aeon flux

ready for the action now, danger boy?

díjszezon: ki kapja az oscart? Németh Barna
2012. február 25. 11:01:37

Kategória: 46 komment

Holnap átadó (lesz liveblog is). Addig is ne felejts el tippelni!

Kihirdették a jelölteket, az amerikai sajtó hasábokat (s)írt tele a panaszaival, a show producerei most is megragadnak minden létező mentőkötelet, és mindenki levonta a tanulságokat. Ezekről lesz szó a tovább mögött, meg persze a kategóriákon végighaladva tippelgetünk a nyertesekre és egy kis nyereményjátékra is meginvitálunk benneteket...

Kihirdették a jelölteket, az amerikai sajtó hasábokat (s)írt tele a panaszaival, a show producerei most is megragadnak minden létező mentőkötelet, és mindenki levonta a tanulságokat.

Aki végig figyelemmel követte a 2011-es díjszezon eseményeit, az az alábbi sorokban nem sok újdonsággal találkozik majd. Tudjuk, hogy a nagy „Ütközések-fiaskó” után az egész sajtó hadban állt az Amerikai Filmakadémiával, ami után az AMPAS nem csak vezeklésbe, de bősz átalakításba kezdett. Ezt követte a „Batman-ügy”, amellyel pedig a közönséget sikerült magukra haragítani. A kiterjedt díjszezon, a sokasodó díjátadók és minden támadás elsősorban anyagi veszteségeket okozott (a félpercenként elkérhető összeg fél millióval csökkent, ami egy háromórás show esetén tízmilliós nagyságrendű kár), de az Akadémia szépen helyt állt. Díjazottjai elkezdtek közelíteni a kritikusok ízlése felé, ugyanakkor a közönség felé is tettek pár kellemes gesztust.

Úgy tűnik, eddig tartott a Kánaán, hiszen idén ennek vége szakadt. A tízre növelt legjobb film keretnek az lett volna a lényege, hogy beférjenek az egészen kicsik és a nagyobb közönségkedvencek is. Idén kicsit átalakították a rendszert, és ez éppen elég volt hozzá, hogy pont ezek a címek hulljanak ki. Nem csoda, hogy az elemzők minden idők egyik leggyengébb nézettségét várják a jövő vasárnap esedékes gálától, hiszen a főkategóriákban nincs egy olyan film sem, amiért tízmilliók rajonganának. Ehhez persze A segítség áll a legközelebb, de a töltelékjelöltek közé simán befért volna egy Harry Potter vagy egy Majmok bolygója, amik egyrészt sokkal jobb kritikákat kaptak, mint az aktuális töltelékjelöltek, másrészt a közönség is jobban szerette őket. De ha nem, hát nem. Ők majd megisszák a levét, mi meg dolgozzunk azzal, ami van.

Legjobb film

Mára már tényleg közhely, hogy az Oscar nem a legjobbról, hanem a nyertesről szól – szó szerinti és átvitt értelemben egyaránt. Ha végignézünk kilences listánkon, három igazi nyertest találunk rajta. Először is ott van A segítség, ami sok-sok millió embert megmozgatott, így vált egy picike filmből szignifikáns blockbusterré. Benne van az a nemes üzenet, amit nagyon szeret az Akadémia és egy kiemelkedően színvonalas színészgárdával elérte az, amit rajta kívül nem sokan: középkorú nőkkel a főszerepben kirobbanó siker lett. Jelölésekben viszont bőven alulmaradt az elvártnál, és bár ha öt jelölt lenne, oda is befért volna, a fődíj nagyon távolra került. Másodszor ott van nekünk Woody Allen nagy visszatérése, ami a hosszabb gyengélkedés után nem csak a toplisták élére röpített vissza a New York-i legendát, hanem meghozta élete legnagyobb anyagi sikerét is. Egy ilyen filmtől 150 milliós világbevétel nagy fegyvertény, de hiába a siker, ha a múlt ellene beszél. A filmet imádták, de amikor behúzzák a döntő ikszet, az embereknek be fog ugrani, hogy ez a rendező csinált már sokkal jobbat is. És végül ott van A némafilmes, amely anno úgy megbújt a pazar Cannes-i felhozatalban, mint szürke szamár a ködben. Csakhogy aztán bemutatták, és mindenki imádta. Aztán megvette Harvey Weinstein és megnyerte a legjobb színész díját. Majd ez a kis fekete-fehér némafilm szépen sorban vette be a világ számos filmfesztiválját és hódította meg a kritikusok szívét. Több hónapon keresztül képes volt a figyelem középpontjában maradni és még anyagi hasznot is hozott. Tudta szeretni férfi és nő, öreg és fiatal, liberális és konzervatív: 2011-ben éppen annyira jelentett nosztalgiát, mint amennyire különlegességet, nem is beszélve a mozi hőskora iránti főhajtásáról. Mi ez, ha nem nyertes? Az, és az is marad. Ebben pedig maximum az amerikai patriotizmus akadályozhatja meg, ami furcsa módon két „kevésbé nyertes” malmára hajthatja a vizet. Ez lenne az Utódok és A leleményes Hugo, melyek „csak” hozták a rendezőktől elvárt szintet. Velük viszont az a gond, ami az Éjfélkor Párizsbannal, hogy mind Alexander Payne, mind Martin Scorsese csinált már jobbat is, és ezt nehéz elfelejteni. Esély persze van, még ha nagyon kicsi is.

Nyerni fog: A némafilmes
Ne zárjuk ki teljesen
: Utódok, A leleményes Hugo

Legjobb rendező

A tippelés innentől kezdve inkább arról szól, hogy mekkora A némafilmes iránti szeretet. A szakszervezeti díjakból látszik, hogy nagy, de itt most álljunk meg egy szóra. A kritikusok és a szakma díjai eddig maximum alakítgatták az Oscar-versenyt, idén viszont inkább olyan volt, mintha kapával a kézben próbálnák megjósolni azt. A Broadcast Film Critics Association például a saját toplistájával ment szembe, hogy a szerintük legjobbak helyett Oscar-mozikat jelöljenek. A régebben az igazságos elosztásról híres BAFTA az Oscar elé kerülése óta (tíz éve még az Oscar show után volt a díjátadó) egyre inkább a tarolás híve, stb. Ezek után kicsit nehezebb a helyzet, mert szemmel láthatóan Michel Hazanavicius a tuti befutó, de éppen az Oscar saját statisztikája ébreszt kételyeket. Amikor egy könnyed, látványos mondanivaló nélküli film nyer (Chicago, Szerelmes Shakespeare), akkor szinte mindig egy fontosabb, fajsúlyosabb film rendezője nyeri a rendezői díjat. Persze eddig úgy tűnik, működik a befolyásoló hadművelet, de ha a statisztika érvényesül, ebben a mezőnyben bárki lehet befutó. Lehet Martin Scorsese, aki egy klasszikus korszak klasszikus trükkjeire épített filmet a legmodernebb technika felhasználásával. Lehet Terrence Malick, aki az új erőre kapott amerikai lírai film éllovasa lett. Lehet Woody Allen, aki ismét régi fényében tetszeleg és lehet Alexander Payne, aki ugyan forgatókönyvíróként kapott helyet a hollywoodi Olimposzon, de még rendezőként sem nyúlt mellé.

Nyerni fog: Michel Hazanavicius
Ne zárjuk ki teljesen
: Martin Scorsese

Legjobb férfi főszereplő

A kategória, ami talán a legtöbbet változott az év során. Először Brad Pittet tartottuk tuti befutónak, majd jött George Clooney, és szép lassan elhalványította Pitt fényét. Végül színre lépett (vagy inkább Cannes után újra felbukkant) Jean Dujardin, és most ott tartunk, hogy ő a legbiztosabb tipp. Gary Oldmanben lehet tisztelni a minimalista játékból fakadó jéghideg profizmusát. Bichir és Pitt karakterével lehet szimpatizálni, lehet sajnálni őket. Ugyanez igaz Dujardin és Clooney szerepeire is, viszont nekik ott van talonban a látványosság faktor. Természetesen ebben Dujardin áll az élen, hiszen nem beszél, így a gesztusai beszélnek helyette – és a néző is jobban észreveszi a játékát. Ennek ellenére nem írnám le Clooney-t, aki hosszú évek óta fürdőzik a népszerűségben és az elismertségben.

Nyerni fog: Jean Dujardin
Ne zárjuk ki teljesen: George Clooney

Legjobb női főszereplő

Egy éve volt nekünk egy Glenn Close-Meryl Streep párosunk, aztán a kritikusok díjainál lett egy Michelle Williams-Meryl Streep párosunk, majd a szakmai díjaknál ez Viola Davis-Meryl Streep párosra módosult. Jól látszik, végig Meryl Streep a közös nevező, aki 29 éve nem nyert Oscart. Glenn Close viszont még sosem nyert és ez lehet a hatodik veresége. Michelle Williams pedig egy köztiszteletben álló fiatal tehetség, és az utóbbi időkben nekik áll az Oscar zászlaja. Viola Davis viszont mindössze a második fekete bőrű színésznő, aki egynél több jelölést kapott (Whoopi Goldberg a másik), és az ő filmjét látta mindenki a fő esélyesek közül. Ragozhatnám még, de dönteni akkor sem tudok. Nem baj, legalább nem a rövid dokumentumfilm lesz a perdöntő a tippversenyben:)

Nyerni fog: Viola Davis
Ne zárjuk ki teljesen
: Meryl Streep, Michelle Williams

Legjobb férfi mellékszereplő

Itt is van egy holtbiztosnak tűnő tipp Christopher Plummer személyében, de engem speciel nagyon foglalkoztat a semmiből előbukkant legenda, Max von Sydow jelölése. Ráadásul ott van Kenneth Branagh, aki szintén egy sokat mellőzött színész, aki ráadásul egy másik legendát, Laurence Oliviert kelti életre. Tippelni persze Plummerre kell, de itt látom a legnagyobb esélyét egy nagy meglepetésnek.

Nyerni fog: Christopher Plummer
Ne írjuk le teljesen
: Max von Sydow, Kenneth Branagh

Legjobb női mellékszereplő

Akárcsak a férfiaknál, itt is van egy éllovasunk. Octavia Spencer szerepformálása látványos, a karaktere hatással van a nézőre. A színészi kategóriában talán az ő díját látom a legbiztosabb alapokon állónak, s ebbe csak A némafilmes rondíthat bele Berenice Bejo személyén keresztül, nagyobbacska meglepetésnek pedig ott lehet a feltűnően erős jelenlétet produkáló Melissa McCarthy vagy színészi értelemben a legmeggyőzőbb évadot magáénak tudó Jessica Chastain.

Nyerni fog: Octavia Spencer
Ne írjuk le teljesen
: Berenice Bejo

Legjobb eredeti forgatókönyv

A legnagyobb kérdés, hogy mennyire halad sebesen A némafilmes szekere. Mindent elsöpör vagy hagyja Woody Allent nyerni? Vagy az is lehet, hogy most tényleg a legjobbra szavaznak és a Nader és Simin kapja az Oscart? Esetleg itt néznek szembe a gazdasági válsággal, ami elől gondosan a múltba menekültek? Egy biztos: ez a kategória vagy a nagy kompenzációé, vagy a nyertes filmé.

Nyerni fog: Éjfélkor Párizsban
Ne írjuk le teljesen
: A némafilmes

Legjobb adaptált forgatókönyv

Újabb kiváló lehetőség a nagy kárpótlásra, így válik fő esélyessé az Utódok. A Pénzcsináló mellett azért ott állnak majd a Sorkin rajongók, míg az angolok a Suszter szabó baka kémet támogatják majd. Más esélyt nem nagyon látok, de az biztos hogy szoros verseny lesz.

Nyerni fog: Utódok
Ne írjuk le teljesen
: Suszter szabó baka kém

További kategóriák:

Legjobb operatőr

Nyerni fog: A némafilmes
Ne írjuk le
: Az élet fája

Legjobb vágás

Nyerni fog: A némafilmes
Ne írjuk le
: Utódok

Legjobb filmzene

Nyerni fog: A némafilmes
Ne írjuk le
: A leleményes Hugo

Legjobb betétdal

Nyerni fog: Muppets
Ne írjuk le
: Rio

Legjobb látványtervezés

Nyerni fog: A leleményes Hugo
Ne írjuk le
: A némafilmes

Legjobb kosztümtervezés

Nyerni fog: A némafilmes
Ne írjuk le
: Jane Eyre

Legjobb smink/maszk

Nyerni fog: A Vaslady
Ne írjuk le
: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2

Legjobb képi effektusok

Nyerni fog: A majmok bolygója - Lázadás
Ne írjuk le
: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2

Legjobb hang

Nyerni fog: Hugo
Ne írjuk le
: Hadak útján

Legjobb hangvágás

Nyerni fog: Hugo
Ne írjuk le
: Drive

Legjobb dokumentumfilm

Nyerni fog: If a Tree Falls
Ne írjuk le
: Paradise Lost 3

Legjobb animációs film

Nyerni fog: Rango
Ne írjuk le
: Chico & Rita

Legjobb idegen nyelvű film

Nyerni fog: Nader és Simin
Ne írjuk le
: akármi más

Legjobb rövid animációs film

Nyerni fog: The Fantastic Flying Books...
Ne írjuk le
: La Luna

Legjobb rövidfilm

Nyerni fog: Time Feak
Ne írjuk le
: Tuba Atlantic, Pentecost

Legjobb rövid dokumentumfilm

Nyerni fog: Saving Face
Ne írjuk le
: The Tsunami and the Cherry Blossom

És akkor ti jöttök. Várjuk a tippeket, amiket február 26. 23:59 percig lehet leadni. A legtöbb helyes tippet leadó egy öt DVD-ből álló filmcsomagot kap ajándékba. Eredményt majd valamikor az átadó után hírdetünk, természetesen. :)
Kérjük használjátok az alábbi sablont:
(Kis segítség: PGA, DGA, SAG, ADG, ASC, Golden Globe, Annie, BAFTA, VES, Eddie - Cas és Scripter, Critics' Choice, Kritikai toplista 2011)

Egy kis frissítés, ami segíthet belőni pár dolgot. A Los Angeles Times felkutatta az Akadémia "családfáját": a tagok átlagéletkora 62 év, és többségük a felső tízezerbe tartozik. 50 év alatti tagból kevesebb mint ezer van, viszont több százra tehető azok száma, akik évek vagy akár évtizedek óta nem aktív filmesek. Ez pedig egy kis táblázat egyéb információkkal:

Legjobb film:
Legjobb rendező:
Legjobb férfi főszereplő:
Legjobb női főszereplő:
Legjobb férfi mellékszereplő:
Legjobb női mellékszereplő:
Legjobb eredeti forgatókönyv:
Legjobb adaptált forgatókönyv:
Legjobb operatőr:
Legjobb vágás:
Legjobb látványtervezés:
Legjobb kosztümtervezés:
Legjobb hang:
Legjobb hangvágás:
Legjobb képi effektusok:
Legjobb smink/maszk:
Legjobb filmzene:
Legjobb betétdal:
Legjobb idegen nyelvű film:
Legjobb animációs film:
Legjobb dokumentumfilm:
Legjobb rövidfilm:
Legjobb rövid animáció:
Legjobb rövid dokumentumfilm:

Címkék

oscar jatek harry potter brad pitt george clooney woody allen martin scorsese meryl streep glenn close max von sydow spielberg michelle williams gary oldman kenneth branagh alexander payne aaron sorkin christopher plummer terrence malick jessica chastain dijszezon dijszezon 2011

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr204541522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jjncaa · http://bowl.hu/ 2012.02.19. 19:57:07

a tippek nem tükrözik minden esetben a saját véleményemet, sőt :) Legjobb film: Hadak útján Legjobb rendező: Terrence Malick Legjobb férfi főszereplő: Brad Pitt Legjobb női főszereplő: Michelle Williams Legjobb férfi mellékszereplő: Nick Nolte Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: A némafilmes Legjobb adaptált forgatókönyv: Tinker Tailor Soldier Spy Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A tetovált lány Legjobb látványtervezés: A némafilmes Legjobb kosztümtervezés: Jane Eyre Legjobb hang: Hadak útján Legjobb hangvágás: Drive-Gázt! Legjobb képi effektusok: A majmok bolygója Legjobb smink/maszk: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2 Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Man or Muppet (muppets) Legjobb idegen nyelvű film: A Separation Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Undefeated Legjobb rövidfilm: Tuba Atlantic Legjobb rövid animáció: La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

zolikz 2012.02.19. 20:17:23

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Scorsese Legjobb férfi főszereplő:Gary Oldman Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő:Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő:Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv:Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Suszter, szabó, baka, kém Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A leleményes Hugo Legjobb látványtervezés:Hadak útján Legjobb kosztümtervezés:Anonymus Legjobb hang:Hadak útján Legjobb hangvágás:Drive Legjobb képi effektusok:Vasököl Legjobb smink/maszk: H.P. Legjobb filmzene:Tintin Legjobb betétdal:Muppets Legjobb idegen nyelvű film:Nader and Samin Legjobb animációs film:Rango Legjobb dokumentumfilm:Pina Legjobb rövidfilm:The Shore Legjobb rövid animáció: La luna Legjobb rövid dokumentumfilm:Saving face

ungverjaland 2012.02.19. 20:35:20

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Brad Pitt Legjobb női főszereplő: Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A leleményes Hugo Legjobb hang: A leleményes Hugo Legjobb hangvágás: A leleményes Hugo Legjobb képi effektusok: Harry Potter és a halál ereklyéi 2. Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Undefeated Legjobb rövidfilm: Time Freak Legjobb rövid animáció: La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

dzsoker76 2012.02.19. 20:39:25

Legjobb film:Utódok Legjobb rendező:Martin Scorsese Legjobb férfi főszereplő:Gary Oldman Legjobb női főszereplő:Michelle Williams Legjobb férfi mellékszereplő:Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő:Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv:Nader és Simin Legjobb adaptált forgatókönyv:Suszter Szabó Baka Kém Legjobb operatőr:Az élet fája Legjobb vágás:A leleményes Hugo Legjobb látványtervezés:A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés:A némafilmes Legjobb hang:Hadak útján Legjobb hangvágás:Transformers 3. Legjobb képi effektusok:A majmok bolygója:Lázadás Legjobb smink/maszk:Albert Nobbs Legjobb filmzene:A némafilmes Legjobb betétdal:Rio Legjobb idegen nyelvű film:Nader és Simin Legjobb animációs film:Rango Legjobb dokumentumfilm:Pina Legjobb rövidfilm:The Shore Legjobb rövid animáció:Dimanche Legjobb rövid dokumentumfilm:Incident in New Baghdad

Ismeretlen_182672 2012.02.19. 20:51:06

Legjobb film: Artist Legjobb rendező: Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Dujardin Legjobb női főszereplő: Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Nolte Legjobb női mellékszereplő: Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight in Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: Descendants Legjobb operatőr: Tree of life Legjobb vágás: Artist Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: Artist Legjobb hang: War horse Legjobb hangvágás: War horse Legjobb képi effektusok: Rise of the planet of the apes Legjobb smink/maszk: Iron lady Legjobb filmzene: tinker tailor soldier spy Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: A separation Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Pina Legjobb rövidfilm: pentecost Legjobb rövid animáció: la luna Legjobb rövid dokumentumfilm: The tsunami...

purga · http://horrormirror.blog.hu 2012.02.19. 21:04:15

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: George Clooney Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Nick Nolte Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: A némafilmes Legjobb adaptált forgatókönyv: A leleményes Hugo Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A némafilmes Legjobb hang: A leleményes Hugo Legjobb hangvágás: Drive Legjobb képi effektusok: A majmok bolygója: Lázadás Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader & Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Fals Legjobb rövidfilm: Time Feak Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying... Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face

chris92 2012.02.19. 21:42:28

Legjobb film: Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: George Clooney Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: A némafilmes Legjobb adaptált forgatókönyv: Suszter Szabó Baka Kém Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A leleményes Hugo Legjobb hang: A leleményes Hugo Legjobb hangvágás: Drive Legjobb képi effektusok: A majmok bolygója: Lázadás Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: A leleményes Hugo Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader & Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls Legjobb rövidfilm: Time Feak Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying... Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face

gaillard 2012.02.20. 01:04:58

"Legjobb operatőr Nyerni fog: A némafilmes" Miért is? Az utóbbi két évben CGI-jal tömött blockbustereknek adták a díjat, most ezzel kompenzálnak, vagy mi?

Ismeretlen_99954 2012.02.20. 02:44:19

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight In Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: The Tree Of Life Legjobb vágás: Hugo Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: Hugo Legjobb hang: War Horse Legjobb hangvágás: Hugo Legjobb képi effektusok: Rise Of The Planet Of The Apes Legjobb smink/maszk: Albert Nobbs Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader & Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If A Tree Falls Legjobb rövidfilm: Time Freak Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face

Dömötör Tamás Albert 2012.02.20. 12:52:53

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Martin Scorsese Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight In Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: The Tree Of Life Legjobb vágás: The Artist Legjobb látványtervezés: Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 2 Legjobb kosztümtervezés: Hugo Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Drive Legjobb képi effektusok: Hugo Legjobb smink/maszk: Albert Nobbs Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader & Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Paradise Lost 3: Purgatory Legjobb rövidfilm: Tuba Atlantic Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

gábor 2012.02.20. 15:23:31

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Brad Pitt Legjobb női főszereplő: Glenn Close Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Woody Allen Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A tetovált lány Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A némafilmes Legjobb hang: Hadak útján Legjobb hangvágás: Drive Legjobb képi effektusok: A majmok bolygója - Lázadás Legjobb smink/maszk: A vaslady Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Pina Legjobb rövidfilm: Time Feak Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face

M 2012.02.20. 17:19:16

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Jessica Chastain Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight in Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: The Tree of Life Legjobb vágás: The Descendants Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: The Artist Legjobb hang: War Horse Legjobb hangvágás: Drive Legjobb képi effektusok: Rise of the Planet of the Apes Legjobb smink/maszk: Albert Nobbs Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: Hugo Legjobb idegen nyelvű film: A Separation Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Pina Legjobb rövidfilm: The Feak Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face

delig 2012.02.20. 18:49:27

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Martin Scorsese Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Jessica Chastain Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight in Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: Moneyball Legjobb operatőr: The Tree of Life Legjobb vágás: The Artist Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: The Artist Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Drive! Legjobb képi effektusok: Rise og the Planet of the Apes Legjobb smink/maszk: Albert Nobbs Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: Man or Muppet (Muppets) Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin (Irán) Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls Legjobb rövidfilm: Time Feak Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books... Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face

Ismeretlen_178211 2012.02.20. 21:33:11

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő:Jean Dujardin Legjobb női főszereplő:Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő:Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő:Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight in Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr:The Tree of Life Legjobb vágás: The Artist Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: The Artist Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Hugo Legjobb képi effektusok: Rise of the Planet of the Apes Legjobb smink/maszk: The Iron Lady Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: Man or Muppet (Muppets) Legjobb idegen nyelvű film: A Separation Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Paradise Lost 3 Legjobb rövidfilm: Raju Legjobb rövid animáció:La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm:Saving Face

Dominik · http://criticalghost.wordpress.com 2012.02.21. 17:59:06

Legjobb film: The Artist - A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: The Tree of Life Legjobb vágás: Hugo Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: The Artist Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Hugo Legjobb képi effektusok: Harry Potter és a Halál ereklyéi II. Legjobb smink/maszk: The Iron Lady Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Pina Legjobb rövidfilm: Time Freak Legjobb rövid animáció: La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face

Ismeretlen_179197 2012.02.21. 19:24:04

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: Utódok Legjobb látványtervezés: A némafilmes Legjobb kosztümtervezés: Jane Eyre Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Drive Legjobb képi effektusok: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2. Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Pina Legjobb rövidfilm: Time Feak Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face

Ismeretlen_31536 2012.02.22. 16:21:38

Legjobb film: The Help Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: George Clooney Legjobb női főszereplő: Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő: Jonah Hill Legjobb női mellékszereplő: Bérénice Bejo Legjobb eredeti forgatókönyv: A némafilmes Legjobb adaptált forgatókönyv: A leleményes Hugo Legjobb operatőr: A leleményes Hugo Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A némafilmes Legjobb hang: A leleményes Hugo Legjobb hangvágás: Drive - Gázt! Legjobb képi effektusok: Transformers 3. Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: Tintin kalandjai Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin - Egy elválás története Legjobb animációs film: Egy macska kettős élete Legjobb dokumentumfilm: Hell and Back Again Legjobb rövidfilm: The Shore Legjobb rövid animáció: La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Hahakocka 2012.02.22. 20:45:57

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: A leleményes Hugo Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: Jane Eyre Legjobb hang: Hadak útján Legjobb hangvágás: Drive-Gázt! Legjobb képi effektusok: Harry Potter és a Halál ereklyéi II. Legjobb smink/maszk: Harry Potter és a Halál ereklyéi II. Legjobb filmzene: Hadak útján Legjobb betétdal: Man or Muppet - Muppets Legjobb idegen nyelvű film: A Separation Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Undefeated Legjobb rövidfilm: Tuba Atlantic Legjobb rövid animáció: La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Ismeretlen_98339 2012.02.23. 05:58:45

Legjobb film: The Tree of Life Legjobb rendező: Terrence Malick Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Bérénice Bejo Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight in Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: Emmanuel Lubezki Legjobb vágás: Thelma Schoonmaker Legjobb látványtervezés: Dante Ferretti, Francesca Lo Schiavo Legjobb kosztümtervezés: Mark Bridges Legjobb hang: Lon Bender, Victor Ray Ennis Legjobb hangvágás: Gary Rydstrom, Andy Nelson, Tom Johnson, Stuart Wilson Legjobb képi effektusok: Tim Burke, David Vickery, Greg Butler, John Richardson Legjobb smink/maszk: Martial Corneville, Lynn Johnson, Matthew W. Mungle Legjobb filmzene: Ludovic Bource Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: A Separation Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Pina

Lord Picard 2012.02.23. 09:20:56

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: George Clooney Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A leleményes Hugo Legjobb hang: Transformers 3 Legjobb hangvágás: Transformers 3 Legjobb képi effektusok: A Majmok bolygója - Lázadás Legjobb smink/maszk: Albert Nobbs Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If A Tree Falls Legjobb rövidfilm: Time Feak Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face

Ismeretlen_181603 2012.02.23. 16:54:31

Van pár megérzésem, mint például a Hugo győzelme a vizuális effektusoknál, de gyáván inkább a biztosabb utat választom. :) Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius (A némafilmes) Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin (A némafilmes) Legjobb női főszereplő: Viola Davis (A segítség) Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer (Kezdők) Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer (A segítség) Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A némafilmes Legjobb hang: A leleményes Hugo Legjobb hangvágás: A leleményes Hugo Legjobb képi effektusok: A majmok bolygója Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Man or Muppet (Muppets) Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin (Irán) Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Paradise Lost 3 Legjobb rövidfilm: The Shore Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

LeNNox 2012.02.25. 12:25:37

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Martin Scorsese - A leleményes Hugo Legjobb férfi főszereplő: George Clooney – Utódok Legjobb női főszereplő: Meryl Streep - A Vaslady Legjobb férfi mellékszereplő: Nick Nolte – Warrior – A végső menet Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer – A segítség Legjobb eredeti forgatókönyv: A némafilmes Legjobb adaptált forgatókönyv: Pénzcsináló Legjobb operatőr: A leleményes Hugo Legjobb vágás: Utódok Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A leleményes Hugo Legjobb hang: Transformers 3. Legjobb hangvágás: Drive – Gázt! Legjobb képi effektusok: A majmok bolygója – Lázadás Legjobb smink/maszk: Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. rész Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin – Egy elválás története Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Hell and Back Again Legjobb rövidfilm: The Shore Legjobb rövid animáció: La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm: Incident in New Baghdad

Ismeretlen_112475 2012.02.25. 13:23:30

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: The Artist Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: The Tree Of Life Legjobb vágás: The Artist Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: Hugo Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Hugo Legjobb képi effektusok: Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 2 Legjobb smink/maszk: Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 2 Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader & Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If A Tree Falls Legjobb rövidfilm: Time Freak Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu 2012.02.25. 13:47:13

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michael Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Brad Pitt Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: A némafilmes Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Tree of life Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A némafilmes Legjobb hang: A leleményes Hugo Legjobb hangvágás: Drive Legjobb képi effektusok: A majmok bolygója - Lázadás Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Man or Muppet (Muppets) Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls Legjobb rövidfilm: Tuba Atlantic Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books... Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face

hinher 2012.02.25. 15:56:25

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A leleményes Hugo Legjobb hang: Transformers 3 Legjobb hangvágás: Transformers 3 Legjobb képi effektusok: Transformers 3 Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin - Egy elválás története Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls Legjobb rövidfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom Legjobb rövid animáció: Dimanche Legjobb rövid dokumentumfilm: The Shore

Xaboo 2012.02.25. 23:42:31

Legjobb film: A leleményes Hugo Legjobb rendező: Martin Scorsese (A leleményes Hugo) Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin (A némafilmes) Legjobb női főszereplő: Viola Davis (A segítség) Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer (Kezdők) Legjobb női mellékszereplő: Berenice Bejo (A némafilmes) Legjobb eredeti forgatókönyv: A némafilmes Legjobb adaptált forgatókönyv: A leleményes Hugo Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A leleményes Hugo Legjobb hang: A leleményes Hugo Legjobb hangvágás: A leleményes Hugo Legjobb képi effektusok: A leleményes Hugo Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: A leleményes Hugo Legjobb betétdal: Real in Rio (Rio) Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin (Irán) Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Hell and Back Again Legjobb rövidfilm: Raju Legjobb rövid animáció: La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Ismeretlen_1068 2012.02.26. 07:13:17

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: A Separation Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: The Artist ( :( ) Legjobb vágás: The Artist Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: Hugo Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Hugo Legjobb képi effektusok: Transformers 3 Legjobb smink/maszk: The Iron Lady Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: A Separation Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls Legjobb rövidfilm: The Shore Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Spynoza 2012.02.26. 08:49:43

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: George Clooney Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: The Artist Legjobb vágás: The Artist Legjobb látványtervezés: The Artist Legjobb kosztümtervezés: The Artist Legjobb hang: A leleményes Hugo Legjobb hangvágás: A leleményes Hugo Legjobb képi effektusok: A leleményes Hugo Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: Hadak útján Legjobb betétdal: Man or Muppet Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin - Egy elválás története Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Pina 3D Legjobb rövidfilm: Raju Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: Incident in New Baghdad

Zoya 2012.02.26. 08:59:36

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A leleményes Hugo Legjobb látványtervezés: The Artist Legjobb kosztümtervezés: The Artist Legjobb hang: A leleményes Hugo Legjobb hangvágás: A leleményes Hugo Legjobb képi effektusok: A leleményes Hugo Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: Man or Muppet Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin - Egy elválás története Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Pina 3D Legjobb rövidfilm: The Shore Legjobb rövid animáció: Wild Life Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Ismeretlen_37736 2012.02.26. 15:29:50

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight In Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: The Tree Of Life Legjobb vágás: The Artist Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: The Artist Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Drive Legjobb képi effektusok: Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 2 Legjobb smink/maszk: The Iron Lady Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader & Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls Legjobb rövidfilm: Time Feak Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Solza 2012.02.26. 16:24:06

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight in Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: The Artist Legjobb vágás: The Artist Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: The Artist Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Hugo Legjobb képi effektusok: Harry Potter 7/2 Legjobb smink/maszk: The Iron Lady Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: A Separation Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls Legjobb rövidfilm: Time Freak Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

thedistance 2012.02.26. 18:06:49

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius for The Artist Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin for The Artist Legjobb női főszereplő: Viola Davis for The Help Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer for Beginners Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer for The Help Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight in Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: The Tree of Life Legjobb vágás: The Artist Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: The Artist Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Hugo Legjobb képi effektusok: Rise of the Planet of the Apes Legjobb smink/maszk: The Iron Lady Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Jodaeiye Nader az Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Paradise Lost 3: Purgatory Legjobb rövidfilm: The Shore Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face

robeeX · http://aeonflux.freeblog.hu 2012.02.26. 18:49:22

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius The Artist Legjobb férfi főszereplő:Jean Dujardin The Artist Legjobb női főszereplő:Viola Davis The Help Legjobb férfi mellékszereplő:Christopher Plummer Beginners Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer The Help Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight in Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: The Tree of Life Legjobb vágás: The Artist Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: The Artist Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Hugo Legjobb képi effektusok: Rise of the Planet of the Apes Legjobb smink/maszk: The Iron Lady Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Jodaeiye Nader az Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls Legjobb rövidfilm: Time Feak Legjobb rövid animáció:he Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face

Adam Taylor 2012.02.26. 20:56:56

Legjobb film:A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjszaka Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A leleményes Hugo Legjobb hang: Hadak útján Legjobb hangvágás: A leleményes Hugo Legjobb képi effektusok: A majmok bolygója: Lázadás Legjobb smink/maszk: Albert Nobbs Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Hell and back again Legjobb rövidfilm: The Shore Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

wayage 2012.02.26. 22:13:18

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A némafilmes Legjobb hang: A leleményes Hugo Legjobb hangvágás: A leleményes Hugo Legjobb képi effektusok: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2 Legjobb smink/maszk: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2 Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls Legjobb rövidfilm: Tuba Atlantic Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Gitka 2012.02.26. 22:14:18

Legjobb film:A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plumme Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: A Separation Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: The Tree of Life Legjobb vágás: The Artist Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: Hugo Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Hugo Legjobb képi effektusok: Transformers 3 Legjobb smink/maszk: The Iron Lady Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: A Separation Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls Legjobb rövidfilm: The Shore Legjobb rövid animáció: La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Robee 2012.02.26. 22:20:03

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Martin Scorsese Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Jonah Hill Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Suszter, szabó, baka, kém Legjobb operatőr: Emmanuel Lubezki Legjobb vágás: A leleményes Hugo Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A némafilmes Legjobb hang: Hadak útján Legjobb hangvágás: A leleményes Hugo Legjobb képi effektusok: Transformers 3. Legjobb smink/maszk: Harry Potter és a halál ereklyéi (2. rész) Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Footnote Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls Legjobb rövidfilm: Time Feak Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore

Jack Skellington 2012.02.26. 22:20:07

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: George Clooney Legjobb női főszereplő: Meryl Streep Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: A némafilmes Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A tetovált lány Legjobb látványtervezés: A némafilmes Legjobb kosztümtervezés: Jane Eyre Legjobb hang: War Horse Legjobb hangvágás: Drive Legjobb képi effektusok: Majmok bolígója - Lázadás Legjobb smink/maszk: A vaslady Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Pina Legjobb rövidfilm: The Shore Legjobb rövid animáció: La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

GMJani 2012.02.26. 22:30:47

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius (The Artist) Legjobb férfi főszereplő: George Clooney (The Descendants) Legjobb női főszereplő: Meryl Streep (The Iron Lady) Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer (Beginners) Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer (The Help) Legjobb eredeti forgatókönyv: Woody Allen (Midnight in Paris) Legjobb adaptált forgatókönyv: Alexander Payne, Nat Faxon, Jim Rash (The Descendants) Legjobb operatőr: Robert Richardson (Hugo) Legjobb vágás: Thelma Schoonmaker (Hugo) Legjobb látványtervezés: Dante Ferretti, Francesca Lo Schiavo (Hugo) Legjobb kosztümtervezés: Sandy Powell (Hugo) Legjobb hang: Tom Fleischman, John Midgley (Hugo) Legjobb hangvágás: Lon Bender, Victor Ray Ennis (Drive) Legjobb képi effektusok: Joe Letteri, Dan Lemmon, R. Christopher White, Daniel Barrett (Rise of The Planet of The Apes) Legjobb smink/maszk: Martial Corneville, Lynn Johnson, Matthew W. Mungle (Albert Nobbs) Legjobb filmzene: Ludovic Bource (The Artist) Legjobb betétdal: Bret McKenzie (The Muppets) Legjobb idegen nyelvű film: Jodaeiye Nader az Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls: A Story of the Earth Liberation Front Legjobb rövidfilm: The Shore Legjobb rövid animáció: La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

duwy 2012.02.26. 22:32:53

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michael Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight in Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: The Tree of Life Legjobb vágás: The Artist Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: The Artist Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Hugo Legjobb képi effektusok: Rise of the Planet of the Apes Legjobb smink/maszk: The Iron Lady Legjobb filmzene: The Artist Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: A Separation Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Paradise Lost 3: Purgatory Legjobb rövidfilm: The Shore Legjobb rövid animáció: La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Cody 2012.02.26. 22:37:48

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Michelle Williams Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: A némafilmes Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A némafilmes Legjobb hang: Hadak útján Legjobb hangvágás: Transformers 3. Legjobb képi effektusok: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2 Legjobb smink/maszk: Albert Nobbs Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Man or Muppet (muppets) Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin (Irán) Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Paradise Lost 3: Purgatory Legjobb rövidfilm: The Shore Legjobb rövid animáció:The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Diego46 2012.02.26. 22:38:04

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius (A némafilmes) Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin (A némafilmes) Legjobb női főszereplő: Meryl Streep (A Vaslady) Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer (Kezdők) Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer (A segítség) Legjobb eredeti forgatókönyv: Nader és Simin Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: A némafilmes Legjobb vágás: A némafilmes Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A leleményes Hugo Legjobb hang: Transformers 3. Legjobb hangvágás: Transformers 3. Legjobb képi effektusok: A majmok bolygója Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Man or Muppet (Muppets) Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin (Irán) Legjobb animációs film: Kung Fu Panda 2 Legjobb dokumentumfilm: If a Tree Falls: A Story of the Earth Liberation Front Legjobb rövidfilm: Tuba Atlantic Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Ismeretlen_379403 2012.02.26. 22:48:50

Legjobb film: A némafilmes Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: Az élet fája Legjobb vágás: Utódok Legjobb látványtervezés: A leleményes Hugo Legjobb kosztümtervezés: A némafilmes Legjobb hang: A leleményes Hugo Legjobb hangvágás: A leleményes Hugo Legjobb képi effektusok: A majmok bolygója Legjobb smink/maszk: A Vaslady Legjobb filmzene: A némafilmes Legjobb betétdal: Muppets Legjobb idegen nyelvű film: Nader és Simin Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Pina Legjobb rövidfilm: Tuba Atlantic Legjobb rövid animáció: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

e9ay72 2012.02.26. 23:31:39

Legjobb film: The Artist Legjobb rendező: Michel Hazanavicius Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin Legjobb női főszereplő: Viola Davis Legjobb férfi mellékszereplő: Max von Sydow Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer Legjobb eredeti forgatókönyv: Midnight in Paris Legjobb adaptált forgatókönyv: The Descendants Legjobb operatőr: The Tree of Life Legjobb vágás: Hugo Legjobb látványtervezés: Hugo Legjobb kosztümtervezés: The Artist Legjobb hang: Hugo Legjobb hangvágás: Drive Legjobb képi effektusok: Rise of The Planet of The Apes Legjobb smink/maszk: The Iron Lady Legjobb filmzene: War Horse Legjobb betétdal: The Muppets Legjobb idegen nyelvű film: A Separation Legjobb animációs film: Rango Legjobb dokumentumfilm: Pina Legjobb rövidfilm: Raju Legjobb rövid animáció: La Luna Legjobb rövid dokumentumfilm: The Tsunami and the Cherry Blossom

Hahakocka 2012.03.03. 19:25:55

Ki nyerte a dvd szettet?

Ismeretlen_1068 2012.04.08. 16:11:29

Régi adósság: a játékot thedistance nyerte 19 helyes tippel. Neki máris megy az e-mail a nyereményével kapcsolatban.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása