aeon flux

ready for the action now, danger boy?

díjszezon: spirit award jelölések kommentárral Németh Barna
2011. november 30. 22:27:48

Kategória: 2 komment

Miközben a filmvilág tegnap egy emberként vált egy Tarr Béla film főszereplőjévé a New York-i Filmkritikusok döntéseire várva, az amerikai függetlenek kihirdették saját jelöltjeiket. Ez az a díj, ahol 20M alatt kell maradnod, amerikainak kell lenned és legfőképpen vágatlannak (vagyis a rendező által vágottnak). Ez rendben is volna, szabály még a függetleneknek is kell, de ezt a kib irdatlan kuszaságot már nem bírom követni.

Az élet fája nem jelölhető, mert drágább volt a kelleténél. Ez oké. Azt viszont, hogy a Shame miért maradt ki, számomra rejtély marad. Illetve azt mondják, hogy nem amerikai, na de a The Artist sem - amit viszont jelöltek. De ettől a zűrzavartól függetlenül is évről évre furább az összkép. Itt kéne díjazni azokat, akik vért izzadva tudják tető alá hozni a filmjeiket, és itt kéne megadni a nagy kiugrási lehetőséget. Ennek ellenére lassan tényleg beigazolódnak Sarah Silverman néhány évvel ezelőtti szavai, amiket a Spirit Awards házigazdájaként ejtett el: "Ez a hányattatott sorsú, szenvedő művészek show-ja. Mint például Ang Lee vagy George Clooney."

A tovább mögött lehet megtekinteni az idei meg nem értett jelölteket, némi kommentárral körítve...

Miközben a filmvilág tegnap egy emberként vált egy Tarr Béla film főszereplőjévé a New York-i Filmkritikusok döntéseire várva, az amerikai függetlenek kihirdették saját jelöltjeiket. Ez az a díj, ahol 20M alatt kell maradnod, amerikainak kell lenned és legfőképpen vágatlannak (vagyis a rendező által vágottnak). Ez rendben is volna, szabály még a függetleneknek is kell, de ezt a kib irdatlan kuszaságot már nem bírom követni.

Az élet fája nem jelölhető, mert drágább volt a kelleténél. Ez oké. Azt viszont, hogy a Shame miért maradt ki, számomra rejtély marad. Illetve azt mondják, hogy nem amerikai, na de a The Artist sem - amit viszont jelöltek. De ettől a zűrzavartól függetlenül is évről évre furább az összkép. Itt kéne díjazni azokat, akik vért izzadva tudják tető alá hozni a filmjeiket, és itt kéne megadni a nagy kiugrási lehetőséget. Ennek ellenére lassan tényleg beigazolódnak Sarah Silverman néhány évvel ezelőtti szavai, amiket a Spirit Awards házigazdájaként ejtett el: "Ez a hányattatott sorsú, szenvedő művészek show-ja. Mint például Ang Lee vagy George Clooney."

Íme az idei meg nem értettek:

Legjobb film

50/50
Beginners
Drive
Take Shelter
The Artist
The Descendants

Erről beszéltem. Félreértés ne essék, panasz nem lehet a felhozatalra. Mindegyik film kiváló kritikákat kapott, amit láttam azt imádtam - de nem itt kellett volna az olyan filmeknek lehetőséget adni, mint a Meek's Cutoff, a Pariah, a Like Crazy, a Natural Selection és hasonlók? Kicsit olyan ez, mint amikor a nagy független ünnepnek számító Sundance-t ellepték az öltönyös hollywoodiak, ami a Slamdance létrehozásához vezetett. Várom a pillanatot, mikor jön létre egy "More Independent Spirit Awards".

Legjobb rendező

Mike Mills (Beginners)
Nicolas Winding Refn ( Drive)
Jeff Nichols (Take Shelter)
Michel Hazanavicius (The Artist)
Alexander Payne (The Descendants)

Tanulság: az 50/50 nem fog nyerni.

Legjobb nemzetközi film

Nader és Simin: Egy elválás története
Melankólia
Shame
Srác a bicikivel
Tirannoszaurusz

Kifejezetten korrekt lista, aminél külön öröm, hogy három is eljutott már hozzánk; egy pedig hamarosan jön. Még mindig nem ideális a helyzet, de néhány éve még alaposan utána kellett néznem ezen kategória filmjeinek. Haladunk...

Legjobb férfi főszereplő

Demian Bichir (A Better Life)
Jean Dujardin (The Artist)
Ryan Gosling (Drive)
Woody Harrelson (Rampart)
Michael Shannon (Take Shelter)

Egy illegális bevándorló, aki jobb életet akar a fiának; egy némafilmsztár, akin kifog a hangosfilm; egy kettős életet élő "szószátyár" sofőr; egy korrupt zsaru és egy paranoiás családapa - ebből kihozhatna valamit a Marvel. Egyébként kiváló lista, de hol van Michael Fassbender és George Clooney? Tudom, az előbb ezért sírtam, na de mégiscsak a két legtöbbet méltatott alakításról van szó. Mondjuk ez a tegnapi kritikusokat sem érdekelte, pedig ők méltattak.

Legjobb női főszereplő

Lauren Ambrose (Think of Me)
Rachel Harris (Natural Selection)
Adepero Oduye (Pariah)
Elizabeth Olsen (Martha Marcy May Marlene)
Michelle Williams (My Week with Marilyn)

Na, ez már kezd úgy kinézni, mint egy békebeli Spirit felhozatal. Még attól is képesek voltak eltekinteni, hogy Meryl Streep és Glenn Close jelölést kapjon. Ellen Barkinért viszont sokak szíve fáj, állítólag elképesztően hatalmasat alakít az Another Happy Day című alkotásban.

Legjobb férfi mellékszereplő

Albert Brooks (Drive)
John Hawkes (Martha Marcy May Marlene)
Christopher Plummer (Beginners)
John C. Reilly (Cedar Rapids)
Corey Stoll (Midnight in Paris)

Talán az egyetlen kategória, amely körül nem láttam hisztit. Nem csoda, Corey Stoll tökéletes volt, Albert Brooks szintúgy, a másik három úriemberből pedig valami hasonlót várunk.

Legjobb női mellékszereplő

Jessica Chastain (Take Shelter)
Angelica Huston (50/50)
Janet McTeer (Albert Nobbs)
Harmony Santana (Gun Hill Road)
Shaileen Woodley (The Descendants)

A másik kedvencem: az agyondicsért Joseph Gordon-Levitt kimaradt az 50/50-ért, de a kritikákban meg sem említett Angelica Huston bekerült. Janet McTeer detto, bár neki azért maradt a szép szavakból Glenn Close mellett. Jessica Chastain munkamániája azonban megtérült: kiesett néhány filmje, de még mindig maradt egy.

Legjobb forgatókönyv

Joseph Cedar (FootNote)
Michel Hazanavicius (The Artist)
Tom McCarthy (Win Win)
Mike Mills (Beginners)
Alexander Payne, Nat Faxon & Jim Rash (The Descendants)

Mivel a 20M limit csak a "Legjobb film" kategóriára vonatkozik (lásd Corey Stoll jelölése), így nyilvánvaló, hogy a tagság nagy része számára érthetetlen nyelven írt Footnote forgatókönyve jobban megfelelt mint mondjuk Woody Allené. Na, ez a nem mindegy. Amúgy itt kezd biztossá válni, hogy idén vagy a The Artist, vagy a The Descendants lesz a nagy nyertes. Szerintem az előbbi.

Legjobb első forgatókönyv

Mike Cahill & Brit Marling (Another Earth)
J.C. Chandor (Margin Call)
Patrick DeWitt (Terri)
Phil Johnston (Cedar Rapids)
Will Reiser (50/50)

Legjobb operatőr

Joel Hodge (Bellflower)
Benjamin Kasulke (The Off Hours)
Darius Khondji (Midnight in Paris)
Guillaume Schiffman (The Artist)
Jeffrey Waldron (The Dynamiter)

Ezek komolyan kihagyták Az élet fáját. Viszont a sajtóközleményben három operatőr nevét is sikerült elírni, amit aztán le is hozott pár lap.

John Cassavetes Award (A legjobb film 500.000 dollár alatti büdzsével)

Bellflower
Circumstance
Hello Lonesome
Pariah
The Dynamiter

A Bellflowerben két barát építget mindenféle tömegpusztító fegyvereket, hogy megússzák a világvégét. A Circumstance-ben iráni fiatalok szexuális forradalma kap főszerepet két leszbikus lány történetén keresztül. A Hello Lonesome apró történetekből épül fel - az egyikben egy magányos szinkronszínész köt barátságot a kifutófiúval, egy másikban pedig egy idős hölgy fuvaroztatja magát a fiatal szomszéddal. A Pariah-ban egy gettóbéli leányzó küzd nemi identitásával és az ebből adódó problémákkal. A The Dynamiter pedig két fiúról szól, akit otthagy az anyjuk, viszont visszatér az életükbe a finoman szólva is veszélyes nagyobbik tesó.

Legjobb elsőfilm

Another Earth
In The Family
Margin Call
Martha Marcy May Marlene
Natural Selection

Legjobb dokumentumfilm

An African Selection
Bill Cunningham New York
The Interrupters
The Redemption of General Butt Naked,
We Were Here

Címkék

independent woody harrelson michelle williams alexander payne christopher plummer ryan gosling michael shannon john c reilly jessica chastain nicolas winding refn john hawkes elizabeth olsen jean dujardin dijszezon dijszezon 2011 tom mccarthy

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr754541122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2011.12.01. 00:29:12

Azért Jessica Chastain munkamániájáról annyit érdemes tudnI, hogy mind a The Debt, mind pedig a The Tree of Life két éve forgott, az elöbbit dobozban tartották, az utóbbit meg két éven át vágták.

Ismeretlen_1068 2011.12.01. 00:31:22

Az Another Earth egyébként január végén érkezik DVD-n az IC-től Fejünk felett a Föld címmel.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása