aeon flux

ready for the action now, danger boy?

szakadjon le az ég! Zalaba_Ferenc
2011. november 03. 14:12:27

Kategória: 1 komment

Remélhetőleg a magyar címmanipulátorok elrugaszkodnak majd az "Égszakadás"-tól, mikor nevén nevezik az új Bond-kalandot, amely immáron hivatalosan is Skyfall címre hallgat.

A címet az épp a percekben befejeződött londoni sajtótájékoztatón erősítette meg Sam Mendes rendező, valamint Barbara Broccoli és Michael G. Wilson producerek. Mi több, a trió majd minden eddigi pletykának helyt adott: Javier Bardem lesz a film főgonosza, feltűnik Ralph Fiennes, Albert Finney, Ben Whishsaw és Naomie Harris (az előzetes híresztelések ellenére nem Moneypenny, hanem egy Eve névre hallgató ügynöknő bőrébe bújva), valamint Judi Dench és Daniel Craig, továbbá a legújabb bondgirl szerepében egy francia újonc, bizonyos Bérénice Marlohe (lásd képünket).

A film Londonban, Sanghajban, Isztambulban és a a skót felvidéken forog majd, méghozzá hétfőtől, hogy jövő ősszel már a mozikban élvezhessük azt a sztorit, melyben M (Judi Dench) múltjának egy sötét foltja tesz látogatást az MI6-nél, méghozzá nem túl barátit. Eme történetnek sem Fleming írásaihoz, sem más korábbi Bond-filmhez nem lesz köze, tehát aki az ún. Quantum-trilógia befejezését várta, az csalódni fog: a film, melynek forgatókönyvét John Logan, Neal Purvis és Robert Wade írta, teljesen önálló sztorival rendelkezik majd.

Címkék

bond casting daniel craig sam mendes ralph fiennes javier bardem judi dench filmhir spy movie brit flick

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr114540471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1068 2011.11.12. 14:49:28

Kommentek: DHOPW42: 2011. 11. 03. 14:15 Meglepő az önálló sztori, de szerencsére nekem ennyire nem szívügyem a James Bond, úgyhogy túlélem. Sőt, az új részek közül ez tűnik a legígéretesebbnek, nagyon várom! Scott: 2011. 11. 03. 14:21 Craig most már elég idős...Friss hús kell ide lassan.. Fassbendert remélem megkeresik majd. DCIJB: 2011. 11. 03. 14:22 Hihetetlenül ígéretes stáb és színészgárda! Minden adott ahhoz, hogy a széria 50. évfordulójához méltó film szülessen meg. DCIJB: 2011. 11. 03. 14:23 Craig idős? Még csak 43 éve! Roger Moore 45 évesen kezdte és csinált 7 filmet! (Igaz a végére tényleg megöregedett...) aeon_flux: 2011. 11. 03. 14:24 2: Szerencsétlen Fassbendert már így is klónozni kéne. :) limupei.: 2011. 11. 03. 14:27 5: És szerencsére már közölte, hogy csak korlátozott példányszámban vesz részt a mainstreamben. Mondjuk kár is őt ilyenekre pazarolni. limupei.: 2011. 11. 03. 14:29 6: Ennek ellenére a Casino Royale k*rva jó volt:) Bárcsak ez is olyan lenne. Scott: 2011. 11. 03. 14:29 Vajon Nolan fog valaha Bond filmet készíteni? :) aeon_flux: 2011. 11. 03. 14:30 7: Én azt annyira nem... de a Quantum of Solace-t már inkább. Tudom, egyedül vagyok. Leszarom. :) creeper: 2011. 11. 03. 14:40 Mindkét Craig-Bond filmet nagyon élveztem, ez a lány szexi, a jelen részletek izgalmasnak tűnnek, úgyhogy szeretettel várjuk! _aTom_: 2011. 11. 03. 14:49 És ezek szerint Craig felesége, Rachel Weisz nem szerepel majd a filmben? Vagy az még esetleg titok? algi: 2011. 11. 03. 15:00 Ha a Quantum of Solace A Kvantum csendje lett, akkor ettől se lehet fantáziadúsabbat várni. A Casino Royale-ról csak annyit szeretnék mondani, hogy az első James Bond film volt, ami izgalmas volt, mert a korábbi filmek alatt azt se éreztem, hogy élek egyáltalán. (A Holnap markában alatt konkrétan kiborult a chipses zacskó a kezemből, mert elaludtam.) Dealer: 2011. 11. 03. 16:41 Tudom, hogy ezért egyszer le fognak lőni egy sötét sikátorban, de nekem az egész sorozatból (ami nagyon közel áll a szívemhez) a Goldfinger mellett a Quantum of Solace a kedvencem. Bevallom őszintén, mélységesen leszarom az ellenvéleményeket; a Quantum of Solace az, ami a Casino Royale (ami egyébként szintén fantasztikus) szeretett volna lenni. Ezért is kicsit sajnálom, hogy a Quantum vonal megy a levesbe, és nem akadunk végre Mr. White nyomára. (Pedig ekkora nevek, mint Bardem és Fiennes, pont jók lettek volna ahhoz, hogy a Quantum fejét megtestesítsék.) Minden másnak viszont végtelenül örülök, már most imádom a filmet, nagyon sokat várok tőle, egészen pontosan azt, hogy lesöpörjön minden eddigi kedvencet a sorozatból, és kérdés nélkül a franchise legjobb része legyen. batboy: 2011. 11. 03. 17:21 De miért nem a Quantum szálat zárják le, ha már két filmen át építgették? Dealer: 2011. 11. 03. 17:45 14 : Gyanítom a Quantum of Solace fogadtatása okán, de én azért nem vennék mérget rá, hogy ennyi volt a történet. Később biztosan felmelegítik, de azon sem lepődnék meg, ha a Skyfall is szóba hozná a dolgot... aeon_flux: 2011. 11. 03. 18:36 14: Ja. Szerintem is köcsög dolog félbehagyni a trilógiát. De lehet, hogy ez a "különálló film" duma csak porhintés. :) DCIJB: 2011. 11. 03. 18:48 16: Vagy pedig majd a Bond 23-ban zárják le a Quantum-szálat. A Goldfinger is annó kihagyta a Spectre-t, ami aztán visszatért a Tűzgolyóban. DCIJB: 2011. 11. 03. 18:49 17: mármint Bond 24-ben Dealer: 2011. 11. 03. 19:18 Sam Mendes : "Nem lesz Quantum a filmben." Sam Mendes : "Sok meglepetés lesz a filmben." Valószínűleg pofára esés lesz a vége, de én nem hiszek neki. SoZi: 2011. 11. 03. 23:55 Pedig a Quantumot befejezhetnék nyehh :-/ Nem tudok, kérem, újabb éveket várni, mire kiderül a dolog! Végre egy jó kis kormányügynökség-összeesküvős sztorit írtak, amolyan "akár igaz is lehetne, de ha tényleg van ilyen, nem akarok tudni róla" stílusban. Remélem, csak duma a külön sztori. Amikor figyelmesen megnéztem egymás után a Craig filmeket, volt egy olyan érzésem (valahol egy halovány utalás is erősítette a merész gondolatot), hogy M a Quantum feje! Erre tessék, olvasom a sztorit: "M (Judi Dench) múltjának egy sötét foltja tesz látogatást az MI6-nél, méghozzá nem túl barátit." batboy: 2011. 11. 04. 1:05 M múltjának sötét foltja 1999-ben már egyszer tett egy nem túl baráti látogatást az MI6 felének felrobbantásával. Gratulálok az új sztorijukhoz! Remélem a Skyfall pedig egy napsugárkoncentráló műholdfegyver lesz...:P Nem kaphatnánk inkább vissza a Quantumot? Vagy ezeknek már teljesen elment az eszük? algi: 2011. 11. 04. 9:11 Majd a prekreditben kinyírja a Kvantum főgonoszát, ahogy Blofeldet is. limupei.: 2011. 11. 07. 12:58 Úgy tűnik, mégis Égszakadás lett. aeon_flux: 2011. 11. 07. 13:27 Örvendezhetnek a tükörfordítás-rajongók. :) limupei.: 2011. 11. 07. 13:52 24: Nekem inkább az a fura, hogy látatlanban keresztelnek el valamit. Mármint azt sem tudják, mi az a Skyfall - mert lehet egy tárgy is vagy akármi. TheHungarian: 2011. 11. 07. 15:30 25: És a magyar változatban nem hívhatják azt a tárgyat égszakadásnak? :) limupei.: 2011. 11. 07. 17:48 26: De, főleg ha egy csinos kis fülbevaló:) TheHungarian: 2011. 11. 07. 19:39 Nem lehet komplikáltabb dolog, mint az Aranyszem. Azzal a címmel senkinek nem volt semmi baja - de csak mert akkor még nem volt közkeletű dolog az internet. ;)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása