Holnaptól a mozikban egyebek mellett Franciaország különféle helyeire (egy '30-as évekbeli pályaudvarra vagy kortárs diáklányok hálószobájába) és egy sem időben, sem térben nem oly messzi háborús övezetbe látogathatunk el, de csak saját felelősségre...

Holnaptól a mozikban egyebek mellett Franciaország különféle helyeire (egy '30-as évekbeli pályaudvarra vagy kortárs diáklányok hálószobájába) és egy sem időben, sem térben nem oly messzi háborús övezetbe látogathatunk el, de csak saját felelősségre...

A leleményes Hugo (Hugo, 2011). Szomorú vagyok. Itt van ez a film, a szezon legünnepeltebbjei közül való, ami hol a gyermeki ártatlanság ábrázolásának, hol a mozgókép varázsának felelevenítése okán nyert éltető szavakat, és hozzám képtelen volt közel férkőzni. Kulcs ígéretével kecsegtetett szerkezetünkhöz, aminek központi elemét, a jó öreg ketyegőt kellene beindítania, de végül csak a szem megdolgoztatására futja neki: tagadhatatlanul pazar kiállítású darab Scorsese filmje (beleértve a 3D-t is), nem is csoda, hogy minden látványhoz kapcsolódó Oscar-díjat besöpört. Ami a többit illeti: a két gyerekszereplőt meg lehet kedvelni, ám Hugo kétségbeesett vágyakozása és apja annak tárgyát képező, hátrahagyott üzenete valahogy nincs egyensúlyban. A kaland túl sűrűn szorítkozik az állomáson való futkorászásra, a filmek iránti nagy-nagy szeretetet pedig túl direkt módon rakosgatják a néző elé, de azok számára feltétlenül üdvözölendő, akik szívesen néznek Georges Méliès-alkotásokhoz készült werkeket. Jó szándékú, de távolságtartó film. Szomorú vagyok.

Szex felsőfokon (Elles, 2011). Egy héttel A szégyentelen után egy újabb film kerül a magyar mozikba, aminek központi témája a szex. A Szex felsőfokonban Juliette Binoche egy újságírónőt játszik, aki olyan diáklányokkal készít interjút, akik szexuális szolgáltatásokból tartják fenn magukat. Ahogy hallgatja történeteiket, egyre inkább merül bele világukba, amit megkönnyít az is, hogy házasélete nincs a topon. Binoche mint mindig, ezúttal is teljes mértékig elkötelezett szerepe felé, ám karaktere túlságosan sivár a két diáklányé mellett, akik csak eszközt szolgáltatnának a főhősnő kalandozásához, mégis sokkal inkább volnának érdemesek a vizsgálódás tárgyának. Mivel azonban a hangsúly nem rajtuk van, a különféle szexuális perverziók nem épp finomhangolt megjelenítése nem szolgálja a célt (bármi is lett légyen az a szimpla megbotránkoztatáson kívül); vizualitás nélkül, pusztán elmesélve ezen jeleneteket az egész talán jobban közelített volna a megfelelő hatás kiváltásához – így viszont, ha kifütyülték bármely fesztiválos vetítés alkalmával, hát megérdemelte.

A vér és méz földje (In the Land of Blood and Honey, 2011). Íme a legutóbbi bizonyíték rá, hogy a HFPA mindenre képes azért, hogy Angelina Jolie-t az estjeire cibálja. A vér és méz földje ugyanis nem csak témáját rosszul megközelítő, hatásvadász és teljességgel üres film, de ráadásul angol nyelvű is – jobban mondva, egy két nyelven forgatott, ízig-vérig amerikai film, melynek hazánkban vetített verziójában úgy törik az angolt, mint a tűzifának való rönköket; még a legjobban Törköly Levente birkózik meg a feladattal apróbb szerepében. Jolie közismert humanitárius tevékenységéről, így nem csoda, hogy indulatosan látott hozzá a bosnyák háború dramatizálásához, aminek egyik hátránya, hogy néha a szándékolatlan komikum határmezsgyéjére téved. Az írói szerepet is betöltő színésznőtől valójában csak annyira futotta, hogy számtalan háborús film válogatott kegyetlenségeket, embertelenséget és megaláztatásokat bemutató jeleneteit, azoknak fogásait összegereblyézze, s ezekre fűzze fel alibi-románcát, amiben annyi a románc, mint sortűzben a szerelmi vallomás. A háborúban, jobban mondva a háborús állapotban aligha lehet bármi értelmet találni, kiváltképp egy etnikai, felekezeti vagy egyéb specifikus tisztogatásra épülő konfliktusban, de Jolie-t még annyira sem érdeklik mozgatott bábjainak motivációi, gondolatai, amennyit karaktereik megérdemelnének, pedig az nem sok. Érthető az IMDb pontértékén is átsütő elégedetlenség: A vér és méz földje nem csak az érintett népek, de bárki más számára is emészthetetlen genocidpornó.