aeon flux

ready for the action now, danger boy?

2012-es előzetes: paramount Takács Máté
2012. január 02. 12:15:43

Kategória: film 9 komment

Az InterCom által képviselt FoxSonyWarner trió után áttérünk a UIP két stúdiójára: a zsúfolt esztendőt elsősorban nem a Paramountnak köszönheti a hazai forgalmazó, de egyelőre csak az első félévet töltötte meg igazán az idén száz éves cég. Most úgy néz ki, egy egész jó 2011 után küzdelmes menet lesz 2012.

A radaron

Ahogy a Fox, úgy a Paramount is egy animációs folytatásban bízhat leginkább. A Madagaszkár 3. (Madagascar 3: Europe's Most Wanted; hazai bemutató: június 14.) visszatér az első rész nyári premierjéhez, s az eredeti címből is érzékelhetően már nagyon eltér a kezdeti helyszíntől. Az 2005-ben indult széria még a DreamWorks gondozásában jutott 193 millió dollárig, aminek megdöntéséhez a folytatás 2008 novemberében a nyitó hétvége után még szép reményeket fűzhetett, azonban végül alacsonyabban állapodott meg (180 millió), de még mindig egészen jól ahhoz, hogy egy újabb epizód elkészítését érdemesnek találja bármely stúdiófőnök. Az animációs filmek azonban, 3D ide vagy oda, 2011-ben visszavettek a tempóból, s még az olyan közkedvelt első részeket magukénak tudó darabok is alulteljesítettek, mint a Kung Fu Panda 2. A Madagaszkár népszerűsége világraszóló, így a térhatással először kibővülve globális szinten nem lesz probléma az éves élmezőnybe felkapaszkodni, ellenben hazájában növelni a korábbiakon biztos nem lesz képes, így a közönség számának meggyőző mértékű megtartása lehet a legnemesebb cél; két héttel a Pixar új mozija előtt azonban alighanem örülhet, ha 150 millióig elevickél.

A Paramount másik folytatása erre az évre a G. I. Joe: Megtorlás (G.I. Joe: Retaliation; hazai bemutató: június 21.) lesz. Az első rész szépen teljesített 2009 augusztusában, 150 millió dolláros bevétele a 175 millióra rúgó költségvetés ellenére is sikerként vonult be az évkönyvbe, s a forgalmazó a folytatáshoz a mindig népszerű, a címben is hangsúlyozott bosszú/visszavágás/stb. motívumát hívta segítségül, továbbá Dwayne Johnsont és Bruce Willist, akik más okból, de nagyon menőnek számítanak mostanság. Ezen kívül a nyolcadik hónapról a jövedelmezőbb karriert kilátásba helyező júniusra telepítették át a premiert, ám így Pókember árnyéka is rávetült a katonákra. Figyelembe véve, hogy A Kobra árnyéka fogadtatása nem volt makulátlan még a nézők részéről sem, ugyanolyan könnyen bekövetkezhet egy véget jelentő csalódás, mint egy ismétlés, de az biztos, hogy ideális esetben ismét 150 millió fölé szól a bevetés. A filmet egyébként John Chu, a Step Up 2-3. és a Justin Bieber: Soha ne mondd, hogy soha rendezője jegyzi.

A DreamWorks Animation másik 2012-es produkciója a Rise of the Guardians. A novemberre időzített animációs moziban a Télapó, a Húsvéti nyúl, a Fogtündér, és Hóbarát fognak össze a Mumus ellen, aki örök sötétséggel fenyegeti a világot. Ez elég mókásan hangozhat a gyerekek és a szülők számára is, így bizonyosan nem lesz gondja a Guillermo del Toro produceri kezei alatt készülő filmnek uralma alá hajtani a hálaadás-hétvégét, persze szigorúan csak az Alkonyat-sorozat zárásának árnyékában. A William Joyce The Guardians of Childhood címet viselő, még meg sem jelent gyerekkönyvein alapuló fantasy, ha jól sikerül, végül a Madagaszkár 3.-at is megszorongathatja, de egyébként a gyártó év végi nevezéseinél már-már állandósuló 145-150 millió dollár számít teljesítendőnek, amihez nem árt, ha a potenciális nézők nem hiszik azt, hogy a film a Legend of the Guardians, azaz Az Őrzők legendája (55 millió) folytatása.

Már sokat hallhattunk a World War Z című poszt-apokaliptikus horrorfilmről, tekintve hogy Max Brooks Zombiháború című könyvének adaptációja részben nálunk forgott. A karácsonyi szenzációnak szánt, 125 millió dollárból készülő produkció az év egyik legizgalmasabb vállalkozása, hiszen zombifilm még nem jutott 100 millió dollár fölé, márpedig e Marc ForsterBrad Pitt kollaboráció mindenképpen ilyen irányú ambíciókkal bír. Az élőhalottakat szerepeltető filmek közül a Zombieland jutott legmesszebb (75 millió), s sikerében döntő szerepet játszott, hogy vígjátékba oltották az alkotók, illetve kedvező fogadtatásra lelt. A szükséges fokú zsánerkeveredés ezúttal is megvan, ami a címből világosan kitűnik (sőt, a zombik jelenlétét csak csöndben jelzi), úgyhogy a többi az alkotókra van bízva: egy jó előzetessel és további fogásokkal (no meg Pitt jelenlétével) meg lehet nyerni a premier hetét (persze csak A hobbit lábnyomában), de azért a Pi életével mindenképpen számolni kell. A többi már a szájhagyományon fog múlni, de attól függetlenül is a költségvetéssel azonos összeget kellene gyűjteni a megelégedéshez.

Sacha Baron Cohen a Borat elsöprő és a Brüno nem túl nagy sikere után újabb figurával jelentkezik a mozivásznon: a A diktátor (The Dictator) egy olyan ember hősies története, aki életét kockáztatva igyekszik távol tartani a demokráciát országától, amelyet oly nagy szívvel nyom el. A május második hetében érkező vígjátékban nagy potenciál leledzik: az utóbbi években megannyi rémuralom végéről és diktátor bukásáról/haláláról hallhatott a híreket figyelő fül, így igen aktuális kifigurázássá válik a film, ráadásul a poénforrás is sokkal könnyebben emészthető, mint Baron Cohen legutóbbi próbálkozásánál. A színész már javában népszerűsíti filmjét (Kim Dzsong Il halálát is szomorúan vette tudomásul), s ha igazán jóra sikerül a végeredmény, akkor a Borat 128 millió dolláros végeredményét is megközelítheti a A diktátor, de 80 millióra mindenképpen hivatott.

A Warner Jack, az óriásgyilkosához hasonlóan a Boszorkányvadászok (Hansel and Gretel: Witch Hunter; várható hazai bemutató: március 1.) is az Alice Csodaországban gerjesztette mesereneszánsz szüleménye, ám ezúttal lényeges csavart vittek a sztoriba a készítők: Jancsi (Jeremy Renner) és Juliska (Gemma Arterton) már felnőttek, s boszorkányokra vadásznak. A meredek ötlet könnyen elsülhet bármely irányba: a szereplőgárda (továbbá: Famke Janssen és Peter Stormare) bizakodásra ad okot, ahogy az Adam McKayWill Ferrell producerpáros és a horrorkomédiákban már tapasztalattal rendelkező, európai rendező is. A film ugyanis a horror és a vígjáték határmezsgyéjén jár, amiből többször született kudarc, mint siker; az eredeti mese ismertsége ugyan nem haszontalan, de a bizonytalan célközönség (gyerekeknek komor, felnőtteknek infantilis) problematikája okozhat némi gondot, kiváltképp úgy, hogy két héttel később már újabb mese (Mirror, Mirror) lép színre, de ott lesz még a John Carter és Az éhezők viadala is. Mindent összevetve, a 60 milliós költségvetést érdemes elvárásként támasztani, de a Grimméhez (38m) hasonló sors is megvalósulhat.

2012-ben négy hónapon belül három korábbi film 3D-s felturbózására is sor kerül, s közülük a Titanic 3D (hazai bemutató: április 5.) áll a legnagyobb teszt előtt. Az egykor minden határt áttörő filmdráma a címadó hajó elsüllyedésének 100. évfordulóján kerül ismét a vásznakra az új külsejével, ami felé jelentős elvárásokat támaszt, hogy az Avatar alkotója, James Cameron kezeskedik érte. A jelentőségteljes dátum, a film ismertsége és korábbi sikere és a 3D (nemzetközi) vonzereje együttesen a toplista élére kell vezényeljék a filmet, amihez A titánok haragja második hetét és a negyedik Amerikai pitét kell maga mögé utasítania. 30 millió körüli nyitánnyal már sínen lenne a jelenleg 600 millió dolláron álló, 11 Oscar-díjas produkció, ami globálisan tizennégy év után a 2 milliárdos határt is meghódíthatja.


A radaron kívül

* Az év Paramount-premierrel kezdődik: Az ördög benned lakozik (The Devil Inside; hazai bemutató: március 15.) című filmnek, azt gondolnánk, már nem sok keresnivalója van az ördögűzéses horrorok között, ám nemrég Az utolsó ördögűzés is közönségsikerré avanzsált szemben A rítussal egy éve. Kétesélyes.
* Márciusban Eddie Murphy újabb kísérletet tesz az amerikaiak szeretetének visszanyerésére: Az üresfejű (12m) és a Seholország (16m) katasztrófája után az A Thousand Words valamivel szebb jövő felé tekint, mivel főszereplőjére szabott történettel bír: a főhős már csak ezer szót mondhat ki haláláig. A Hogyan lopjunk felhőkarcolót megmutatta, hogy van még spiritusz a színészben (igaz, jelen film 2008-ban forgott), így a lényeg, hogy a Norbitot és Az üresfejűt is elkövető Brian Robbins rendező szedje össze magát.
* November elején kerül a mozikba a My Mother's Curse című road movie, amelyben Seth Rogen elhívja anyját, Barbra Streisandot útjára, aminek célja, hogy értékesítse találmányát és visszaszerezze szerelmét. A rendezői székben a Step Up és a Nász-ajánlat direktornője ül. Még messze van, de jól is elsülhet.


Végső szó

A Paramount (és a DreamWorks) 2011-es bemutatói 1,8 milliárd dollárt termeltek az amerikai mozikban ezzel a forgalmazó nyerte az évet ilyen szempontból. Az összes százmilliós kasszasiker elismerést érdemel, a most is zakatoló negyedik Mission: Impossible-től kezdve a Marvel-produkciókon át a Parajelenségek 3.-ig. Mindezek fényében 2012 hegymenet lesz a vállalat számára, szinte minden eddig időzített premiernek aratnia kell és egyetlen filmnek sem szabad megbuknia, s ez leginkább World War Z-re áll, de még akkor sem lesznek egyenesben legfeljebb ha a Titanic megismétli '97/'98-as teljesítményét...


A Paramount Pictures (DreamWorks) 2012-es naptára jelenleg

  • 01.06. The Devil Inside
  • 03.02. Hansel and Gretel: Witch Hunters
  • 03.23. A Thousand Words
  • 04.06. Titanic 3D
  • 05.11. The Dictator
  • 06.08. Madagascar 3: Europe's Most Wanted
  • 06.29. G.I. Joe: Retaliation
  • 11.02. My Mother's Curse
  • 11.21. Rise of the Guardians
  • 12.21. World War Z


korábban:

Címkék

anniversary box office titanic 3d bruce willis brad pitt eddie murphy barbra streisand james cameron sacha baron cohen leonardo dicaprio kate winslet seth rogen gi joe coming soon gemma arterton jeremy renner dwayne the rock johnson film 2012

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr1004541256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Scott 2012.01.02. 12:33:36

James Cameron lesz az egyedüli a 2 milliárdosok klubjában az Avatarral és Titaniccal:) De vajon meddig?:)

Ismeretlen_1068 2012.01.02. 14:29:59

"zombifilm még nem jutott 100 millió dollár fölé" Ha eltekintünk attól, hogy a filmben senkit és semmit nem neveznek zombinak, az I Am Legend is zombifilm - rendelkezik annak minden szabályával. Egyébként hajrá Z, ebből a listából magasan ez a legérdekesebb produkció.

Ismeretlen_82723 2012.01.02. 14:50:09

2: Az nem zombifilm, hanem Will Smith-film volt. :)

hesgotcancer · http://hesgotcancer.blog.hu 2012.01.02. 21:18:00

Már majdnem megkérdeztem, hogy "és a Star Trek folytatás hol marad", mikor eszembe jutott, hogy azt 2013 májusára tolták el:(:( Az baromi sok idő még...

Ismeretlen_182672 2012.01.02. 22:21:53

Nem tudom elképzelni egyik filmről sem, hogy sikeres lehet, legfeljebb a januári ördögösről.

tristram 2012.01.02. 23:54:02

3: Ez meg Brad Pitt film:D Amúgy nagyon jók ezek az előzetesek, a Paramount az elmúlt évekhez képest tényleg elég halovány felhozatallal dolgozik, hacsak nem lesz valami óriási meglepetéssikerük, elég szolid évnek néznek elébe.

Ismeretlen_233610 2012.01.05. 11:20:07

Remélem, senki nem olvassa a blogot a Paramounttól, de én egyedül a World War Z-re vagyok kíváncsi erről a listáról annyira, hogy moziban nézzem meg. (Bár a The Dictator, a Hansel and Gretel : Witch Hunters és esetleg a Rise of the Guardians is érdekesnek tűnik, de ezekhez kellenek majd jó előzetesek és kritikák.)

Ismeretlen_1068 2012.01.07. 09:14:06

Könnyen lehet, h a The Devil Inside-dal a Paramount újabb Paranormal Activity szintű kincsre lelt, az 1m-ért megvásárolt film ugyanis 12m-val nyitott tegnap, s 25-30m-os hétvégéről beszélnek. Még az is lehet, h ezekután a UIP is visszaveszi a hazai bemutatók közé. :)

Ismeretlen_1068 2012.01.10. 08:03:00

A Jancsi és Juliska (igazából Boszorkányvadászok) bemutatóját 2013 elejére tolták. Sírunk?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása