják az egyiket. 383. A Sztalker inkább misztikus film, melyben a Zóna csak díszlet a három főhős spirituális utazásához és elég konkrét válaszokat kapnak a kérdéseikre. A dolog horrorfilm és mint általában a horrorfilmeknél: nem a Dolog eredője és motivációja a fontos (bár utóbbit ismerjük), hanem egy tucat, külvilágtól elvágott ember viselkedése egy ilyen helyzetben(lsd. Alien). Az Űrodüsszeiában szintén konkrét választ kapunk a központi kérdésre, bár kicsit nehezen emészthető formában. Itt viszont a "Miért teremtettek minket? Miért akartak kiirtani minket? Miért nem tették meg?" - hármasra még homályos választ se kapunk. Ráadásul az általad említett filmekkel ellentétben itt szinte lényegtelen az ember viszonya és viselkedése az adott helyzetben.

Chemotox 2012.06.19. 09:49:40

Szerintem 351 kukulkan és 377 egy_ember tökéletesen összefoglalta a lényeget. Lehet, hogy egyszer nézhető, B kategóriás, látványos és szórakoztató film, de cseppet sem intelligens, cseppet sem elgondolkodtató és mély. Ehelyett éppen sekélyes, kb 12 éveseknek készült silány történet, minden mélység és egyedi produktum nélkül. A"teremtő" sztorival, különösen annak primitíven egyszerű és szájbarágós bemutatásával minden illúziót eloszlatnak. Arról nem is beszélve, hogy az Alien háttereként ez a gyermeteg háttér duplán is illúzióromboló. De a szereplők nevetséges, logikátlan és idióta viselkedése - ami egy délutáni tini sci-fi sorozatban elmenne - csaknem nézhetetlenné teszi a filmet. Továbbá, a klasszikus sci-fi-től elvárható tudományos átgondoltság nyomait sem látom, ezzel a résszel sajnos cseppet sem törődtek. Nagyon úgy tűnik, hogy a megcélzott közönség miatt, amely már az Alien-t unalmasnak és vontatottnak találja, a Solaris-t végig se bírja nézni... Mindezek tetejébe a tökéletesen megkomponált jeleneteket ugyancsak hiányolom, amely feledhetetlenné tenné a filmet. Sekélyes, gyermeteg, nagyon mai űr-akciófilm lett, amit nagyon sajnálok.

SoZi 2012.06.19. 13:15:51

Nos, mi ma nézzük meg másodszor ezt a sekélyes vackot. Csütörtökön láttuk először, de azóta nem hagy nyugodni, és mostanra sikerült átrágnom magam a különböző arra érdemes fórumok kommentjein. Úgy tűnik, hogy szinte mindenki a lyukakkal van elfoglalva, ahelyett, hogy magyarázatot keresnének azokra, amiket nem rágtak a szánkba, ezáltal betömködve a lyukakat. Egyébként ez az írói munka nekem nagyon tetszik, hetekig lehet beszélni a filmről, elméleteket gyártani, ezerszer újranézni, és cseppet sem zavar, hogy nem magyaráz meg mindent. (Például először engem is zavart, hogy nem nagyon próbálkoznak megfejteni, hogy mit történhetett azokkal, akik odavesztek, megzombultak, stb. De aztán végiggondolva, végülis miért akartak volna rájönni? Nem ezért mentek oda. Semmi meglepő sincs abban, ha valakit megtámad egy idegen vírus az "Isten" háta mögött.) Mindenesetre gyártottunk egy elméletet, amit még máshol nem olvastam, de elsőre helytállónak tűnik (másodszorra meg majd este meglátjuk). Mindez a háttérben, mintegy párhuzamos történet van jelen, de sokmindenre magyarázat lehet. Szerintünk a kulcs igen egyszerű, megpedig az, hogy DAVID a nagy szürkékkel van! Gondoljuk végig! 1: A szürkék tömegpusztító biológiai fegyvernek használják az alien sejteket - jelen esetben ellenünk. (Hogy miért, az sztem előbb-utóbb kiderül) Céljuk nyilvánvalóan az lehetett, hogy ezeket eljuttassák hozzánk, a Földre. 2: Rövid idő alatt feltűnt, hogy DAVID-nek mintha egész más küldetése lenne a csapatban, mint a többieknek. Végig a saját kis "agenda"-ját követte, ez pedig - végignézve minden kis mozzanatát - csak az lehet, hogy mindenáron(!) juttassa el az alien "biológiát" a Földre. ("A legénység feláldozható" - mint régóta tudjuk) Ő végig ezen ügyködik, ha jól megfigyeljük. Annyira célirányosan kezelte azt a sejtraktározó kepszulát! Tudta mit kell vele csinálni, hogyan kell kinyitni, mi van benne és azzal mi a teendő. Bőven volt ideje bármit megtanulni, és minden eshetőségre felkészülni, hiszen ő végig ébren volt. Shaw "terhességét" is mintha várta volna, és akkor sem felejtette el megpróbálni meggyőzni, hogy vissza mélyalvásba, aztán majd a Földön megoldják. Valamint azt sem tudjuk, hogy mit mondott a vége felé a felébredő Tervezőnek, amire az szétcsapott közöttük. Lehet hogy "a küldetés elbukott, ti jöttök" mire lecsapta DAVIDet, akinek nem sikerült teljesítenie a feladatot. Az biztosra veszem, hogy amit mondott nem fordítás volt, hanem erre a kapcsolatra utaló valami. Hogy Weyland tudta-e? Nem valószínű, de nem biztos hogy lényeges. Mindennek tudatában elég pikáns a befejezés, hogy majd ő elviszi Shawt a Tervező bolygóra... Innentől persze sokminden lehet, de logikusnak tűnik, hogy a Tervezők szemszögéből nézve Shaw volt már csak az egyetlen ellenség, aki tudott a biológiai fegyverekről, és hadviselés szempontjából még akkor menthető az akció, ha a célpont lakossága nem tud a besült támadásról, hiszen akkor mégegyszer elő lehet készíteni. Ezért Shawt el kell hallgattatni, vagy fertőzve hazaküldeni. Azonban DAVID feje ebben a helyzetben csak azt az egyet teheti az ügyért, hogy rögtönöz, azaz segít neki eljutni a Tervezőkhöz. Nos? Gondolatok? Este ebből a szemszögből fogom újranézni a filmet. Mindazonáltal a sztori teológiai háttere is nagyon tetszik, volt itt valaki vagy 100 bejegyzéssel korábban, aki közel állt a témához, és nagyon jókat mondott!

Ismeretlen_45995 2012.06.19. 15:10:01

389. SoZi: benne van a pakliban, ugyanis tény, hogy David a saját feje után megy. Az elméleted pl. megmagyarázza, hogy miért tud kezelni mindent (pl. hologramos vetítés), és miért nyitja ki a termet, miközben megparancsolják neki, hogy ne tegyen semmit. Arra gondoltam én is, hogy nem biztos, hogy ő fordít a Tervezőnek... Erről jut eszembe, hogy én is újranéztem, és 4 hibernálókabin van a hajón, így az apokalipszis 4 lovasa elméletemet bizonyítottnak tartom (237-es hozzászólás). 387: nem értem az érvelést, nem azt írtad, hogy a jó sci-fi ad válaszokat, hanem hogy a jó FILM. ezzel nemcsak a fenti alkotásokat degradáltad a szarfilm kategóriába, hanem Godard, Bunuel, Antonioni, Fellini, Bergman, Tarkovszkij, Jancsó, Herzog és Wenders életművét, úgy kb. az egész európai modernizmust... amiből kinő egy Coppola és egy Scorsese is. Ja és Terrence Malicket is.

Chemotox 2012.06.19. 16:32:50

Úgy látom, a nagy elvárás a klasszikus értelembe vett, mélyebb értelmű sci-fi irányába igen erős, ezért sokan olyan dolgokat tudnak belelátni/belemagyarázni a filmbe, amit véletlenül sem raktak bele. Ez egy burkolt előnye lehet az összedobott, átgondolatlan történetnek (szvsz). Mivel én is túl sokat vártam (hiba volt), bennem is megfogalmazódtak kérdések: Miért viselkedik egy képzett természettudós (biológus, akit feltétlen egy más filmekből is jól ismert elcsépelt sztereotípiaként egy szemübeges nyomifejként kellett megformálni) úgy, mintha 10 éves se lenne? Miért nem előre eldöntött kérdés, hogy egy megtervezett nagyszabású expedíció, amint kilép az idegen területre, hogyan fogja a feladatot végrehajtani? Mi a protokoll? Miért nem egyértelmű, hogy hoznak-e fegyvert? Hogy lehet egy szintén természettudományos végzettségű kutató páros abszolute nem kreatív módon gondolkodó „hívő” – akik szerint csak egyféle magyarázat lehet a barlangrajzokra meg a feltételezett „teremtésre”? Ezek a magasan képzett tudósok miért viselkednek gyerekesen és ötletszerűen az expedíció során? (pl: sisak levétele, mások meggondolják magukat és inkább hazamennek...) Hogy tudott az alacsony és törékeny főhősnő megszökni és megműteni magát anélkül, hogy a nyomába eredtek volna? Hogy tudott csak úgy bebóklászni az öreg Weyland szupertitkos szobájába? A roppant hősies csúcsjelenetben hogy lehetséges, hogy egy éppen akkor hallott, ellenőrizetlen félinformáció alapján döntenek úgy a „hősök” hogy kamikaze módon elpusztítják az idegen űrhajót? Az meg sem fordult a fejükben, hogy senki nem igazolta az elméletet, hogy a gép a Földre tart hogy ott elpusztítsa az Emberiséget? Hogy lesz több józan ember egy hirtelen ötlettől vezérelve öngyilkos? Higgadtan, mosolyogva. Hogy lehet, hogy a „hologramos vetítés” (ami sajnos szintén egy rettentő gyermeteg pontja a filmnek) pontosan azokat a jeleneteket vetíti le egyből az érdeklődőknek, amire kíváncsiak? Egyáltalán, miért kellett a sztori, a szerepek, a karakterek és szereplők (kivéve David) alapján minduntalan azt éreznem, hogy egy délutáni scifi sorozat 127. részét nézem? Szóval tényleg sok a „nyitott kérdés” amire nincs válasz... Az elméleti háttér sajnos nagyon illúzióromboló: az eddig misztikusnak számító idegeneket valójában létrehozták az embereket is megteremtő „tervezők”: pontosabban a bűvös fekete löttyből kotyvasztották össze őket ripsz-ropsz, meg csináltak még zombivá tévő löttyöt is, meg mindenféle átmeneti szörnyszüleményt. Kell az bele, valamivel fel kell dobni. Az elefánfejű hatalmas lény valójában az emberiség tervezőjének számító ember (100% egyező DNS-sel...ajjaj), aki korántsem olyan hatalmas mint eredetileg (Alien, 1979). Teremteni egyszerű, csak kell hozzá egy kis DNS... (hasonló a filmben is elhangzott!! – na ez már egy délutáni gyerekscifiben is sírásra adna okot). Csak remélni tudom, hogy a nyitó jelenettel nem a földi élet eredetére akartak utalni (azzal a bűvős DNS-sel...), mert az olyan szinten lenne átgondolatlan, gyerekeknek is blőd marhaság, hogy az tényleg sok.

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2012.06.19. 20:23:47

390. "ezzel nemcsak a fenti alkotásokat degradáltad a szarfilm kategóriába" - hol írtam én olyat, hogy ezek szar filmek lennének? Felhoztál négy példát, melyekkel kapcsolatban leírtam, hogy azokban is konkrét válaszokat kapunk és a teljesség élményéhez nem kellett a rendezői változatot és a következő részeket várni. Hogy innen miként jutottál el az egész európai modernizmus degradálásáig és pláne ahhoz, hogy ezt én állítottam - számomra rejtély. 389. SoZi: egyik leglogikusabb érvelés és tényleg sok mindent megmagyaráz. Egyetlen ellenérvként csak azt tudom felhozni, hogy David-nek ezek szerint nem sok szüksége volt a legénységre, akkor miért ébresztette fel őket? Ha szükség is volt rájuk, miért nem rongálta meg a hajó kommunikációs rendszerét és hajtóműveit, hogy a bolygón tartson mindenkit? De erre az elméletre azért kíváncsi vagyok, hátha a rendezői változat többet elmond.

Olayzon 2012.06.20. 02:12:12

Én a nyitó jelenetet nem igazán értem és szerintem ez a film egyik legfontosabb része. Véleményem szerint az LV-223-on játszódik.Van ott egy űrhajó ami éppen távozik.Azok kik?Van még egy faj az építészeken kívül akik felsőbbrendűek?Találtam egy képet a Prometheus Artwork hamarosan megjelenő könyvből ami nagyon is ezt sejteti: http://i.imgur.com/AcThF.jpg a kép sorozaton az látható hogy egy öreg (teremtő?építész?) átadja a bizonyos fekete folyadékot egy építésznek.Ezután jön gondolom a filmben is látható jelenet amikor az építész megissza a löttyöt,az űrhajó távozik(nyilván a nyugdíjasokkal).Vélemény?Megfejtés?

SoZi 2012.06.20. 13:10:43

392 _alesi_: David gyakorlatilag kettős játékot játszott. Ugyanúgy ott volt a Weylandnek végzett munkája, amit muszáj volt véghezvinni, ha nem akart lebukni. Másodszorra nézve egyébként érdekes volt az a rész, amikor lekapcsolta a kamerát Vickers előtt. Akkor épp a Weyland-féle munkát végezte, és mivel az öreg ráparancsolt, hogy "Try harder" (Csak második megnézésre derül ki, hogy kivel beszélgetett, és miről), be kellett mennie a Tervezők termébe keresni egy kapszulát, amiben még lehet élő Tervező. Mivel ez már nem tervezett dolog volt, fogalma sem volt, hogy mi fog odabent történni (lehet látni, hogy odabent már nem olyan magabiztos, rácsodálkozik mindenre), és szerintem inkább lekapcsolta a kameráját, nehogy esetleg valahogy kiderüljön, hogy nem előszőr veszi fel a kapcsolatot velük. Ez már másik dolog, de szintén a másodszori nézésnél úgy éreztem, hogy a felébresztett tervező nem feltétlenül akarta szimplán megölni Shawt. Látta hogy a nő kétségbeesetten próbált valamit magyarázni neki, mire a többiek lecsapták, és jöttek a maguk dolgaival. Szerintem a Tervezőnek sem volt semmi fogalma, hogy mi a túró történik. Érdemes figyelni a reakcióit Shaw felé. Ebből a szempontból az is érdekes, hogy miután lezuhant a patkóval, mi másért ment volna Shaw után, ha nem beszélni vele vhogy? Nyilván tudja, hogy egy csomó hajó van még ott, miért nem ment egy másikhoz, és repült el azzal? És amikor elkapta a műtő előtt, ott sem egyből lecsapta (mint a többieket), hanem a falhoz nyomta, pont mint amikor az akciófilmekben infót akarnak kiszedni vkiből. Beszélni már nem volt ideje, mert Shaw egyből ráéresztette az óriás facehuggert...Szóval érdekes...szerintem semmi más értelme nem volt, hogy visszamenjen Shawért, miután lezuhant. (Azért az még mindig nagyon zavart, hogy miután Shaw a műtéte után kóválygott a folyósókon, majd betévedt Weylandhez, senki sem kérdezte meg, hogy mi a fene van vele, és ő sem szólt senkinek egyszer sem, még csak meg sem próbálta. Helyette elkezdek az életről moralizálni csatakvéresen...)

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2012.06.20. 16:30:29

394. Valószínűleg azért nem kérdezték az állapotával kapcsolatban, mert David már felkészítette őket. Más kérdés, hogy a teljes igazságot elmondta-e, de Shaw joggal tartott attól, hogy a robot a következő alkalomnál nem hagyja futni, így ő se erőltette a témát.

Ismeretlen_62806 2012.06.20. 17:51:19

A Prometheus eredeti forgatókönyve: http://www.the-editing-room.com/prometheus.html

Ismeretlen_1068 2012.06.21. 09:54:31

Ha esetleg tudni szeretnétek, mit mondott David az Építésznek, mielőtt az letépte a fejét: http://screencrush.com/prometheus/

Tomika 2012.06.22. 09:37:54

Lehet, hogy volt már az alábbi gondolatmenet, ha igen, akkor sorry. Szóval, nekem az a véleményem (elméletem), hogy az ember semmi különös a Tervezők életében: -LV-223, LV-426, LV-xxx (Föld) ugyanazzal a célzattal "népesült be" -> kísérletek -Ahogyan az LV-223-on a fekete lötty és a nagy arcramászó, ugyanúgy az LV-426-on a kis arctámadók és Alienek, és a Főldön az emberek csak különböző kísérletek különböző eredményei -A tervezők sokfélét kipróbáltak, sokszor melléfogtak (LV-223, LV-426), mert teremtményeik ellenük támadtak, de mi lehet még veszélyesebb, mint egy vérszomjas ösztönlény (Alien, arctámadó)? Egy tudattal rendelkező faj (ember), aki odáig tud fejlődni, hogy űrhajót készít, és esetleg megkeresi a teremtőket ... "az ilyet meg kell semmisíteni" Lényeg a lényeg, hogy ebben a történetben mi emberek egy szinten vagyunk az Alienekkel, kísérleti eredmények.

Ismeretlen_1068 2012.06.22. 10:13:55

398: Oké, de akkor miért minket formáltak saját arcukra? (Megegyező DNS, meg egyéb nyalánkságok.)

Tomika 2012.06.22. 10:29:25

Aeon: Én veled vagyok, bejött a film. :) Hogy a kérdésedre válaszoljak: -Az Isten (teremtő) útjai kifürkészhetetlenek ;) -Számomra akkor a legszimpatikusabb/legkerekebb a történet, ha elfogadjuk, hogy nem mi vagyunk a központban (csupán egyek vagyunk a sok közül), sőt mi vagyunk a legnegatívabb/legkárosabbak teremtmények, mert nem csak a saját bolygónkat pusztítujuk, de képesek vagyunk eljutni más bolygókra, galaxisokba is; akár a teremétőkhöz is -hogy miért hasonlítunk a tervezőre? Az Alienek mellett saját mintájára is akart teremteni valamit De ez csak 1 elmélet; én így gondolom.

Ismeretlen_139112 2012.06.22. 12:10:33

Huhh, egyre elborultabb dolgokat tudtok belelátni ebbe a filmbe :)

Ismeretlen_139112 2012.06.22. 13:48:03

A 396-ban szereplő link lényegében az utolsó szó szerintem a témában, nagyon jó kis olvasmány

Ismeretlen_1068 2012.06.22. 14:08:46

402: Én egy kicsit csalódtam a The Editing Roomban: ennél sokkal durvábban szokták osztani a filmeket, és sajna a részletek helyett többnyire csak általánosságban piszkálódnak, mint a filmet kritizálók többsége, ellenben egy dologra sikerült felhívniuk a figyelmemet: a Prometheus gyanúsan hamar találta meg az Építészek piramisait, ez most vagy azt jelenti, hogy egy "érdekes jeleket fogtunk, szerintem kanyarodjunk arra" rész kimaradt a filmből, vagy az LV223 tele van piramisokkal, és ezzel megint tárul a horizont... :)

Ismeretlen_139112 2012.06.22. 14:12:09

Az miért nem merül fel opcióként itt sem, hogy Lindelof egy idióta? Reménytelen eset vagy :)

Ismeretlen_1068 2012.06.22. 14:20:25

404: Mert nem az. Ilyen egyszerű.

Ismeretlen_1068 2012.06.22. 14:27:28

Egyébként pedig: http://www.youtube.com/watch?v=3I0K-ymOTS4 :)

Ismeretlen_139112 2012.06.22. 14:41:26

405: Dehogynem az, hiszen sorozatosan követi el ugyanazokat a típushibákat... Daseu linkjén szépen kiemelik mindet, és pont ezekből volt egy csomó a Lostban is. Pl. a fekete füst viselkedése ugyanúgy következetlennek bizonyult, mert az is mindig éppen azt csinált, amire a cselekménynek akkor szüksége volt - ezért nem is lehet logikus magyarázatot adni rá, akárhogy küzdött a rajongótábor Lindelof helyett is.

Ismeretlen_184789 2012.06.22. 20:47:25

A Thus Spoke Zarathustra (Also sprach Zarathustra) videóról mi a véleményetek ?

Ismeretlen_1068 2012.06.23. 09:45:03

Nagyon nem kívánok már hozzászólni a témához, mert ugyanazokat az egyre fáradtabb köröket futjuk, de leidiótázni valakit, aki részt vállalt a 2000-es évek legnagyobb tévés jelenségének, az utóbbi évek legjobb franchise-rebootjának, valamint szintén az utóbbi nem tudom hány év legellentmondásosabb filmjének létrehozásában, nos, ez igen csak merész és nehezen komolyan vehető kijelentés.

Ismeretlen_97684 2012.06.26. 20:58:49

409: Lost, Star Trek, Cowboyok és űrlények, Prometheus - egyenként pattintanám fel az ereimet ilyen filmográfiával. Igen, mind sikeres lett, de mind fos. Lindelof egy idióta - vagy egy dörzsölt marketing-szakember.

Ismeretlen_1068 2012.06.26. 21:55:39

410: A cowboyos cucc nem lett sikeres, de nem is volt túl jó. Apropó: fácsén már említettem, itt még nem - a filmben szó sincs 100%-os DNS-egyezésről. Egyezés van, de nem 100%-os.

Ismeretlen_714493 2012.06.26. 22:26:23

410: A 2009-es Star Trek fos? Tudom, tudom, ízlések és pofonok de ezen nagyot röhögtem.

Ismeretlen_714493 2012.06.26. 22:30:03

410: A cowboyos cucc elismerem tényleg tré de ott Lindelof a másik négy íróval és Favreau-val együtt viszi el a balhét.

skaven 2012.07.03. 00:22:23

Bár eléggé halott már a topic, de végre megnéztem a filmet! :D Ahogy nézem a fikázók egyik fontos pontja az hogy Lindelof egy tehetségtelen senki. Ezzel nem tudom mennyire lehet / érdemes vitába szállni, egy ilyen kiindulóponttal már nem nyerhet a film. Tény hogy voltak hiányosságok a történetben, de pl. az Alienben még az űrben sem hal meg a lény, a kabin hajtóművével kell kilökni az űrbe, ahol lebeg tovább, ehhez képes az Aliensben lángszóróval csapatják nekik, a kiránynő meg nem tud megkapaszkodni Ripley lábába miközben ő tartja magát a nyitott zsilipnél. Hát istenem, egy másik rendezőnek el lehet nézni dolgokat. :) Miközben Cameron mélytengeri merülési rekordokat állít fel, más milliárdosok meg az űr felé kacsingatnak napjainkban, de Waylendtől meg felháborító az ötlet hogy a halála előtt megnézi magának a teremtőt. Szóval azért nem kellene minden szarba belekötni. Aki meg azt írta hogy látványban semmi extrát nem hozott a film egy átlag nyári blockbusterhez képest, az írja már meg nekem, hogy ő milyen filmeket látott az elmúlt másfél évben, mert ezek szerint én nagyon lemaradtam valamiről. Mert függetlenül a teljesen más típustól, számomra látványban a Tron volt utóljára ennyire erős. Elég nagy rajongója vagyok az Alien sorozatnak (diszdobozos kiadás itt figyel meg minden), de számomra totál beleillett a világba ez a film. Mellesleg a filmek 99,9%-ba bele lehetne kötni, mert olyan dolgok vannak bennük. Van amikor ez nagyon zavaró, de hár könyörgöm, eleve az alienek életciklusa, a fejlődési szakaszokkal meg mindennel egy kurvanagy baromság. Egyébként is ki fejlesztene ki ilyen biológia fegyvert mikor valami csinosabb vírussal sokkal egyszerűbben el lehetne érni mindent... A Transformerst, Batmant vagy az Avengerst sem úgy nézzük, hogy az tényleg a mi Földünkön játszódik, különben már két perc után sikoltozva jönnénk ki a moziból (bár a Trafót ez sem menti meg). A saját világán belül szerintem maximálisan helyt állt a Prometheus, sőt, nagyon szépen tovább építette a történetet. A tervezők ideális megjelenítői voltak a titánoknak (hoppá, már a görög mitológia is egy baromság amúgy, ilyen dolgok nem is léteztek), sok kis kellemes belemagyarázható párhuzam ment végig a filmen, jöttek itt már páran mindenféle Bibliai utalással, stb. Nem tudom hogy ez szándékában állt-e a készítőknek, de az is biztos hogy ilyenek nem sok filmnél jutnak eszébe az embereknek, valaki meg egyenesen azt írta, hogy 10 év óta először volt moziban. Szerintem ennél többet nem is nagyon várhatunk egy nyári blockbustertől. Örülnék neki, ha minden fél évben lenne egy ilyen film, ami ennyire megmozgatja a jónépet. A végén pedig a Laokón-szerű motívum ahogy a halandó tervező küzd az elkerülhetetlen, sorsszerű büntetéssel szerintem nagyon szépen volt megcsinálva. Mindamellett hogy a gigászi méretű arctámadó kurvára epic és hogy még több ilyet szeretnék látni. :D

phelan 2012.07.26. 23:57:26

mostanra jutottam el odáig hogy megnézzem, gondoltam elolvasom mind a 400 hszt, hát... jó sokat agyaltatok rajta :) amúgy a hibái miatt 7/10 de a hangulata miatt rányomok még egy pontot. 8/10 aztán majd megnézzük a rendezőit.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása