Barnabas, a vámpír (Johnny Depp) 200 év kényszerpihenő után a hetvenes években tér magához, és nem igazán tud mit kezdeni a korszak trendjeivel. Kb. ennyiben ki is merülhetne a Depp/Burton páros 827-ik közös projektje, de ennél több is, kevesebb is.

Barnabas, a vámpír (Johnny Depp) 200 év kényszerpihenő után a hetvenes években tér magához, és nem igazán tud mit kezdeni a korszak trendjeivel. Kb. ennyiben ki is merülhetne a Depp/Burton páros 827-ik közös projektje, de ennél több is, kevesebb is.

Több, amennyiben az előbb említett vámpír leszármazottjai közötti családi perpatvart, illetve egy kétszáz éve szunnyadó szerelmi háromszöget - melynek egyik pólusa egy bogárszemű szende csonti lány, a másik pedig az Eva Green által főleg melltájékon megformált boszorkány - annak vehetjük. Ugyanakkor kevesebb, mert eme család tagjai csupán origójukban excentrikusak, és Barnabas megérkezése se nagyon zökkenti ki őket kissé merev különcségükből (képzeljetek el egy csomó törölt karaktert egy Wes Anderson filmben, és máris el tudjátok helyezni ezt a famíliát a térképen). Valaki megalkotta őket, de aztán elfelejtett velük csinálni is valamit. És ez a valaki nem is eme film forgatókönyvírója volt, lévén hozott anyagból (egy jó 40 éve törölt sorozatból) dolgozott. A 200 éves love story, és az ezzel járó konfliktus is kb. addig okozhat némi feszültséget, míg ki nem derülnek a boszorkány valódi szándékai - és ez nagyon hamar be fog következni -, innentől kezdve mélán kerülgetik egymást Barnabasszal az elkerülhetetlen összecsapásig, amely akár epikus is lehetett volna, ha Tim Burton nem szunyókál közben a rendezői székében.

Mert hát rutinból dirigál a direktor: emitt elhelyez egy göcsörtös fát, amott egy fura tükröt, szétkoptatott Pantone színskálájából válogatva tucatszám dobálja a kamerára a szűrőit, és úgy véli, a többit majd Danny Elfman (gótikus szólamok! sejtelmes zajok!) és Johnny Depp (hat kiló smink! aszexuális manírok és grimaszok!) megoldja.

A filmet a már a bevezetőben említett fish-out-of-water szituáció menti meg, habár az is csak akkor, ha megelégszel a korszak legismertebb közhelyeinek (szex, drogok és rock & roll) hol szellemes, hol együgyű kifigurázásával. De ha többet vársz annál, hogy félig megírt karakterek lébecoljanak ide-oda az igen csak keskeny narratíva menetén, ahol bizonyos fordulatok ad-hoc jelleggel következnek be, akkor vedd inkább elő a Sleepy Hollow-t.