Richard Kelly (a film forgatása előtt Madonna és Jennifer Lopez irodai asszisztense, forgatása idején 25 éves, ambícióktól fűtött ifjú filmes, utána egylövetű gyorsan fakuló kultikon vagy nem?) szerint Donnie Darko szuperhős. Ki vagyok én, hogy vitatkozzak vele? Hát az értelmező néző.
Richard Kelly (a film forgatása előtt Madonna és Jennifer Lopez irodai asszisztense, forgatása idején 25 éves, ambícióktól fűtött ifjú filmes, utána egylövetű gyorsan fakuló kultikon vagy nem?) szerint Donnie Darko szuperhős. Ki vagyok én, hogy vitatkozzak vele? Hát az értelmező néző.
Hogy máshogy kezdhetném eme kérdőjelekkel rendesen megrakott recenziót, mint egy kis időutazással?
Az új évezred küszöbén már nem csupán Amerikára jellemző a futószalag jellegű filmtermelés. A profithajhászás ugyanúgy utolérte az angol és a francia filmgyártást is, Ázsia sem csupán a foci VB segítségével nyit a nagyvilág felé, így aztán egyre ritkásabbá válnak azok a filmek, melyek megálljt parancsolnak a nagy rohanásban és némileg elgondolkodtatják az embert. Lehet felvonni a szemöldököt: pont az oly sokat kritizált független-függő amerikai film kalapált ki egy - nagy szavak jönnek - meghatározó értékű mozit az elsőfilmes író-rendező, Richard Kelly fejéből.
Már a zsáner meghatározással is gond lehet: a Donnie Darko nem ragad le semmilyen irányzat sémáinál, hanem mindjárt egy csokorra valót fog össze. Olyan jelzőkkel tudnék dobálózni, mint fekete komédia, retrospektív korrajz, sorsdráma, pszichothriller, science fiction: a stílusjegyek ilyetén változatossága mégsem okoz törést a filmben, egymással fuzionálva alakítják ki a mű egészét átható zsibbasztó, ámulatba ejtő hangulatot. A legális LSD-túrán felül a produkció befejezés gyanánt még egy csattanót is tartogat, ami aztán rendesen kirántja a nézőt bódultságából: tartsd hát nyitva a szemed!
Ez volt tíz évvel ezelőtt. Most menjünk még egy kicsit visszább!
1988-ban járunk, méghozzá a Bush és Dukakis közötti kampánycsata kellős közepén. A történet címszereplője (Jake Gyllenhaal) 16 éves középiskolás egy elit iskolában - egyenruha kötelező! -, különc lévén barátja nem sok, ellensége annál több. Donnie az olyan szorult helyzeteket, mint pl. agresszió a klotyóban, vicces és szókimondó megjegyzésekkel oldja, s ezekkel nem ritkán kerül konfliktusba tanáraival és családjával. Az otthoniak azonban türelmesek Donnieval, mivel a fiú beteg: paranoid skizofréniában szenved, ami gyógyszeres kezelést, pszichiátriát és kötélidegeket igényel. A nagysikerű "Oscar-beteg", s kb. háromszázhatvanszor sikeresebb Egy csodálatos elmével ellentétben Kelly filmje nem ragad le a betegség szociális hatásainak túldramatizált boncolgatásánál, inkább eszközként kezeli: Donnie-nak van egy képzeletbeli barátja.
Franknek hívják, embernagyságú nyúl ő, s nem az a Bugs Bunny féle réparágcsáló, még csak nem is jópofa arc, akivel Jimmy Stewart lógott a Harvey-ban, ő inkább American McGee Alice-ének pszichonyúlára hajaz. Frank az éjszaka közepén jelenik meg Donnienak, alvajárásra készteti a fiút, kicsalja a házból és percre pontosan elővetíti számára az armageddont. Mindamellett megmenti az életét is, ugyanis csevegés közben egy repülőgép-turbina csapódik Donnie szobájába - Garp azonnal meg is venné a házat. A fiú innentől kezdve vakon követi Frank utasításait, melyek többnyire vandalizmusra késztetik őt: vízzel elárasztani a sulit, megszégyeníteni az iskola jelképét, felgyújtani egy házat. Mielőtt bárki arra gondolna, hogy a nyúl amolyan kisvárosi Tyler Durdenként egyszemélyes Project Mayhem megalapítására törekszik, megnyugtatásul közlöm: a tetteknek más oka és következménye van a káoszteremtésnél, és nem csupán körültekintően és egyre több kérdést feltéve gurgatja előre a film vörös szőnyegét, de betekintést is nyújt egy zavart, pubertást épp megélő lélek érzelmi és gondolatvilágába.
Donnie szemén keresztül, csípős megjegyzésein röhögve láthatod a nyolcvanas évek kulturális ingoványába süppedő amerikai kisvárosi létet (a helyszín: Middlesex, Virginia), illetve annak sarkított, az Amerikai szépségben megismertnél jóval szarkasztikusabb feldolgozását. Kelly tizenévesként vészelte át a válltöméses popzene korát, filmjében ugyan vázlatszerűen, de átfogóan jellemzi ezt az időszakot: John Hughes középiskolája, Parker Lewis sztereotip haverjai köszönnek sziát Donnie Darkónak; szinte látni lehet Michael J. Fox vagy Matthew Broderick gondterhelt/felhőtlen fejét a diákok között.
Ha a történet szempontjából nem lenne alapfeltétel az évszám feltűntetése, akkor sem okozna gondot a kormeghatározás: Richard Kelly egy 2 perces klippel pontosan elhelyezi filmjét a néző agyában; miközben felcsendülnek a Tears for Fears"Head over Heels" című klasszikusának rég hallott taktusai, a kamera vágás nélkül járja körbe a középiskola folyosóit, s megmutat mindent, amit a nyolcvanas évekről tudni kell: szar frizurák, rövidülő szoknyák, savanyú tanerő, vicces táncmozdulatok - a közízlés még nem gépiesedett el teljesen, de már katasztrófális. Az időutazásban pedig olyan nyolcvanas évek béli filmikonok asszisztálnak, mint Katharine Ross vagy Patrick Swayze. A Teleshop hajnala ez, a sarlatánok fénykora, akik harsányan üvöltik a mázsás színes tévékből, hogy "érintsd meg a képernyőt!", George Bush Michael Dukakisszal harcol az elnöki posztért, a világméretű összekapcsolódás előtt álló kisvárosi emberek pedig minden szart megesznek, amit eléjük raknak.
Patrick Swayze egy olyan személyiség fejlesztő - ki kell mondani: népbutító - gurut alakít, aki az összes emberi érzelmet képes két alapvető dologra, örömre és félelemre leképezni. A nép pedig vakon követi ezt a marhaságot, megveszi a könyveket, a videokazettákat, még az iskolában is kötelező tananyag. Nem csoda, hogy a világ közeleg a vége felé.
Vagy csak Donnie kezd beleőrülni abba, hogy morlockok irányítják életét?
Úgy tűnik, a tinédzser hatalmas tudás birtokosává válik: Frank segítségével közel kerül az időutazás lényegének megértéséhez. A kontrolláltság érzése ellenére Richard Kelly mégsem Wells, inkább Stephen Hawkins időutazásos elméletét veszi alapul, mi szerint Isten minden ember számára előre kijelölte az utat, amit be kell járni. Azonban ha az ember látná sorsát, akkor alkalom adtán eltérhet tőle, ezzel ellent mondana Isten akaratának, a világ rendje pedig felborulna.
Vagy csupán Donnie képzeli azt, hogy képes kontrollálni a világot?
A katasztrófa veszélyével nem törődik, hisz a magánytól még jobban retteg. "A világon minden lény egyedül hal meg" - szól a film egyik kulcsmondata. Vajon a magánytól való rettegés szülte meg Donnie képzeletbeli barátját, vagy tényleg egy messiás jött el Frank személyében?
Vagy csak Donnie próbál meg elmenekülni a boldogtalan jelenből egy alternatív világba?
Kétségbeejtő és zseniális. A film legnagyobb ereje ambivalenciájában rejlik: szórakoztató szatíra és "psy-fi" egyben, rémisztő és felszabadító, elandalít, majd kizökkent. Mestermunka ez a javából. Richard Kelly 23 éves volt, mikor filmes iskolából frissen szabadulva megírta a Donnie Darko forgatókönyvét. Nem titok: a kutyának se kellett ez a furcsa sztori, hisz minden stúdió tinihorrort akart forgatni, pedig Sydney Pollack ajánlása lapult a fiatal filmes zsebében. Végül az a Drew Barrymore adott pénzt a filmre, aki a nyolcvanas évek legnagyobb ribancaként vált ismerté: talán így akart vezekelni? A 4 és fél millió dolláros költségvetésből gazdálkodó mű egy hónap alatt készült el; mindössze két hónappal azután, hogy főszereplője, Jake Gyllenhaal először kézbe vette a szkriptet.
Tobey Maguire durva vonásokkal: anno ez volt Jake Gyllenhaal. Minimális eszközökkel játszotta el a sérült fiút, nem próbálta kisajátítani a vásznat, ezért hálás is vagyok neki. Így aztán a mellékszereplők sem sikkadnak el: Patrick Swayze meggyőzően gyűlöletes a simulékony és pénzéhes sarlatán szerepében, Drew Barrymore is mellőzi a kimódoltságot az iskola lázadó irodalomtanárának személyében, de az igazi ász a Donnie kétségbeesett anyját hozó Mary McDonell, kinek tekintetében minden benne van, amit a színjátszásról tudni érdemes. Sziklaszilárd alakítása lehengerlő erejű.
A legjobb filmek akkor kezdődnek el, mikor megjelenik a The End felirat: mikor levetítettem a Donnie Darko-t barátaim körében, az amúgy elég nyughatatlan társaság a film végét követően hosszú percekig ült néma csöndben, maga elé meredve. Gondolom, elkezdődött a vetítés...
És most ugorjunk előre (hátra?) 2001-be!
A Sundance-en debütált film körül azonnal elkezdtek döngicsélni a dongók, ám a forgalmazók mégis fáztak tőle (Columbinbe után nem sokkal egy középiskolás fiú kezében fegyverrel? Na ne.). Élvezték, de nem értették. Harvey Weinstein meg akarta vásárolni, de a vetítőből kibotladozva (miként még ott pergett előtte a film) inkább passzolt. Donnie elkezdett kallódni, de aztán a Newmarket (amely sikert kovácsolt a Mementóból is) felkarolta, és moziba küldte - nem sokkal azután, hogy hogy Bin Laden két repülőt küldött a WTC-be. Egy film, amelyben egy repülőgép szerencsétlenség központi szerepet kap? Na ne. A nézettségi adatok lesújtók voltak: minden közreműködő úgy vélte, hogy itt a felejtés ideje. De aztán történt valami: a film DVD-n egyre nagyobb hullámokat kavart, nagyvárosok művészmozijaiban pedig újra feltűnt, az éjféli vetítések rendre telt házzal mentek, és nemzetközi fesztiválok (így a Titanic is) elkezdték betárazni. Gondolom, elkezdődött a vetítés...
Az oldalon található tartalmak kizárólag
