A 2010/11-es díjszezon végeztével ideje rápillantani a következőre, ami már két hónapja el is kezdődött. A stúdiók generálta - többnyire nagy neveken alapuló - hype már többször bizonyult irrelevánsnak, úgyhogy először inkább a kézzel fogható tényekre szorítkoznék. Ebből viszont nem sok van, legalábbis 2011 eleje negatívabb képet fest, mint az előző esztendő hasonló időszaka.
Tavaly ilyenkor már mozikba került két, a kritikusok rokonszenvét kivívó angol nyelvű alkotás is (Viharsziget, Szellemíró), míg idén eggyel sem tudtak előrukkolni az amerikai forgalmazók. Igaz, hogy a Viharsziget elvérzett a szezon igazi kezdetére, de a Szellemíró szépen tartotta magát Európában és a díjakat is szép számmal gyűjtögette az óceán ezen felén.
A Sundance és a Berlini Filmfesztivál már valamivel jobb képet mutat. Míg az előző tavaly a Winter's Bone-t, a The Kids Are All Right-ot és négy dokumentumfilmet (Exit Through the Gift Shop, Waste Land, Restrepo és GasLand) is bedobott a versenybe - amiből mind állva maradt az Oscarig! -, addig Berlin a Szellemírónak biztosított elegáns bemutatkozási lehetőséget. Ez a két fesztivál idén is kitett magáért, és mivel az évek során bebizonyosodott a befolyásosságuk, most az idei befutóikról lesz szó.
A 2010/11-es díjszezon végeztével ideje rápillantani a következőre, ami már két hónapja el is kezdődött. A stúdiók generálta - többnyire nagy neveken alapuló - hype már többször bizonyult irrelevánsnak, úgyhogy először inkább a kézzel fogható tényekre szorítkoznék. Ebből viszont nem sok van, legalábbis 2011 eleje negatívabb képet fest, mint az előző esztendő hasonló időszaka.
Tavaly ilyenkor már mozikba került két, a kritikusok rokonszenvét kivívó angol nyelvű alkotás is (Viharsziget, Szellemíró), míg idén eggyel sem tudtak előrukkolni az amerikai forgalmazók. Igaz, hogy a Viharsziget elvérzett a szezon igazi kezdetére, de a Szellemíró szépen tartotta magát Európában és a díjakat is szép számmal gyűjtögette az óceán ezen felén.
A Sundance és a Berlini Filmfesztivál már valamivel jobb képet mutat. Míg az előző tavaly a Winter's Bone-t, a The Kids Are All Right-ot és négy dokumentumfilmet (Exit Through the Gift Shop, Waste Land, Restrepo és GasLand) is bedobott a versenybe - amiből mind állva maradt az Oscarig! -, addig Berlin a Szellemírónak biztosított elegáns bemutatkozási lehetőséget. Ez a két fesztivál idén is kitett magáért, és mivel az évek során bebizonyosodott a befolyásosságuk, most az idei befutóikról lesz szó.
Coriolanus
(rendező: Ralph Fiennes; szereplők: Ralph Fiennes, Gerard Butler, Vanessa Redgrave)
Az elismert brit színész rendezői debütálása díjat ugyan nem nyert, de a kritikusok pozitívan nyilatkoztak róla, és a téma aktualitása (zavargások, lázadások, gazdasági válság) is arra enged következtetni, hogy hallunk még erről a filmről. Ezen érzést pedig csak felerősíti a tény, hogy az Oscar-guru Harvey Weinstein azonnal felvásárolta a forgalmazási jogokat és novemberre lőtte be az amerikai bemutatót. Ez annyit jelent, hogy ha őméltósága nem talál magának könnyebben eladható csemegét az év folyamán, akkor Ralph Fiennes kénytelen lesz három hónapra Amerikába költözni és belevetni magát a kampányba. A modern környezetbe átültetett, de az eredeti Shakespeare-darab nyelvét megtartó film hátránya, hogy túl véres és túl nyers; de mivel Mr. Weinstein a szarból is várat épít, nem lesz túl nehéz dolga Shakespeare-rel és két nagy tiszteletnek örvendő, Oscar-kedvenc színésszel. De még ha elpuskázza is, a Vaness Redgrave körüli "buzz" olyan erős, hogy az kitart jövő februárig.
Like Crazy
(rendező: Drake Doremus; szereplők: Anton Yelchin, Felicity Jones, Jennifer Lawrence)
A Sundance fődíjasai mostanában jó eséllyel indulnak az őszi/téli díjszezonban (lásd Precious, Winter's Bone, Egy lányról, Animal Kingdom), úgyhogy semmi meglepő nincs benne, hogy az ideje nyertes körül is szárnyra kapott a szóbeszéd. Bár az Amerikából kitoloncolt, szerelmét hátrahagyni kénytelen angol lány története szimplán jó kritikákat kapott a szokásos remek helyett, a filmet megvásárló Paramount még sikerre viheti azt, de egyelőre maradjunk annyiban, hogy Felicity Jones egy újabb szintre lépett vele, amit elég sokan tartanak Oscar-kaliberű alakításnak.
Martha Marcy May Marlene
(rendező: Sean Durkin; szereplők: Elizabeth Olsen, Sarah Paulson, John Hawkes, Hugh Dancy)
A Fox Searchlight legjobb üzletének titulált rendezői díjas Sundance-i üdvöske kínálja a legjobb és legaktuálisabb témát a fesztivál kínálatából, hiszen a gombamód szaporodó bigott vallási csoportok különösen kényes kérdésként szerepelnek az amerikai közéletben. A film főszereplőjének egy ilyenből sikerül megszöknie és a fájdalmas emlékek közepette kell visszailleszkednie a családjába, miközben egyre inkább elhatalmasodnak rajta a paranoia tünetei. Nem csak a téma, de maga a szerep is hálás, amit - testvérei képességeit elnézve meglepő módon - Elizabeth Olsen ki is használt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Felicity Jones mellett ő kapta a fesztivál legszebb méltatásait. Sundance pedig híres arról, hogy jól meg szokta tömni a színésznői Oscar-kategóriákat. Emellett már tényleg csak hab a tortán John Hawkes méltatása, aki az idén kapott glóriáját jövőre talán tovább fényesítheti.
Take Shelter
(rendező: Jeff Nichols; szereplők: Michael Shannon, Shea Whigham, Jessica Chastain)
A lányok méltatása után ejtsünk egy pár szót Michael Shannonról, mert ha valakiről olyan határozottan állítják, hogy a "Szabadság útjaiban felmutatott játéka kismiska volt ehhez képest", akkor azzal érdemes foglalkozni. Shannon egy olyan férfit alakít, aki egy hatalmas viharról álmodik újra meg újra, ami elpusztítja őt és szeretteit. Idővel az álom már a nappalait is megkeseríti, a férfi pedig az ideg-összeroppanás szélére kerül. A filmet a Sony Classics vette magához, akik jó eséllyel nem csak Shannont, hanem a forgatókönyvírót is Oscar-közelbe juttathatják.
Pariah
(rendező: Dee Rees; szereplők: Adepero Oduye, Kim Wayans)
A Focus Features választottja a Martha Marcy May Marlene-hez hasonlóan egy jól körüljárható, fontos témát feszeget (a nemi identitás és a szexuális beállítottság kérdését), ráadásul egy érdekes környezetben (a brooklyni "gettó"), mindezt egy tizenéves afro-amerikai lány történetén keresztül. Ha valamit, akkor ezt el lehet adni az Amerikai Filmakadémiának, a Focusnak pedig meg is vannak ehhez a forrásai. És bár Adepero Oduye nem kapott olyan szintű méltatást mint két éve Gabourey Sidibe, de olyat mindenképpen, hogy egy ideig megjegyezzük a nevét.
És akkor a többiekről címszavakban:
- A bántalmazott feleség (Olivia Colman) és a brutális férj (Peter Mullan) jó párosításnak tűnik a Paddy Considine rendezésében készült Tyrannosaur című filmben, és a meleg fogadtatás is megvolt. Kár, hogy nem egy nagyobb forgalmazó vette meg a filmet, mert a Strand Releasing nem tud majd megfelelő hírverést biztosítani neki.
- Thomas McCarthy új filmje (Win Win) jóval nagyobb hype-ot kapott a közönségtől mint a kritikusoktól, ennek ellenére Amy Ryan neve talán elő fog kerülni az év végén és a film maga egy tipikus forgatókönyvírók kedvence. Talán, bár a korai bemutató nem fog jót tenni neki.
- Vera Farmiga már pár éve tényezőnek számít, most pedig nem csak főszereplőként, hanem rendezőként is jegyzi új filmjét (Higher Ground), ami egy nő életútját mutatja be, aki a saját hitével küzd. Ebben John Hawkes és a Sony Pictures Classics segít neki.
- A fent felvázoltak tükrében ejtenék néhány szót a Sundance dokumentumfilmes felhozatalának krémjéről is: James Marsh (Ember a magasban) most egy '70-es években megesett különös történetre koncentrál, amelyben egy New York-i család saját gyerekeként nevelt fel egy csimpánz bébit. A Project Nim az Oscar-díjas rendező előző munkájához hasonló stílusban készült, és ugyanúgy értő közönségre talált a fesztivál keretein belül. A másik nagy dokumetumfilmes felfedezett a Page One, ami betekintést enged a The New York Times belső életébe. A rendező egy évet töltött a megfigyeléssel, és az eközben szerzett tapasztalatait sűrítette a filmbe. Ezeken kívül kedvező fogadtatásra lelt még az utcai erőszakról szóló The Interrupters, az eutanázia kérdéskörét boncolgató How To Die In Oregon, a világ leghíresebb autóversenyzőjéről készült Senna című film (rendező: Asif Kapadia), Morgan Spurlock (Super Size Me) újabb agylövése a brandről és a termékelhelyezésről, amit a brand és a termékelhelyezés biztosít. És persze ott van a mesterműnek titulált, vizuális megoldásaiban újszerű háborús dokumentumfilm a Hell and Back Again.
És akkor jöjjenek azok, amikről ugyan visszajelzés még nincs, de első blikkre beférnek a "tipikus Oscar-mozi" kategóriába, azaz a nem túl mély, jó színészekkel megtömött, szerethető, minimum 10 kategóriában indítható, nagyszülőknek is értékesíthető darabok mustrája következik. Persze majd a kritikusok és a nézők mondják és adják meg ezen alkotások igazi értékeit és helyzetét. Szóval nem leszólni akarom őket, csak az idei Oscar-gála tükrében jó felkészülni az esetleges királyok esetleges beszédeire.
A Weinstein Company két legendával támad a My Week with Marilyn című filmben, ami Kenneth Branagh és Michelle Williams tolmácsolásában fogja prezentálni Laurence Olivier és Marilyn Monroe között, az A herceg és a táncosnő forgatásán kialakult valamit. A filmet a BBC tévéfilmekre szakosodott Simon Curtis rendezi, mellékszerepekben Judi Dench, Julia Ormond és Emma Watson látható.
A Walt Disney-Dreamworks tengelyből kikerülő War Horse ugyancsak ebbe a kategóriába tartozik. Spielberg új filmje (és vele mindig számolni kell) az első világháborúba kalauzol, és egy fiatal fiúról szól, aki ugyan még túl fiatal a katonasághoz, de mégis nekivág a frontnak, hogy megmentse legjobb barátját, egy lovat. A fiút alakító újonc Jeremy Irvine-t olyan nevek segítik mint Eddie Marsan, Emily Watson, Niels Arestrup vagy David Thewlis. A forgatókönyvet Lee Hall (Billy Elliot) és Richard Curtis (Igazából szerelem) szállítja, és a technikai stáb is Oscarral gazdagon kidekorált figurákból áll össze.
A Sony idén George Clooney új filmjét tartogatja, aminek az Oscar-kedvenc színész nem csak a főszereplője, de a rendezője is lesz. A The Ides of March a politika sötét bugyraiba vezet majd egy elnökjelölt és a segédje történetén keresztül. Clooney mellett Ryan Gosling, Philip Seymour Hoffman, Paul Giamatti és Marisa Tomei tűnik fel, úgyhogy a buzz nem alaptalan. Viszont azt gyorsan megjegyezném, hogy bár az ilyesmit imádják jelölni, de a díjakhoz ez túl rideg.
Ez a vád nem érheti a Paramount reménységét (Hugo Cabret), amit idén Martin Scorsese szállít a stúdiónak. Ha az 1930-as évek Párizsában játszódó történet olyan szép lesz, mint az alapanyagul szolgáló regény illusztrációi, és olyan szórakoztató mint maga a regény, akkor Mr. Scorsese tizenkettőig is eljuthat a jelöléseit számolgatva. Ebben többek között Jude Law, Ben Kingsley, Christopher Lee és Chloe Moretz segédkezik, valamint az első 3D-s munkáját abszolváló vágóistenség, Thelma Schoonmaker.
Ez tehát a 2011/12-es díjszezon alapfelállása, amit - mint már említettem - a kritikusok és a nézők együtt fognak alakítani az elkövetkezendő bő kilenc hónap során.
Az oldalon található tartalmak kizárólag
