Igaz történet: a 80-as években a Boston környéki Lowellben felnőtt Micky Ward, az Ír a semmiből kitörve látványos bokszkarriert futott be, miközben a legnehezebb csörtéket otthon vívta drogfüggő bátyjával és túlbuzgó anyjával.

Igaz történet: a 80-as években a Boston környéki Lowellben felnőtt Micky Ward, az Ír a semmiből kitörve látványos bokszkarriert futott be, miközben a legnehezebb csörtéket otthon vívta drogfüggő bátyjával és túlbuzgó anyjával.

Bár a csinnadratta elmaradt, hisz a publikum szemében tulajdonképpen nem is ment sehová, de számomra 2010 Mark Wahlberg nagy visszatérésének éve. A The Departed arrogáns rendőrtisztjének meghökkentő Oscar-jelölését és több szerencsétlen filmszerepet (a Shootert, Max Payne és - vessünk keresztet - The Happening) követően 2010-ben görbe tükör elé állt a The Other Guysban, Scorsese-vel és az HBO-val közösen elindított egy nagy kritikai visszhangot kapott kapott gengszterszériát (Broadwalk Empire) és minden gógyiját, szívét-lelkét beleadta a The Fighterbe, amely jelenleg 7 Oscar-nominációval, pozitív kritikai visszhanggal és emberes box office-teljesítménnyel bír. És még csak nem is érdemtelenül.

Épp ezért sajnálatos, hogy ha évek múlva megidézzük ezt a filmet, akkor valószínűleg Wahlberg neve lesz az utolsó, amely felötlik. Előbb ugrik be a filmnek helyszínt szolgálató 80-as 90-es évekből megidézett massachusettsi white trash miliő, ami csak úgy bűzlik a hajlakktól és a szájszagtól, kontrasztosan él majd bennünk a szexi bárpultosként vagizó Amy Adams Oscar-jelölést érdemlő feneke, és természetesen egész estés ódákat zengünk majd Melissa Leóról, aki hidrogénezett hurrikánként - azaz vakon pusztítva - terelgeti kisebbik fiát (Wahlberg) egy olyan bokszolói (anti)karrier irányába, amelybe nagyobbik fiának (Christian Bale) durván beletörött a foga. És ez lesz az a film, amelyért Christian Bale végre hazaviszi jól megérdemelt Oscar-díját. Az egykori bokszolóból lett crack-függő tréner(szerűség) bőrében az újabb testi-lelki átváltozást hozó Bale figurája csak annyira harsány, amely a szórakoztatón túl, de az idegőrlőn még innen van - eleinte nehéz elviselni, később viszont képtelenség nem szeretni.

Pedig ez Wahlberg filmje: ő találta a sztorit, ő gereblézte össze a pénzt a filmre, ő beszélte rá régi rendezőpartnerét, David O. Russellt a rendezésre és a főszereplő-négyesből ő az egyetlen, kinek teljesítményét nem jelölték Oscarra - még szerencse, hogy produceri nominációval azért büszkélkedhet.

Míg alapjában véve az eredeti helyszíneken (és helyenként valódi "bennszülöttek" szerepeltetésével) forgatott mozi a sportfilmek kliséit járja végig (a nincstelen hős erényeinek hála az ismeretlenségből a világhír közelébe küzdi magát), addig a film központi dilemmája a család és a karrier, jelen szituációban a szív és az ész közötti őrlődés lehet, amely szerencsére hiteles keretek között oldódik meg - problémát már csak az okozhat, hogy eme revelációt követően még bokszolgatnak egy sort a nagy és hollywoodi dicsfény kedvéért. No de az átlagnézőt is ki kell szolgálni valamivel, miután a hiteles családi drámára és észbontóan jó karakterekre kiéhezett rétegnéző is jóllakott.

kövess minket facebookon!